Site icon SAILING.HU

Kalóz OB a bajnok tollából

Álljon itt egy nem túl elkapkodott, de élvezetes beszámoló a Kalóz Bajnokságról.


Mielőtt belekezdenék a beszámolómba, szeretnénk megköszönni a Fluck-Székely párosnak (Hun-205), azaz a Benőnek és a Szabinak, hogy kölcsönadták a korábban tőlünk vásárolt nagyvitorlájukat a bajnokságra!!! Ugyanis a mi vásznunk a bajnokság első napjára lett kész és hát mi nem vagyunk akkora profik, hogy kipróbálás nélkül elmerjünk indulni egy fontos versenyen egy vadonatúj vitorlával.


Úgyhogy köszi még 1x!

Augusztus 4-9 között a Fertő tavon rendezték meg idén a Kalóz Magyar Bajnokságot. Sajnos, csak 31 hajó nevezett, köztük a regnáló Európa Bajnok német egység és egy ismert cseh csapat. Hiába a recesszió úgy tűnik a „kalózokat” is érinti.


Tekintettel arra, hogy a 2006-os bajnokság óta, nem nagyon voltam versenyezni a Fertő tavon, kis bizonytalansággal indultunk neki ennek a bajnokságnak, mert sok mindent el lehetett mondani, de, hogy helyismeretünk van, na, azt nem… Viszont a megelőző versenyeken bíztató sebességet és élességet szereztünk kis szélben is, ami legalább kis önbizalmat adott,persze abban nem szokott hiány lenni, de azért mégis!:-)


Szerencsére a Kutas épp a 470-es masters VB-ről jött haza, ahol 4. lettek, így egy jó eredménnyel és felpörögve, lefogyva érkezett Sopronba.



Az első napon szokásos megnyitóval és a Beló, valamint a Böröcz Bence által tartott megbeszéléssel kezdetét vette a verseny. Ezt követően kirontottunk a vízre, de rövid várakozást követően a szél adottságaiból adódóan parti halasztással folytattuk. Kb. 1 óra magasságában aztán megjött a beígért frissülő, meleg déli szél, amit nem hagyott ki a rendezőség sem és kimentünk.

Az első rajt jól elment és a folyamatosan erősödő 2-3-4 bft-os szélben elsőként értünk fel a bójához. Na ez jó kezdet, persze közel volt a német egység is, akikről tudtuk, hogy bőszélben is nagyon jók. Lement egy kör, még mindig vezetünk. A másik külföldi egység is a nyakunkon. A magyar ellenfelek Hun-205, Hun-624, Hun-4406, Hun-432 sem voltak sokkal lemaradva, és azt mindenki tudja, hogy a Fertő-tó is tartogathat meglepetéseket…  Lemegy a második kör, még vezetünk, de már nem sokkal és hát nekünk, azért az elejétől kezdve inkább a magyarokra kell figyelnünk mondtam magamban. Ennek megfelelően aztán a német egység el is ment, a csehek pedig nagyon közel kerültek és, ahogy lenni szokott hátulról is csak jöttek…jött a harmadik kör, jaaaa, eddig még sosem versenyeztünk 4 kreuz-3 hátszeles pályát. Na mindegy, tartjuk magunkat a második helyen. Utolsó kreuz, kicsit jövünk a németekre, úgy tűnik a csehek is elmennek, de szerencsére nem. Végül összetett 2. magyar 1., jó kezdés, megjön a várva várt éhség és önbizalom, mert meggyőzően mentünk. Közben Bencéék Hun-205 a 4., Gmainerék Hun-624 5., Nyestéék Hun-4406 a 6.

A második futamra, mindenkiben rögzült, hogy milyen is egy „plusz” körös pályát teljesíteni a friss szélben. Ennek mi csak örültünk, mert bár nem vagyunk már „válogatott” formában, de azért a mezőnyben a sportosabbak közé tartozunk és ez a széltartomány nagyon kedvezett a kezemnek is. Szóval második futam, ugyanaz a szél, pálya. Németek nyernek, a bajnokság meglepetés csapata Hun-211, Májó-KolePeti, pedig behúzzák magyarban a futamot. Csehek a 3. ismét, elég jók ők is, és Öreg Ádám is előhúzza a kalapból a rutinját, ők lesznek a 4., mi 5. Szerencsére a többiek is kicsit rosszabbul mentek, így magyarban vezetve, összetett harmadikként zártunk a nem kicsit fárasztó, ám annál élvezetesebb időjárási viszonyok között megtartott versenynapot.  Este nem nagyon kellett altatni senkit, persze az olimpiát néztük egy kicsit.

