Site icon SAILING.HU

Immár a Mi versenyünk jön a Balatonon

Számos programmal és új főszponzorral várja a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíjon a résztvevőket és az érdeklődőket a balatonlellei Bavaria Yachtclub



Immár hetedik alkalommal rendezi meg augusztus 15-én a Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíjat. A hagyománnyá vált viadal – amelyen számos másfajta vitorlás is indul – idén már az ötödik versenye lesz a Bavaria hajóosztálynak, amely komoly létszámmal vett részt az idei Kékszalagon is. Lange Péter, a Bavaria Yacht Magyarország ügyvezetője elmondta, idén a versenyt megelőző két napon úgynevezett bemelegítő futamokat teljesíthetnek a nevezők. Természetesen a parton szurkolókra is gondoltak a szervezők, számos program várja majd az érdeklődőket. Új főszponzora van a viadalnak, és a Magyar Suzuki Zrt. közel húsz járműből álló flottával képviselteti magát a háromnapos rendezvényen. A verseny után a jó hangulatról az Irigy Hónaljmirigy gondoskodik.



A Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub vezetői pár évvel ezelőtt úgy gondolták, ebben az őshonos fák és növények övezte környezetben szeretnének a vitorlázás elkötelezettjei számára egy olyan versenyt rendezni, ami rövidesen hagyománnyá válhat a magyar tengeren. Nos, a gondolatot tett követte, és a nemzetközi színvonalú komplexum – a Balaton egyik ékessége, ahol exkluzív környezet vár mintegy 160 hajót és legénységét 150 apartmanjában – immár a hetedik alkalommal láthatja vendégül a vitorlázás szerelmeseit: ugyanis augusztus 15-én kerül megrendezésre a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíj.



„A Bavaria Nagydíj idén már hetedszer hozza össze a Bavaria és egyéb típusú hajók tulajdonosait egy fantasztikus hangulatú versenyre, ráadásul külön hajóosztályként egy sorozat ötödik állomásaként állhatnak rajthoz a Bavaria vitorlásokkal versenyzők. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és ismételten remek hangulatú versenyt rendezhetünk” – árulta el Lange Péter, a Bavaria Yacht Magyarország ügyvezetője.

Az idei viadalon újdonság lesz, hogy a verseny előtti két nap a nevezők próbafutamokon vehetnek részt, ahol felmérhetik a felkészültségüket, illetve végrehajthatják hajóikon az utolsó simításokat.



„A verseny érdekessége, legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a szombati nap előtti két napon két-két bemelegítő futamot teljesíthetnek a nevezők. Ezek rövid túra futamok lesznek, és a szombati versenye való felkészülést segítsék. Az volt a tapasztalatunk a korábbi években, hogy úgy is napokkal korábban készülődnek a kikötőben hajók, és már múlt évben is tartottunk próbafutamot, aminek igen nagy sikere volt. Idén ezt még szervezettebben szeretnénk megrendezni, és értékelésre is kerülnek ezek a napok. Természetesen a nagy versenyünk az továbbra is a szombati futam lesz” – folytatta az ügyvezető.



Még egy nagyon fontos változás lesz a versennyel kapcsolatban, ugyanis 2015-ben új főszponzora van a Magyar Suzuki Zrt. jóvoltából a Bavaria Kupának. A cég nagy erőkkel készül az augusztusi hétvégére, hiszen közel húsz járművet állít majd ki a parton. A verseny 3 napos programja alatt a legújabb Suzuki autókat, motorkerékpárokat, hajómotorokat valamint a Suzumár RIB hajókat is meg lehet tekinteni.

