Site icon SAILING.HU

Kezdődik!!

Korosztályos világbajnok vitorlázóink az Ifjúsági Olimpián

Ma, augusztus 18-án, helyi idő szerint 11 órakor kezdődnek a vitorlás versenyek a kínai Nancsingban a Jinnyu-tavon az Ifjúsági Olimpián. Magyarországot győzelemre esélyes vitorlázók képviselik, hiszen Érdi Mária kétszeres, Vadnai Jonatán pedig négyszeres korosztályos világbajnok..

Érdi Mári a Yacht Club Budapest, Vadnai Jonatán a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője. Az Ifjúsági Olimpián csapatvezetőként Csomai Józsaf kíséri őket, aki a BYC edzője, és 2014-es klubváltásáig Érdi Márit is edzette, így mindkét versenyzőt jól ismeri.

Mellettük a versenybíróként tevékenykedő, szintén BYC-es Böröcz Bence is fontos résztvevője az ifjúsági olimpiai vitorlás versenyeknek. Ő egyébként a világ legfiatalabb nemzetközi vitorlás versenybírója!

Az Ifjúsági Olimpián négy kategóriában versenyeznek a fiatalok, 30-30 fős fiú és lány mezőny vitorlázik Byte CII hajóosztályban, valamint 20 fiú és 21 lány rajtol Techno 293 típusú szörffel, ám ez utóbbiakban nincs magyar résztvevő. Tíz selejtező után a döntő futamokat augusztus 23-án rendezik.

Az Ifjúsági Olimpián is nemzetenként egy-egy versenyző képviselheti hazáját a hajóosztályokban, és ehhez a részvételhez is kvalifikációs versenyeken át vezetett az útjuk. Joni és Mári az első adandó alkalommal megszerezték az indulási jogot. Nem is akárhogy! 2013 augusztusában az amerikai Newportban mindketten világbajnokok lettek.


Érdi Mári

16 éves,  a Yacht Club Budapest versenyzője, kétszeres korosztályos világbajnok.

2013 nyarán alig több, mint egy év versenyzés után a balatonfüredi Laser Worlds-ön robbant be a világ élvonalába, amikor 5. lett Laser 4.7 osztályban. Nyáron Newportban világbajnoki címet szerzett a Byte CII osztályban, majd ősszel Európa-bajnoki ezüstöt.

2014-be már elsősorban az olimpiai Laser Radial osztályban versenyez. Április elején, élete első Világkupa versenyén a felnőtt olimpiai mezőnyben Arany csoportba került, és megnyerte az utolsó futamot.

A 2014-es Byte világbajnokságon a Garda-tavon hajója technikai problémái által is sújtottan bronzérmes lett, majd Loanóban az Európa-bajnokságon 2.

Szintén ez évben Laser Radiál U17 Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, majd ugyanebben a kategóriában augusztus 3-án világbajnoki címet szerzett. Ugyanezen a vébén az idősebb korosztályban, az U19 versenyen felállhatott a dobogó második fokára!

Az Ifjúsági Olimpia mellett az Riói Olimpiára való indulási jog megszerzésére is hajt. Szeptemberben rajthoz áll Santanderben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.


Vadnai Jonatán

16 éves, a Balatonfüredi Yacht Club versenyzője, négyszeres korosztályos világbajnok, kétszeres Európa-bajnok.

Bátyjával Benjaminnal együtt edz és halad előre. 2012-ben nyert először korosztályos Európa-bajnokságot Laser 4.7 osztályban. 2013-ban a balatoni Laser Worlds-ön világ-, és Európa-bajnoki aranyérmes, az idősebbek között ezüstérmes volt. Az ifjúsági olimpiai Byte CII világbajnoka lett Newportban 2013-ban.

2014 januárban, de még a 2013-as szezonba számító világbajnokságon már Laser Radialban versenyezve U17 korosztályban bronzérmet szerzett, U19-ben pedig 5. lett. Április elején Európa Kupa versenyen 20 nemzet 184 hajója között lett 4.

Áprilisban a 2014-es Byte CII világbajnokságon a Garda-tavon Vadnai fölényesen megvédte világbajnoki elsőségét. Olyannyira nem fért kétség a győzelméhez, hogy az utolsó két (!) futamon rajthoz sem kellett állnia.

Ezután újra Laser Radiálban versenyezve Portugáliában az ISAF Ifjúsági világbajnokságon 7. helyen végzett, majd a lengyelországi Dzíwnów-ban a Laser Radial Ifjúsági Világbajnokságon az U17 korosztály bajnoka lett, az U19-ben pedig159 hajós mezőnyben 5.


Mindketten csak alkalmilag edzenek és versenyeznek Byte CII. típusú hajóval, lévén az Ifjúsági Olimpia versenyosztálya. Elsősorban közép-, és erős szélben várható tőlük kiemelkedő eredmény, gyenge szélben a kisebb, könnyebb, Byte-ra specializálódott versenyzők előnyben lehetnek velük szemben.

Az Ifjúsági Olimpián az első futamra augusztus 18-án 11 órakor kerül sor a Jinnyu-tavon. Tíz selejtező után a döntő futamokat augusztus 23-án rendezik.

A verseny honlapja:

http://www.nanjing2014.org/en/


Időközben lezajlott az első futam, ahol az alig 5 csomós szélben Mári  19. Benji a 23. lett (A szerk.)


Fotó: byc

Exit mobile version