Az utóbbi hetekben, hónapokban, sajnos főleg a színfalak mögött, nagy vita kezdett kibontakozni az MVSZ jelenlegi utánpótlás támogatási rendszeréről, annak előnyeiről illetve hátrányairól. Többen felvetették, hogy ennek teljes átalakítása lenne kívánatos. Ehhez szeretnék néhány gondolatot fűzni.
Elöljáróban úgy gondolom, hogy rendkívül sajnálatos, hogy ezen viták az érintettek és a nyilvánosság teljes vagy részleges kizárásával, egy szűkebb körben folynak. Rég megtanulhattunk volna már, hogy jó döntések csak nyilvános viták sorozata után, az érintettekkel dialógust folytatva születhetnek. Nem beszélve arról, hogy a döntések véghezviteléhez a tágabb vitorlázó társadalom támogatottsága is csak így szerezhető meg.
Beszéljünk először is a jelenlegi támogatási rendszerről. Ez alapvetően a piramis elvre épül. Az egyes korosztályok, a különböző tudás és aspirációs szinten vitorlázók egymás vállán állva teszik lehetővé, hogy a tehetségesebb, ambiciózusabb versenyzők magasabb szintre jussanak. A rendszer abból indul ki, hogy az utánpótlás korosztályokban nem lehet még tudni, illetve megmondani, hogy ki lesz jó, esetleg kiemelkedő versenyző felnőtt korában, így nem néhány, hanem viszonylag nagyobb létszámú gyerek-sereg felkészülését célszerű központi eszközökkel támogatni. Az utóbbi években, az utánpótlás hajóosztályokban, tipikusan összesen 20-30 gyerek (illetve egység) kapott MVSZ támogatást évente, átlagosan egy-két-három százezer forintot. (A támogatott körbe tartozást szigorúan a hazai ranglista eredmények határozták meg.) A kiemelkedő eredményeket az eredményességi jutalmazás honorálta, az MVSZ lehetőségeihez mérten, változó összegekkel. Ezen, majdnem egy évtizeden át fejlesztett, támogatási rendszer eredményeképpen 2010-ben 34 támogatott (és közvetett hozadékként szépszámú nem támogatott) versenyző vett részt nemzetközi versenyeken (jóval több mint bármikor az előző években) és így tényleg sok gyerek kapcsolódhatott be a nemzetközi vitorlás életbe. Ennek sokoldalú előnyeit a gyerekek (nemcsak vitorlázó) fejlődésére, illetve ennek hatását a nemzetközi vitorlás életben elfoglalt helyünket illetően nehéz lenne túlbecsülni. Továbbá komoly eredmények is születtek, illetve kezdi oroszlánkörmeit kimutatni egy generáció. Jelenleg van legalább hat-nyolc-tíz olyan fiatal versenyző, akik közül bárki, bármikor „befuthat”. Ennek a rendszernek vannak azonban hátulütői is. Mivel viszonylag több gyerek jutott ilyenformán támogatáshoz (tavaly összesen kb. tiz millió forint), a támogatás összege egy versenyző éves programjából eredő költségeknek csak egy kis hányadát volt képes fedezni, tipikusan 15-30%-át attól függően, hogy mennyit utazott valaki. A többi 70-85% a szülőkre és a klubokra maradt, vagyis hát leginkább a szülőkre. A legjobban teljesítő versenyzők szülei, részben talán jogosan, kifogásolták, hogy csak kicsivel kapnak-kaptak több támogatást (vagy csak ugyanannyit) mint a kevésbé eredményes versenyzők. Ezzel párhuzamosan a rendszer logikájából adódóan előfordulhatott, hogy kevésbé érett, kevésbé ügyes, és eredményes versenyzők is kaptak támogatást (és itt tudatosan kerülném azt a megfogalmazást hogy arra nem érdemes versenyzők, mert aki eddig eljutott, az valamilyen formán mind érdemes erre, még akkor is ha még nem annyira eredményes).
