Site icon SAILING.HU

Gold Cup, Alassio, 2014

Szamódy Tamás beszámolója a D-one Gold Cup-ról



Első nap

Kemény körülmények fogadtak minket a vízen. A fokozatosan erősödő szél elérte 20-25 csomós alapot, 30 csomós befújásokkal. Öt nemzet harminchárom versenyzője indult a versenyen. Nick Craig (GBR-5) vezette a mezőnyt, mögötte 4 ponttal Peter Fiala (CZE, korábbi Cadet európabajnok). Uberto Visconti (ITA) zárta az első három sorát, egyenesen az olasz 49er bajnokságról érkezett egy aranyéremmel. Egyik magyar sem villantott, Gémesi Gyula 28. 24., é

n 19. 20. hellyel zártam a napot. Ötödik borulás fölött már nem számoltuk, hogy hol tartunk.





Második nap

Az első futamot csak rövidítéssel tudták befuttatni, úgy leállt a szél. Parti halasztás következett, kellemetlenül érintett minket, hogy a sör után még billegősebbé vált a hajó mikor visszamentünk a vízre. Nick Craig tartotta az első helyét, Uberto Visconti helyet cserélt Peter Fialaval. Gémesi Gyula 29, 29 helyeket ért el. Én kicsit javítottam az eredményen 12, 13 helyekkel. Este Luca Devoti vendégelte meg a mezőnyt egy helyi étteremben.




Negyedik nap

Harmadik nap nem volt futam a szélcsendben. Utolsó előtti futam 6-8 csomóban indult, a kis testsúlyú versenyzők felgyorsultak. Peter nyert, Nick egy haláltackkal hátravágta magát a 14. helyre. Az utolsó futam előtt azonos pontszámon volt az angol és a cseh versenyző. Gémesi Gyula 26, én 6. helyet értem el. Utolsó futamban a szélerő elérte 10-12 csomót. Én ebben már bokából lógok, a Finnes testsúlyúak még kényelmesen ücsörögnek a szárnyon. Egy jó rajt után ötödiknek értem föl az első bójához, a kapunál már első helyre léptem és ötven méterrel nyertem Nick Craig előtt. A keserves kezdés után nagyot javítottam a végére, 10. lettem összesítésben, Gémesi Gyula 30.



Gyuszi a Nemzetközi D-One Szövetség elnökségi tagja lett.

A hajókat átvittük a verseny után Genovába, idén télen ott edz a magyar D-one csapat: Gémesi Gyula, Matyasovszki Géza, Láday Zoltán, Szamódy Tamás. A helyi 15 D-oneból minden hétvégén vitorláznak páran. Ha valaki érdeklődik a D-one iránt, lejöhet velünk egy hétvégére, hajót tudunk szerezni.

Tervezzük, hogy 2016-os Eb-t vagy Gold Cup-ot elhozzuk Magyarországra.


VÉGEREDMÉNY


Fotó: Ph Andrea Carloni



Forrás: Facebook

Exit mobile version