„Kétségtelen tény, hogy hazánkban a Magyar Suzuki Zrt. leginkább az autóiról ismert, holott külföldön, ahol a hajózás magasabb kultúrával rendelkezik, a hajómotoros üzletágunk rendkívül népszerű, hogy mást ne mondjak, a négyütemű külmotorok kategóriájában piacvezetők vagyunk Európában, valamint az eddigi tizenkét innovációs díjból kilencet mi nyertünk el. Miután most egy erős brandépítésben vagyunk, kiváló lehetőséget látunk a Bavariával való együttműködésben. A hajózás, a vitorlázás számunkra húzóágazat, így a Kikötőlánc és az immár hagyománnyá vált Bavaria Kupa támogatása nemcsak a kommunikációban és a marketingben, hanem egy igazi prémium ügyfélkör megnyerésére is remek alkalom. Ráadásul számunkra nagyon fontos, hogy olyan sportágban legyünk jelen, amely öregbítheti a hírnevünket, és erre a vitorlássport a lehető legalkalmasabb. Ennek megfelelően egy nagyon komoly, ötcsillagos termékkörrel leszünk jelen, közel húsz járművet állítunk ki a parton” – adott tájékoztatást a Magyar Suzuki Zrt. Suzuki Marine üzletága.



A teljesítendő pályát a verseny reggelén jelölik ki a szervezők. A megmérettetés évről évre népszerűbbé vált, idén akár rekordmezőny is összegyűlhet a VII. Suzuki–Bavaria Kupán. Karsai Gábor, a BAV 32 osztálykapitánya úgy véli, kifejezetten jót tett a Bavaria-tulajdonosok versenyzési kedvének, hogy tavaly a kategória már külön osztállyá válhatott, és idén már egy többállomásos sorozatban mérhetik össze tudásukat a versenyzők.

„Ezzel a hajóval egyszerűen élmény versenyezni, ráadásul abszolút azonos feltételek mellett – súly, vitorla és hajóméret – mérhetik össze a tudásukat. Az előzetes felmérések alapján akár rekordot is dönthetünk a nevezők számát illetően. Külön öröm a számunkra, hogy egyre több, nem Bavaria típusú vitorlás is jelezte a részvételét, sőt vélhetően már ezek a hajók adják majd a résztvevők többségét. Természetesen én is rajthoz állok a csapatommal, és szeretnénk folytatni az idei győzelmi sorozatunkat, hiszen többek között a Fehérszalagon és a Kékszalagon sem tudott senki sem legyőzni minket a kategóriánkban. Kimondott célunk, hogy az idény végén összetettben is az élen végezzünk” – fogalmazott Karsai Gábor.

Természetesen a többi induló sem akar elmaradni Karsai Gábor mögött, így a július 25-én megrendezett I. MZH Regattához hasonlóan megint izgalmas és látványos csatában dől el a verseny. A résztvevők családtagjai a kikötőhöz kapcsolódó homokos strandon, kültéri medencékben tölthetik el az időt, a gyermekek szórakozását játszótér, gyermekmedence és fantasztikus játékok biztosítják. Esténként élő zenés partival emelik tovább a hangulatot a szervezők, míg a versenyt követő záró banketten az Irigy Hónaljmirigy gondoskodik majd a hangulatról.




Részletes program

VII. Suzuki–Bavaria Nagydíj

Helyszín: Balatonlelle, BL Bavaria Yachtclub

Résztvevő hajóosztályok: YS I, YS II, YS III, BAV 32

2015 08.13. (csütörtök)

o Edzőfutam I. a délutáni órákban

o Edzőfutam II. a délutáni órákban

o Értékelés

o GPS nyomkövetés beszámolója – a verseny visszatekintése

o Koktélest – Naplemente party


2015 08.14. (péntek)

o Edzőfutam I. a délutáni órákban

o Edzőfutam II. a délutáni órákban

o Értékelés

o Vitorlás versenytaktika, Rauschenberger Miklós

o Zenés est – Élő zene – Fellép: Special Request zenekar

2015 08.15. (szombat)

o Verseny

o Parti programok

o Gyermek programok

o Gála vacsora

o Díjátadó

o Irigy Hónaljmirigy, majd naplemente party

Exit mobile version