Site icon SAILING.HU

Csendes-óceáni vitorlázás V.

A Csendes-óceán átvitorlázása 2011-12 utolsó, befejező 16. szakasza volt ez. Sőt ezzel a túrával véget ért az Adriáról Sydney-ig tartó 1,5 éves vitorlástúránk is.

Térkép:

http://meder.hu/Lullaby/LullabyGM.jpg



Rövid összegzés: 1,5 év 34 ország 44,500 Km (több, mint 24,000 tengeri mérföld)

A LULLABY nevű 13 méteres vitorlással (Oceanis 423 Clipper, Beneteau, 2004) február közepén ért véget a 1,5 éves túránk.

2010. szeptember 7.-én indultunk az Adriáról (Ugljan sziget, Sutomiscica) és most 2012. Február 15.-én lett vége Sydney-ben, Ausztrália.

Közel ötven crew fordult meg ezalatt a hajón. A legfiatalabb 10éves volt és a legidősebb 70 éves volt. (Néhány csapattag hónapokig velünk vitorlázott, de voltak akik csak 10-12 napig.) Voltak, akik itt szerezték meg velünk életük első tengeri vitorlás tapasztalatát és voltak olyanok is, akik velünk próbálták ki a vitorlázást.

Emellett több tapasztalt tengeri vitorlázó, Balatoni vitorlás versenyző (bajnokok is!) és tengeri vitorlás versenyző is vitorlázott velünk.

A legtöbb kezdő vitorlázó kedvet kapott, és azóta is vitorlázik, többen a hajóvezetői papírt is szerezték azóta.

A tapasztalt vitorlázók többen az itt igazolt mérföldekkel ’Ocean’ vagy a magyar rendszerben I. osztályú képesítést szereztek.

Ami talán a legfontosabb, hogy a legénység bepillantást kaphatott a tengeri ’cruising’ vagyis túravitorlázók életébe. Kipróbálhatták milyen az óceáni vitorlázás… vagy akár azt, hogy egy kis lakatlan Csendes-óceáni szigeten hogyan lehetne élni…

A 2010-12-es útvonalunk: Adria, Jón-tenger, Földközi-tenger, Madeira, Kanári szigetek, Zöldfoki szigetek, Atlanti-óceán, Karib-tenger, Panama, Dél-Amerika, dél-Csendes-óceán, Új-Zéland és Ausztrália.

Útvonalunk, képek és videók a weboldalamon:

www.meder.hu



A csapat érkezéskor Sydney-ben. A hajó még a vámmólón áll és a vám-, bevándorlás-, és orvosi vizsgálat még előttünk áll.



A Tasman-tenger átvitorlázása

A túránk Aucklandben kezdődött jan. 23-án.

Az eső Auckland – Opua gyakorló (szoktató) túrát 164 tengeri mérföldet kicsit több, mint egy nap alatt tettük meg. Út közben találkoztunk egy bálnával is, és este fogtunk egy tonhalat is. Éjjel a szél beerősödött és reffelnünk is kellett az orrvitorlát. Dőlt a hajó és vágtattunk egész éjjel, nem volt túl kényelmes menet. Volt aki (Sándor, csak hogy nevet ne említsek:-) nem is tudott aludni.

Reggel a szél tovább erősödött és reffeletünk tovább, a nagyvitorlát is kellett egy kicsit bevenni, mert a szél már Bf.6-7-es volt. Reggel a csapatnak nem volt nagy étvágya, de azért Gyula csinált egy rántottát.

Délután már a Bay of Island szigetei között vitorláztunk és csak este szürkületben kötöttünk ki az Opua Marinában. Gábor volt a kormánynál és megoldotta a helyzetet. (Minden alkalommal más köt ki és más áll be a marinába/kikötőbe stb.).

Ünnepi vacsorára a marina grill sütőjén kisütöttük a fogott tonhalat. (A tonhal itt nem veszélyeztetett állatfaj.). Finom fehér volt mellette a köret és a csapat kezd összekovácsolódni.




