Na, még egy személyes élménybeszámoló.
Versenyről beszámoló kicsit lejjebb, én pár sor írnék a körülményekről:
Farky családostul már csütörtökön ott volt a helyszínen, mi pénteken indultunk Mátéval és a hajóval hármasban. Az tomboló szélben és monszunszerű esőben nem is volt olyan vidám az út. Ljubjana és a tenger közötti szakaszon még hóval is találkoztunk. A csapat többi tagja szombat reggel indul és még délelőtt meg is érkezett.
Azért választottam a koperi kikötőt, mert attól tartottam, hogy hatalmas lesz a tumultus Trieszt közelében. Koperben ebből nem éreztünk semmit, teljes a nyugalom. A szombat reggeli daruzás közben (érdekesség, hogy kategóriákkal nagyobb tétel itt a daruzás, mint otthon: a hajó ki-be+ árboc állítás ~400€) találkoztunk a hajó tervezőjével, Andrej Justinnal és a Maxi Jena (80 lábas maxi) csapattal, akik tanácsokkal láttak el a másnapi versenyre. Szerintük 20-25 csomós bora lesz (igazuk lett…hiába: a helyismert mindennél fontosabb), amiben mi kételkedtünk, mert minden előrejelzés max. 10 csomós szelet jósolt. Szombat este kiderült, hogy Roninak elfogyott a csapata… én pedig a hír hallatán felajánlottam, hogy jöjjön ő helyettem, én pedig majd fotózok az ő hajójáról.
Következzék hát Kakas Máté írása:
Barcolana. Évek óta rajta volt a kívánságlistán. A Földközi-tenger egyik legnagyobb, leghíresebb és leglátványosabb versenye, döbbenetesen nagy mezőny igazi csodahajókkal, mindez Triesztben, tehát Magyarországról elérhető közelségben és áron.
Az álom idén végre az új magyar gyártmányú full-carbon hajónak, a CODE8-nak köszönhetően valóra vált. A fejlesztő-tulajdonos Simon Tamás mindent alaposan megszervezett és előkészített, hogy a hajó prototípusa a balatoni sikereket követően (absz. 1. hely az egykezes Kenese-Keszthelyen és a TBS-Nagydíjon) végre a tengeren is megmutassa, hogy mit tud.
A dologban talán az is közrejátszhatott, hogy a hajó tervezője – a szlovén Andrej Justin – láthatóan elégedett legújabb gyermekével, és mindent megtesz, hogy híre menjen az új hajónak külföldön is. Andrej profi: amellett, hogy a Barcolanát a Maxi Jenán, a szlovén 80 lábas maxin csinálta végig (absz. 2. hely, szintén ő tervezte), a verseny előtt-után lelkesen és szervezetten mutogatta az olasz és szlovén érdeklődőknek a hajót, akikben nem is volt hiány.
A kormányos, a balatoni sikereket hozó Litkey Farkas, erre a versenyre csapatot is szervezett maga mellé, 5 fős ideiglenes felállással (Ormándlaki Áron, Joó Kristóf, Bite Pál, Kakas Máté) a hajó lényegesen tovább terhelhető, mint szólóban, ami a versenyre várt 20-30 csomós bórában jó próbának ígérkezett.
A hajó péntek estére érkezett Koperbe, 8 óra utazás után. A daruzás, összerakás szombat reggel a rutinos helyi erők támogatásával egy-két óra alatt kész volt. A koperi kikötő egyébként igazi Justin-világ: szinte minden második hajó az ő munkája, még a legelső tervezéséből, a Justin Ten-ből is van egy kisebb charter-flotta. Szombat kora délután könnyűszeles edzés, minden kipróbálva, minden működik, a hajó sebessége is jónak tűnt.
Este autóval irány Trieszt, nevezés és a szinte kötelező nyálcsorgatás a városi mólón felsorakozott maxiknál. A tumultus a parton szinte elviselhetetlen, már épp örültünk, hogy mennyire jól jártunk, amikor reggelre hagytuk az áthajózást, de kiderül, hogy a kb. 1800 résztvevő hajó ellenére egy-egy hely még mindig akadna a trieszti mólón. Már meg sem lepődünk, amikor a Wild Joe-t és az Equlior Assot egymás mellé kötve találjuk jó hangulatban, hiába a magyar vitorlázókon nehéz kifogni!
