A 29er hajóosztály fejlődése megállíthatatlannak látszik. Az elkötelezett versenyzők, a lelkes edzők és a támogató szülők „összjátéka” jól működik. A bajnokságon nyolc hajó indult, de jövőre egészen biztosan sokkal többen lesznek. Hamarosan megérkeznek a pályázati hajók. Ez a körülmény biztosan nagy lökést ad az osztály további fejlődésének.

Az első magyar 29er OB-t a Spartacus Vitorlás Egylet rendezte meg a 470-es hajóosztály bajnokságával együtt 2017. szeptember 21.-től 24-ig Balatonföldváron.

Goszleth Marcell, a Spari 29er-edzője így számol be csapatáról:

„Szeles nyárutón a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében került sor az idén debütáló 29er osztály első országos bajnokságára.

Jól sikerült ranglista versenyek sorozatát zárta a hazai legfontosabb erőfelmérő. Három egyesület 8 hajóegysége versenyzett remek körülmények között. Tavaly ősszel 5 csapat kezdte el a munkát a Spariban, amely egységekhez idén nyár elején csatlakozott két igen ígéretes páros a BYC-ből. Utóbbi két egység edzőjük Baráth Gábor hatékony munkájának is köszönhetően gyorsan olyan vetélytársaikká váltak a már tapasztaltabb csapatoknak, hogy bizonyos körülmények között komolyan bele tudtak szólni a legjobbak küzdelmébe is.

A mostani versenyen jórészt 8-14 csomó közötti szelek fújtak, ami lehetővé tette a tervezett 12 futam megrendezését.

Már az első nap után kirajzolódott, hogy a bajnoki cím sorsa a Kocsis-Pavlik és a Jeney-De Jonghe párosok között dőlhet el. Ez a két hajó kiemelkedett a mezőnyből és mindvégig fej-fej mellett vívtak a végső győzelemért. A harmadik helyért egészen az utolsó napig 3 hajó is versenyben volt. Remekül kezdett a Ralovich-Bobrbás páros, akik rengeteget fejlődtek a nyáron és az edzések mellett ezt bizonyították az év második felében rendezett versenyeken is. Az első nap után 3,3,2,4 helyezéseikkel jelentkeztek be a dobogóért. A második és harmadik napon azonban kissé visszaestek, ami megnyitotta a kaput a Lászlófy Levente- Arányi Barna és a Lászlófy Ábel-Petrányi Botond párosok előtt. Utóbbiak nagyon összeszedték magukat, s a második naptól kiegyensúlyozott versenyzéssel jöttek egyre följebb. Bartis Hajnalka és Kassai Márkó szintén magára talált a gyengébben sikerült első nap után. Ők idén főként a gyengébb szelekben egészen kiemelkedően tudtak szerepelni, amit a verseny második felében meg is mutattak pár futamban. Ahogy Mészely Botond és Kis-Kapin Károly is többször megvillant egyes szakaszokon, de nekik rendre becsúsztak olyan hibák, amik miatt visszaestek a futamok végére. Mindkét páros gyors ütemben fejlődik. Tapasztalatlanságuk elsősorban a rajtjaikon látszott, amelyben ha felzárkóznak, sokat lendít majd összteljesítményükön. Tenke Áron és a Kerekedből Csébfalvi András teljesen újoncként szerepeltek a versenyen, így érdemben nem tudhattak beleszólni a többiek meccsébe. Elmondásuk szerint így is nagyon élvezték a versenyt, különösen a bőszeles rohanásokat. Azok, akik már próbálták a 29er-t ezt nem kell bemutatni.

Az utolsó nap halasztással indult. A lassan kialakuló keleti szélben az volt a kérdés, hogy a versenyben vezető Kocsisék meg tudják-e őrizni 1 pontos előnyüket Jeneyékkel szemben. Jeney Máté és De Jonghe Arthur azonban szenzációsan versenyeztek, négyből négy futamot nyertek. Hiába végeztek Kocsisék az első két futamban mögöttük a második helyen, a harmadik futamban nagyot hibáztak és 5. helyükkel elúszott az esélyük a győzelemre. Érzésem szerint az egész versenyen nyomasztotta őket az esélyesség terhe, ami sok helyzetben rossz taktikai döntéseket eredményezett. Számukra a téthelyzetek kezelése fontos tanulandó feladat. Lászlófy Ábel és Petrányi Botond nagyon összeszedte magát és a második naptól – tőlük szokatlan módon – fegyelmezett taktikával kiegyensúlyozottan az élmezőnyben vitorláztak. A dobogó első két fokán végzett párosokon kívül egyedül ők tudtak még futamot nyerni.

Az első 29er magyar bajnokok tehát Jeney Máté és De Jonghe Arthur. Az osztály fejlődési ütemét látva joggal reméljük, hogy jövőre már 10 hajónál jóval több áll majd rajthoz a 2018-as bajnokságon.”

