Site icon SAILING.HU

Clipper Round the World – Magyar hajó indításáról tárgyalnak

A verseny toborzásáért felelős igazgatója Budapesten tart előadást

Megkezdődtek az egyeztetések arról, hogy magyar zászló alatt is versenyezzen hajó a Clipper Round the World vitorlás viadalon, a toborzásért felelős igazgató Budapesten tart előadást

.

A verseny történetében eddig 5 magyar részvevő volt (1 fő 2011/12-ben, és 4 2013/14-ben), közülük ketten voltak Földkerülők. Egyikük, Koczka Terézia, aki fejébe vette azt, hogy a Clipper önkéntes nagyköveteként inspirálja honfitársait arra, hogy vegyenek egy nagy levegőt és menjenek…”Mert aztán 20 év múlva nem azt fogják bánni, amit megtettek, hanem azt, amit nem”.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) az ötlet mellé állt, és 2015. március 17-én vendégül látja David Cusworth-ot (toborzásért felelős igazgató, Clipper Ventures) és Koczka Teréziát azért, hogy az esetleges érdeklődők konkrét információt szerezzenek a részvételről, és hogy megkezdjék a tárgyalásokat a magyar szponzorációs formáról.



A Clipper verseny egyedülálló a maga nemében. A legendás vitorlázó Sir Robin Knox-Johnston alapította, aki elsőként hajózta egyedül, megállás nélkül körbe a Földet 1968-69-ben. Ez az egyetlen olyan verseny, ahol amatőr részvevők versenyezhetnek a világ körül, az élet legkülönbözőbb területeiről és függetlenül korábbi vitorlás tapasztalatuktól. Nem feltétele a részvételnek a vitorlás tudás, ugyanis egy átfogó tréning program biztosítja, hogy még a legtapasztalatlanabbak is elsajátítsák azokat az alapismereteket, amik versenyzéshez és a hajós léthez szükségesek – olvasható a hunsail.hu összeállításában.


clipperroundtheworld.com


Forrás: MVSZ

Exit mobile version