Site icon SAILING.HU

Kékebb vagy sem? – Ellentmondások

Ez a cikksorozat nem új. Már önmagában is öt éves. Igazán jelentősége nincs már. Mégis úgy vélem, hogy érdemes egy kicsit előszedni, már csak az érdekesség kedvéért. Lassacskán elővesszük a cikkeket – összesen 8 darabot – és lehet csemegézni, akit érdekel a téma.

 

3.rész

 

A verseny kimenetelével kapcsolatban már szívrepesve vártuk az első nyomokat.

Ezt a  Népszava szállította. A dolog persze nem volt meglepetés, mert ennek a számnak az ismerete keltette fel bennünk a kételyt a rekordidő hitelességével kapcsolatban. Tehát ezt kerestük legelöbb. Íme:



Népszava cikk 1955. július 26.


– A cikk szó szerinti idézete



Németh István örökös védője lett a balatoni  „Kék szalag”-nak


A balatoni >Kék szalag< vitorlásverseny szombat reggel rajtolt Balatonfüredről.


Az időjárás az első két órától kedvező volt és míg a múlt évben 40 óra volt szükséges a Balaton
körbehajózásához, addig az idén a győztes hajó 11,30 óra alatt tette meg a körülbelül 200 kilóméteres távot.

A nagy hajók csoportjában – 65 hajó közül – Németh István (Bp. Vasas), a Balatonfüredi hajógyár  művezetője, >Nemere< nevű hajójával nyerte meg a versenyt. Ezzel végleg megszerezte a  >Kék szalag<-ot és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vándorserlegét.

A nagy hajók versenyével egyidőben, kisebb távon, bonyolították le a csillaghajók  első ízben kiírt versenyét. Ebben Szemes György bizonyult a legjobbnak.


Kép: A Bp. Vasas Kékszalag vándordíjas vitorlázóversenyén a vezető hajó a keszthelyi fordulóban

 

 

 

Mint látható ez a cikk is 11:30-as időről ír. Egy nyom nem nyom reméltünk találunk mást is, ami megerősít minket. Meg is jött:



Népsport cikk 1955. Július 25.


– A cikk szó szerinti idézete




Németh István harmadszor is elnyerte a balatoni kékszalagot


Szombaton reggel rajtolt Balatonfüreden a 10. balatoni kékszalag-verseny nagyhajós mezőnye. 
A gyönyörű nyári időben, gyenge szélben 65 cirkálón és túrahajón mintegy 300 versenyző vágott neki a több mint 200 km-es távnak.

A feladat a Kenese, Siófok, majd Keszthely előtt elhelyezett bóják kerülése után a legrövidebb idő alatt bevitorlázni a balatonfüredi célba. A gyenge szelet a délelőtti órákban, amikor a


a mezőny Csopak-Alsóőrs magasságában haladt, hirtelen erős északi szél váltotta fel, s ez kitartott egész napon át. 
A résztvevők nagyszerű versenyt vívtak, 11 óra előtt kerülték a kenesei bóját, majd nemsokára a siófokit. Itt már Németh István vezetett, sőt Siófok után a 75 köbméteres cirkáló előnye már közel 3 km volt. Az első hajó innen nem egészen öt óra alatt ért el Keszthelyre, s Németh 15,55-kor kerülte a bóját. Előnye ekkor közel fél óra volt. A célba 21.20 perckor futott be a győztes hajó s ezzel új kékszalag-csúcsot állított fel: 11 óra 30 perc alatt vitorlázta körbe a Balatont.


Másodiknak Farkas László (Bp. Vasas) futott be 21.50 perckor Maki nevű hajóján, majd kisebb-nagyobb időközökben a többiek.


A 10.balatoni kékszalag-versenyben:


1 Németh István (Bp. Vasas) Nemere II nevű hajóval, 
2. Farkas L. (Bp. Vasas) Maki r. h.,  3. Gáll (Balatonalmádi Építők) Tabu n.h., 4. Horváth L. (Balatonfüredi Vasas) Kékmadár n. h., 5. Szabó A. (Bp. Törekvés) Viking n. h., 6. Horvátj B (Bp. Vasas) Addio nevű hajóval.


A versenyosztályok győztesei. 40-es: Gáll. 30-as: Farkas L., 22-es: Kupecz (Bp. Vasas) Jómadár n.h.,
Európa 30-as: Jankovics (Bp. Törekvés) Pinguin n.h., 50 Dulácska (Bástya VTSK) Kenesén n. h., 25-ös Szabó A.


A csillaghajók első ízben vettek részt a kékszalagon, de lényegesebb rövidebb távon. (Füred-Kenese-Siófok-Földvár-Füred)


Félórával rajtoltak a nagyhajók után és hamarosan utolérték a nagyhajós mezőnyt. Már az első
kilómétereken Szemes, Galambos és Bókay megugrottak a mezőnytől, s ebben a sorrendben vették a kenesei bóját. Siófok előtt Tolnay lett a harmadik (70 perc volt Szemes ideje Kenese és Siófok között)


Földvár után a szél időnként már viharos erejű volt, s a versenyzők kénytelenek voltak csökkenteni
a hajók vitorlázatát. A Tiszta cirkáló szakaszban Galambos utolérte a végig vezető Szemest, de vitorlafa törés miatt előzni már nem tudta. A Győztes hajó 15.55 perckor ért a célba.


A Csillaghajók kékszalag-versenyében: 1 Szemes György dr., versenyzőtársa Papp László (Bp Törekvés),
2 Galambos vt. Simon (Bp. Vasas). 3 Tolnai vt. Erdélyi (Balatonfüredi Vasas), 4 Bókay (Bp, Honvéd),  6 Zombory (Bp Honvéd)

 

 

Már majdnem örültünk, de egy apró adat hiteltelenné tette az egész cikket és a 11:30-as időt is. Ha a Nemere II. 21:20-kor futott be, akkor nem lehet az ideje 11:30, hanem 50 perccel rosszabbnak kéne lennie. Persze konkrét információnk nincs a rajtról de arról sem hallottunk, olvastunk semmit, hogy bármi megváltozott volna. A rajt időpontját egyetlen újság egyetlen beszámolója sem említi. Viszont találtunk erre hivatkozást a Népsport egy korábbi számában.



Népsport cikk 1955. Július 21.


– A cikk szó szerinti idézete



-Balatonfüred. A „Kékszalagot” Németh István (Bp.Vasas) védi a Nemere II nevű cirkálóval s rajta kívül szinte valamennyi cirkáló ás túrahajó nevezett a versenyre. Ezúttal első ízben rendezik meg a csillaghajók Kékszalagjáért vívott túraversenyt a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Balatonföldvár-B.füred távon. A nagyhajók rajtideje 9 óra. a csillaghajóké 9.30.

 

 

Ha elfogadjuk, ez alapján, hogy a rajt 9-kor volt, akkor a 26-i Népsport cikkében szereplő befutási időpont azt jelentené, hogy a Nemere II ideje nem 10:40, nem is 11:30, hanem 12:20 Persze elképzelhető az is, hogy az újságíró félrehallott valamit az akkori telefonvonalakon és 9 óra 20 perc befutási időpontot írt 19:20 helyett. Belátható, hogy ezt mondjuk, egy telefonon könnyen félre lehet hallani. Akkor viszont az idő 10:20, ami meg sokkal jobb is, mint a 10:40.

Na most mi az igazság?


folyt.köv.

Exit mobile version