Itt jártunk sorozatunk legújabb helyszíne az itáliai szörfös paradicsom; és végre megkezdődött a szezon! Számos magyar versenyző látogatott el a Garda-tavon megrendezett idei első, európai viszonylatban is jelentős versenyre, melyet olimpiai hajóosztályok számára írták ki.
Érkezésünkkor zavar támadt bennem: Hogyan is van ez? Skiing.hu vagy Sailing.hu?! Minden második autó tetején sílécek, vagy síboxok. Hűha… Szerencsére a helyzet sokkal pazarabb volt, mint azt elsőre gondoltuk és olykor pólós hőmérséklet (17 fok) is kényeztetett, ha már a víz nem, ami errefelé ilyenkor még nagyon hideg (7-8 fok) és ha az ember nem mozog kellő intenzitással a termikus szelekben, akkor hamar elgémberednek végtagjai.
Komoly mezőny gyűlt össze szinte minden hajóosztályban, de leginkább Starban, Finnben, RS:X-ben, Laserben, Radialban és 470-esben. A Laser Radial kivételével mindegyikben volt magyar érdekeltség is! A medal race-be, vagyis a legjobb tízbe idén azonban egy magyarnak sem sikerült kvalifikálnia magát, így szombaton már csomagolhatott a teljes magyar gárda.
Az első napon komoly déli szélben vághattak neki a versenyzők a Rivai, Torbolei, Malcesine-i helyszíneken. A szél ismét Rivatól kissé délre a bizonyos szikla mellett volt a legerősebb és lejjebb folyamatosan gyengült. A Laser, 470, Finn pályákon napsütésben és középerős déliben indultak a futamok, a szél aztán 3-4-esre gyengült, de 3 futamot így is megtartottak, ami üdvözítő, mert a menetrend ezzel nem változott és másnap sem reggel 8-kor volt a rajt a jéghideg Pelèrben (Tramontana), azaz az északi szélben. Az RS:X és a Star pályán, – ami alig volt pár kilométerre tőlünk – már jóval gyengébb szelekkel kellett megbirkózniuk a versenyzőknek.
A második napon a déli szél menetrendszerűen érkezett a kissé fátyolfelhős időben. Ennek ellenére egyes pályákon pár sportolótársunk lassúsága miatt fél órát is kellett halasztani, aztán simán lenyomták a 3 futamot az előző naphoz képest kicsit talán gyengébb és pörgölődősebb szélben. AFinn, 470 illetve a Laser pálya elég egyértelműnek tűnt, hiszen idén is a sziklához kellett húzni. A hátszelekben viszont érdekesebb volt a szituáció, hiszen a pálya közepe pöffösebb volt és a lyukakban egyes csoportok élesen félszelezve indultak a már említett szikla felé, de sokszor hamar 2-3 beauforttal erősebb szél érkezett és akik mögöttük voltak, azok simán beejthettek, hatalmas magassági hátrányt ledolgozva a hátszélben félszelezőkkel.
Sajnos nem nagyon tudunk elmenni a rendezés megemlítése nélkül. A 470-es pályán elég érdekesen bonyolították a versenyeket. A pályarakással nem bíbelődtek: a több éve lehorgonyzott bóják most is egészen jól működtek. Az egyik érdekesség az volt, hogy a rajtot teljesen következetesen nem időben lőtték el, hanem olykor 10-20 másodperccel korábban. Olyan volt mint, amikor az ember először ül be horrorfilmre: váratlanul dudáltak a fülünkbe. Az első sokk utáni ébredésben ráhúztunk és menni kellett. Szóval az órát el lehetett felejteni, és a későbbi rajtoknál már rutinos horror fanatikusként lehetett tudni, hogy nemsokára váratlan esemény jön, de pontosan nem lehetett tudni – csak az intervallum volt meg, – mikor süvölt a duda. Nem is volt visszalőtt rajt, csak egyszer, pedig a mezőny többször kukucskált ki a rajtvonal pálya felöli részére. Az egyéni visszahívót viszont fekete zászlós rajtnál is felvonták, már az általuk gondolt rajt előtt másodpercekkel. Egy horvát párost úgy raktak ki korai rajtra, hogy az a rajtlövés pillanatában a rendezőmotoros mellett helyezkedett el, csak éppen nem a pálya felőli oldalán, szóval ők jóval később rajtoltak. Szerencsére vissza tudták óvni magukat. Teljesen következetlenül sikerült használni a pumpálást engedélyező lobogót is, amelyet ötös-hatos szélben sem húztak fel sokszor, csak ha éppen eszükbe jutott, kb. minden második futamban.
Ha a rendezőség nem is volt perfekt, az idő, a helyszín és a verseny elég sok mindenért kárpótolt.