A 32. America’s Cup utolsó futamára egy szadista hollywoody horrorfilmrendező bújt az Alinghi deckje alá, és távirányítójával megalkotta a verseny történetének legizgalmasabb futamát, agyament végjátékkal, és a lehető legkisebb különbségű, vagyis egy másodperces befutóval. Még szerencse, hogy ennek a sorozatnak is lesz folytatása.
Nem kis feladat várt az Új-Zélandiakra, hiszen három futamot kellet volna megnyerniük, a kupa elhódításához. Azért ma nekik drukkoltam, hogy egy kicsit még elhúzódjon a játék.
A szél az eddigi legerősebben, 15-17 csomóval fújt, és a part felől. Tehát az ereje ellenére meglehetősen egyenetlenül. A rajt előtti viskodásból nehezen tudnám megmondani, melyik csapat melyik oldalra hajtott. Az Alinghi indított szél felől, és ismét hosszú, tizennégy percen át tartó jobbcsapásos menettel kezdtek a hajók. A svájciak sokáig jól tartották magukat, majd jött a tompulás és az Emirates szélalatti térnyerése. Az Alinghinek fordulnia kellett.
Rövidesen követte őket az ETNZ is. Brad Butterworth a pálya tengelyébe érve érezte először a lehetőséget, hogy ismét jobbcsapásra fordulva megkezdje a harcot a kiwikkel. Mindenképpen meg kellett szabadulniuk attól a veszélytől, hogy az Új-Zélandiak keresztültereljék őket a pályán, ki a jobboldali bójavonalon túlra, mert az vesztes helyzet.
Dean Barkerék balcsapásról kétszer is sikeresen az Alinghi elé-alá fordultak újra és újra jobbra kényszerítve a kupavédőket. A fordulókon érezhetően nyertek valamennyit a svájciak. A harmadik ilyen jobbra szorító manővert megelőzendő az európaiak balcsapásról nagyon hamar visszafordultak. Ez nagyon fontos, jó döntésnek bizonyult a későbbiekben. Az Emirates-nek annyi előnye ugyanis már nem volt, hogy két fordulóval ismét a feljöjjenek eléjük. Hosszú jobbcsapás következett. Az ETNZ abban reménykedhetett, hogy az Alinghitől balra növelhetik annyira az előnyüket, hogy még a bójavonalig lekeresztezzék ellenfelüket. Ám inkább az Alinghi-csapat számításai váltak valóra.
A bójavonalhoz érve teljesen együtt volt a két hajó, de az Emirates még mindig előrébb tartott néhány méterrel. Annyira, hogy amikor az Alinghi – már a bójavonalon túl – a pályajel felé fordult, az Új-Zélandiak nem kerültek mögéjük, hanem a szél felőli oldalukra tudtak állni. Ez pedig nagyon erős támadó hely a spinnakeres szakasz kezdetére. Ezért az Alinghi szél alatti útjogos helyzetét kihasználva luvolni kezdett. Szélbeállásig fordultak, és kénytelenek voltak ugyanezt tenni Dean Barkerék is. Az első után következett a második luvcsata is. Ennek végén már szinte teljesen meg is álltak a hajók egymás mellett párhuzamosan. De hát éppen ez volt az Alinghi célja! Most már elsőként ők ejthettek le, az Emirates-nek meg kellett várnia, míg ellenfele meglendül, és csak ezután indíthattak ők is, immár tisztán hátul.
Igen ám, de az Alinghi előnye minimális volt, ráadásul az Új-Zélandiak – mint kiderült – ebben a szélben spinnakerrel gyorsabbak. A svájci hajó az első halzolást még követhette, de ezután már nekik kellett másik csapást választaniuk, mielőtt szél felől megtakarja őket az ellenfél. De nem menekülhettek. A pálya alsó harmadában az Emirates Team New Zealand eldübörgött mellettük, és tisztán elől, 40-50 méter előnnyel érkeztek az alsó kapuhoz. Itt megválaszthatták, hogy merre indulnak, és úgy döntöttek, hogy halzolás nélkül szedik le a golyót és jobbcsapáson kezdik a kreuzot. Azt hiszem ez nagy hiba volt.