Pillangózás

Az Opua Marinában töltöttük a hétvégét és itt készítettük fel a hajót a hosszú kb. 10-12 napos útra. A két nagy csörlőt, amivel a fockshotját állítjuk szétszedtük, megtisztítottuk és újra bezsíroztuk. Az orrvitorlának az UV védője néhány helyen megsérült és emiatt levettük a vitorlát és megragasztottuk. Az árbocra a fiúk felhúztak és ellenőriztem fent is mindent. A motornak a szokásos karbantartását is elvégeztük. Egy hosszabb és komolyabb túra előtt a hajó ellenőrző listáján az egész csapat közösen megy át és ezzel a csapat megismeri a hajót is.



Az Opuától (Új-Zéland) Sydney-ig (Ausztrália) tartó vitorlás utunk megállás nélküli volt.

Az 1,223 tengeri mérföldet 9nap 21óra, 45perc alatt vitorláztuk le, vagyis 5,1 csomós sebesség volt az átlagunk. Ezzel a hajóval ez a sebesség nagyon rossznak számít. Az ok nagyon egyszerű átlagban 1 csomós szemben áramlatunk volt, ami gyakran elérte a 1,5csomót és a 2 csomót is! Így már nem is rossz ez az átlag sebesség!




Röviden a várható időjárásról:

A Tasman tenger átvitorlázása mindig egy nehéz vitorlásút…

A várható viharok (Bf. 8 vagy nagyobb) száma februárban egy, Ausztrália közelében lehet több is ennél és Új-Zéland északi részén is nagyobb a valószínűsége a viharoknak.

Új-Zéland északi szigetének északi pontja a North Cape mindig a nagyon szeles, viharos tengeri fok. Az oka ennek, hogy itt találkozik a Csendes-óceán a Tasman tengerrel. Emellett az áramaltok itt erősebbek és sűrűbb a hajóforgalom is.

Az időjárást folyamatosan kell itt figyelni és a pontos indulási napot főleg az időjárás határozza meg. Itt úgy hívják ‘weather window’ vagyis az, amikor nincs alacsonnyomású a környéken és a hajók elindulhatnak. Természetesen három nap után a legjobb időjárás előrejelzés sem pontos és jöhetnek a rossz idők…


Részletek a hajónaplóból:

„Január 30.-án délben elindultunk, előtte ’check-out’ (a vámos odaadta a szokásos papírokat), vízvételezés (580l a tankunk) és dízel vételezés (260l készlettel indultunk el).

Két óra motorozással kiértünk az öbölből és végre tudtunk vitorlát húzni. Negyedszeles vitorlázás Bf.4-es szélben. Kora délután egy cápa mellett vitorláztunk el, nagyon jól meg lehetet figyelni. Talán vadászat közben zavartuk meg?

Késő délután közönséges delfinek úsztak mellettünk. Ez a delfin faj már az Adrián kihalt és a Földközi-tengeren is nagyon veszélyeztetett delfinfajnak számít. Új-Zélandon még nagyon sok delfin van, és nem veszélyezteti kihalás őket. Vacsora tonhalas spagetti Gábor módra.

Hajnalban elhagytuk North Cape-et, vagyis Új-Zéland északi szigetének legészakibb pontját. Jól láttuk a 20 tengeri mérföldre világító North Cape világítótorony fényeit… Új irány: 290”

„Január 31.-án gyengülő szél és egyre inkább hátulról fúj. Délután a Three King Islands-nál vitorlázunk már. A szigeteket nem látjuk, mert 20 tengeri mérföldre délre vannak tőlünk és nagyon apró szigetek. (2008-ban a szigetek mellett horgonyoztam 3 napot egy vihar miatt.) Miután a szigeteket elhagytuk, új irányunk: 270

Spinakkert húzunk, mert csak így tudjuk tartani optimálisan az irányt.

A következő WayPoint-unk Sydney város bejárata, 1070 tengeri mérföld.

Spinakkerezés egész nap, a csapat egy része most használ hátszél vitorlát először. Kellemes gyakorló idő van Bf.3-4-es szél. Sebességünk: 5-6csomó. Sajnos az áramlat toll minket vissza 0,5csomóval (néha erősebben is).”

“Február 1.-én éjjel a szél teljesen elállt. Spianakker le és motor be.