A szervezés olaszos, de azért minden működik, vagy legalább is menet közben előbb-utóbb kiderülnek a dolgok, többek között az is, hogy nem Triszetben, hanem Barcola falucska vitorlásklubjában kell nevezni (amúgy ez utólag elég kézenfekvőnek tűnik), ami jó 3 km a szárazföldön, de szerencsére a rendezők külön hajójáratot biztosítanak ehhez a trieszti móló végéről, így nem vészes a dolog. Kékszalagnyi méretű regisztrációs sátorhoz szokott szemünknek meglepően kicsi a nevezési iroda, de minden gyorsan és probléma nélkül megy. A nevezési lista mérete önmagában sokkoló, órákig lehetne böngészni, de végül is az 1768-as rajtszám boldog birtokosaként inkább visszakompozunk Triesztbe. A hatos kategóriában vagyunk, igyekszünk beazonosítani ellenfeleinket, de a vízen egyelőre csak nagyobb, vagy jóval kisebb hajókat látunk.
Vasárnap kora reggel indulás a 10 órás rajtra, időben oda kell érni, mert a helyiek és Andrej elmondása szerint is minden a rajtnál dől el, azaz hogy tudunk-e tiszta szelet kapni, amivel ellépünk, vagy beragadunk és akkor mindennek vége. A pálya egy téglalap Trieszt előtt kb. észak-déli irányban, nem hosszú (16 tmf.) és nem is bonyolult, kb. egy balatoni Fehérszalaggal lehet összehasonlítani.
A rajtterület felé közeledve válik érezhetővé az eddig csak képeken és kívülről látott helyzet komolysága: 1800 hajó egy helyen egy időben, ráadásul versenykörülmények között tényleg rengeteg! Mindezt fokozza, hogy az 1,8 tmf-es rajtvonalon (a Kékszalagon 600 hajónak kell elférnie kb. 2,6 tmf-es rajtvonalon!) hátszélben kell áthaladni és a bóra is fúj rendesen. Nem baj, teli taklival megyünk, hátszélben csak nem lesz gond, a Nap süt, gyönyörű időben nagyon elszánt a csapat.
A profik mellett a mezőny nagy része persze turista, úgy tűnik a verseny igazi regionális népünnepély, sok a német, osztrák, horvát, olasz, szlovén hajó, mindenféle méretben és felszereléssel. Annyira sokan vannak, hogy nem jut idő bámészkodni, pedig olyan csodák jönnek testközelbe, mint az Ericsson VOR 70-es, TP52-esek, SOTO 40-esek, stb.
A rajteljárás maga a rémálom. A rajtvonal, így a korai rajt fogalma is, mint olyan elmosódik, néhányan még a motorhasználat tilalmát sem veszik komolyan, pár hajó a rajt előtti percekben teljes nyugalommal tolat a vélt rajtvonal mögé, meglepve a szabályosan rajtolni próbálókat. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nincs háromperces szabály, azaz már a rajt előtt röviddel hatalmas gennakerek és spinnakerek takargatják egymást, nehezítve a manőverezést, ezzel tovább fokozzák a káoszt.
Kis hajónkkal Farky az első sorból a puszta túlélésért küzd, több hajó kitett pufferekkel közelít, a rajt előtt és után percekig folyamatosak a kisebb-nagyobb ütközések. A szemünk előtt bontogatják le egymást egyes hajók, műanyag csattan, karbon roppan, vitorlák szakadnak. A szabályok immár másodlagosak, csak szabaduljunk ki sérülés nélkül! Az első pályajel kb. délre van, a borában, tehát ahogy lehet, igyekszünk meglépni a part felé, hogy minél hamarabb tiszta szelet kapjunk. Persze csodák nincsenek, egy ideig tűrnünk kell, ahogy átgyalogolnak rajtunk az „elefántok”, a hátulról érkező nagyobb és gyorsabb hajók, de nem jutnak messze, ahogy lassan kitisztulunk, megindul a CODE8.