Hiba, mert ezután megismétlődött az, ami az előző kreuzban is lezajlott, némi horrorisztikus ráadással a szakasz végén. Nem írom le újra mi történt, mert pontosan ugyanaz, mint egy körrel előrébb. Vagyis az események miatt kreuz végén az Emirates ezúttal is még vezetett néhány méterrel, de annyival nem, hogy balcsapáson elvitorlázhasson az útjogosan érkező Alinghi előtt. Most nem akarták kivárni azt sem, hogy a bója vonalon túl menve a svájciak diktálják a történéseket. Ezért ahogy már a bója felé haldva balcsapáson közeledtek, megpróbáltak a jobbcsapásos Alinghi mögé ejteni. Ám Ed Baird számított erre és ő is megejtette a hajóját, Így az Új-Zélandiaknak egészen hátszélre kellett ejteniük, hogy elkerüljék a jobbcsapásos Alinghit. Innen nem húzhattak fel olyan gyorsan az Alinghi tükre mögött, hogy azt a gyorsan forduló svájci hajó ne egyenlítse ki. Ráadásul a bírák úgy ítélték, hogy a két hajó ugyan nem, de a rudazatuk túl közel került egymáshoz, az ETNZ-nek még határozottabban kellett volna kitérnie. Ezért az Grant Dalton és Dean Barker vezette kihívókat egy büntetéssel is sújtották. Vagyis az America’s Cup sorsa tulajdonképen eldőlt, hiszen a kiwikre még egy büntetőforgás várt a célig.
Ekkor jött a bolond kalapos, aki minden vitorlás versenyen lesben áll, mikor kavarhat egyet a lapokon. Hátszélben biztos előnnyel vitorlázott az Alinghi, pár száz métere jártak a céltól. Úgy festett, síma az ügy, nagy győzelem lesz. Ám a pálya utolsó szakaszán, a parthoz aránylag már közel az időközben 8 csomósra gyengült szél úgy döntött, fordul egy picit.
A hátszelező hajókból nézve jobbra, úgy ötven fokot picit.
A hajók jobbcsapáson spinnakereztek. Az Új-Zélandiak valamivel hátrébb, de a szél felőli oldalon feljebb. Vagyis a szembevágó szél azt tette, hogy ők éles menetben, de spinnakerezhettek, míg ugyanez kemény feladat volt az Alinghinek. Ott ráadásul elszbadult a spibum (talán el is tört az árbocveret?), és komoly gondjaik akadtak. Kétségbeesetten vadászták a spinnakert, és próbáltak orrvitorlát húzni, mert eközben Új-Zéland harsogva, most már előnnyel rohant a célvonal felé.
A kérdés mindössze az volt, belefér-e még nekik a büntetőkör is, vagy a megdöbbent Alinghi bevánszorog előttük a célba. A deck alatti rendező Európában akarta forgalmazni alkotását, és nekünk csinált happy endet a játék végére. A főhös már csaknem kizuhant a felhőkarcoló tetejéről, miközben ellenfele a torkát szorongatta, de persze egy szerencsés mozdulattal éppen ő dobta ellenfelét, vagyis Ed Baird Dean Barkert a mélybe.
A film végére a csattanó után vonósok helyett a fúvósok maradtak, a rengeteg nézőhajó megveszekedett tülkölése révén. Az Alinghin a tulaj Ernesto Bertarelli, a skipper Brad Butterworth, a kormányos Ed Baird, a taktikus Murray Jones néhány másodpercig elkadt lélegzettel, döbbenten állt még a befutás után is. Öt perccel ezelőtt még nem gondolták, hogy valami majd ekkorát csavarint a torkukon. (A Balatonon kéne edzeniük?) Aztán a nyertes rövid egy másodperc nagyon hosszú sokkhatása elmúlt, és azóta folyik a dínom-dánom.
Jó játék volt! Nem igaz?