Site icon SAILING.HU

Régi – új vezető a BL YachtClubban

Hosszas előkészítő munka után az eddigi kaotikus tulajdoni és jogi állapotok végre tisztázódtak, és a kikötő 24 évre minden, a jogszerű működéshez szükséges engedélyt megkapott

Az elmúlt hetek – hónapok eredménye az is, hogy kialakult a BL YachtClub új üzemeltetői csapata. A rendezvényeket, az éttermet, és a kiadó apartmanokat továbbra is Tóth Balázs és csapata viszi tovább.

A kikötőt és a hajózással kapcsolatos szolgáltatásokat Cziráki Márta fogja irányítani, akinek neve hallatán szívből reméljük, hogy minden bérlő megnyugszik, hogy magas színvonalú, profi szolgáltatást fog kapni a továbbiakban. A szakmában eltöltött több mint 20 év hajózási és vezetői tapasztalata és helyismerete miatt esett rá a választás. Márti pályafutását a Balatoni Hajózási Rt-nél kezdte, ahol 1996-tól mint kikötői üzletág vezető dolgozott. Az ő feladata volt több mint 10 vitorláskikötő és az ott dolgozó kikötőmesterek irányítása. 2007-től az újonnan megnyílt BL YachtClubba került. A Porthole magazin 2010-es számában így írtak róla: “A kikötő üzemeltetői Cziráki Márti és csapata csodát tett a Nyugati medence mindaddig kissé álmos vitorlás életében. Azon túl, hogy igen rövid idő alatt feltöltötte a rendelkezésére álló kikötőhelyeket, a kikötőt a Déli part legnagyobb versenyközpontjává változtatta. Lelkesedése a bérlőkre is átragadt, így olyan közösség kovácsolódott össze Lellén, mellyel nem sok balatoni kikötő büszkélkedhet. “ Nagyon örülünk, hogy elfogadta a felkérést, és visszatér a BL-be. Az ő feladata lesz a kikötő zökkenőmentes üzemeltetése és a karbantartási munkák irányítása.



Hamarosan a csapat többi tagját is be fogjuk mutatni. Ha személyesen szeretne találkozni velünk, kérjük látogasson el a Budapest Boat Show hajókiállításra a Hungexpora 2016. február 18-21. között.

A mielőbbi viszontlátásig kérjük látogasson el új honlapunkra, a

www.blyc.hu

oldalra, és lájkolja facebook oldalunkat a

www.facebook.com/bllelle

oldalon, ahol naprakész információkat kaphat.

Exit mobile version