III. Honda Ügyvéd Kupa az Opten Nagydíjáért. Bár az időjárási előrejelzésekből már előre tudni lehetett, hogy esős, hideg idő várja majd a III. Honda Ügyvéd Kupa mezőnyét, de mégsem ez okozott fejtörést a rendezőnek.

A szél erőssége és a szokatlanul nagy hullámok meglepték a Lellére tartó mezőny egy részét. Az erős hullámzás és az olykor 7-es erősségű szél három hajót is lesodort a kikötő bejáratához vezető hajózási útról, őket később csak a vízirendőrök és zánkai vizimentők kitartó segítségével sikerült kiszabadítani a homokpadról.

Ilyen előzmények után a rendezők – a friss meteorológiai adatok alapján – úgy döntöttek, hogy értesítik a 73 előnevezett hajót és a Lelle felé tartókat a hozzájuk legközelebbi kikötőbe irányítják. A szombati futam rajtját két órával elhalasztották, így a résztvevők szombaton is eljuthattak Lellére.

A verseny napjára sokat veszített erejéből a szél, így ideális körülmények között futhatott ki a mezőny, hogy a Balatonlelle – Zánka – Balatonszemes – Balatonlelle távon kitűzött pályát teljesítsék.

Az időjárási nehézségek ellenére 70 hajó vágott neki a versenytávnak. A verseny első napján 3-as, 4-es északi szélben rajtolt a mezőny, ami eleinte gyengült, majd a nap végére ismét felerősödött. Míg a déli parton a nagy hullámok nehezítették a

negyedszeles

szakasz teljesítését, addig az északi part alatt jóval nyugodtabb vízen vitorlázott a mezőny Zánka felé. A zánkai bóját követően előkerültek a bőszeles vitorlák és a hajók Szemes felé vették az irányt. Szemesről Lellére félszében kellett haladni, így előnyt jelentettek a genakkerek, bliszterek, a spinakker túl soknak bizonyult. Az első hajó kevéssel fél három után ért a lellei célba. A szombati nap eredményhirdetésére 19 órakor került sor. A verseny címvédője, a Sirocco (dr. Kiss Pál Ügyvédi Irodájanak színeiben) idén is győzni tudott, abszolút elsőként futott be és osztályában is a dobogó legtetejére állhatott.

A szombati verseny a cirkálók csatáját hozta, abszolút második és harmadik helyeken a 70-esek mérkőztek. A két „nagy öreg” kivalló kormányos, Holovits György és Litkei Bence csatájából most az utóbbi került ki győztesen az Irokézzel.

A komoly erőt képviselő


YS I.

osztályban, a Sirocco legénységén kívül még a Mucsi László által vezetett Fortély és az Encs Ügyvédi Iroda hajója, a Kepi állhatott ezúttal dobogóra. Idén először kiírásra került az Opten Nagydíj, melyet szombaton szintén a Sirocco nyert. Az Opten Nagydíj második futamára, amely pályaversenyként került kiírásra, halasztás után vasárnap délben került sor. A vasárnapi futamot a Westport csapata nyerte, megelőzve a dr. Haffner Márton ügyvéd valamint Fehér és Nemes Ügyvédi Iroda csapatait.

Yardstick II-ben a tavalyi ezüst érmét idén aranyra váltotta a Sáfián László vezette Dolce Vita, a Dr. Németh, Dr. Jéhn és Társa Ügyvédi Iroda színeiben, megelőzve a Székely Antal által kormányzott Microsoft – Imi Jé J24-es csapatot, valamint a Fullér Közjegyzői Iroda egységét.

A létszámát tekintve a legkisebb osztályban, a YS III-ban a 2006-os bajnok megismételte teljesítményét, a Csaplitzki Jandó Kiss Ügyévdi Iroda ezúttal a Catharina nevü hajóval győzött. A pécsi ügyvédeket az Aladdin követte, majd az OTP Bank Zrt., mint a verseny egyik szponzorának csapata, a Rapa-Iti fedélzetén.

Az eredményhirdetés üde színfoltja volt a yardstick osztályok győzteseinek gumicsónak versenye. A Honda Marine által biztosított gumicsónakokkal, a kikötőben kitűzött pályán küzdött a három első helyezett csapat két-két tagja az Adriatic Challenge által felajánlott fődíjért. A gumicsónak versenyt is a Sirocco nyerte, de a második Dolce Vita legénység sem szomorkodott, Musto viharkabátokkal gazdagodtak. A harmadik helyezett Catharina legénysége a vereség ízét a Kollár Pince boraival édesíthette.

A III. Honda Ügyvéd Kupa Nagyhajós Regatta teljes eredménylistája és fotói megtalálhatók a


www.ugyvedkupa.hu


és a


www.compassmagazin.hu


weboldalakon.


Jánosi Péter