Reggel úsztunk a Tasman tengerben, kicsit hideg, de kell a frissülés! A hangulat nagyon jó, igaz a barométer folyamatosan esik. 11:03-kor Gáborral és Do-val meghallgattuk az időjárás előrejelzést az SSB rádión (HF rádió, Icom 725). 8,297MHz-en van a ’Ocean Weather Bulletins and Warnings’ Új-Zélandról sugározzák (TAUPO Maritime Radio). A körzetben nincs ’Gale Warning’.”

“Február 2-án sincs szél és motorozni kell. Ez sem rossz… mert például ilyenkor lehet úszni a hajó mellett. A Tasman tenger közepén hihetetlen tiszta a víz és egy különleges élmény az úszás a hajó mellett.  Az időjárás előrejelzést a szokásos módon a HF SSB rádión hallgattuk. Az új-zélandi TAUPO Maritime Radio-t eleinte a 8,297MHz-en majd a 16,531MHz-en. Este végre megjött a szél. Pillangózás folyamatosan! Fogtunk egy 3Kg-os tonhalat, vacsora: halleves és sült tonhal rizssel.”

“Február 3.-án délután már reffelni is kellett az orrvitorlát (később a nagyvitorlát is) a szélerősödés miatt 80%-ra. Folyamatosan nőnek a hullámok. Egyre nehezebb tartani a pillangót…”

”Február  4.-én már a teljes nagyvitorlát be kellett tekernünk és az orrvitorlából csak 40% volt kint. 5-6 méteres hullámok, eső és felhők. Benne vagyunk a depresszióban és most vagyunk a táv felénél. Délután 6-tól Bf.8-as szél van, vagyis 32-38csomós alapszél, ami gyakran felmegy 40csomó fölé. Egy átlagos befújás (pöff) 41-45csomó közötti és több alkalommal 48,5 csomós pöfföt is mértünk. Vihar vitorlázás csupán egy nagyon kicsire reffelt orrvitorlával (4-5m2). A hullámok nagyon gyorsan nőnek éjjel már 8-10 méteresek. Háromnegyed szélben vitorlázunk és a hullámok hátulról jönnek, nagyon ritkán csapnak be. Este 7 óta esik az eső folyamatosan és rossz a láthatóság.”

“Február 5.-én délelőtt Bf.8-9-es szél van (vagyis 32-38csomós a szél). A legnagyobb pöffök még mindig elérik a 45csomós szeleket! Az eső eláll dél körül, de a láthatóság marad nagyon rossz. Napot ma nem láttunk, nagyon felhős az ég.

A barométer napok óta esik és ma hajnalban már 999mbar volt (amikor Új-Zélandról indultunk, akkor 1020 volt), 996mbar a barométer délután… Hova esik a barométer? Mi lesz itt még?

Este a szél 28-30csomóra csökken és stabil, ritkák a pöffök és a squell-ek. (A hullámhegyek természetesen maradnak.) Az eső eláll, de csillagokat nem nagyon láttunk, csak felhőket… A barométer pedig lent van…

Nagyon figyelünk ma éjjel is.”

„Február 6-án a barométer egész nap 1000mbar alatt van: 998 – 997 -998 – 998 – 998… Éjfélkor azonban már 1000mbar! A szél ma gyengült: Bf. 7 később 6-os. A vihar elmúlt, de a barométer még mindig lent van és figyelni kell. A mai nap nehézsége a sok ’squell’ vagyis 10-20 percenként szélerősödés (+10 csomó), amit rövid eső követ. A legtöbb kis ’squell’ nagyon rövid ideig tart és elég ’shotolni’ vagyis a nagyvitorla shot kötelét kicsit kiengedni. Azonban egy hosszabb squell esetén reffelnünk kell.

A szél ma már déli és mi bő negyed szélben vágtatunk. Nagyon dől a hajó, a hullámok dobálnak és hát ’kényelmetlen’ a menet, a legénység azonban csak csendben tűr. 🙂

A felhők ma este már szakadoztak és látjuk végre a csillagokat (dél Keresztjét például) és a ’szinte’ teli Holdat.”

