Újoncként érkeztem arra a versenyre, amire azóta készülök, amióta elkezdtem ezt a sportot. Vagyis két éve. Végül aztán semmi nem úgy alakult ahogy terveztem. De azt nem állítanám, hogy rosszul.
Az év elején még jól felállított koncepcióval ugrottam neki a felkészülésnek, hogy majd szeptember közepén a lehetõ legjobban szerepeljek a XIV. NAVIGA Rádió-távirányítású Világbajnokságon. A verseny Budapesttõl alig több mint 200 km-re a szenci tavon zajlott, ami a magyar vitorlázók számára talán nem teljesen idegen víz.
Az év folyamán lassan alakult a számomra legfontosabb osztály az E osztály szabályai szerint épülõ Déry Attila által tervezett hajó építése és szinte az utolsó pillanatban lett kész. Oly annyira, hogy a három rig közül a legnagyobbat ki sem tudtam próbálni. De a többi hajóosztályban is behúztam némi merészet.
A verseny 15-én kezdõdött a 10-es osztály futamaival. 10es hajóm nincs, de az osztályelõírás lehetõvé teszi, hogy M hajóra nagyobb vitolrafelületet rakva lényegében esélyesként indulhat az ember. Árgus szemekkel figyeltem az idõjárást, hogy milyen idõt jósol erre a három napra, hisz a hajómnak volt egy olyan tulajdonsága, hogy gyenge szélben remekül ment, de ha eljött az igazság pillanata akkor valami biztosan szétdõlt benne. Végül úgy döntöttem, hogy nem indulok, mert inkább nem idegesítem fel magam a verseny elején.
Közben „megszabadultam“ az utolsó hagyományos vitorlásomtól egy Finntõl és írtam egy hajóépítõnek, hogy vennék tõle egy modell M hajót. Meglepetésemre azt válaszolta, hogy a VB-n át is vehetem. Egyszóval úgy indultam a VB két hajóosztályában, hogy szinte ismeretlen volt mindkét hajó. Az, hogy felkészülésként jóval kevesebbet tudtam vitorlázni mint amit akartam, az már emellett elhanyagolható tényezõvé vált. Mindezeknek az lett a következménye, hogy teljes bizonytalanságban és rendesen szorongva vártam, hogy elkezdõdjön az engem érintõ verseny. De addig is végignéztem a legnagyobb hajóosztály a 10es futamait.
10es osztályban az elõzõ 2005-ös VB-n Kiss Miklós jóvoltából egy 4. hellyel büszkélkedhetett a magyar csapat és itt tõle várta mindenki a legjobb eredményt ismét. A 14 VB alatt felnött negyedik helynél jobb eredményt magyar versenyzõ még nem ért el, azt viszont többször is. Junior korosztályban több világbajnoki cím is született már.
A vérmes remények az elsõ nap elszálltak, mert a gyenge szélben a nap végére is csak a 26. helyen állt a legjobb magyar. A rákövetkezõ két nap pedig megjött az idõ fújt is rendesen és végre javított az eredményeken. Így lett végül Kiss Miklós 8. Az osztályt a kinaiak uralták, akik talán egyedül itt vannak a világ élmezõnyében. Már amit a vitorlázást illeti. Harmadik lett az a Jan Springer aki az elözõ VB-n junior kategóriában vitt el minden babért.
És másnap eljött az én idõm. Illetve az E osztály elsõ napja. A szél elvonult visszaállt a szokványos szenci idõ. Kevés futam, sok parton várakozás. A Déry Attila által tervezett Tacktic elnevezésú hajó viszont meglepõen jól muzsikált a gyenge szélben. A két selejtezõ futamon végig az élmezõnyben vitorlázva a nap végére az ötödik helyen álltam és, hogy ez nem lett jobb, azt nem a hajó rovására lehetett írni. Hozzá kell tenni, hogy a Tacktic alapjaiban az IOM osztály elõírásai szerint épült, ezért mintegy fél kg-al nehezebb volt az élmezõny E hajóinál. Hullámos vizen ez jelentõs elõnyt biztosít számára, de ilyenkor inkább hátrány. Persze szerencsére nem életveszély.
