(sajtóanyag) A vitorlázó Majthényi Szabolcsnak és Domokos Andrásnak lassacskán kijár, hogy a Repülő Hollandi hajóosztályt átkereszteljék Repülő Magyarokra.
A páros a múlt héten Sydneyben 11-dik világbajnoki címét nyerte, és a vb-k összesített éremtáblázatán az élre repítette hazánkat. Majthényiék elsöprő fölénnyel – kilenc futamon hét első és két második helyezéssel – védték meg címüket, és övék lett az abszolút pontverseny győztesét illető Ezüst Sombrero is. Domokos András elmondta: húsz éve kezdték diadalmenetüket, és addig folytatják, amíg élvezik a vitorlázást.
– A különlegesség az volt, hogy éppen húsz éve nyertük az első világbajnoki aranyunkat, és szintén Ausztráliában – nyilatkozta hazaérkezése után Domokos András. – Úgyhogy az évforduló miatt ez a viadal többet jelentett nekünk, mint egy sima világbajnokság. Amúgy inkább kellemetlen volt Sydneyben, egy metropolisz közepén szennyezett vízen és levegőben, iszonyatos hajóforgalomban versenyezni. Ez senkinek nem ideális, főleg az olyanoknak nem, mint én, akik azért szeretnek vitorlázni, hogy a természethez közel, szép környezetben legyenek. Ezt sajnos most nem lehetett elmondani.
– Vigasztalhat, amilyen előnnyel nyertetek…
– Való igaz, de amúgy akadt már példa arra, hogy ilyen fölénnyel győzzünk. 2006-ban a floridai St. Petersburgben az első futamban másodikak lettünk, utána viszont csak első helyeink voltak.
–
Ilyen eredményre számítottatok?
– Ezt nem lehetett előre tudni. A vitorlázás technikai sport, és bármennyire jól felkészült egy versenyző, bármilyen gondosan készíti fel a hajóját, mindig benne van a pakliban, hogy a hajóval történik valami. Sydneyben például az egyik magyar párosnak három futama úszott el azon, hogy az árbocukon tönkrement valami. Egy kompetens versenyző nem jelentheti ki előre, hogy biztosan nyerni fog egy versenyen.
– Miben voltatok jobbak a mezőnynél?
– Mind a taktikai, mind a technikai felkészültségben. Taktikai felkészültség alatt a versenyre való érettséget értem, illetve azt, hogy ki értékeli és használja ki jobban a verseny körülményeit, a szélváltozásokat, a hullámviszonyokat. A technikai rész pedig a hajó, a rudazat, a vitorlák összehangoltsága, és a manőverek színvonala.
– Ami az utóbbi illeti, tavaly lett új hajótok.
– Áprilisban kezdtünk el vele vitorlázni, miután elkészült. Már ebben nyertük a júliusi skóciai világbajnokságot is, de akkor még nagyon új volt a hajó, nem igazán volt kipróbálva, ötven órát sem tudtunk előtte vitorlázni vele. Sydneyben azért már jóval komfortosabban éreztünk benne magunkat.
– Meddig terveztek még, hogyan képzelitek a jövőt?
– Ami engem illet, már nem motivál, hogy még egy világbajnoki címet nyerjünk, sem, hogy tizenöt vagy húsz legyen. Ráadásul ahhoz, hogy így tudjunk vitorlázni, megfelelő anyagi háttérre lenne szükség. Ehhez képest a támogatásunk nem elég ahhoz, hogy végigcsináljunk egy évet, saját magunknak is kell pénzt beleadnunk. Másrészt komoly fizikai igénybevétel ez a sport, a kormányosnak is, de nekem, a legénységnek még inkább. Amíg még élvezhető a versenyzés ezen a szinten, csinálom, viszont ha már több lesz benne a fájdalom, akkor már nem lesz érdemes. Eddig is az motivált, hogy szeretek vitorlázni, de már kicsit fanatizmusnak érzem, hogy negyven éves kor felett is csinálja az ember. Majd kiderül, hogy még meddig megy…