Site icon SAILING.HU

I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Nagydíj a Balatonon

Jövő heti katamarános program: csütörtökön Kékszalag, szombaton 2szalag

Mint minden páros évben, a versenyszabályok szerint idén is indulhatnak a Kékszalagon többtestű hajók. Legénységük nagy része a szezon többi részében kis katamaránon versenyzik, közülük sokan indulnak a 2szalag Nagydíjon is.

A látványos, partközeli versenyt idén rendezik meg először a 21 láb alatti katamaránoknak.  Július 7-én szombaton 10 órakor rajtol Balatonfüredről, és a tó keleti medencéjét kerüli meg.



A felkészülés fontos


Egy Kékszalag-esélyes katamarán kezelése jelentős fizikai és szellemi felkészültséget igényel, és nincs ez másképp a kisebb többtestűeknél sem. De vajon elég lesz-e az idő arra, hogy a vitorlázók készen álljanak az új kihívásra? Az F18-as hajóosztály magyar bajnoka, Petheő Tamás a Gemini fedélzetén, azaz egy Ventilo 28-as katamaránnal vág neki a Kékszalagnak. A hajó és a csapat idén már több versenyen is bizonyított.

“Még nem volt arra példa, hogy két ilyen hosszútávú versenyen vegyek részt ilyen rövid idő alatt” – mondta Petheő, aki 8 éve vitorlázik együtt az Évadnyitó versenyen a bicepszén izomszakadást szenvedett Váradi-Szabó Jánossal. Petheő elmondta, hogy kormányosának sportrehabilitációja még nem fejeződött be, nem terhelheti a karját, ezért csak a Kékszalagon vesz részt. Sokkal fontosabb, hogy felépüljön, ezért a sikeres párosnak csak a legénység tagja indul majd a 2szalagon.


A fáradtság nem ellenfél


A Kenguru Sailing Team Concept 25-ös katamaránjának kormányosa, Diószegi Zoltán már két éve is a feltűnő piros színű hajó fedélzetén teljesítette a tókerülés távját. A hajós csapata a 2010-es Kékszalagon délelőtt 10-kor futott be. Természetesen a verseny napja nem volt könnyű,  de másnapra már kipihenték magunkat. Valószínűleg egy kicsit most is fáradtak lesznek, de a vitorlázó nem fél attól, hogy ne tudnának katamaránozni. A mindenki által Dióként ismert sportoló az F18-as hajóosztály versenyein rendszeresen a dobogóra áll, így a 2szalag Nagydíj éremesélyesei között is számontartják.




Csapattársának, a civil életében is vitorlásokkal foglalkozó Marton Balázsnak a Kékszalag miatt most rengeteg munkája van, ami azt jelenti, hogy sokat van vízen, és bizony emiatt a fizikai felkészülésre kevesebb idő jut.

“A csapat tagjainak állóképességén sok múlik, de nem félek attól, hogy elfáradunk.” – nyilatkozta a vitorlázó. Marton egyébként a 2szalagon nem a megszokott legénységével – Székely Andrással – száll majd vízre, ezért számára új kihívásokat is tartogat a verseny.


Székely András, a hazai katamarános élet mozgatórugója a 2szalagon rendezői feladatokat teljesít, ezért idén nem áll rajthoz. Kérdésünkre azt felelte, hogy nem fél attól, hogy a katamaránosok a fáradtság miatt borulnának, vagy más baj történne velük. András úgy véli, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy high-tech katamarán nem érjen körbe 48 óra alatt a Kékszalagon. Szerinte a csapatok nagyon rossz körülmények – azaz szinte szélcsend – esetén is teljesítik majd a távot annyi idő alatt, hogy a versenyzőknek legyen idejük a pihenésre. A 2szalag ötletgazdája egyébként rendezői elfoglaltságai miatt a versenyen saját, Nacra Infusion típusú 18 lábas katamaránján más kezébe adja majd a sottot, de jövőre igyekszik úgy szervezni, hogy ő is indulhasson majd  a versenyen.

www.ketszalag.hu

Exit mobile version