„Február 7.-én egész nap jó szelünk van, 20-26 csomós DK. 6-7csomós sebességgel bő szélben vitorlázunk 260 irányra. Sajnos az 1 csomós ellenáramlat 5-6 csomóra lassít minket. A sok squell miatt reffelés be és ki, néha kis squell esetén csak ’shotolunk’. Gyakori rövid esők. ”

„Február 8.-án éjszaka már látszanak Sydney fényei. 9-én 04:00 helyi idő szerint meghívtam a Marine Rescue Sydney-t (először Sydney Radio-t, aki tovább irányított az MRS-hez). A 22-es csatornán beszélgettünk a VHF rádión. Hivatalosan informáltam a Hatóságokat az érkezésünkkor, amikor beléptünk Ausztrália vizeire (12 tengeri mérföldre a partoktól) a szabály szerint.”

Ausztráliába belépés szabályai:

1. Mindenkinek a hajón kell lennie érvényes vízumnak érkezéskor.

2. Minimum 96órával az érkezés előtt, e-mail-ben vagy faxon kell értesíteni a Parti Őrséget.

3. Q lobogót (sárga színű) fel kell húzni a parttól 12 tengeri mérföldre.

4. A 16-os VHF csatornán a Maritime Radio-t meg kell hívni 12 rengeri mérföldre a parttól és jelenteni kell a hajó érkezését.

5. A vámmólóhoz kell állni érkezéskor nem szabad előtte horgonyozni, bójára állni vagy beállni a marinába…



Tengeri betegség

Én szerencsés ember vagyok, mert nem vagyok tengeri betegségre hajlamos. Tudok nagy hullámokban lent főzni, mosogatni, vizet merni vagy akár motort szerelni is…

A csapat minden tagja egy kicsit volt tengeri beteg vagy érezte, hogy nem 100%-os. Azonban ami a legfontosabb, hogy mindenki tudott az ügyeletében kormányozni, vitorlát állítani, navigálni stb. Senki nem kért felmentéstJ.




Spi felhúzás előtt







és a Spi fent



KARBANTARTÁS

Az egyik legfontosabb túravitorlázási elv a ‘KISS’ elv vagyis ‘Keep It Simple, Stupid’. Mindenre a legjobb megoldás a legegyszerűbb megoldás. Az egyszerűt könnyű javítani,

cserélni és megérteni. Ez az én tanácsom mindig!

A mostani Tasman-tenger átvitorlázása során nem történt semmi komoly meghibásodás. Egyedül az orrvitorla UV védő része sérült kicsit. Ennek az oka az erős szél volt és emellett persze az, hogy St, Lucián nem a legjobb minőségben javították ki tavaly ilyenkor.

A túra végén ellenőriztem az állókötélzetet és észrevettem, hogy az árboccsúcsán a forstag egy szála eltört. Egy szál eltört a tizenkilencből, ami még nem vészes, de azt jelzi, hogy elkezdett gyengülni az anyag és ilyenkor már

nagyon ajánlott

egy forstag csere!



HAJÓBEMUTATÓ: VIA 42 és más alumínium vitorlások

Az egyik legismertebb és legdrágább alumínium vitorlás az Ovni alumínium vitorlások. Több féle méretben gyártják: 36-49 láb között. (Korábban volt egy 28 lábas modellük is, amin én vitorláztam is, de régen nem gyártják már azt a kicsi modellt.)

Ovni információk:

http://www.alubat.com

Új-Zélandon egy kidaruzott VIA 42-es típusú alumínium vitorlás mellett álltunk egy hétig Whangarei-ben a Riverside Drive Marina Boatyard-ján. A francia tulajdonosával sokat beszélgettem, nagyon sok információt kaptam tőle. Nagyon megkedveltem ezt a vitorlás típust és ezért most ezt szeretném röviden bemutatni.



Model:


VIA MARINE Via 42 (Alumínium)




Galéria:

https://picasaweb.google.com/115198297995058032777/Via42AluminiumTuravitorlas




Tervező:


Jean-Louis NOIR

Hetvenes évek végén tervezte és a gyártás a nyolcvanas évek végéig tartott.

Svertes hajó. Két sverje is van: az első svert a hajó közepén, a második svert 2-3 méterrel mögötte. (Izgalmas egyedi megoldás!)



