Site icon SAILING.HU

Algagátlós, hajófestős, fényesítős hetek 2014

Ha lassan is, de talán vége lesz ennek a kurta-furcsa télnek.

A híradások szerint a medvék is igazolták a dolgot, mert kint maradtak, nem mentek vissza szundikálni. Nem úgy, mint tavaly, amikor a mikulás kézengfogva sétafikált a nyuszival.  Állítólag mértékadó időjósok szerint március 20-a után már akár nyár is lehet, olyan hírtelen emelkedik majd a hőmérséklet.  Ezek után, mi sem tehettünk mást, a következő sebességfokozatra kapcsoltunk és készülünk a tavaszi hajóvízretételekre.  Jó, majd meglátjuk mit hoz a jövő, addig is beindítjuk az „Algagátlós, hajófestős, fényesítős heteket”, ami a  Budapest Boat Show 2014 rendezvénnyel kezdődik.



Itt szokásunkhoz híven, várjuk mindazokat, akik gondjaikkal, problémáikkal felkeresnek, átbeszélve azokat, és ha lehet megtalálni a megoldást. Megmutatjuk az újdonságokat, különös tekintettel az International megújult tisztítószer programjára. És persze ne feledkezzünk meg a TBS kínálatról, ahol kedvező akciós termékeket is ajánlunk.  És ha már a kedvezményeknél tartunk, a kiállításon is veszünk fel rendeléseket, amelyeket saját költségünkön, a vevő számára ingyenesen juttatunk el az általa megjelölt címre. No és a folytatás. Miután összepakoltunk és hazamentünk, máris megkezdjük a felkészülést a keszthelyi vevőtalálkozóra. Február 22-én várjuk mindazokat a végfelhasználókat, akik nem tudtak eljönni Budapestre, de szeretnének többet megtudni az International termékekről és azok felhasználásáról. Természetesen nyitva lesz a TBS üzlet is, ahol a hajósruházat teljes kínálata fellelhető. Délelőtt 10 órától, délután 16 óráig várjuk az érdeklődőket. Egy nap pihenő után 24-n és 25-én üzleti partnereinknek, kereskedőknek, hajóépítőknek és kikötősöknek tartunk egy kétnapos rendezvényt, ahol egyfajta továbbképzés keretében ismerkednek az új termékekkel, azok alkalmazásával.

És aztán, hipp-hopp itt a tavasz.

Exit mobile version