105 éves múlt, tartalmas jövőkép

A Balatoni Yacht Club neve sokak számára ismeretlenül csenghet, pedig Magyarország egyik legrégebbi vitorlás egyesületeként került létrehozásra 1912-ben. Várhatóan az elkövetkező időszakban sokat hallunk még róla, hiszen idén egy profi csapat, köztük többek között Berecz Zsombor, Kelemen Tamás és Dr. Ugron Gáspár Gábor, akiket összeköt a vitorlázás szeretete, és a hazai vitorlássport fejlesztése iránti elkötelezettsége, elhatározta, hogy az egyesület tevékenységét megújítja.



Az egyesület múltja, jelene és jövője kapcsán beszélgettünk Dr. 
Dulin Jenővel és Dr. Ugron Gáspár Gáborral.


Két 
hónap telt csak el az egyesület megújításról határozó közgyűlés óta, és máris sok az eredményMik a főbb célok és kihívások?



Dr. Ugron Gáspár Gábor:



Nagy öröm, hogy az elmúlt két hónapban egyre több tag csatlakozott hozzánk, köztük számos olyan versenyvitorlázó, edző, oktató, akik eddig is eredményes tevékenységet végeztek ,

szívügyük a hazai vitorlázás fejlesztése és velünk együtt úgy gondolták, hogy a Balatoni Yacht Club kiemelkedő múltbeli tevékenységét érdemes megújítani.


Külön 
öröm, hogy Berecz Zsombi, háromszoros olimpikonunk januárban az egyesület színeiben kezdte meg a Tokiói Olimpiára történő felkészülést, hatalmas intenzitással, a nemzetközi jó gyakorlatokra alapozva. Változatlan stábbal állunk mögötte, hogy a legjobbat tudja kihozni az elkövetkező négy évből. Az elmúlt olimpiai ciklus alatt közelről láttam, milyen emberfeletti munka jellemzi, szellemi és emberi tartással párosulva.

Zsombi egy igazi „gladiátor” , a szó legnemesebb értelmében és amit csinál, az a fiatalok számára óriási motivációt jelent. Mindig, minden körülmények között győzni akar. De Zsombi felkészülése mellett márciusban megkezdtük az ifjúsági versenyprogramot is, első körben a Laser Radial hajóosztályban, Arató Ricsi edzői közreműködésével, egy kiemelkedő versenycsapattal, Veisse Zolival,
Goldfinger 
Dióval, Rácz Bencével. Az első versenyen már túl is vannak a fiúk, ahol Goldfinger Dió a legjobb magyar versenyzőként korosztályos ezüstérmet szerzett U17 kategóriában, ami úgy gondolom, szép szezonkezdés.

Veisse Zoli tavalyi sikerei, az olasz bajnoki cím és a VB 7-ik helyezés szintén bizakodásra ad okot.

Megkezdtük a Laser 4.7 és Optimist versenyprogram szervezését is, valamint a kezdő vitorlás gyerektáborok előkészítését.


A Balatoni 
Yacht Club tevékenységét az elmúlt évtizedben Dr. Dulin Jenő elnök neve fémjelezte. Úgy gondolom, hogy példaértékű az a tevékenység, amelyet az elmúlt évtizedekben a magyar vitorlázás érdekében végzett. Nagy örömmel fogadta lelkes csapatunkat és támogatja az új kezdeményezéseinket.


Érdemes röviden 
összefoglalni azt a tartalmas múltbeli tevékenységet, amelyet az egyesület folytatott.



Melyek azok az eredmények, amelyeket az egyesület 105 éves múltja során elért?



Dr. 
Dulin Jenő:



Balatoni Yacht Club 1912-es alapításakor a klub célja a vitorlázás népszerűsítése, biztonságosabbá tétele, a versenyvitorlázás lehetőségeinek megteremtése, az ifjúsági utánpótlás-nevelés volt. Az egyesület dinamikusan fejlődött, az 1930-as években már 1500 taggal rendelkezett és számtalan bajnoki és dobogós címekkel büszkélkedett különböző korosztályokban és hajóosztályokban. Nevéhez kötődik több vitorlás verseny megrendezése a Balatonon, köztük a máig élő Kenese Keszthely gyorsasági verseny (1921), vitorlás újság megjelentetése Magyar Yacht
néven (1921), az első utánpótlás vándordíj megalapítása (
Kolossváry vándordíj – 1930), a balatoni vitorlázás infrastrukturális fejlesztése. Jelentős érdeme volt továbbá az 1930-as években a Balatoni Viharjelző Szolgálat megszervezésében.


Az egyesület számos klubházat, hajótelelőt emelt, többek között Aliga-Világoson, Balatonalmádiban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Zamárdiban, Keszthelyen, Balatonfüreden, Siófokon, jelentős ingó és ingatlan vagyonnal rendelkezett.


