Site icon SAILING.HU

AC72 – De mi mozog a bokorban?

Hiába álmodott nagyot Coutts és Larry Ellison, nem annyira jöttek be az áhított számok és jóval kevesebben indultak a Louis Vuitton Kupán, mint az eredetileg eltervezték.

Az Artemis korai kipontozódása pedig végleg azt sejtette, hogy kevés izgalmas futamot láthatunk majd. A Round Robin (körverseny) utolsó futamain el sem indult a Luna Rossa és az ETNZ, egyszerűen nem volt már tétje. És ezzel a közvetítések száma is csökkent, amit már mi sem bántunk annyira.

Mivel kb. előre leosztott kártyákból játszott az ETNZ, a Luna Rossa (LR) és az Artemis, így mindenki inkább azzal foglalkozott, hogy tovább fejlessze hajóját a Louis Vuitton futamain. A Luna Rossa állítólag közel 10%-os sebességnövekedést ért el pár hét alatt új aero tuningjának köszönhetően, de ez is kevésnek bizonyult. Az Artemis július végén, meglehetősen későn dobta vízre hajóját, de legalább repült. A borulás óta eltelt rövid idő alatt kellett a svéd kihívónak repülő hajót építenie 72 lábas méretben (ugye az egyes számú hajójuk nem kapott szárnyra) így ez igen brutális teljesítmény ennyi idő alatt, de mégis késői vigasz és ezt mindenki pontosan tudta. Utána minden nap kőkemény edzés és tesztek sora, és a Round Robin elődöntőjében már ott kergették a Luna Rossa csapatát, de csak kergették.

Miután az új-zélandiak simán nyerték a selejtezőt, úgy döntöttek, hogy már csak a Louis Vuitton Kupa döntőjében szeretnének versenyezni a LR – Artemis elődöntő győztesével.

Eközben nyilvánosságra került egy hatalmas amerikai blama, miközben a Red Bull ifjúsági versenyre készítették elő az AC45-ösöket és a BAR (Ben Ainslie Racing) hajón és még két OTUSA hajón, nehezékeket találtak a hajó alatt. Ez pedig szabályellenes, így az utolsó 4 versenyről vissza is lépett az ORACLE. Plusz a zsűri az összes fejest kihallgatta tanuként az amcsiknál, ami önmagában elég ciki. Amúgy az extra súly állítólag zacskóba csomagolt fém granulátum volt a vakárboc alján.

Érdekes manőver, hogy egy ideig nyilvánosak voltak a csapatok verseny közben mért sebességi adatai a Round Robin alatt, de ezt a csapatok végül eltüntették. Először meg is lepődtem, hogy ennyi adat nyilvános, de végül sok ezek közül lekerült a

http://noticeboard.americascup.com

honlapról.

Páran a SailingAnarchy fórumozói közül vették a fáradtságot és készítettek polárt a meglévő adatokból. Ebből az látszott, hogy a hajók simán kreuzolnak 45 fokra és brutál mélyre tudnak hátszelezni. Feltűnő a hajók aszimmetrikus menettulajdonsága is, mivel jobbcsapáson hatékonyabbnak tűnnek. Ennek oka az lehet, hogy aszimmetrikusak a hajók, mivel a rajt utáni első és a befutó előtti utolsó szakasz is jobbcsapásos, tehát a hajók %-osan több időt töltenek a pályán jobbcsapáson, plusz a rajtnál is nagy szükség lehet egy-két csomós extra sebességre.




© ACEA / PHOTO GILLES MARTIN-RAGET

A Loius Vuitton végére pedig egyértelműen kijött, ki mikor kezdett bele a fejlesztésekbe, mennyire találta el a fejlesztési koncepciót, mennyi időt töltött el a vízen és mennyi pénzt szánt a fejlesztésekre. Ennek megfelelően nyert pár dögunalmas futam után az ETNZ. De a Luna Rossa sem szomorú, ha a kiwik nyerik a Kupát akkor nagyon valószínű, hogy ők lesznek a kihívók és kéz a kézben tervezhetik az új osztályt és a szabályokat.

Éééés az előzetesek alapján azt jósoljuk, hogy a kiwik most tényleg megnyerik az AC-t. Eddig egyetlen videó árulkodott csak arról, hogy az ETNZ-vel pariban lehet az OTUSA. De ahogy Sir Russell Coutts mondta, meg kell várni a verseny végét és ezt a kiwik is jól tudják. Amúgy pont a kiwik játszottak tengeralattjárót az egyik futamban, amely majdnem egy futamba került. És azt se felejtsük el, hogy Coutts mindig tudta hova kell igazolnia, ugyanis eddigi öt AC kampányából eddig egyetlent sem vesztett el.

Szombaton kezdődik hivatalosan az AC, addig pedig a Red Bull ifjúsági AC-n élvezhetjük milyen az, amikor nemzetek csapnak össze egymással.


Eredmények

Exit mobile version