Site icon SAILING.HU

Repül a csörlő, ki tudja hol áll meg…

Január nyolcadika a napja, hogy az élen álló adott egy pofont a mezőnynek és csúnyán meglépett. Az ABN AMRO EGY közel egy nap alatt duplázta meg előnyét a Pirates of the Caribbeannal és az ABN AMRO KETTÕvel szemben. Ezt leszámítva a VOR teleregény a szokásos medrében folytatódik.



Ha valaki ránéz most a térképre és megkeresi, merre is járnak a srácok, láthatja, hogy ismét erősen északnak vették az irányt. Ennek az az oka, hogy egy jeges ellenőrző ponton kell áthaladniuk a versenyzőknek, mivel a rendezőség és a résztvevők is erősen tartottak a déli jéghegyesedéstől.



A hajnali utolsó jelentés szerint az ABN AMRO ONE sebessége 21 csomó és már 221 mérfölddel vezet a Pirates előtt, akik 15 mérföldről „tartják szemmel” az ABN AMRO TWO csapatát. A szakaszon és a versenyben jelenleg is első ONE tegnap – 24 óra alatt – 407 tengeri mérföldet haladt, a kalózok ehhez képest csak 296-ot. A movistar tegnap még csak 54 mérföldről üldözte az ABN kettest, amely távolság ma kora hajnalra már 70 mérföldre nyúlt el. Pedig tegnap a movistar volt az egyetlen hajó, amely a 300 mérföldet meghaladta.



Egy kis szemelvény Simon SiFi Fisher (ABN AMRO TWO) érzéseiből: „Kissé nyomasztó az élet az elmúlt két napban vagy valahogy így. Küzdünk a kicsi és közepes erősségű szelekkel, amely az örökkévalóságot idézi elénk.



Minden órában fordul a szél és állandóan változik erősége is, így minden esetben a vitorlákat is cseréljük – ez azt jelenti, hogy mindenkit ki kell rángatunk a kabinból a vitorlacseréhez. … odakint tartós szitálás tapasztalható, erős köddel és a hőmérséklet is tovább esik a relatív északi szélesség ellenére. Ennek az eredménye, hogy a hajó tele van fáradt, vizes emberekkel, akik eléggé unják már a gyenge szelet! Nem is említve a navigátort, akinek már őszül a feje…”



Campbell Field, ING Real Estate Brunel: „Összességében az élet remek…, a csapat az elmúlt 24 órában eléggé fáradt, zuhant ránk vitorla az égből, lőttünk ki csörlőt az égbe és mindezek felett rengeteg vitorlát cseréltünk.”

Exit mobile version