A változatosság kedvéért a mai naplóbejegyzés a szárazföldről érkezik. Bretagneból, egészen pontosan.
Tessék?! Nincs hír a Spirit of Hungary Conrad elbűvölő kis történeteivel? De, és biztosíthatlak róla benneteket, hogy a következő írás tőle érkezik majd, de ő volt az, aki arra kért, hogy írjak nektek. Miért? Rájött, hogy nem túl gyakran hallunk azokról, akik a parton maradtak, ebben az esetben rólam, Clara-ról, aki az ő másik fele. Pontosan 100 nap van az esküvőnkig, ami idén nyáron lesz, úgyhogy megosztok veletek néhány sort, amíg nem találkozom a történet főszereplőjével Barcelonában.
Gyakran emlegetik a rokonaim és a barátaim viccelődve azt a francia mondást, hogy a tengerész feleségének szomorú a sorsa, de néha tényleg jobban passzol rám, mint szeretném. Mostanra már több mint négy hónap telt el azóta, hogy Conrad elment itthonról a Barcelona World Race-t előkészíteni, ez másfél hónappal a rajt előtt volt. Biztosíthatlak benneteket arról, hogy tényleg rohan az idő. Volt mivel elfoglalnom magam, miután vissza tudtam rázódni az egyedülállók életritmusába. Eleve van a munkám, ami sok időt elvesz, aztán fordítom a hajóról érkező bejegyzéseket, és felteszem őket a netre, egy rögbi gyerekcsapat edzője vagyok, de én magam is rögbizek, és mindennek tetejébe Conrad is belerángatott a triatlonozásba! Tehát esélyem sincs unatkozni, és rájöttem, hogy ez a legjobb recept a folytonos aggódás ellen, vagy az ellen, hogy úgy érezzem, csak vánszorog az idő.
Ami leginkább hiányzik, az a spontaneitásunk. Amikor valaki olyannal osztottad meg az életed, aki folyton olyan helyzeteket teremt, amiben csak pislogva kérdezed, hogy „mi van??”, kikéred a véleményét, vagy csak azt várod, hogy ott legyen, amikor szükséged van rá. Ezekben az időkben a levelezés nem adja ugyanazt az élményt, még akkor is, ha naponta váltunk levelet. Félek belegondolni, milyen lehetett mindez a modern kommunikáció kora előtt.
Mi a helyzet a telefonhívásokkal? Drágák és ritkák, és inkább nyugtalanítanak, mintsem örömöt adnának, hogy végre beszélhetek vele. Mindig van valami háttérzaj, és megzavarnak a széllökések, amelyeknél szükség van a co-skipper munkájára. Mindig úgy érzem, hogy zavarok, pedig ő hív engem, nem pedig én őt! Helyette inkább beállt a napi e-mail váltásunk ritmusa, és a Spirit of Hungary-ről érkező üzenetek függőjévé váltam.
Messze állok attól, hogy a fent említett szomorú tengerészfeleségek életét éljem. Szeretem a napi levelezéseinket, még akkor is, ha az időjárás vagy valami technikai probléma híre aggaszt, de mégsem érzem azt a gyomorgörcsöt, ami a katonafeleségeknek vagy a tűzoltó asszonyainak jut osztályrészül, és ezért nagyon hálás vagyok! A távolság gyengédebbé teszi a szívet, bebizonyosodott, hogy megerősíti a kapcsolatunkat, és még értékesebbé teszi az együtt töltött időt.
Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race