Laser standard és laser radiál női Európa-bajnokság, Tallin

Nem sokáig pihenhetett a laser standard és női radiál mezőny a medembliki világkupa után, ugyanis vasárnap kezdetét vette a két osztály nyílt Európa-bajnoksága Tallinban. Hazánkat három versenyző képviseli, Berecz Zsombi és Tomai Balázs laser standardben áll rajthoz, míg Karé Réka a női radiál mezőnyt erősíti.

Az első napon 4-7 m/s-os déli szél fogadta a versenyzőket, melyben két-két futam került megrendezésre, majd a második napon a víz fölé ereszkedő köd miatt csak délután tudott vízre szállni a mezőny, ám akkor is sikerült újabb két futamot lebonyolítani. Laser standardben a holland Schaardenburg Rutger három futamgyőzelemmel vezeti a mezőnyt az ausztrál Slingsby és az osztrák Geritzer előtt, noha az utolsó futam forgolódó szelében elmulasztva a szélpörgéseket csak csoportjának közepén ért célba. A második helyen álló Tom Slingsby is két futamgyőzelmet tudhat már magáénak, ám ő egyenletesebben teljesített a további futamokon, mint holland ellenfele, mely az összesítésnél még jól jöhet neki. A Team Proximo színeiben versenyző Berecz Zsombi négy futam után a 39. helyen áll a 148 fős mezőnyben, egyenletes futameredményeket produkálva ( 12, 13, (17) 12 ), míg Tomai Balázs (BYC) az első futamon jól kezdett, s a 16. helyen ért célba csoportjában, ám a következő két futamon csak a csoport végén tudott vitorlázni, így jelenleg a 94. helyről várja a folytatást.

A női radiál mezőnyből kiemelkedik a horvát Tina Mihelic, aki két futamgyőzelemmel, egy második és egy harmadik helyezésével magabiztosan áll az élen a dán Maiken Schütt és az angol Charlotte Dobson előtt. Karé Réka általában a mezőny második felében vitorlázott, ám a harmadik futamon a 15. helyen ért célba csoportjában, amivel jelenleg a 69. helyen áll a 88 főt számláló női mezőnyben.

A 148 fős standard mezőnyt három, míg a 88 fős női radiál mezőnyt két csoportra osztotta a rendezőség, s az első négy nap során selejtezőkön vesznek részt az indulók, mely során arany, ezüst és bronz csoportba kvalifikálják magukat, majd az első tíz helyezett a medal race futamon küzdhet meg egymással a végső helyezésekért.

Eredmények 4 futam után, egy ejtővel


Laser standard

1 Schaardenburg Rutger (NED) 3,0 (1, 1, 1, (26))

2 Slingsby Tom (AUS) 6,0 (4, 1, (9), 1)

3 Geritzer Andreas (AUT) 8,0 ((16), 4, 2, 2)

39. Berecz Zsombor (HUN) 37,0  ( 12, 13, (17), 12)

94. Tomai Balázs (HUN) 73,0 ( 16, (42), 35, 22 )


Laser radiál női

1 Mihelic Tina (CRO) 4,0 (3, 1, 1, 2)

2 Schütt Maiken (DEN) 9,0 (2, 18, 2, 5)

3 Dobson Charlotte (GBR) 10,0 (2, 6, 2, 7)

69. Karé Réka (HUN) 79,0 ( 34, 30, 15, (42))


E.B.