Paraméterei:

Rig: Sloop  (van cutter verzió is)

Hossza: 12,8 m

Vízvonal hossza: 10,29 m

Szélessége: 3,84 m

Mélysége: 1m – 2,4m

Vitorlafelülete: 95 m2

Ajánlott motor: 40Hp (pl. Volvo)

Dízel tank: 300 liter

Víz tank: 2 x 350 liter

Nettó vízkiszorítás: 7,9 tonna

Bruttó vízkiszorítás: 10,5 tonna



A hajó előnyei:

1. Gyors (mivel könnyű)! Maximum sebesség: 8,1 csomó és az átlagos túra sebesség: 7 csomó

2. Egy ember is könnyen kezeli.

3. A felhúzható svertjei miatt, kis mélységben is használható. Például amikor egy folyón hajózol fel, vagy amikor egy sekély öbölben (lagoon) keresel horgonyzó helyet.

4. Egy kellemes homokos strandra is kifutatható, ellenőrzés, tisztítás, javítás vagy akár festés céljából. Vagy ha nem akarsz dingizni állandóan a partra…

5. Kényelmes. Három kabinos, ezért kényelmesen hat ember fér el a hajón. (A szalonban plusz két fő is elférhet.) Navigációs asztal a lejárattól balra és a nagyon jól felszerelt konyha pedig jobbra található. Több mosdó is van a hajón.

A nagy cockpit teak fa borítású ülésekkel, akár hat ember számára is kényelmes.

6. Minőségi túravitorlás. Tökéletes ’liveboard’ vagyis arra is megfelelő, hogy lakjanak rajta, ne csak vitorlázzanak.

7. Nagyon erősre épített, van benne plusz két vízzáró orr rekesz is. A nyílt vízen való ütközéseket és a zátonynak ütközéseket is kibírja. (Jobban, mint egy műanyag hajó.)

A Földünk bármely vízén lehet vele hajózni.

8. Tengerállóra tervezett és épített. Nagyon alkalmas óceáni vitorlázásra vagy akár Földkerülésre is! (Több via 42-es került Földet már.)

9. Óceáni vitorláshajó. Az átlagos túravitorlásnál nagyobb a víz- és üzemanyagtankja. Nagyon sok rekesz található a hajón, amin elfér akár több hónapos készlet is egy család számára.



A hajó ára:


Kb. 90,000 euro

Használt hajóvásárlásnál ajánlott egy komoly hajó felülvizsgálat, akár szakember  ’surveyor’ segítségével. Például az ’ultrasonic hull testing’ manapság már alap követelmény használt hajóvásárlás előtt.



Legend 36 alu vitorlás

Hossza: 11 méter; Szélessége: 3,9 méter; Merülése: 1,65 méter

Az átlag ára: 85,000e EUR

Tavaly 2011. októberében Tongán találkoztunk egy érdekes kisebb 36 lábas alumínium vitorlással. Volt szerencsém meglátogatni ezt a hajót és közelebbről megvizsgálni.

Az ismerős hajó története: Az előző tulajdonosa Földkerülésre készült az első szakasz után Franciao. – Portugália, a feleség azt mondta, hogy köszöni Neki elég volt ennyi. Mit tehet a jól nevelt férj??? Eladta a hajót… és maradt a földön a szeretett és megszokott feleségével…

A mostani tulajdonos fiatal német család (3 és 5 éves gyerekkel) már tapasztalt vitorlázóként vették meg ezt a hajót. (Egy kisebb 28 lábas vitorlással már több alkalommal keltek át az Atlanti-óceánon.)

Remélem a Boat Show találkozunk jövő héten! (A színpadon is leszek március 3.-án 16:00-tól, téma a vitorlázás…)

2012. ápr. 2.-ig Magyarországon leszek, meghívtak néhány olyan beszélgetésre is, ahova bárki eljöhet. Részletek a

www.meder.hu

oldalamon.

Békét és Szelet!

Méder Áron

OCEAN SAILING


www.meder.hu


aron@meder.hu

Skype: mederaron


Fotó: Méder Áron

Exit mobile version