Site icon SAILING.HU

London Boat Show 2016

Több ország hajókiállításán voltunk már, de valahogy London még a gondolatok közé sem férkőzött eddig be. Egy üzleti partner meghívására elkezdtünk szervezkedni és négy fős katamarános csapatunkkal gyorsan elintéztük a repülést, szállást, belépőket.

Jó élmény, hogy a Wizzair repülő pilótája egyik katamarános klubtársunk volt. Az Excel kiállítási központ úgy 2 óra tömegközlekedésre van Lutontól, viszont a szövevényes metróban már táblák és segítők jelzik: Boat Show arra! Maga az épület kb. háromszor-négyszer akkora min a mi G pavilonunk, és hasonló a belmagassága is. Mint egy hosszú folyosó, hajók közel és távol. Van pár pont, amiben a brittek erősebbek nálunk: Van tengerük, sokkal komolyabb hajós hagyományuk és ehhez pénzük is. Ez a kiállított armadán is mérhető volt.

Felvonultak a luxus motoros hajó gyártók, akik a hozzáértők szerint komolyan fenyegetik az olasz gyárak egyeduralmát. Kb. 30 méteres úszó hotelből úgy hat darab volt a placcon, a kisebb 50 lábas gyártmányokból pedig tíz felett. Mindenhol elegáns személyzet mutatta be a teljes egészében bejárható alsó és felső fedélzetet, hálókat, konyhát satöbbit. Arra is figyeltek, hogy a hajók köré épített színpadról az ablakokon keresztül cipőlevétel nélkül is meg lehessen csodálni a belsőt.



Volt úgy kétszáz kisebb-nagyobb motorcsónak a felfújható RIB-től az üvegszálas part menti cirkálókig. Érdekesség volt a RIB–eknél a teljes alumínium test kialakítás valamint a rendkívül igényes belső tér, a prémium anyaghasználatokkal. Fontosak a részletek, pont mint egy luxusautónál. Az elképesztően elegáns fa motorcsónaknál a puffer is királykék anyaggal volt bevonva és viselte a cég hímzett logóját!

Motor nélkül ezek sem mennek, de milyen motor és milyen meghajtás? Minden nagy gyártó fejenként 10-20 motorral képviselte magát, és pl. a külmotoroknál talán a Vetyerok kivételével minden típust láthattunk. Ezek közül is kitűnt formabontó külsejével az Evinrude, amit akár egy komolyabb kávéautómatának is nézhettünk volna. A környezetvédelem jegyében kínáltak megoldást a gázzal működő robbanómotorra és az egyre komolyabb teljesítményre és hatótávolságra képes elektromos meghajtásokra is.

A széllel hajtott divízióban megtalálható volt szinte az össze nálunk is ismert és forgalmazott tőkesúlyos vitorlás, típusonként 3-6 hajót felvonultatva, igényesen felépített standokkal (inkább színpadoknak tűntek). Legtöbbjükről viszont hiányoltuk legalább a kiállítási árbocot. Az angol hajóépítésnek is vannak hagyományosan fából készült, nyitott típusai melyeket a partok melletti napközbeni hajózáshoz mind a mai napig szívesen használnak. Ezekből a klasszikusokból párat még most is gyártanak így be is mutatták.



A nekünk kedves sporthajókra voltunk leginkább kíváncsiak, közülük is a katamaránokra. Itt meglepetésre összesen egy vérbeli kéttestűt találtunk. A Topaz katamaránokat tervező Rob White karbonból készített kisszeles foiler repülőgépét a tervező fia mutatta be. Állítólag 6 csomós szélnél stabilan repül. Jól szemlélteti a hajók felhasználását, hogy a fröcsi Topaz 16-os katamarán körül a gyerekek vidáman sztorizgattak (kb. mint a mieink a füredi kurzusok után).

Viszonylag nagy számban jelentek meg az iskolahajókkal a gyártók, ennek az iparágnak Anglia az egyik fellegvára. A nálunk is gyakori fröcsi OP mellett nagyobb testvéreit, illetve katamaránjait kínálta a Topper International, a Hartley Boats és az RS. Ezeknek a hajóknak Londonban a RYA Suzuki Dinghy Show 2016 keretében, március 5-6-án lesz egy – ebben a szegmensben sokkal nagyobb – szakkiállítás. Itt a gyártók és forgalmazók lesznek a mellékszereplők, akiknek a termékei megjelennek majd a vitorlás iskolák és sportklubok standjain.

A hajózók igényeit minden oldalról körbejárva igyekeztek kiszolgálni. Bemutatkoztak híres európai kikötők, filmeken és képekben megelevenítve miért is érdemes éppen oda beparkolni. Chartercégek kínálták hajóikat, szervezett túráikat és oktatásaikat. Hajófelszerelések, hajós technikai és hajós parti ruhák özönét helyben is meg lehetett vásárolni. A tengeri kajakokat, SUP-okat és a vízi életmentést egy hatalmas medencében szemléltették. Ide még egy kisebb vitorlás hajót is sikerült betenni, melynek az egy személy számára is könnyű visszaborítását mutatták be.



Nem hagyhattuk ki a Land Rover BAR csapatot bemutató standot, ahol a stáb agitált minket valamelyik idei versenyhelyszínre, hogy helyben szurkolhassunk a Benéknek (nem tudhatták, hogy a Kiwik a kedvenceink). A MUSTO-nál egy kapitányi székben ülve, fejünkön egy szemüveg-tv-vel versenytrimaránon szelhettük át az óceánt. Ugyanezt az apróságot tették meg egy evezőshajóval páran angol lányok, ezt a szerkezetet is kőrbejártuk.

Egy napot szántunk a látogatásra, ebbe kényelmesen bele is fértünk. Jön Düsseldorf majd nemsokára mi következünk! Kezdjetek el visszaszámolni!!!


Fényképek


Forrás: Facebook

Exit mobile version