Második nap kísértetiesen úgy kezdődött, mint az első, minimál szél, vizi próbálkozás, hozzáteszem teljesen feleslegesen szívtunk másfél órát a közel 40C-os napsütésben, de hát így kérik a meteorológusok és orvosok is, hogy lehetőleg a déli órákban legyen mindenki a napon…ezt nem fogom megérteni soha, főleg nem Fertőn, ahol tényleg 20 perc alatt kint van a mezőny a vízen…na mindegy. Parti halasztás következett. Meg is látogattuk a ASE és Mann sailing team társaságában a Kutas által csak „rablósor”-nak nevezett strandi büféket, ahol némi ebéd mellett lecsúszott egy-két longdrink is…hosszúlépés formájában a torkunkon, amikor megjött ismét a gyönyörű egy nappal korábban megismert meleg,3-4 bft-os, déli szél. Újabb futam, kezdenek feltámadni a többiek is. Zsoltiék Hun-91 nyerik az első futamot a németek előtt, így már tuti, hogy nem ők nyerik az összes futamot. Hirschler Ricsi lesz a harmadik, én titkon vártam tőlük, be is jött. Májóék elkapálnak, nem volt nagy baj, mert szerencsére mentünk egy 4. helyet, ami tovább növelte az előnyünket. Gmainerék Hun-624, a soproni menők ismét 5., így ők sem rosszak.

A második futamon, ami már az érvényes magyar bajnokságot jelentette,  Májóék nagyon jó vitorlázással megnyerték a futamot, ismét elvéve egy lehetőséget az Európa bajnokoktól a hibátlan teljesítményre. Második a német egység, harmadik Nyestéék Hun-4406, 4. Zsótiék Hun-91, 5. a csehek, 6. mi. Megint egy fárasztó nap, körvonalazódni látszik az élmezőny. A németeket nem fogjuk megverni két okból. Egyik, mert nem figyelünk rájuk, második, mert jobbak, mint mi. A csehek nem rosszak, de rá sem figyelünk, ezért oda-oda tud érni. Látszik, hogy Májóék és Zsoltiék ejtővel jók lesznek, és az is, hogy a Benőék egy huszáros hajrával még elérhetnek valamit, de, ahogy vitorláznak nyerésre nem maradt csak matematikai esélyük, mondom ezt úgy, hogy még 6 futam hátra volt.  Persze este újra halálos fáradtság és egy kis olimpia maradt. De a lényeg továbbra is mi vezettünk magyarban.

Harmadik napra északi frontot vártak, ami meg is jött. Ha eddig maradt még valakiben kétség afelől, hogy a „plusz” körös pálya fárasztó, akkor, az ma megkapta a választ. 4 futamot tartottak.

Az első futamon jó rajt, majd egy még jobb igazítás az első kreuz második harmadában és meggyőző fölénnyel vettük elsőnek a bóját. Szerencsére ezt az előnyt meg tudtuk tartani, így elsőként értünk a célba, ami mondanom sem kell nagyon kellett. Csehek a másodikak, németek a harmadikok, jobban nem is alakulhatott volna, hiszen így a második magyar „csak” 4. lehetett, akik ezúttal a Zsótiék  Hun-91 lettek, nem kicsit faragva hátrányukból és hozzáadva a mezőnnyel szembeni előnyükhöz. 5. Benőék Hun-205, 6. Májóék Hun-211. Így kezdett szorosabbá válni a verseny, főleg, hogy már kieső is volt. De sebaj, helyzeti előnyük szerencsére nekünk volt.

Jött a második futam, sorrendben a 6., ami nekünk nem sikerült valami jól, de egy ilyen hosszú versenyen nem lehet, vagy legalábbis mi nem tudtunk végig jól menni és persze szerencsénk sem volt, így kapufára tolva 10. lettünk. A futamot a németek nyerték úgy, hogy nem is láttuk őket kis túlzással…,ami nagyobb baj volt, hogy az egyenletesen vitorlázó Hircshlerék Hun-613 lettek a másodikak, Májóék Hun-211 a harmadikok, Benőék Hun-205 a negyedikek, ezzel ők is sokat jöttek fel, 5. Zsótiék Hun-91, Gmainerék Hun-624 a hatodikak. Na ez a futam volt az, ami nem hiányzott, mert az ellenfelek nagyon jól mentek, mi meg…Megbeszéltük a Lacival mi volt a rossz és fogadkoztunk a következő futamokra.

