Avagy: ”a „nagyfokú helytelen magatartás” a gyakorlatban……(a versenykiírásokban szerepel a következő mondat a természet védelmére: ”nagyfokú helytelen magatartás bármely nehezen oldódó anyagot a verseny idején a hajóról a vízbe dobni vagy engedni”- és valljuk meg őszintén nem csoda ha e megfogalmazásból mára szállóige lett ha szólít a természet…)
Van az úgy, hogy az ember háromszor is meggondolja közreadja -e egyes gondolatait, és olyan is van, hogy a szerkesztő háromszor is meggondolja ugyanezt…és olyan is, hogy mindkét rostán átmegy egy ötlet…lássuk átmegy –e?
Beló barátom lapján pályázat íródott ki a fenti címmel. Jelentkezni
lehetett rajzzal, képpel, leírással vagy más agymenéssel. Nem gondolom magamat e témában megméretni, de valahogy furkált bennem a kérdés, ám jóképű megoldást
nem ihletett sem alkalom sem idő,
mígnem egy egészen más téma felidézése kapcsán nem kanyarodott a történet a kérdés frappáns megválaszolása felé.
2001 egy felettébb szeles tavaszi hétvégéjén próbaútjára indultunk az Ursa Minorral, két barátommal badacsonyi borozós hajóavatót gondolva. Délre odaértünk, így a másnapi visszaút kockázatait kerülendő visszaindultunk a Hatlépcsős füredi borozóban elvégezni a hajóavatást. A számításunk helytálló volt a visszaút megtehetőségét illetően, egy
dologgal
azonban nem számoltunk – yollés múltamból fakadóan nem voltam egész napos utak lelkivilágához szokva. Az a
dolog
pedig mindössze egy kis
dolog
volt… első olvasatra…
Porbafingó-kissrác korom óta hajón élve nem gondoltam, hogy bárkinek nehezére eshet elkövetni a „nagyfokú helytelen magatartást” és a „nehezen oldódó anyagot a vízbe dobni vagy engedni”. Barátaim biológiai órájukat badacsonyi partraszálláshoz igazították és nem számoltunk a elkerülhetelennel, az ellenállhatatlan
vágy minden humorérzéket száműzött a fedélzetről Zánka magasságában. Fock becsavarva, második reff lehúzva az időnként nyolcasodó széllökések közepette bemutattam a gyakorlatot, majd átadtam a terepet a legénységnek. Egyik az orrban másik a lee vantninál, aztán helycsere, talán a farából, talán luvból, talán leeből…egy egészen kisfokú”helytelen magatartást” sem sikerült tanusítaniuk. Akali, Fövenyes, Udvari… untam már a csattogó átmenőlatnik és zenélő vantnik közepedte kívánt dőlésen vinni a hajót. Írták egykor
a vitorlás újságok, hogy a déli tengereken egy többtestű hajót sérülés miatt lamináltak úgy, hogy a kormányos a levegőben tartotta menet közben fél napig a sérült testet. Kezdtem átérezni a feladat komolyságát. Több mint félórányi próbálkozás után belátták küzdelmük értelmetlen voltát, ideje volt alternatív megoldás után nézni, lefejeztek egy-egy kiürült kólás-palackot és a kabin rejtekébe vonultak a megoldást kivitelezni: Vannak filmek ahol a főhős arca néhány pillanat alatt emberből vérfarkassá alakul. Efféle élménynek lehettem
tanúja a kabinajtón betekintve. A hirtelen felszabadult elégült mosolyt a sanda felismerés ébredése váltotta fel, a szájak széle rángani kezdett,
gyűrődő homlokon ugráltak az izzadságcseppek és nagy bajról árulkodott a kikerekedett szemek körvonalán belül kerülő szemüvegkeret is…a csapot el is kellene zárni, a palack véges térfogatú jószág.
Szerencsére bevitt folyadéknál nem lehet több a leadott, a természet pontot tett aggodalmaink sorára, szárazon megúsztuk…azóta értem miért került a vödör a kötelező felszerelések listájára, és hogy a mocó definíciója az amiért akkor megszenvedtünk:
A mocó meghatározását (értelmező szótár figyelj!) ez alapján meg lehet tenni:
Mocó az aki még nem tudja a hajón
éppen esedékes bármely helyes vagy helytelen magatartásformát megkezdeni, vagy abbahagyni. Legyen az illető fiatal vagy vénebb.