Site icon SAILING.HU

A J osztály története – Másodvirágzás 2000 –

Ott hagytuk abba, hogy az ezredfordulóra már látszanak nyomai az osztály fellendülésének, de még mindig csak 3 hajó szeli a vizeket. Mégis lassan mintha…

 

2000-ben a tulajdonosok találkoznak Angliában és megalakítják a J Osztályszövetséget. Elkészítik az osztályelőírást, ahol a megalkotják az eredeti tervekből készülő replika építés szabályait. A Schamrock V nagy felújításon megy keresztül Pendennisben, Falmouth-ban, a Dykstra iroda felügyelete mellett.

 

2001-ben megrendezik az első J versenyt Christchurch öbölben, Anglia déli partján, a cowes-i Jubilee Regatta után.

 

2002-ben a Danish Yacht Shipyard elkezdi építeni a Ranger replikát, amely egy évvel később, 2003-ben vízre kerül és már versenyez is.

 

Négy év múlva két újabb replika is jóváhagyásra kerül: a Hanuman (Endeavour II) és a Lionheart (1936-os Ranger terv).

 

 

Egy évre rá, 2008-ban a Rainbow replikája ás egy Pain design (JH7) is jóváhagyásra kerül. Ebben az évben jelentik be az Atlantist is, amely végül öt évvel később Topaz néven kerül vízre.

 

2009-ben vízre kerül a Hanuman, majd 2010-ben a Lionheart is. 2012-ben a Rainbow is kész. 2013-ban a Topaz is vízre kerül.

 

2017-ben megrendezik az America’s Cup alatt a J-k versenyét is Bermudán, az első J Világbajnokságot Newportban, ahol a meglévő 9 hajóból 6 rajthoz áll, köztük a teljesen új Svea is. Az indulók listája: Lionheart, Hanuman, Ranger, Topaz, Svea, Velsheda. A végső sorrend is ez lett. A Schamrock V, Endeavour és a Rainbow nem indult a regattán. A történelem során most először vitorlázott hat J jacht egymás ellen.

 

17 év alatt a 3 „megmenekült” hajóból álló J flotta 9 tagúra bővült, és eközben jó néhány elnapolt, elhalasztott terv is újjászületett. Következő részünkben ezeket, illetve a meglévő hajókat vesszük górcső alá.

Exit mobile version