Site icon SAILING.HU

Hollandiai Opti siker

Vadnai Jonatán lett a legjobb európai a Holland Ifjúsági Bajnokságon.

Hatfős magyar Optimist csapat utazott a hollandiai Workumba, hogy az EB előtt összemérhesse tudását a tizenhárom ország kettőszáznegyven versenyzőjével.


A rendezők mindent megtettek, hogy a verseny magas színvonalon kerüljön megrendezésre. A tervezett tíz futamból nyolc selejtező és kettő döntő került megrendezésre. Az Ijselmeer érdekes hullám és szélviszonyai között a versenyrendezőség mértani pontossággal tűzte ki a pályát, kezdődhetett a nagy megmérettetés.


Tervünk az volt, hogy minél több versenyzőnk szerepeljen az arany csoportban, azon belül is a legjobbak között. A három selejtező napon változó időjárási viszonyok között bizonyíthattuk, hogy képesek lehetünk erre. Végül is három versenyző, Vadnai Jonatán, Gyapjas Zsombor és Balázs kerültek a legjobb hatvan közé, a többiek pedig – Előházi Dorottya, Varga Dániel és Tóth Levente – az ezüst csoportban folytathatták a küzdelmet.


Az aranycsoport két futamában Jonatán magabiztosan vitorlázta megszokott stílusát a közel állandó rajtvonal és szélviszonyok között, így őt még az sem zavarta, hogy a mezőny legjobbjainak számító szingapúri, spanyol és amerikai versenyzőkkel küzdve kellett a selejtezőkhöz hasonló eredményt elérnie. Jó rajtok, türelmes és magabiztos pályavitorlázás jellemezték a döntőben ver versenyzését, így három szingapúri és egy amerikai versenyző mögött az igen előkelő ötödik helyet szerezte meg.

Gyapjas Balázs a döntő első futamában negyedik lett, majd egy műszaki probléma miatt a következő futamban nem tudta hozni a megfelelő helyezést. Öccse Zsombor, ezen a napon nem vitorlázott úgy, mint a selejtezőkben, így számára is csalódás volt a záró nap. Az ezüst csoportban küzdő versenyzőink közül Előházi Dóri Tóth Levente és Varga Dana csak selejtezőkhöz hasonló stílusban tudtak vitorlázni, így a várt csoportbeli eredmény elmaradt.


Örülve Joni eredményének és látva a még csiszolandó tudásunkat indultunk haza, hogy tovább folytassuk az EB-re történő felkészülést.


Török Péter

Exit mobile version