Szinte meg sem száradt a Fertő-tó vize a hajókon, mikor ismét útra kelt a cadet-os csapat, hogy a CECC sorozat következő állomásán ismét összemérjen a már-már ismerősnek tűnő külföldi vetélytársakkal.
A hosszú utazás és a késői érkezés mellett az „enyhe téli időjárás” is az egekbe emelte a gyerkőcök aktivitását. Nehezen bátorodtak neki a sátorverésnek és pakolásnak a 13 fokos hőmérsékletben, viharos erejű szélben és a folyamatosan szemerkélő esőben. A jó hangulatot az a tény sem dobta fel túlságosan, hogy a belga kollegák megtudva, milyen versenysorozat zajlik már itt évek óta, tiszteletüket tették Lipnon, egy esetleges további közös együttműködés kialakítása és némi versenytapasztalat szerzése miatt. Aki járatos cadet berkekben tudja, hogy a belgák jók, nem kicsit, nagyon, főleg az erősebb szelekben, amiből az előrejelzés ígért bőséggel a három napra.
Az első nap halasztással, majd 4 futammal nyitottak a rendezők a 4-6-os szélben. Így a tervezett futamszám (15) egyharmadát majdhogynem teljesítettük is. Panasz nem lehetett a gyerekek teljesítményére, főleg, ha az eredménylistára pillantottunk, bár Csomesszal ( magyar hangja:
Csomai József
) mindig kiböktünk valami hibát, főleg bőszélben, ami a VB-n gondot jelenthet majd. Az első nyolcban 6 magyar hajó tanyázott, bár a legértékesebb helyet egy belga bitorolta, de cadetos múltját (VB 5. hely) ismerve és termetét látva, ami annyira nem zavarta a csapatot. Örvendetesen tapasztaltuk, hogy a 38 hajós mezőnyben a mi egységeink élessége és sebessége a legjobbak között volt és ezt remekül ki is használták. Sajnos borzolta az idegeinket egy-egy figyelmetlenségből elkövetett borulás is, ami ugye sose jön jókor.
A második nap az időjárás-felelős tovább mérsékelte a fiatalok vitorlázó lendületét, mivel szinte a teljes tó felülete fehér tajtéktól volt egyszínű és a parton mért 13 m/s-os szél sem csábította a gyerekeket a vízre.
A rendezők viszont nem tétlenkedtek. Egyvégtében 3 futamot zörgettek le. A csapat szereplésének nem tett jót ez a 3 etap, csak a Földesi-Borsos (THE) és a Balogh-Galgóczy (BYC) duó nyújtott egyenletes és jó teljesítményt a valóban viharos körülmények között. Rengeteg volt a borulás, amit elsősorban a bőszeles manőverek hibái, valamint a kissé orvul támadó szél, irány és sebesség változásai okoztak. A partra érkezés után nagy riadalmat keltett, hogy a rendezők még nem nyilvánították befejezettnek a napot. Fél 5-kor ismét rajtra hívó dudaszóval lepték meg a népeket, akik kissé vonakodtak ismét vízreszállni és hódolni szenvedélyüknek. Komoly kihívást jelentett újra motiválni a csapatot, de a megrendezett két futam valamelyest kozmetikázta a délelőtt eredményeit.
A leltárába tartozik mínusz két spi, egy kormányhosszabbító, és forstag szakadásból kifolyólag egy árboc is. A kár jelentős. Öröm az ürömben, az eredménylista volt ismét. Belga riválisunkat 3 futamban sem zavarta a fekete zászlós rajt, melyet az első futamtól kezdve konzekvensen alkalmaztak, így viszonylag sok „betűs” futamot gyűjtött a nap során, ami egy kicsit hátrébb sorolta az eredménylistán. Ennek fényében szinte minden egységünk várta már a másnapot, amikorra gyenge változó irányú szelet jósoltak. Nem is tévedtek sokat, annyi különbséggel, hogy délre szép (2-3 Bft) szél alakult ki, így egy búcsúfutamra invitálták a mezőnyt a vízre. A végeredményen sokat nem alakított ez az etap, de ismét intő jel volt a csapatnak, hogy azt a hibát, amit itt még sebességből korrigálni tudtak a VB már nem tudják megtenni és csak tökéletes vitorlázással érhetnek oda a Világbajnokságon a hőn áhított helyekre.
Kiemelendő az utolsó nap eseményei közül
Nagy Ádám
– Bagyó Áron fair play díjat érő cselekedete. A két fiatal saját elhatározásából döntött úgy, hogy kölcsön adják hajójukat a Gráfel-Borsos párosnak, akiknek a szombati szélben tönkre ment az árbócuk. Így lehetőségük maradt megtartani összetett második helyüket, így továbbra is reális esélyük maradt a jó helyezés elérésére a CECC kupa abszolút értékelésében.
Összességében remek verseny volt, nagy sok tapasztalattal, élménnyel és sikerrel és egy jó alappal a felkészülés utolsó állámásához.
2007. július 11.
Gerencsér Gergely
Eredmények:
Abszolút:
1.
Földesi Péter – Borsos Dániel (THE)
2.
Gráfel Vince – Borsos Gergő (THE)
3.
Balogh Anna – Galgóczy Tamás (BYC)
4.
Koranova Michaela – Tkadlecova Sara (CZE)
5.
Grams Dominik – Makó Luca (THE)
6.
De Munck Lode – Klumpers Kamiel (BEL)
Serdülő:
1.
Földesi Péter – Borsos Dániel (THE)
2.
Grams Dominik – Makó Luca (THE)
3.
Petrahai Gergely – Maki Viktor (THE)
4.
Õri Bence – Munka Márton (THE)
7.
Nagy Ádám
– Bagyó Áron (THE)
Ifjúsági:
1.
Gráfel Vince – Borsos Gergő (THE)
2.
Balogh Anna – Galgóczy Tamás (BYC)
3.
Koranova Michaela – Tkadlecova Sara (CZE)
