Május 12-14 között a Fertő tavon (Podersdorfban) került megrendezésre a 420-as Osztrák Bajnokság, ami egyben a magyar 420-as válogató sorozat harmadik állomása is volt (szlovén Izola Spring Cup, és Kereked Kupa után, és Csoki Kupa előtt).

A 25 hajós osztrák-magyar mérkőzésen az osztrákok 19, míg a magyarok 6 hajóval (és két edzővel) képviselték magukat. Félidőben 5 futam után át is vettük a vezetést, majd végén egy ponttal lemaradva lett ezüst érmes az Izsák Botond – Csébfalvi András páros (Kereked), így a végére a magyar csapat a következő helyezésekkel büszkélkedhet:

2) Izsák Botond – Csébfalvi András (Kereked)

5) Bánszky Botond – Fehérvári László (THE)

7) Nagy Boti – Ifi Valde Christopher (Kereked) – U17

14) Gereben Pali – Nyári Dani (SVE/Kereked) – U17

15) Nagy Bernát – Búza Bobo (Kereked)

16) Mohácsi Marcell – Juhász Erik (THE) – U17



Takácsy Levi és Regős Attila (Morzsa) edzői munkáját jól példázza, hogy az idei három legjobb magyar egységünknek tavalyi évében – akkor, még mint első éves 420-asok – a nemzetközi mezőny harmadik harmadában végeztek; addig idénre ugyanezen egységeknek már sikerült top 10-en belül végezniük, és egy hajóval a dobogó második fokára is feljutni. Hasonlóan a 14-16 közötti végeredményeket elért magyar csapatok is bíztató futameredményeket értek el (egy-két esetben sajnos azokat sajnálatosan korai rajtokkal sztornírozva).

A Fertő tó egyébként szél biztossága (jellemzően 10-20 csomó közötti szelek), és kedvező földrajzi elhelyezkedése révén mind az osztrák és magyar egységek számára félútón egy nagyon hasznos felvezető állomása a komolyabb nemzetközi regattáknak, hasonlóan a húsvéti szlovéniai Izola Spring Cuphoz (ahol 59 hajó állt rajthoz az osztrák-magyar kört kibővítve a német, és szlovén egységekkel).

A magyar 420-as válogató sorozat a balatonföldvári Csoki Kupával ér véget, amely alapján kihirdetésre kerül a válogatott keret a Garda tavi junior 420-as Európa Bajnokságra. Ezt megelőzően a magyar csapat egy része a válogatott sorozaton felül részt vesz a „Five Nations Cup”-on a Garda tavon, ahová a németek, osztrákok, és magyarok mellett a kör tovább bővül az olasz és svájci 420-as csapatokkal (várhatóan 100 feletti indulóval).

Közben idehaza alakulnak az újabb kezdő 420-as egységek (4-6 hajó) akik első komolyabb megméretetése a Csoki Kupán lesz. Mellette a kezdő 420-asok a jelenleg formálódó havi egy helyi versenyzésre terepet kínáló „Nádas Cup Edzőregatta Sorozat” révén is bekapcsolódhatnak a kezdő szintű 420-as versenyzésbe köztük a magukat OP mellett fél lábbal kétszemélyes ifi hajóban kipróbálni kívánó fiatalok, az új RS Fevából hajóosztályból feljövők, és a versenyvitorlázásba 13 év felett bekapcsolódó gyerekek (további részletek hamarosan a Facebook: „Nádas Cup Sorozat” alatt).



Részletes osztrák OB eredmények:

http://www.ycpodersdorf.at/cms/index.php/regatten-2017/result/1:sail-centrope-2017-420er-ergebnis


Részletes EB válogató ranglista állása (előzetes – átnézés alatt):

xls mellékelve


Kövess minket a Facebookon is:

https://www.facebook.com/HUN420ClassAssociation/