Site icon SAILING.HU

OTP Junior Utánpótlás OB 2. napi beszámoló

Az OTP Junior Utánpótlás Országos Bajnokság második napján nem sok szél várta a fiatalokat.

Egészen délután 4-ig halasztott a rendezőség, és úgy tűnt, hogy a második nap futam nélkül fog lezajlani. Végül nem sokkal 16 óra után egy kis élénkülés volt érezhető, így megszólaltak a verseny kezdetét jelző dudák. Mind a négy hajóosztály versenyzői kivitorláztak, azonban csak az Optimist és a Cadet hajóosztályoknak indítottak egy-egy futamot. A Laser Radial, valamint a Laser 4.7 ifjoncai egy kis délutáni vitorlázás után, futam nélkül tértek vissza a partra.



Az optimisteseknél Erőss Lóránd, a RIVE versenyzője nyerte a 4. futamot, második helyen Roznár Katalin szintén a RIVE versenyzője, míg harmadikként szintén a RIVE színeiben versenyző Lászlófy Levente futott be. A második napi eredmények alapján, Optimist hajóosztályban, összetettben Tóth Levente, a BS-Fűzfő VK versenyzője áll az első helyen, akit a Csehországot képviselő Adam Ott követ, míg a harmadik helyen, Korchmáros Sára, a BYC vitorlázója áll.



A negyedik futamban a Cadettosoknál a Kendeh Lili – Szilassy Borbála (THE) egység győzött, akik az összetettben is vezető helyen állnak. Második helyen a Polgár Lukács – Kanyicska Márk (THE) páros futott be, megőrizve összetettben is második helyüket, míg a harmadik helyre Kardos Szabolcs – Bánszky Botond (THE) vitorlázott.

A vízről visszatért fiatalokat meleg vacsora, valamint akrobatikus bicikli bemutató várta.


optimist-elozetes-eredmeny-4-futam-utan.pdf


cadet-elozetes-eredmeny-4-futam-utan.pdf


laser-4-7-3-futam-utan.pdf


radial-elozetes-eredmeny-3-futam.pdf

Exit mobile version