Megússzuk ütközés nélkül és csak akkor megy fel gennaker (de persze a 90nm-es nagyobbik), amikor már biztonsággal tudunk manőverezni. Komoly száguldás kezdődik, a hajó siklik, terhelünk hátra és sorban megyünk el a környező nagyobb és nehezebben manőverező hajóknak, csak egyszer lúvolunk fel, de semmi gond, hamar visszaállunk és megyünk tovább.
Az első bójavétel ismét pokol. 30-40 rohanó nagyhajó egyszerre üvölt belső helyért. A nyelv teljesen mellékes, csak a hangerő számít, ismét „csak” túl kell élni. Aki ütközik, nagyon rosszul is járhat, ha a riggek összeakadnak nehéz kibogozni. Farky ismét remekel, tisztán és jól, legbelső hajóként jövünk ki a kalamajkából, félszeles futtatás következik a téglalap rövidebb oldalán. A második bója már egyáltalán nem vészes, irány préselve a fenti pályajel, most vagyunk a pálya felénél. A győztes Esimit Europa 2 (ex Alfa Romeo) kb. ekkor fut be, nekünk ez annyira gyorsnak tűnik, hogy azt hisszük el sem rajtolt, de valójában 17 csomós átlaggal 59 perc alatt végeztek a pályával, szóval iszonyatosan gyorsak, a közelükbe sem ér senki.
A bora még fúj egy kicsit és elfordul, krajcolni kényszerülünk, egy-reff, két-reff, de lassan elkezd gyengülni és teljesen visszahúzzuk a grószt. Még mindig jónak tűnik a helyzetünk: sokkal nagyobb hajók között megyünk, bizakodunk. A hajó stabil, nincs gond az éles menettel sem, a denevéres grósz, a rigg, minden jól bírja.
A harmadik pályajel már közvetlenül a hegyek alatt, a festői Miramare kastélynál van, csíkos a szél, oda kell figyelni minden rezdülésre, a gyengülésben a hajók egymásra érnek, de megint tisztán tudjuk a bóját venni. Az utolsó félszeles szakasz az idegek játéka. Nagyon vékony csíkokban szakad le a szél a partról, Farky viszont a többieknél jobban érzi ezt, sikerül is relatív sok szelet találnunk és egy nagyobb boly előtt 104-ként befutni. Nem látunk nálunk kisebb hajót, de utólag derül ki, hogy ketten azért mégis megelőztek valahogy, így a kategória 3. jutott, nem vagyunk elégedetlenek.
A Wild Joe 11-nek jött be, ezzel megnyerte a kategóriáját, Czégai Péterék az Assoval 77-ként futottak be, ez kategória 4.
Befutó után – mint utólag kiderül – a jól futó hajóknak a trieszti móló közönsége előtt (a verseny tényleg nagyon jól látható a partról, nagyon sok a néző, a „drukker”) tiszteletkört kellett volna mennie, de ez nekünk kimarad, inkább vitorlázunk még egyet vissza Koperbe, élvezzük a vitorlázást és a napsütést.
A CODE8 remekül vizsgázott. A hajó gyenge szélben nagyon gyors, ezt már tudtuk, de kiderült, hogy jól bírja a nagy szelet is, hamar megsiklik, és komoly technikai gondot apróbb kezelési hiányosságaink ellenére sem produkált a maximális közeli terhelés mellett. A legnagyobb mért sebességünk a gennakeres rohanásban ~18 csomó volt, ez igen jól hangzik. A daruzás, szállítás problémamentes, a hajó futóval együtt 1180 kg, ezt egy könnyebb autó is el tudja húzni és a B-s jogosítványnál nem is kell több a szabályszerű vontatáshoz. Minden adott tehát ahhoz, hogy egy Pauger-gyártmányú magyar karbon hajó ismét sikereket érjen el a nemzetközi piacon.
A Barcolana viszont továbbra is rajta marad a listán, az élmény fenséges és felejthetetlen, igazi ünnepe a vitorlázásnak, egy tengeri Critical Mass, ahová egyszer az életben el kell mennie minden vitorlázónak…
Fotó: Simon Tamás