A Troia Portugal Match Cup, a 2006/7 World Match Racing Tour 9. fordulója, ahol a tapasztalt ausztrál mester újraegyesített PST csapatával villantott a fiatalos Ian Williams vezette Team Pindar ellen.
A verseny azért is volt érdekes, mert a top csapatokat a nemrég befejeződő AC-ről érkező versenyzőkkel frissítették fel. Williams nagyon elemében volt, hiszen a ranglista elejét kívánta átírni, mivel harmadikra csúszott vissza a regattát megelőzően. Gilmour jó ideje nem versenyzett, hiszen mostanában az AC címvédő Alinghi-nél edzősködött, ám ennek ellenére Ian nem hihette, hogy sétagalopp lesz a három nyert meccsig tartó döntő.
Gilmour és Williams pedig már jópár szupermeccset vívott, amelyek közül több is látványos volt – sajnos nem láttuk. De Gilmour csak az Elbán megtartott döntőt nyerte ellene, eddig.
Az első ütközeten Gilmour a beach fel terelgette Williamst. A bekövetkező fordulócsatában Williams kiszorult a baloldalra és ennek eredményeként Gilmour öt hajóhossz előnnyel vezetett és a célban már
200 méter
volt az előnye.
A második meccs hasonlóan alakult,de Williams képtelen volt túllépni Gilmour-on és ha közelebb is került hozzá, az eredmény ugyanaz volt.
Utolsó kényszeredett kísérletében Williams egy halzolást követően majdnem kiszedte Gilmour hajójából az operatőrt, amely számára ért büntetést.
A World Match Racing Tour Dániába költözik, ahol augusztus 9-12. között rendeznek versenyt a párosversenyzés szakértőinek.
Végeredmény:
1. Peter Gilmour, AUS,
PST, 14-3
2. Ian Williams, GBR,
10-7, Team Pindar
3. Gavin Brady, NZL,
BMW Oracle Racing, 12-4
4. Sebastien Col, FRA,
Areva Challenge, 10-8
5. Mathieu Richard, FRA,
Saba Sailing Team, 6-5
6. Paolo Cian, ITA,
Shosholoza, 7-9
7. Philippe Presti, FRA,
Luna Rossa, 6-6
8. Alvaro Marinho, POR,
Seth.pt
9. Staffan Lindberg, FIN,
Alandia Sailing Team
10. Eugeny Neugodnikov, RUS,
Lord of the Sail Team
11. Bjorn Hansen, SWE,
Team Apport.net
12. Sally Barkow, USA