Nos, az idõ másnap sem javult, szél csak elvétve volt, a magyar csapat gyengélkedett ebben az osztályban. Mondhatnám, hogy kivéve engem, de sajnos az aznapi elsõ futam megnyerése után én is éppen csak az A csoportban tudtam maradni. Ez persze önmagában nem volt katasztrófa, mert az ellenfeleim egyszer-egyszer kiesegettek a csoportból, és ezzel stabil maradt a helyzetem az élbolyban.
Az E utolsó napján azután egy gyomorrontás és egy technikai hiba megpecsételte a sorsom Az elözõ esti vacsora betette a kaput és az elsõ futamra sem jöttem rendbe teljesen. Ennek ellenére nem kezdtem rosszul és az utolsó elötti futamig számomra is nyílt volt a verseny a dobogó harmadik fokáig. De itt azután bejött a régi mondás: „Ami elromolhat, az el is romlik.“ Történt ugyanis, hogy az egyik fordítócsiga rossz helyen volt a hajóban és mivel nem történt ebbõl még baj, nem is raktam át a megfelelõ helyre. Egész eddig a pillanatig. Az elsõ hátszélben viszont úgy összegubancolódott, a csörlõ kötelével, hogy ki kellett állnom. Így visszaestem a B csoportban az utolsó futamba, ahol viszont már mindegy volt mit megyek, hisz mindenképpen az lett a kiesõ futamon. Így sikerült sajnos az ötödik helybõl hetediket csinálni, ami szintén nem rossz, de mégis hagyott némi rossz szájízt maga után.
A magyar csapat nem remekelt ebben az osztályban és azt gondolom ennek az egyik fõ oka a gyenge szél volt. Magabiztos vitorlázással Jan Spinger lett a Világbajnok, kinai és belarusszal a nyomában.
Következett a király kategória az M vagyis Marblehead osztály. Az addigi összes tevékenységem a hajóval az volt, hogy felrajzoltam a számokat a vitorlámra. A számomra ismeretlen technikai megoldások az elején rendesen próbára tették a türelmemet, de végül azután az elsõ futam elött egy órával úgy szálltam vízre, hogy biztos lehettem benne nem fog a hajó széthullani. Persze nem is volt igazán olyan szél amiben ezt megtehette volna.
Személy szerint nem ez az osztály a kedvencem és elsõsorban azért, mert a pálya mérete ugyan az és a hajó jóval gyorsabb mint egy E hajó. Vagyis sokkal fontosabb a rajt és az elsõ szakasz, míg E-ben több taktikai lehetõség van. Azt is éreztem, hogy a szoros E verseny után fejben nem tudtam újra felpörögni ezért inkább levezetésnek tekintettem ezt.
Sajnos ebben az osztályban sem sikerült tízbe kerülni egy magyarnak sem, bár Forrai Csaba végig a tízben versenyzett és pechesen lett csak 11. Magam részérõl a hajóval ismerkedtem. A B csoportból fel-fel jutottam az A-ba, de tartósan nem tudtam ott maradni. Mésem éreztem magam alárendelt szerepben. Ismét megtanultam, hogy ha nem egyértelmû a lee rajt és a pályához közelebb van a az irányító helyhez közelebb van a rajtvonal luv oldala, akkor nem szabad lee-ben elrajtolni, mert a fal miatt nem látsz rá a hajódra rendesen és nem tudod rendesen vezetni, csak szerencsésen maximum. Ráadásul sikerült megélnem azt, amikor egy futam alatt a szél kizárólag neked forog és bármit csinálsz, csak távolodsz a mezõnytõl. A következõ futamban pedig éppen az ellenkezõjét.
Meglepetésre, vagy talán már nem is annyira itt is Jan Springer lett a Világbajnok. Ismét kinai versenyzõ követte õt és harmadik lett a sportág legendás alakja Janusz Walicki akinek a hajóival az M mezõny kétharmada jár.
Összeségében nem éreztem elsõ Világbajnokságomon rosszul magam, bár a VB szervezése és helyszine sok kívánnivalót hagyott maga után és a pályarakásoknál, szabályértelmezéseknél érezhetõ volt, hogy ez azért egy amatõr sport.
A lényeg pedig igazán az, hogy a következõ Világbajnokságot Magyarország rendezi a Velencei-tó északi partján Sukorón 2009-ben.