Site icon SAILING.HU

Kereked Ifjúsági Kupa

Közel 30 éve megszakítás nélkül minden év május első hosszú hétvégéjén rendezzük a

Kereked Ifjúsági Kupát (korábban az ÉGISZ-szel, majd az elmúlt évektől pedig a CsVI-vel közösen)

A tavalyi versenyről egy kisfilm elérhető



linken.

A Kereked Ifi Kupa különlegessége, hogy Optimistől egészen 470-ig lefedi a hazai utánpótlás teljes vertikumát; két elkülönített versenypályán önálló versenyrendező és versenybíró stábbal, és több mint 200 versenyző részvételével. A verseny rangját fokozza, hogy legtöbb hajóosztály esetén a Kereked Ifi Kupa a ranglista státuszán felül egyben EB/VB válogató verseny is.

A két pálya közül az egyik ún. „IODA trapéz pályán” versenyeznek a „kisebbek”: az Optimist, és Cadet; míg a másik pályán versenyeznek a „nagyobbak”: Laser 4.7 / Radial / Standard, valamint a 420-as és 470-es hajóosztályok. A parti hajótárolást is ezen (kor)osztályok szerint választjuk ketté a

CsVI (Op, Cadet), illetve a Kereked (Laser, 420, 470) közel szomszédos telephelyein.

A 420-as osztály esetén több éve Kereked Kupa a nemzetközi Sail Centrope versenysorozat része, így itt biztosan számítunk 10-15 hajós osztrák részvételére (ezen felül a 470-esek esetén Litvániából is jelezték versenyzők előzetes részvételi szándékukat).


Ifi Kupa Versenykiírás:


http://vihar.hunsail.hu/File/Download/64_VersenyKiiras_2016041117543.pdf

Immáron harmadik éve visszatérő szponzorunk az O’Neill és a Dockyard, akiknek a jóvoltából idén a versenyzők már 40 kategóriában részesülnek értékes, és hasznos különdíjazásokban. A szokásos osztály / korosztály / fiú-lány kategóriák nyertesein felül, az idei évben egyik új díjazott kategóriája az


„Optimist Újonc”


kategória, ahol az első és másodéves serdülőkorú résztvevők részesülhetnek különdíjazásban. A hajóosztályonkénti különdíjakról képes tájékoztatót mellékelten található.

Az Újonc kategória bemutatásán keresztül célunk egyben az


„I. Újonc Op Regatta”


felkonferálása, amely idén augusztus 13-14-én bemutató jelleggel kerül megrendezésére szintén a CsVI-vel közösen (az újzélandi


„OP Greenfleet”


koncepció alapján:

http


://www.optimist.org.nz/?


q=node/41

)

Exit mobile version