Site icon SAILING.HU

Atomerőmű Kupa 2011

Szél nélkül nehéz az EB-re válogatni!

A hét végén remek felkészülési és válogatási lehetőség lehetett volna „paksi ATOM” kupa. Mint az idei Kalóz EB. egyik válogató versenye, jó felkészülésnek ígérkezett, amit a 30 nevezett  egység részvételi szándéka is bizonyított.

A füredi Koloska Marina és az ASE ismét kiváló házigazdának bizonyultak, azonban szelet nem tudtak intézni. A két nap alatt 1 futamot sikerült teljesítenie a mezőnynek. A „szponzor” futam is épp hogy megvolt, előbb módosítani, majd rövidíteni kellett a pályát.

Az ifik versenyét a paksi fiatalok előtt a Siófoki Vízügy csapata nyerte.

A felnőtt mezőnyben a dobogó legfelső fokára a Royal Balaton Golf & Yacht csapata, a Német – Németh páros állhatott, második a Szentpéteri – Hajdú (FVE-BYC), mig harmadik a Fluck – Székely (Siófoki VSK) páros lett.

Exit mobile version