Site icon SAILING.HU

Sárkányok idén

Kiemelkedő aktivitásokat tervez 2017-ben a Dragon osztály

Kiemelkedő aktivitásokat tervez a 2017-es szezonban a Dragon osztály. Alpok-Pannónia Kupa néven egy balatoni és egy ausztriai versenyből álló sorozattal kívánják fellendíteni a nemzetközi részvételt mindkét országban. Ezen kívül az idei versenyek alapján lehet majd kvalifikálni a jövő évi balatonfüredi Európa-bajnokságra is.



„A 2017. évi szezon már a jövő évben sorra kerülő balatonfüredi Európa-bajnokságra történő előkészületek jegyében zajlik” – mondta Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke, akit az osztályszövetség március elején lezajlott közgyűlése újabb három évre megerősített tisztségében. „Az Európa-bajnokság szervezési munkáinak dandárja most következik, és külön öröm számunkra, hogy olyan nagyszerű partnerekkel dolgozhatunk együtt, mint a verseny rendezését felvállaló Balatonfüredi Yacht Club, a Hungária Yacht Club, a háttérben segítő kezet nyújtó Magyar Vitorlás Szövetség és a minket évek óta támogató cégek, többek közt a Novofer Zrt. és a BravoBoats. A legfontosabb idén a kifelé irányuló kommunikáció, hiszen az a célunk, hogy a Dragon osztály legjobb vitorlázói látogassanak el 2018. májusában Balatonfüredre” – hangsúlyozta az elnök.

Az osztály – az előkészületek jegyében – idén minden fontos versenyét Balatonfüreden tartja majd. A BYC rendezésében május végén zajlik majd a Dragon Országos Bajnokság, amely egyben a hagyományos Németh István Emlékverseny is lesz. Szeptemberben a „szomszédvár”, a HYC ad helyet a szokásos őszi Johan Anker Kupának, amely előtt két héttel az MVSz Ranglistaversenyre is itt kerül majd sor. További három ranglistaverseny és két ajánlott verseny egészíti ki az osztály versenynaptárát. A legtöbb ranglistapontot szerző kormányosok – a Nemzetközi Dragon Szövetség jelenlegi szabályai alapján 11 fő – szerez jogot arra, hogy a magyar színeket képviselhesse majd az itthoni Európa-bajnokságon.



A magyar flotta nemzetközi szinten is aktív. Évek óta legsikeresebb egysége, a Kis-Szölgyémi Ferenc, Kis Tamás, Vezér Károly trió a tél folyamán Cascaisban készül a júniusi világbajnokságra. Tőlük – korábban már voltak világbajnoki negyedik helyezettek – a hazai vizeken is kiemelkedő eredményt lehet majd várni 2018-ban. De több külföldi versenyen indul majd Gömbös Lóránd és Jakab László hajója is.

Újdonság idén az Alpok-Pannónia Kupa, amelyet a júniusi osztrák Traunseedrachen nevű versenyen és az őszi balatonfüredi Johan Anker Kupán egyaránt rajthoz álló legjobb egység nyerhet el. „Az ötlet a múlt őszi versenyünkön részt vevő Thomas Puxkandltől származik, aki a gmundeni Yacht Club Traunsee elnöke. A kombinált értékeléssel próbáljuk mind az osztrák, mind pedig a magyar Dragon-vitorlázókat arra ösztönözni, hogy bátrabban merészkedjenek nemzetközi vizekre” – mondta Náray Vilmos. Az előzetes jelentkezések alapján arra számítanak, hogy 4-5 magyar hajó látogat majd a Traunseere, és hasonló létszámot várnak ősszel a „sógoroktól”.



Az osztály aktivitásának hátterét a Magyar Dragon Szövetség biztosítja, amely több mint tíz éve egyesületi formában működik. A szervezet március elején tartotta közgyűlését, amelyen az elnökség tagjaként, az elnök mellett újjáválasztották ifj. Kozma László titkárt és Homola László küldöttet is. De az osztályt nemcsak a szervezet, hanem tagjainak elkötelezettsége és barátsága is összetartja, így lehettek csak képesek arra, hogy egy viszonylag kis flottával 2010 után másodszor is elnyerjék azt a jogot, hogy Európa-bajnokságot rendezhessenek a Balatonon ennek a tradicionálisan kiváló versenyzőket felmutató, elegáns hajóosztálynak.


Fotó: Mag Andrea

Exit mobile version