12 éve rendezik meg a Bankár Kupát, ami eleinte csak 70-es cirkálókkal zajlott, de a nagy érdeklődés miatt azóta minden hajóosztály képviselői is becsatlakozhattak a versenyre. A három Kékszalag esélyes Libera idén először találkozott ellenfélként, de előlük az Avatar halászta el az abszolut győzelmet.
Úgy látszik, hogy ez egy „bankos” hétvége, hiszen a tegnapi Merkantil Bank kupa után vasárnap rendezték meg a Bankár Kupát Balatonkenesén. A versenypálya Kenese-Almádi-Kenese-Aliga-Kenese távra volt kiírva azzal a kitétellel, hogy ha az első hajó nem ér visszafelé kenesére 14 órakor, akkor befuttatják a versenyt.
Indult mindhárom csúcs libera. A Principessa idén már több versenyen is részt vett, fiatal BYC-es csapat vitorlázza. Indult a Raffica, Szilvássy Attilával megerősítve, Király Zsolt kormányzásával. És múlt hét végén megérkezett a Clan Des Team is, amit Litkey Farkas csapatával ezúttal Brencsán Ábel, a magyar liberázás atyja kormányzott ezen a versenyen. Indult Soponyai Géza hajója az Avatar, ami megkapta a 10 db trapézt, igaz, hogy a tőkesúlyból még nem faragtak semmit. Végül indult Fináczy György kormányzásával a Lisa, mely a tavalyi szélesítéssel, de trapéz nélkül szállt küzdelembe.
A rajt 11-órakor kezdődött a leglassabb kategóriával, majd további egy órán keresztül tartott, míg a liberák végül 12-kor elrajtoltak. A szél az elején még lengedezett északi irányból, de aztán csupán kósza csíkok fodrozták a vízfelszínt. Jól ment Pomucz Tamás hajója a Capella, amely abszolut harmadiknak fordult Almádiban a Geronimo és a Dolce Vita mögött. Az Avatar és a Lisa hamar áthámozta magát a mezőnyön, míg a liberák között a Clan Des Team, Raffica, Principessa sorrend alakult ki. A szél szépen elállt, olajvízen osont a mezőny. Kösza pöffök jöttek-mentek, közben egy zivatar jött aliga felől.
A zivatarral szél is érkezett, melyet elsőként az Avatar és a Lisa kapott meg. Avatar a parthoz közelebb, míg a Lisa leljebb haladt a cél felé. Mögöttük a Cland Des Team zárkózótt sebesen. Sokáig tűnt úgy, hogy a Lisa még okozhat meglepetést nyugat felől, de végül a szél gyengöülése és tompulása Soponyai Géza és csapata győzelmét hozta. Másodikként a Lisa futott be Fináczy György kormányzásával, míg harmadik helyen a Clan Des Team érkezett Brencsán Ábelékkel.
A verseny után szép fogadás, majd díjkiosztó következett, az időközben újra lezúdoló eső kopogásával a sátor ponyvateteján…
