A rossz idő miatt elhalasztott éjszakai futam egy nappal később került megrendezésre. Így négy futam maradt az ötből. Egyet pedig a parton töltöttünk.
Összességében kb. egy Kékszalag táv jött össze a leglassabb, a Dufour 385-ös osztály számára.( Önző módon persze erről beszélek, mert itt szerencséltettem részt venni.) És kb. 30-40 mérfölddel több a nagyabbaknak. Ez végül is alig több mint. 24 órát vett igénybe. De kezdjük a legelején.
Szóval lészen a rajt, úgy ahogy szokott. Ha rajtlövés dörren, mehetsz jobbra és balra is. Persze vigyázni kell, mert ha jobbra mész és jön közben valaki balra engedned kell. Itt a beltengerek egyik legszebbikén, meg úgy általában a tengereken a szél egyenletessége igen kívánja, hogy elsőre jó irányba menj, mert később az aprócska változások nehezen teszik emészthetővé a távolságokat.
Így teszünk mi is, és a Zára városa felé induló mezőny nagy részével ellentétben inkább a sziget felé irányítjuk szekerünk rúdját. Vigyázva, hogy balra igyekvő ellenfelünk ne legyen már a mi jobb oldalunkon. És átérve a szigethez látszani látszik, hogy ez jó. Közben a szél felkúszik 26 csomó köré, mi mégis szekerünk egyensúlyának megtalálása végett növeljük a szett méretét. És látjuk, hogy ez jó… Amúgy sem szeretem, ha egy szekér első hajtóereje csökkentésre van ítélve. Valahogy az természetellenes. Nekem.
Fel is érénk ahhoz a bizonyos útvonal ponthoz, mely egy kis sekély vízzel körülvett szigetecske a nagy sziget mellett. Kerülvén azt gondolván , hogy szelünk azzal a sok csomóval több mint kéne, nem huzánk fel nagy színes fegyverünket, melyet mifelénk gennakernek hívnak. Ezt azért gyorsan meggondolánk, mert a szél gyengül és az ellenfelek ébredeznek.
Hosszú a parttal párhuzamos hátszelezés következék, amelynek végén elvállnak útjaink nagyobb szekerekétől, hisz azok sokkal hosszabb útra menének tovább a messzeségbe. Mi laza gennaker leszereléssel bevetjük magunkat a szigetek közé, ahol cirkálva fordulá vissza délnek.
Lassan itt ér minket a naplemente és megnyugodván utolsó pillantást vetve ellenfeleink távolsága lévén igen kedvező. Persze ahogy lenni szokott az éjszaka hozá meglepetéseket.
Úgy, hogy leálla az eddig délről fújó szél – ezt eddig gondoltuk- majd északról ,északkeletről ébredezés. Az utolsó előtti útvonalpont előtt egy haltelep választotta ketté a pályát. Egyik ellenfél szekerünk hatalmas munkával ledolgozta hátrányát és jókor fordulának nyugati oldalára a telepnek igen szép előnyt építenének. Mi elnavigálva magunkat teljesen felesleges, de gyönyörű túrát tettünk egy másik haltelep közepére és onnan ki. Itt értek utól minket a nagyobb, gyorsabb szekerek is.
Szerencsére a nap felkeltével ismét magunkra találánk és jó sebeséggel, ismét átvevénk a vezetést. Harci szekerünk a szél épülésével egyre jobban magára talál és a biográdi csatornában elhelyezett befutót -mert a szél növekedésével további versengés nem lehetséges – hasonló méretű szekereink közül először szelénk át, kisebb nagyobb sikerrel. Mindez szinte pontosan a Föld körbefordulásának egyszeri megléte alatt…
Nem is volt baj, mert hamarosan nagy csimbumcirkusszal vihar érkezék és még egy kicsit nehezebbé teszé a még vízen lévők helyzetén.
Fél négyre befutott kisebb, nagyobb is és mindenki elégedetten vagy kevésbé elégedetten készülhetett az esti fogadásra és díjkiosztóra.
Az utolsó napra halasztott éjszakai futam nyílván nem tett jót az esti fogadásnak, de azért jó hangulat nem maradt el és mindeni megünnepelt mindenkit és azt aki megérdemelte. Azt az egy elmaradt futamot kellően sajnáltam, de indokolt volt.
Be kell vallanom, hogy rég voltam Arany Sekli Kupán, de látszólag sokat javult a helyzet a rendezés részéről az értelmetlen kockázatvállalás terén. Jól kivártuk mindig a kevésbé kockázatos vagy egyáltalán nem kockázatos helyzeteket és nem rohantunk bele felesleges csihipuhiba. Egyszóval nem volt rossz ez az első verseny az Adrián, ami a hideg miatt így is kellően extrém bírt lenni, de mindenképpen komoly kihívás az éjszakai futamával.. És szép emléket állított Juba Ferenc tengerészkapitánynak.
Fotó: Antal István, Beliczay Péter