„Csudajó” száguldás kormányerő nélkül, avagy az Ericcson bukása és felemelkedése. A hideg, a hó, az átfagyott versenyzők halmozódnak a decken – sehol egy pingvin. A hajók mégis szárnyalnak, az olló nyílik. Ki ér először a Horn-fokhoz? Még 1500 mérföld!
Talán a Brasil 1 tartja magát a legjobban az ABN AMRO ONE-t üldözők közül a legjobban. A movistar már párszor megitta a levét a két órás rajt miatti büntetőnek – pl. a Jégkapunál, ahol a kalózok tették kényszerpályára, – jelenleg a harmadik helyen áll, már 39 mérfölddel a vezető hajó mögött sepernek.
Az időjárás ismét próbára teszi a hajókat és a legénységet: A szél rekordot szeretne valamelyik hajótól és ezért mindent meg is tesz, néha még többet is. Így mikor a csata elindult a Horn-fokig, akkor a szél is finoman begorombult. Ahogyan a hajók dél felé haladnak, úgy a levegő is erősen hűlni kezd, a szél pedig szépen épülget; eleinte csak 30, 40, de később elérheti az 50, sőt akár a 60 csomót is, így a figyelem egyre inkább a legénység biztonságára és a hajó tehermentesítésére összpontosul. A jelenlegi fronttal jég és hó is érkezik, amely természetesen a decken felhalmozódik a fagy körüli hőmérsékleten. És ha valaki összeadja a nedves körülményeket és a sebességet, akkor nagyjából egy -15 Celsiusos hőérzetet kap eredményül.
A hat hajó közül szinte mindegyik rekord közeli sebességgel halad a Horn-fok felé, amely már nincs 1500 mérföldre sem, így várhatóan három nap alatt ott lehet a mezőny. A 24 órás futások közül eddig az élen haladó hajó hozta ki a legtöbbet magából, egy 536 mérfölddel. Bravo ABN AMRO ONE.
És akkor jöjjön az Ericsson bukdácsolása és legborzalmasabb 24 órája Steve Hayles-től (2006. február 27.):
„Bőszélben 25 csomós szélben teljes nagyvitorlával és spinnakerrel haladunk, ami
500 négyzetméter
és nincs is ezzel gond 20 csomó feletti szélben, ha haladsz a széllel. De ha elveszíted az irányítást, ami elég könnyedén előfordulhat, akkor kantnira áll a hajó, ami azt jelenti, hogy a kormányon nem megfelelő a húzás, hogy egyenesben tarthasd a hajót és az irányíthatatlanul szélbe áll. A kantnira állás önmagában egy káosz egy hatalmas spivel, amelyet izomból fúj a szél és emiatt fölkanyarít majdnem szélben állásig. A dolog vadul következik be és nagy a veszélye a pusztításnak.
Előző este úgy álltunk kantnira, hogy minden fenn volt (nagyvitorla, spi, orrvitorla).
A navigációs pultnál ültem, amikor elsőként a kormányt hallottam megrekedni; hallottam, ahogyan a levegő átrohant a hajó alatt, mikor a test már nem tapadt többé a gyorsan folyó vízhez. Ez egy nagyon gyors irányváltozással és hatalmas kormányzással járt.
Ha leejtesz, a dolgok eléggé gyorsan történnek; a großsott, a spisott és az alba gyorsan kint van, hogy elsődlegesen a kantnira állást kerüljük el és utána jön a vitorlák beállítása. Ha minden jól megy, akkor máris rohansz 25 csomóval és a vitorlák is egyben vannak, vesztesz némi távolságot, de semmi több. (Egy olyan eset után, mikor sikerült eldobni a hátszélvitorlát és lendületben tartani a hajót.)
Sajnos előző este nem egészen így alakult a dolog.
Egy kantnizásból még felálltunk és zúztunk is lefelé hátszélben, de azután gyors események sorozata következett be, amely kínai halzoláshoz vezetett.
Hátszeleztünk, de nem tudtuk elég gyorsan behúzni/beállítani a vitorlákat, ami azt jelentette, hogy a hajó a rossz irányba (luvba) dőlt meg. Ha már így alakul a dolog, akkor veszélyesen leebe kanyarodik a gép és amikor elcsapja a hajó az első hullám alját, úgy érezheted, hogy ebből csak rosszul jöhetsz ki.
A legijesztőbb része, amikor a bummra felnézel, amely már közel függőlegesen mutat felfelé és tudható, hogy a hajó másodperceken belül spontán meg fog halzolni: A vitorla a hozzá tartozó kötélzettel, és ami még bosszantóbb, maga bumm is érkezik keresztbe a maga elképesztő erejével és mindenki hálás lehet, aki az útjában van, ha túléli.
A probléma tényét erősen felnagyította, hogy a dönthető kíl sem segíthetett az egyenesbe állásban, (tekintve, hogy a rossz oldalon volt), de valójában hozzájárult a fetrengéshez. Ez kombinálva a felszerelés több tonnájával a rossz oldalon a hajó 70 fokos elfekvéséhez vezetett és a decken található káosz teljességgel leírhatatlan. Minden a rossz oldalon van, a nagyvitorla oda van szegezve a rossz backstaghez és minden kötél egy rakáson, gubancban a cockpitben, amely most több tonna vízzel van tele.
Az első feladat, hogy meggyőződjünk, mindenki megvan és nincs komoly sérülés, ezután nagyon lassan kezdődhet meg a munka.
A következő, hogy a kílt középre állítjuk. Szerencsére a rendezőség elég okos volt, hogy engedte az automatikát. Nem lehet elindítani a generátort; a gravitációs üzemanyag ellátású rendszer három láb magasan található a levegőben. Az aksik elindítják a DC motort, amely lassan, de biztosan középre mozdítja a kílt. Csak meg kell nyomni egy gombot, de az valahol a fejünk felett található, így nem tudjuk használni, és jópár percig tart, míg megtaláljuk, normális esetben ez másodpercek kérdése.
Ennél a pontnál óvatosan célszerű átgondolni, hogy a minimális veszteséggel keveredjünk ki a bajból… A feladatok sora hosszú… csak az két óra volt, hogy a hajó egyenesbe álljon és újra útnak indulhasson, meglehetősen lassú.
Rendkívüli, de mindenki túlélte a dolgot és néhány órával később már újra teljes sebességgel haladhattunk.
Meglehetősen hideggé váltak a körülmények és már nem tudjuk használni a fűtést … Az egész csapat kimerült, el van ázva és most még keményebben kell nyomulnunk, hogy versenyben maradhassunk.
Hirtelen,
Az élet a szélsőségeken
nem csak egy csábos szlogenként hatott.”