Alapvetően Eriket okoljuk mindenért! Mert különben ki a jó fenének jutna eszébe 2500 kilométert rángatni a hajót, át fél Európán?! De ne szaladjunk ennyire előre:
októberben körlevél az osztálykapitány úrtól, hogy hát „gyerekek, lesz ez a verseny, aki akar, menjen! Bogár tehát beültetve a fülbe. Logisztika indul: és ez alatt nem csak az utánfutó- vagy a sofőr-kérdés megoldását kell érteni, hanem a „Drágám, elugranék négy napra Monaco-ba!” jellegű beszélgetéseket is. Csabinál sajnos az egyéb elfoglaltság győzött, kereshettünk beugrót.
Szuszu (Varjas Sanyi, Rozsda csapatából) ráért, a gipszét is leszedték addigra, kivan a létszám! Gábor és Peti már hétfőn nekiindul (a verseny csak pénteken kezdődik!), hogy bemelegítés gyanánt síelgessenek egyet. Ami igen jól sikerül, a hegyre felkapaszkodó vitorlázók közül a mi drága jó kormányosunk bizonyul a leggyorsabbnak. Egy trófeánk tehát már van. Mi szerda este csatoljuk föl a hajót Füreden, aztán hipp-hopp, másnap 10-re már a helyszínen vagyunk. Egy targoncás segítőkészen tolja helyére Nanát, mi pedig nekiláthatunk az összeszerelésnek. Pietro olyan precizitással és műgonddal ragasztja fel a kapott matricát, hogy vegyszer nélkül valószínűleg sosem jön le. Maradékai megtekinthetőek Füreden a hajó orr-részén. Árbocállítónk nincs, azt majd daruzáskor intézzük, minden más patent, délután négykor úszik a jármű. A délutáni edzés így csak lehetőség marad.
De legalább van időnk elmenni mérlegelni, ahol lefagy az arcunkról a mosoly: három kilogramm plusz! A mérést bonyolító ember nem kezd hosszas okfejtésbe, nem fenyeget, csak mosolyog: sebaj, srácok, holnap nyolcra kaptok új időpontot. Ugyanakkor kétségünk sincs, csuklás nélkül hazaküldenek, ha nem teljesítjük ezt az egyszerű feltételt. Vacsora tehát nuku, van viszont szaunázás és jakuzzi. A reggeli is kimarad, ennek köszönhetően minden egyenesbe jön, alámegyünk a határnak. Aznapra azonban ennyi öröm jut csak, futam indításához nincs elegendő szél. A Dragon osztály rutinja meglepő: a Rendezőség délután kiviszi ugyan a mezőnyt, de ők még a ponyvákat sem veszik le a kikötött hajókról. Este kicsi bóklászás a környéken, aztán nagy mennyiségű és igen finom vacsora (kösz, Pietro!).
A szombat sem indul bíztatóan, de csak kerekedik annyi bríz, hogy ismét kiindulunk. Bent kuporgós szél van, de elindítják a futamot. Minket visszalőnek, megyünk a sor végére. Öt osztály versenyez egyébként ezen a hétvégén: Dragon, Esse 850, Melges 20, Surprise és a J24. Amikor végre nekiindulunk, jól kapjuk el a rajtot, caplatunk a pálya bal oldalára (alattunk talán 5-6 hajó rajtolt), sokáig tartjuk a tempót, de végül kicsúsznak alólunk a brazilok az egyik olasz egység, valamint egy helyi brigád. Egyikük sem megy egészen haláltakkra, fordulás után lekereszteznek, nekünk marad a sarokba menés, mert foltos a szél. Nem járunk amúgy rosszul, ötödiknek érünk fel. Rőzselángok a lelkünkben, meg az ideg, hogyan fogjuk megtartani, amit eddig elértünk. Csak ne szoruljunk ki egyik szélére sem a pályának, mert akkor mások diktálnak nekünk! Felfelé bal oldalon jöttünk, lefelé a jobbot választjuk, hosszan húzzuk a balcsapást, és naná, hogy úgy járunk, ahogy nem akartunk! Ráadásul kicsit elleng a szél is (már, ami maradt belőle), így a bójához balcsapáson érkezők lesznek a nyerők, visszaesünk kilencedik helyre. Megint balra tartunk, sebességünk megegyezik a körülöttünk haladókkal, de kell a türelem! Megint koppantunk a sarokban, rövid balcsapással vesszük célba a kreuzbóját, amit ekkor ér el az első, és lőnek neki. Vagyis rövidítés. Maradunk a lenti helyünkön, tulajdonképpen örülünk. Nem volt kicsi a pálya, rövidítéssel együtt is majdnem másfél órába telt teljesíteni! Több futam nincs, fogadás, aztán megint városnézés.
Vasárnap még olajabb a víz, mint előtte, de persze kivisznek, hátha. Semmi. A hiénák igen hamar megindulnak a daruzóhely felé, szerintem a Rendezőség még nem jelez semmi hivatalosat, amikor az elsők már az utánfutójukon állnak. Várakozás közben szétszereljük a hajót (kivéve az árbocot), amikor szárazra kerül, lényegében csak lemosni kell. Így is hét óra lesz, mire hazafelé indulunk, előtte persze díjkiosztó, pezsgővel, falat kajákkal.
Hétfő reggel még a BYC-ben érjük Pali bá’-t, így a hajó visszakerülhet a saját kocsijára, tehermentesítjük a kölcsönkapott utánfutót, elrakodunk, majd, akinek kell, az munkába indul.
A
Yacht Club de Monac
o : elegáns, na! Hiába nincs hermetikusan elvágva a külvilágtól, azért csak bőrkanapék vannak a bárban, zakós a büfé személyzete, márvány a padló. Segítőkészek, kedvesek, nagyon értik a dolgukat: eszméletlen tempóval húzgálták például jobbra-balra az utánfutós hajókat a targoncájukkal. Rengeteg motoros keringett a pálya körül, a fotósnak külön darabot biztosítottak. Róla külön meg kell emlékeznem: kedves volt, közvetlen és igen nagyon profi. Azóta csak úgy emlegetjük: Carlo .
Tapasztalatok: utazáshoz kell egy alsóponyva! Alternatíva a háromszori mosás a helyszínen, és az idegesség végig az úton, nehogy megsérüljön a test. Szintén szükséges az árbocállító, de ez már a
Garda-tóra tett kirándulás
után is nyilvánvalóvá vált. Szélessége miatt a hajó hivatalosan csak eldöntve szállítható, de erre állítólag egész Európában tesznek magasról. Kivéve Svájcot, emiatt a svédeknek kerülniük kellett. Jó szolgálatot tesz az utánfutóra szerelt doboz.
Külön köszönettel tartozunk
– Dödének, aki sofőrünk volt az úton, lévén egyikünk sem birtokosa a szükséges papíroknak
– Ny-nek, csapatunk privát fotósának, akinek néhány képét a Rendezők is elkérték.
Alibán András, HUN-14, NordTelekom
Nyugi, Erik, nem haragszunk! 🙂