A harmadik, azaz már a 7. futam érdekesen indult, ugyanis a szél tovább erősödött a 3-4 bft-ről 5 bft-ra. Az 5 percesben Zsótiék egy figyelmetlen manővernek köszönhetően felborultak. Vissza is állítottak a hajót, de borultak még egyet így a mezőny „nélkülük” rajtolt el. Mint később kiderült, persze sejteni lehetett, így ők a végső győzelemről le is mondhattak. Lacival azt beszéltük meg, hogy most már kicsit pozícióra is vitorlázunk és, ha lehet a Májóék előtt végezzünk mindenféleképpen, hisz a fejben számolások alapján Ők voltak a fő ellenfeleink. Ennek megfelelőn közepes rajt a jó oldalon, 5-6-nak értünk a kreuz bójához, Májóék jóval mögöttünk. Ekkor sajnos becsípődött valami és, ahelyett, hogy továbbra is a saját ütemünket vitorláztuk volna, csak a Májóra figyeltem, aminek az lett a következménye, hogy szépen csúsztunk vissza, Ők meg jöttek fel. Így azt találtam ki, hogy Őket mindenféle képen 10-en kívül tartsuk, persze, mi meg próbáljunk minél jobbak lenni. Na ez nem jött teljesen össze. A futamot természetesen a németek nyerték, 2. Hun-114 Nagy Robiék az ASE-ból, ez nekünk jól jött, 3. Hirschler Ricsiék Hun-613, na ez már érdekesebb, hiszen több jó futamuk is volt, 4. újra a Benőék Hun-205, ezzel Ők is tovább erősödtek, 5. Mann sailing team Zimmermann Botival és Aszmann Robival, pedig sokáig az élen álltak, 6. csehek. Mi a 9. lettünk, ami magyarban a 7. helyet jelentette, viszont szerencsére a Májóékat Hun-211 sikerült a 13. helyen tartani. Ezzel végül is sikerült az egyik célunkat elérni, még egy ejtő futamot csinálni nekik. Persze a fejünkben némi zavar is támadt a helyezések miatt, de éreztük, hogy azért még vezetünk. Főleg, hogy, ahogy az elején említettem a Zsótiék Hun-91, DNF-el nem lettek jobbak.

A rendezőség nem volt rest és tartott még egy futamot, a 8.-at. Ha valami, ez nekünk nagyon jól jött, főleg mert bírtuk még szusszalJ.  A szélben ekkora már kisebb-nagyobb lyukak is voltak. Jó rajtot követően végig az élmezőnyben 1-2 második helyen értünk fel soproni byc-es barátom Toci-Jutka (Bartos Zoli, Jóhajó és Hirschler Jutka, a címvédő legénység) Hun-612 mögött. Szorosan mögöttünk a német egységgel. Az első hátszélben a németek elmentek… Mi csak arra koncentráltunk, hogy helyünket tartva befussunk. Végül a futamot a németek nyerték, Tociék előtt, mi a 3. Májóék Hun-211 a 4. Nyestiék Hun-4406 az 5., hatodikak Németh Ferkéék lettek Hun-432. A kimerítő nap végén láttuk, hogy 8 pont előnnyel várhatjuk az utolsó két futamot, ami tetemes előnynek is mondható. Kutassal megbeszéltük, mi volt rossz, mi volt ebben a nem könnyű napban, majd soproni vacsorázást követően a tollas bárban töltöttük az estét.

A negyedik, utolsó napon, kialakulatlan, forgolódó, gyenge szélben, nyomott időjárásban izgultunk a magyarokért a tv előtt az olimpián, aminek az lett a vége, hogy délután 3 órakor lelőtték a versenyt és így 2012-ben mi lettünk a Magyar Bajnokok a verseny alatt végig jól vitorlázó, meglepetés csapat Hun-211 Bödör-Koleszár duó és a szokásosan megbízható vitorlázással előrukkoló, de kevés szerencsével bíró Hun-91 ifj. Szentpéteri-Hajdú páros előtt.



Végül pedig köszönet a BYC-nek, hogy sok-sok éve biztosít számunkra egy versenyképes felszerelést, valamint a Kutasnak, hogy felmérhetetlen rutinjával hozzásegített egy újabb Magyar Bajnoki címhez.


Szuszu


Hun-8/de most 209


Fotó: Betuker Botond

Exit mobile version