Nemzetközi vitorlázók, hivatalos személyek és díszvendégek gyűlnek össze minden évben a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) éves konferenciájára és az ISAF Rolex Év vitorlázója díjátadóra. A díj a legnagyobb elismerés, amit egy vitorlázó kaphat az elmúlt 12 hónap teljesítményének alapján. Az idei ünnepség tegnap este zajlott Athénban.
Ugyan sok kivételes vitorlázó volt jelen a díjátadón, mégis csak 2 mehetett haza a 6 férfi és 4 női jelölt egység közül az Év vitorlázója címmel. A 2010-es év győztesei Blanca Manchón (ESP) és Tom Slingsby (AUS).
Blanca Manchónt harmadszorra jelölték idén, akit idén elkísért a családja és barátai is. „Ez fantasztikus”, -nyilatkozta Manchón a pódiumon, míg átvette a trófeát és a Rolex órát. ” Mivel ez a harmadik jelölésem, mind reménykedtünk, hogy talán most. És most itt vagyok és nem hiszem el. Nagyon keményen dolgoztam hogy idáig jussak de még nagyon fiatal vagyok -csak 23 éves-, szóval remélem, hogy még sokat le tudok tenni az asztalra és egyszer újra itt lehetek.”
Nem volt idegen a díjátadón, hiszen már most harmadszor szerepelt a díjátadón az idei világbajnok és kétszeres világkupa győztes. A 87-ben született szörfös mióta az eszét tudja, vitorlázik. Optimistbe kezdte 7 évesen, majd 9 évesen a deszkát választotta és 10 évesen már világbajnokságon szerepelt. Nemzetközi versenyen az első dobogós helyezését 12 évesen szerezte Franciaországban. 2004-ben leérettségizett, ugyanabban az évben, amikor ő lett az első junior, aki Spanyolországot képviselheti az olimpián. Még csak 17 éves volt, amikor 7. helyet ért el a Mistral világbajnokságon Izmirben, majd 8. lett az Olimpián. És még nincs vége: 2005-ben ISAF ifi világbajnokságot, ifi európabajnokságot és osztályának ifi világbajnokságát nyerte meg. Ebben az évben jelölték először az ISAF év vitorlázója címre. 2006-ban búcsút mondott ifi korosztályának egy bronzéremmel a világbajnokságon, majd az új Olimpiai osztályban RS:X-ben megnyerte az EB-t. 2007-ben sérülést szenvedett, de az EB-re felszívta magát és a 3. helyet érte el. 2008-2009-es világkupa sorozatot megnyerte és a 2. helyre került az ISAF világranglistán. 2009-ben ezüstérmet szerzett a világbajnokságon, amivel elégedetlen volt, aranyat szeretett volna. 2010-ben már nem hagyott esélyt a Dániai vb-n a többieknek és a medal race-en hatalmas csatában megnyerte a VB-t. Manchón az egyik legelfoglaltabb versenyző, az idei világkupa sorozaton 6 versenyen vett részt és ötször állhatott dobogóra és felkerült a világranglista élére. Most teljes erővel a 2012-es játékokra koncentrál, ahova az aranyért megy. Spanyol még sosem nyert szörfben aranyat, így mindent megtesz a sikerért.
Tom Slingsby nem tudott Athénba jutni az elektormos viharok miatt, amik megbénították a Sydney-i légi közlekedést. Slingsby igencsak meglepődött, amikor a Laser vitorlázásról szóló telefonbeszélgetése átváltott egy élő bejelentéssé Dánia Fredrik hercegétől, hogy ő nyerte az idei Rolex év vitorlázója díjat. „Hú, köszönöm”- mondta Slingsby- ” Emlékszem, amikor ültem a köveken és néztem az Olimpiát Sydneyben. Emlékszem, amikor láttam az embereket, mint Ben Ainslie és Robert Scheidt megnyerni ezt a díjat és gondoltam, hogy ez kell nekem, ez az, amit igazán csinálni akarok. Közülük lenni egynek hihetetlen nagy megtiszteltetés.”
A 84-ben született versenyz
ő, mint sok Sydney-i, vitorlázó közegben nőtt fel és 8 évesen már versenyzett. 15 évesen döntötte el, hogy vitorlázni és nem teniszezni akar és a 2004-2005-ös szezonra már bérelt helye volt a dobogón. Megnyerte a francia vitorlás hetet Hyéresben és pár dobogós helyezését követően esélyes volt a dobogóra a világbajnokságon, amit sajnos később ki kellett hagynia betegség miatt. 2006-ra visszatért és megnyerte a Hyéres-i és a Medemblik-i világkupát is, majd 2. lett a Korea-i világbajnokságon. Otthon még megnyerte a Sydney-i nemzetközi regattát és az Ausztrál bajnokságot. 2007-ben második lett a Miami OCR-en, majd megnyerte a világbajnokságot Cascaisban. 2008-ban a világranglistát vezetve ment a Pekingi olimpiára, amin a 22. helyen végzett. Teljes megsemmisülés volt a számára, de pár hónappal később visszatért és kicsit lazábbra vette a figurát. Eleinte nem jöttek az eredmények, majd átgondolta a dolgokat és az angliai világkupát megnyerte. 2010-ben több hajóosztályt is kipróbált, Etchells-ben világbajnokságot nyert, majd Farr 40-esben 2. lett taktikusként a világbajnokságon. 3 világkupa versenyen indult és mindet meg is nyerte, Medemblik, Kiel és Weymouth. Legnagyobb sikerét a Laser világbajnokságon szerezte, ahol 36 pont előnnyel végzett a 2. helyezett előtt. Õ is a 2012-es Olimpiára készül, próbálja addig megtartani a jó dolgokat és javítani amin lehet.
A többi jelölt:
Női vitorlázó
Kristin Boese (GER) – Kilencszeres Kitesurf világbajnok
Siripon Kaewduang-Ngam (THA) – Ifjúsági Olimpia győztes
Lisa Westerhof & Lobke Berkhout (NED) – 470 világbajnok
Férfi vitorlázó
Antoine Albeau (FRA) – Profi szörf és formula világbajnok
Mat Belcher and Malcolm Page (AUS) – 470 világbajnok és világkupa győztes
Lorenzo Bressani (ITA) – Melges 24 and 32 világbajnok
Franck Cammas (FRA) – Rekord döntő földkerülő
Ed Wright (GBR) – Finn világbajnok és kétszeres világkupa győztes
