Életem egyik legkeményebb versenyén vagyok túl.

Nem mondom, hogy szép volt, de mindenképpen nagyon kemény és fárasztó.És ebben az értelemben szép is.

A verseny reggelén a rendezőség pályát hirdetett, azzal, hogy bár komoly idő nem várható, de mindennek meg van a lehetősége. A pálya két nagyobb hajóosztálynak mintegy 84 mérföld volt, mig a lassabb Elan 384-nek egy szigetkerüléssel kevesebb jutott. Mint kiderült ők jártak jól.Zut és Rab közötti távolságot hidaltuk át ezzel.



A versenyen megszámlálhatatlanul sok, helyezkedés, helycserés támadás után végül kifutottottunk az időből, no meg persze a szélből.Igy az egyik ellenörzőponti áthaladás lett a végeredménye a futamnak. Ahol nem jártunk túl jól, de maga a versengés megérte….

Tudni kell, hogy teljesen kezdő csapattal indultam ezen a versenyen és rendkivüli módon örültem annak, hogy nem nagyszelekben kell a csapatot megtanitanom a gennakerezés rejtelmeire. Mert akkor viszonylag kevésnek bizonyult volna a “húzd már meg azt a lóf@szt!” kifejezés.

Lényeg a lényeg. Zut elött rajtolva, rögtön bevállaltunk egy korai rajtot, igy kis hátránnyal kezdtúk a 84 km-t. No, de mi sem számit, kaja van, lendület van. Gooo!



Arra nem gondoltam, hogy a nappal és az éjszaka folyamán többször játszunk hasonló “utolsó pár előre fuss”, “jaj de meglépek most, de mégsem” és hasonló játékokat, És bár szél nem sok volt, ha volt akkor nagyon szép lett a játék.

Az volt az érdekes, hogy az osztályunk kilenc hajója szinte egyben vitolrázott. Az utolsó szakasz kivételével nem nagyon húzodott szét a mezőny és elméletben akárki nyerhetett volna.

Volt olyan perc a hajón, hogy mindenki aludt, engem is beleértve, de végül is erőt vettünk magunkon és átvészeltük az éjszakát. Sőt a másnapot is. Bár nagyon igyekeztünk kb. 10 mérföldre voltunk a befutótól amikor is lejárt a limitidő…….

Egy tény. A One Design hajókkal való több napos vagy éjszakai versenyzés kellően izgalmas. Az Aranysekli Kupa pedig ettől az éjszakai futamtól emelkedik ki a többi hasonló verseny sorából, mert az is biztos, hogy sehol sincs hasonló menet a magyarok tengeri versenyei között.

Adria Kupa


TRACKING –

http://www.regate.com.hr/regate/2016/aranysekli/R2/Aranysekli2016.html