Itt talán érdemes lenne megállni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, hogy mi is a célja egy ilyen központosított támogatásnak, mint az MVSZ utánpótlás támogatás. Természetesen ennek számos célja lehet. Talán: (a.) Segítséget nyújtani a szülőknek és kluboknak abban, hogy azok a versenyzők, akik a magyar és más versenyeken már megvillantották tudásukat, a nemzetközi mezőnyben is próbára tegyék magukat, nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek és esetleg eredményeket is hozzanak. (b.) Azoknak akik már korábban megmutatták képességeiket a nemzetközi mezőnyben is, támogatást nyújtani a továbblépéshez. (c.) Aspirációs célt nyújtani azoknak, akik még nem tartanak ott, hogy munkájuk, erőfeszítésük, nemcsak erkölcsi, hanem (mégha szerény mértékben is) anyagi megbecsülést is fog eredményezni. Vagyis: nevelés, ösztönzés, segítés.
Elvben természetesen felállíthatók a jelenleg működő, fent ismertetett piramis elvtől eltérő támogatási rendszerek is. Ebből vegytisztán alapvetően két fajta lehetséges. (1.) Központosított támogatási-felhasználási rendszer. Ebben a logikában a támogatásra fordított összegek nagyobb része központilag szervezett eseményekre, edzőtáborokra és versenyekre jut. Ennek elméleti előnye a „csoporthatás”, vagyis hogy a közös eseményeken résztvevő versenyzők egymást húzhatják felfelé, egymástól tanulhatnak és egymást motiválják. Kis országban, kevés versenyző esetén azonban van egy nagy hátránya, nevezetessen hogy a versenyzők közötti tudás, tapasztalat, motivációs, stb különbségek túl nagyok lehetnek, vagyis a jobb versenyzőket nem felfelé, hanem lefelé húzná a rendszer. Ez feltétlenül az eredményesség kárára menne – pont az aktuálisan jobb versenyzőknél, akik a leginkább tudnának eredményt hozni. Továbbá, egy ilyen központosított rendszer igazán csak sokkal nagyobb támogatás esetén lehetne valamennyire is működőképes. Mivel az adottságok miatt a versenyszezonnal kapcsolatos edzés és utazási költségek túlnyomó részét nem az MVSZ állná, így a versenyzőket nem lehetne motiválni, csak maximum kényszeríteni, hogy ebben részt vegyenek, ami sem nem célravezető, sem nem elfogadható. Ez a rendszer tehát alapvetően az egyéni felkészülést semmilyen módon nem tenné lehetővé, illetve a támogatás elvesztésével büntetné. (2.) A másik tiszta rendszer a korai kiemelés. Ebben a logikában, az MVSZ kiemelne néhány gyereket, akiket viszont nagy támogatásban részesítene, így sok lehetőséget megnyitva előttük. Azonban, nemzetközi példák sokasága is bizonyítja, a korai kiemelés csak nagy hibaszázalékkal tehető meg, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy aki korán jó eredményeket ér el, az később (mondjuk az olimpiai osztályokban) is jól fog szerepelni, viszont aki nem kerül kiemelésre annak szinte esélye sem lesz hogy később beérjen és bizonyítson. Ha kiemelünk valakit gyerekkorban, ezt kinek a rovására tesszük? Megéri?
Természetesen, mint azt bizonyára mindenki tudja, egyedül üdvözítő megoldás nincs. Azonban, a magyar lehetőségeket, körülményeket figyelembe véve, a jelenlegi támogatási rendszer tünik a legkívánatosabbnak a vázolt célok elérésére. Esetleg, néhány elemet a fenti 1. és 2. pontból is át lehetne venni. Hasznos és motiváló lehetne például kiemelt támogatást nyújtani néhány versenyzőnek (fél vagy egy évig maximum), szigorúan az objektív előző évi (nemzetközi) eredmények alapján, de nem az általános utánpótlás támogatás terhére, hanem azon felül. Figyelembe kellene azonban itt feltétlenül venni, hogy ilyen zsenge korban az eredményesség relatív, és évről évre nagymértékben változhat, változik.
Ezt az írást gondolatébresztőnek szántam, remélem az érintettek és a drukkerek hozzászólásai, ötletei hozzá fognak járulni a rendszer javításához, fejlesztéséhez.
Köszönöm a figyelmet. Jó szelet!
Mátyás László