Az 
egyesületet a második világháborút követően, 1949-ben feloszlatták, ingó és ingatlan vagyonát elkobozták, az egyesület a rendszerváltást követően 1991-ben jogfolytonosan újjáalakult. A
z újraindított 
egyesület fontos célja volt jogelődje hagyományainak ápolása, azonban messze nem tudott olyan aktív és sokrétű tevékenységet kifejteni, mint a jogelőd. Szükség volt a frissítésre, amely Gazsiék munkája által meg is valósul.  Külön öröm Gazsi személye, hiszen lendülete, tenni akarása, eddig a vitorlázás fejlesztése érdekében elért eredményei és társadalmi elkötelezettsége
dédnagyapjáról, Ugron Gáborról szóló történetekre emlékeztet, aki nagyhatású sportember volt és jelentős érdemei vannak a magyar vitorlázás fejlesztésében.




Hogyan hat az ember életére, tevékenységére, céljaira az, hogy egy ilyen nagyhatású személyiség dédunokája?  Mi érdemes tudni Ugron Gáborról






a vitorlázás kapcsán




?




Dr. Ugron Gáspár Gábor





:




Kétségtelen tény, hogy Dédnagyapám




több egyéb tisztsége mellett




a Királyi Magyar




Yacht




Club és a Magyar Vitorlás




Yacht




Szövetség elnöke




ként






nagyhatású sportember volt. Számos eredmény kötődik a nevéhez,




amelyekre méltán lehet




ünk




büszk




ék




.




Az Ő




munkásságának emléket állítva




helyezett el emléktáblát




a Magyar Vitorlás Szövetség és Balatonfüred Önkormányzata a




b




alat




onf




ü




redi




BAHART kikötő előtti téren 2014-ben és




hoztuk létre például az




Ugron Gábor emlékdíjat, amelyet a Kékszalag legeredményesebb egytestű hajója részére biztosít




unk minden évben.



A vitorlázás fejlesztése számomra is fontos feladat, az MVM Sportegyesület vitorlás szakosztályának vezetőjeként az elmúlt hét évben




is




ezért munkálkodtunk. Fontos eredménynek tartom, hogy az elmúlt években egy gyakorlatilag ismeretlen,




30






tagból álló rekreációs klubból Magyarország egyik legeredményesebb, magas szakmai színvonalon működő, elismert egyesületét hoztuk létre. Különösen az utánpótlás-nevelés, a versenyrendezés és az olimpiai élsport az, amelyeknél a professzionális színvonal megteremtésére törekedtünk, úgy




hogy közben minden klubbal szakmai és baráti együttműködésben tudtunk működni és nem csábítottunk át senkit mihozzánk.



Az utánpótlás nevelés kiemelten fontos feladat, hiszen itt teremthetjük meg a jövő bajnokait, és az utánpótlás edzők ilyen tekintetben nagyon fontos feladatot látnak el, t




á




mogatásuk, fejlesztésük elengedhetetlen.




Rutai Istvánnal




közösen




ezért alapítottuk meg




Tímár Péter emlékére




Timu




Emlékdíjat




,






amit a legeredményesebb utánpótlás versenyző edzője kap meg minden évben.



A vitorlássport mellett több




más társadalmi szerepet is vállal




ok




, ezek közül a




Kárpát-medencei




magyarság érdekében




,




a






Rákóczi Szövetségben végzett




közel húszéves






társadalmi munka az, ami nagyon fontos feladat számomra




,




és




erős kötődéseim vannak a karitatív feladatok irányában




is, mint a szuverén Máltai Rend tagja. De az állami tulajdonú




E-Mobi




Kft




.




vezetőjeként aktív résztvevői leszünk a Balaton környéki




elektromobilitás




programnak is.




Mik a további célok, hogyan néz majd ki a Balatoni




Yacht




Club pár év múlva, ha minden a tervek szerint halad?





Dr. Ugron Gáspár Gábor





:




A feladatok




közül mindenképp említést érdemel






Berecz Zsombor Tokiói olimpiára történő




magas szintű




felkészítése




. Célunk, hogy egy olyan professzionális felkészülési programot biztosítsunk




Zsombi




számára, amely




alapja lehet a későbbiekben egy élversenyző és olimpiai programnak




.




Szintén fontos a sportolók




számára egy későbbi




életpálya modell előrevetítése.



Célunk továbbá egy t




öbbszintű utánpótlás-nevelő vitorlás program megvalósítása, amelynek az egyesület korábbi tevékenységében is nagy hagyománya




volt




.




Fontos




cél a




v




ersenyrendezési tevékenység




is




, a magas szakmai színvonalra törekvés mentén, olimpiai és nagyhajós osztályokban egyaránt.



Dulin






Jenő




mint tiszteletbeli elnökünk garantálja, hogy




továbbra is fontos feladatunknak tekintsük a




hazai vitorlás hagyományápolás




t




és vitorlás történelemkutatás




t




,




hiszen




magyar vitorlázóként




van mire büszkének lennünk.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!


Forrás: Balatoni Yacht Club, dr. Ugron Gáspár, dr. Dulin Jenő, Berecz Zsombor