Baráth „Bigi” Gábor beszámolója az OB-ról:

„A 29er mezőnyben két egységgel képviseltettük magunkat: HUN 2510 Bartis (kicsimo) Hajni-Kassai Márkó és HUN 2525 Mészely Botond-Kis-Kapin Károly.

Az előrejelzések alapján számítottunk rá, hogy a szélerő a mi komfortzónánkon kívül esik, de teher alatt nő a pálma alapon nekivágtunk az újabb megmérettetésnek.
Az első nap a szélerő jelezte, ha kimegyünk, akkor „pálma” nőni fog, ha akarja, ha nem. A versenyrendezőség úgy döntött, hogy ezt a kertészeti szakkört most nem erőlteti és viszonylag korán, futam nélkül fejeztük be a napot. A hazaút sem volt zökkenőmentes, mert Öreg-Tihany magasságában inkább a kikötés és a szárazföldi hazatérés mellett döntöttem. Szeretném megköszönni ezúton is Eszter és Anna segítségét a csapat szállításában.
A második nap már kezelhetőbbek voltak a körülmények, 4 futam teljesítésével fejeztük be a napot. Vegyes érzelmekkel tekintek vissza erre a napra, mert meggyőződésem az, hogy ha ezen a napon a befutószakaszban Hajni és Márkó a biztosat választja a bizonytalan helyett, akkor most teljesen más hangulatban írnám ezt a beszámolót. Sajnos elvitte őket a hév és egy biztos 2. és 3. helyet engedtek el. A további futamokra ez rányomta a bélyegét és nem tudták igazán hozni azt, ami bennük van.
Boti és Karesz ezen a napon inkább a rajtjaikkal hívták fel magukra a figyelmet, ez pozitív és negatív értelemben egyaránt igaz. Bevállalósan keresték meg a helyeket, de az indítással voltak igazából gondok, viszont ott voltak a tűz közelében és ez nagyon jó.
A harmadik nap hasonló körülmények vártak bennünket, mint előzőleg, a nap végére időként 18 kts-ig erősödött a szél. Az már kiderült, hogy igazából sebességi gondjaink nincsenek, ha elrajtolunk, akkor tudunk menni az elejével és akár vezetjük a futamot is. Hajniéknál ezen a napon már kezdtek visszatérni azok az elemek, amit eddig már begyakoroltunk. A vitorlázás is jobban ment, de az is kiderült, hogy széltaktikában van mit fejlődni, valamint az erősödő szélben a hajókezelés sem a mi javunkra billentette a mérleg nyelvét. Ami viszont pozitív, hogy sokkal jobban állták a sarat a srácok, mint azt vártam.
A negyedik nap halasztással kezdődött és így lehetőségünk volt Szalontai Tamás kalauzolásával elmenni a földvári kilátóba. Onnan látható volt, hogy van kialakulóban szél, de elég foltos volt a víz bármerre is néztünk. Végül is ezen a napon is rendeztek 4 futamot, ahol Botiék megint bizonyították, hogy kellő gyakorlás után a rajtvonal ragadozói lesznek, Hajniék pedig, ha elrajtolnak, 1-3-ban érnek fel. Sajnos ez most nem mindig sikerült.
Összességében egy jó és színvonalas bajnokságon vettünk részt, ahol megint felmérhettem azt, hogy hol tartunk, miben kell fejlődnünk és biztosan ígérhetem mindenkinek, hogy fejlődni is fogunk! Büszke vagyok a gyerekekre, mert méltó ellenfelei tudtak lenni a vetélytársaiknak, néha nekem kell emlékeztetnem magam, hogy a vitorlásversenyzői múltjuk (furcsa képzavarral) idén kezdődött, ezért ne akarjak mindent egyből.
Gratulálok minden helyezettnek! ”

(forrás: byc.hu)

A végeredmény ide kattintva érhető el!

A Magyar 29er Osztályszövetség a Magyar Vitorlás Szövetség támogatásával szervezte meg az 1. Magyar 29er Clinic nevet viselő nemzetközi edzőtáborát, amelyre október 6-án, 7-én és 8-án kerül sor a BYC-ben, Balatonfüreden. Az edzőtábort a spanyol 29er-guru, Ramon Aixemeno vezeti.
Azokat is szívesen látjuk, akik még csak érdeklődnek a 29er hajóosztály iránt!

A Magyar 29er Csapat októberben a Garda-tóhoz utazik, ahol a 29er EuroCup-sorozat részeként kerül sor a regattára. A 2017-es 29er EuroCup-sorozat tíz versenyből áll, amelyből a legjobb öt eredményét számítják be a végső sorrend kialakításakor. Ebben az évben vettek részt magyarok először ezen a versenysorozaton, mégpedig a francia és a holland fordulón.

Amíg a BYC-es csapat be nem kapcsolódott a magyar 29er-életbe, addig úgy fejeztük be beszámolóinkat, hogy: hajrá urak! Hát ennek vége! Mostantól: Hajrá hölgyeim és uraim! És hajrá 29er!

Kövesse a Magyar 29er Csapatot a Facebook-on: https://www.facebook.com/29erHungary/

Fotók: Szántó Áron