Site icon SAILING.HU

Spirit of Hungary

Amit Fa Nándor fejébe vesz, az általában megvalósul.

Az mindenképpen elmondható, hogy  túl korán nem ver nagy dobra semmit. Bejelentése után sem tehettem mást, minthogy ültem és tátottam a számat. Persze, innen onnan már tudtam legújabb terveiről, de, hogy az már ilyen állapotban van, azon nagyon meglepődtem.



Hozzá kell tennem, hogy

Fa Nándor munkássága

és a földkerülés varázsa már kamaszkoromban erősen megragadott. Első ilyen emlékem az volt, amikor anyukám hétfőként lelkesen mesélte, hogy mi volt éppen a híradás a földkerülő St Jupátról. Akkoriban -talán- a Kossuth Rádió minden hétfőn beszámolt a foldkerülő hajósokról vagy éppen be is tudtak jelentkezni a világ egy távoli pontjáról.   Azután persze elolvastam Nándi könyvét, figyeltem amennyire akkoriban lehet a Földkerülő versenyeit és szomorkodtam a Budapest kudarcán. Gyakran álmodtam azzal, hogy én is a világ körül hajózok.



Azután a világ nagyon közel jött. Szinte élőben követhettük végig Ellen MacArthur szenvedéseit és viszontagságait a Vendée Globe-on. A világ összement. Legalább is úgy tünt a számítógépem mellől. Így egy időre háttérbe szorult a vágy. Helyébe valós kihívás érkezett és ez a Nándi által életre hívott TBS Nagydíj az Egyszemélyes Balatonkerülő. Ezt a méreteiben ugyan kisebb, de szellemiségében nagyon hasonló verseny igazi kihívás lett.  Aki ezen elindult az tudja miről beszélek. Egyedül versenyezni a legfárasztóbb, legveszélyesebb, legkomplexebb tudást igénylő kihívása  a vitorlázásban, mégis a legszebb legtöbbet adó formája.

És most ismét itt az újabb kihívás. Fa Nándi elhatározta, hogy ismét belevág. És ha elhatározta, akkor meg is teszi. A bejelentés időpontjában kápolnásnyéken a Pauger műhelyben már épül az új

60 lábas versenyhajó

, (tervező Fa Nándor és Déry Attila) mellyel egy négy éves program teljesítése után megcélozza a következő Vendée Globe-ot.



A hajótest előre láthatólag februárban elkészül, de a veretezés vége májusra tehető. A hajó júniustól úszik a szlovéniai Koperban és utána a következő négy évben  az IOMCA Világbajnokság versenyein vesz részt. Aminek  a végállomása természetesen a Vendée Globe.

Bővebben

Fa Nándor már számtalanszor bebizonyította, hogy képes rá. Nem mondott most sem nagyokat, hanem akkor beszélt róla elöször, amikor már kézzelfogható eredményeket tudott mutatni. Aki a tengerre oda készül, annak tisztába kell lennie magával és a rendelkezésére álló technikával. Ő ilyen ember.

És, hogy hosszú idők után miért lúdbőröztem? Mert cseppnyi kételyem sem volt, hogy a cél az ami. A Vendée Globe!

A szponzorokról:


Az MVM Partner és Fa Nándor kapcsolata


Fa Nándor sportteljesítményét messzemen


ő


kig elismeri az MVM Partner ZRt. A magyar szólóvitorlázás megteremt


ő


jét és a tengeri vitorlázás nemzetközi szinten is elismert képvisel


ő


jét örömmel támogatja a Társaság, hiszen tevékenységük, küldetésük és céljaik több területen megegyeznek. Fa Nándor eredményei révén jelent


ő


s mértékben hozzájárult a magyar sport és különösen a magyar vitorlássport nemzetközi elismertségéhez, pályafutása példamutató a következ


ő


nemzedékek számára.


Az MVM Partner számára ugyanilyen hangsúlyos, hogy állami tulajdonú vállalatként a min


ő


ségi ügyfélkiszolgálással, valamint környezettudatos magatartással példát mutasson. Érdekes és fontos kapcsolódási pont még, hogy a vitorlázás talán az egyik legkörnyezetkímél


ő


bb sportág, az MVM Partner ZRt. pedig több környezettudatos projektet is elindított a közelmúltban (pl. Zöldáram megújuló energiaforrások felhasználásával, elektromos tölt


ő


állomás telepítése a Hungaroringen, Izzócsere program).


A KÖZGÉP és Fa Nándor


A KÖZGÉP Zrt. régóta elkötelezett a különféle sportágak támogatása mellett. Az épít


ő


iparban és a sportban sok a közös vonás: mindkét területen szakmai alapokon nyugvó, tudatos építkezésre, gyors döntésekre és kitartó munkára van szükség az eredményekhez. A KÖZGÉP eddig els


ő


sorban a különféle csapatsportágak – például a kosárlabda, a vízilabda, a jégkorong és a futball – szponzorációjában vállalt szerepet, amelyeknél a pályán tapasztalt csapatmunka, dinamizmus, keménység és maximalizmus miatt kézenfekv


ő


volt a párhuzam. Ez a kör b


ő


vült most az óceáni szólóvitorlázással.


Fa Nándor már sokszorosan bizonyított, saját tervezés


ű


és építés


ű


hajójával eddig háromszor kerülte meg a Földet egyedül, beírva magát a sportág történetébe. Ahogyan a KÖZGÉP, úgy


ő


is folyamatosan tervez, épít és újít, 2013-ban pedig újabb nagyszabású versenysorozatba kezd. A KÖZGÉP büszke arra, hogy már az el


ő


készületekt


ő


l mellette állhat a tervei megvalósításában.

Exit mobile version