Játékos versenyhétvége Agárdon

Az időjárásnak is köszönhetően igazán jétákosra sikeredett a VI. CWS-boco Kielzugvogel Európa Kupa Agárdon, a május 1-i hétvégén. A vándormadarak európai versenynaptárát nyitó versenyhétvégére 10 egység nevezett. Az időjárás a szokásos formáját hozta, volt viharos szél, és játékos, napsütéses délies szél is.

Az agárdi kielzugvogel flotta általában is igen korán kezdi a szezont, az első madarak már március 15-én vízen voltak. A hajóosztály versenynaptárát pedig hat éve már a május 1-i, agárdi verseny nyitja, amire az idén a Németországban szokatlanul kemény időjárás miatt nem jutottak el a külföldi indulók. A névadó sponzor ezévben is a CWS-boco Hungary Kft. volt.

A szombati első versenynapon végül nyolc csapat szállt vízre, viharos kürölméynek között, ahogyan az már csak lenni szokott az Európa Kupán. Komoly hullámok, 20 csomó körüli alapszél és 25-27 csomós befújások között vitorlázott a mezőny négy futamot. A papírformának megfelelően mindegyiket Majthényi Zsombor nyerte, Kovács Istvánnal, mögöttük a Belley László, Gombár Zoltán és a Sipos Péter, Szűcs Balázs páros váltogatta a második és harmadik helyet. A második két versenynap békésebb körülméynek között zajlott, már ai az időjárást illeti. A megszokottan szeszéyles délies szélben, amikor olykor egy-egy csíkon elfogy, másutt megélénkül a szél, sokszor megborult a papírforma, egy-egy szerencsés oldalválasztással meglepetések is születtek, az éllovasok csak sereghajtóként értek célba, a Héjj Ádám által tűzött, kértkörös up-down pályán. A csapat végülis tíz futamot vitorlázott, így mindenki két rossz kört dobhatott el.

A VI. CWS-boco Kielzugvogel Europe Cup végeredménye:

1. Belley László – Gombár Zoltán

2. Majthényi Zsombor – Kovács István

3. Sipos Péter – Szűcs Balázs

4. Visy Gergely – Knoll Csaba

5. Kollár MIklós – Puskás Bendegúz / Németh Doma

6. Nagy András – Berger Miklós

7. Hlavay Richárd – Nyéki András

8. Virág Gergő – Simonics Ákos


Képek a versenyről, a Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület facebook oldalán

https://www.facebook.com/magyar.k.szovetseg?pnref=story