Új hajó a Balatonon – RC44
Hendikepből aranyérem – St. Esther
Vándorkupa az Orionnak

Gyönyörű időben, ideális szélviszonyok között rendezte meg a Spartacus Vitorlás Egylet Balatonföldváron az Unitef Kupát, ami „Yardstick Trophy nagyhajós kupasorozat 2017” hetedik fordulója, nagyhajós túra és pályaverseny kombója volt.
A résztvevő hajóosztályok: Asso, 8mOD, 11mOD, X35, YS I., Elliott, 33-as, 70-es cirkáló, Nautic, Összevont cirkáló, Scholtz 22-es, Melges 24-es, 50-es, 40-es, 30-as, YS II., Európa 30-as és 22-es, Dragon, Sudár Regatta, Sudár Sport, Regina,.J 24, YS III., Dolphin, összevont Yolle.
A versenyt – ami minősítő megmérettetése volt a MVSZ Nagyhajós Bizottsága által elismert hajóosztályoknak – a Spartacus Vitorlás Egylet szervezte, bonyolította, minden résztvevő legnagyobb megelégedésére.

Erdélyi Béla, a verseny vezetője:
Hatvanöt hajó nevezett összesen erre a versenyre. Az első napon, a túraverseny idején kellemes őszi, K-i szél segítette a versenyzőket. Ez másnapra, a pályaverseny idejére már felerősödött, még inkább dagasztotta a vitorlákat. A túraverseny pályája a Szántód-Tihanyi rév vonalától a Szemes-Akali vonalig terjedő vízterületen kitűzött sokszög volt, melynek teljesítési módját, a pályajelek helyét, a rövidítés lehetőségeit a versenyzők a nevezéskor a versenyutasítás kiegészítésben, írásban kapták meg. A pályaverseny pedig a balatonföldvári kikötőtől nyugatra kitűzött pályán zajlott.

A futam abszolút – illetve a Yardstick I. – győztese az RC44-es hajóval a No 1 csapata lett, kormányosuk Dr. Kovács János Balázs. Erről a hajóról azt érdemes tudni, hogy Paulovits Dénes műhelyében építették, mégpedig a világ egyik legjobb vitorlása, a prototípusnak számító Russell Coutts tervei, ötletei alapján.
A Yardstick II. aranyérmes csapata a Top Cop Security Sailing Team lett a St. Esther nevű hajóval, s Dr. Fábián Péter kormányossal. A verseny egyik emlékezetes momentuma volt, hogy a Füredről érkező csapat – motorhiba miatt – csak három perccel a rajt után tudott bekapcsolódni a versenybe, azonban így is fölényesen megnyerték a pályaversenyt, így lehetett övék az aranyérem. Három perc késéssel elrajtolni hendikep. Mégsem adták fel…

Dr. Fábián Péter kormányos:
Nem csak a szélben, a csapatban, de St. Estherben is bíztunk, ami egy standard Bavaria 32-es, semmiféle átépítés nem történt rajta, az osztályelőírásoknak megfelelően van felszerelve, igaz új vitorlát és kötélzetet kapott. Mivel a hajó nemrégiben készült el, ezért tudtunk csak most becsatlakoztni a versenysorozatba, s nagyon örülünk annak, hogy az OB után egy Yardstick versenyt is nyerni tudtunk. St Esther beváltja a hozzá fűzött szép reményeinket.

Az Unitef vándorkupáját – a legnépesebb hajóosztályból, 25-ös Yolle – az Orion nevű hajó és legénysége nyerte el, Pilisy György kormányos vezényletélvel.
A verseny támogatója az UNITEF ’83 műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. immár 15. éve szponzorál vitorlásversenyeket.

Szórádi Róbert elnök-vezérigazgató:
Számomra a vitorlázás gyermekkori szerelem, legalább már negyven éve hobbi szinten űzöm ezt a nagyon sok örömet adó sportot. Szívmelengető számomra az is, hogy a kollégáim közül többen is hódolnak a vitorlázás örömeinek, különböző versenyeken indulnak. Így annak idején – tizenöt évvel ezelőtt – kézenfekvő volt, hogy ezt a sportot szeretné támogatni a cégünk.

Ön is indult a versenyen. Milyen eredményt értek el?

Szentiványi András barátommal közös hajónk a Vector, ami 50-es balatoni cirkáló, s örömmel mondhatom, hogy a kategóriánkban a második helyezést értük el.

Csapatépítést szoktak tartani a hullámok hátán?

Jó az ötlet, de mivel több, mint százan dolgozunk a cégnél nemhogy a Vectorra, de több hajóra sem férünk fel, így másképp oldjuk meg ezt a kérdést.

Jól gondolom, hogy jövőre is lesz Unitef Kupa, immár a 16.?

Jövőre és azután is, ez egy szép hagyomány, amit ameddig csak lehet megőrzünk!

A részletes eredménylistát a hétvégén teszi közzé a Spartacus Vitorlás Egylet.

A Yardstick Trophy sorozatba tartozó, 2017 október 7-8-ra meghirdetett siófoki Pempő Kupa – Jordán Gábor Emlékverseny technikai okok miatt elmarad.