Site icon SAILING.HU

Hejőkeresztúr

A hazai vitorlázás egyik legmostohább körülmények között működő területe a BAZ megyei.

De működik! Ez jó látható volt a hétvégén, ahol a Sikló flottabajnokság mellett a finnesek Öt-tó versenyének egyik fordulója is zajlott.

A hejőkeresztúri tavat közel 20 éve használják vitorlázásra. Kezdetben a Daruker Kupára gyültek itt össze a Kalózosok a Mályi-tóról és az ország többi részéről egy-egy verseny erejéig. Késöbb lassacskán épült a dolog és ez alatt a 20 év alatt a part is, a vitorlázás is fejlődött. Egyre több verseny van a tavon, de az tény, hogy ez néhány  szent őrültnek köszönhető, főleg, mert az ország észak-keleti területein nem túl népszerű sport a vitorlázás. Pedig a nyéki-tó igen alkalmas rá. Majdnem. Ennek ellenére sikerült támogatókat szerezni a versenyre. A legnagyobb a

GEOWENDUNG

.

A majdnem, az annak szól, hogy ez egy még aktív bányató és jelentős kavics szállító uszályforgalom van rajta. Ezért vasárnap – amikor munkaszüneti nap van- kivételével csak a tó egyik fele használható.  A kitermelés vége azért látható már. Szóval elöbb vagy utóbb az egész tó a vitorlázás rendelkezésére fog állni.

A meglévő területen egy plusz körrel sem sikerült a futamokat háromnegyed óránál hosszabbra nyújtani.

Délelötti beszélgetések és délutáni-késő délutáni futamokkal péntek-szombaton sikerült a 8 futam, Így vasárnap már csak egy futam illetve egy esetleges záró túraverseny hiányzott. Sajnos a szél a megszokott délelötti formáját mutatta és ez kudarcba fulladt. No, de azért nem volt min keseregni, hiszen az elöző napok remek délutáni szelei és az esti társasági élet felülmúlta ezt a vasárnapot.

A finnesek szép flottával vonultak fel. Ahogy az lenni szokott. Viszont a Sikló flotta szépen, lassan de elhal. Nem mondom, hogy nem törvényszerű, mert feladatát ellátta, a Laser teljes erővel dübörög itthon is. Mégsem öröm egy két évtizedes osztály eltünése.

A konklúzió, hogy érdemes elmenni egyszer versenyezni Hejőkeresztúrra. Jövőre talán Kalóz is lesz ezen a versenyen. A tó remekül vitorlázható, a helyiek lelkesek és kedvesek a tó az ország egyetlen bánya tava, ahol szervezett vitorlázás folyik…..


VÉGEREDMÉNY




A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!




Fotó: Káli-Nagy Ákos

Exit mobile version