Menetrend szerint lement a tervezett két futam ma a LASER Világbajnokságon. Kellemes 8-10 csomós keletivel kezdődött 12 órakor, majd lassan váltott 12- 14 csomós észak-keleti szélre. A elszórt felhők közül erősen sütött ki a nap. A szél lassan fordult balra, az áramlás keresztbe folyt a pályán déli irányból. Lényegesen nyugodtabb volt a víz, mind máskor, kisebbek és nyújtottabbak voltak a hullámok és a széllel megegyező irányból jöttek.



7. futam:

Rövid halasztás után az arany csoport kezdte a rajtolást. Másodikra sikerült elmenniük. A többség a pálya bal oldalát választotta. Igazuk volt. A spanyol fiú vezetett nagy előnnyel,
egészen az utolsó félszélig. Hátszélből érkezve vette a bóját és elkezdett félszelezni, de a bója sokkal lejjebb volt. Az üldözők is elbizonytalanodtak, de addigra a bójához ért az egyébként oda tartozó motoros, így csak a spanyol vesztett a dolgon 3-4 helyet.

Az ezüst csapat elsőre elrajtolt. Nem sikerült a magyaroknak az oldalválasztás, a mezőny második felében értek vissza az első kör után. Mindketten jöttek előrébb egy keveset a célig, de szerencsére a kvalifikációban érdekelt nemzetek többsége Zsombi mögött volt.



8. futam:

Nincs már sok hátra,
többet kell kockáztatniuk a felzárkózni akaróknak. Ez az oka az egyre több visszalőtt rajtnak.
Mivel második rajtnál már fekete zászlót húznak, szépen fogy a mezőny. Az arany csoport elmegy másodikra, az élen három francia hajó, csak az argentin
Alsogaray ( milyen
magyaros neve van ), tudott velük lépést tartani.

Az ezüstösök is gyakorolták a rajtolást párszor. Zsombi jól kezdett és végig tartotta a 14. helyét. Gyöcinek nem jönnek be az első körök, nagy hátrányból indulva küzdi fel magát a mezőny közepéig.

A legizgatottabb a bronz csapat volt, nyolcadikra sikerült elrajtolniuk.

Mai futam eredmények, ezüst csoport:

Berecz Zsombor
26.
14.
19.
156 pont

Fazakas György
49.
22.
43.
200 pont

Még két nap 4 futam. Biztatóan állunk, de csak soron
következő futamra szabad
gondolni,
koncentrálni.


AZ MVSZ és A T-MOBILE TÁMOGATÁSÁVAL