Site icon SAILING.HU

Ius murmurandi – Fehér Szalag

Úgy alakult, hogy hosszú idő után egy átgondoltabb szezont teljesítek az egyik nagyhajós osztályban. Sajnos rá kellett ébrednem, hogy az elmúlt időszak során mit sem változott a helyzet a nagyhajózás háza táján. Nem tudom, hogy ezt csak én látom-e így vagy vannak mások is, de megosztom veletek részletekben, hátha nem látom rosszul.

 

Viszonylagos kívülállóként is évek óta éreztem ennek a cikknek a szükségességét, mégsem írtam meg. Most – miután a mezőny 2/3-a ismét nem tudott befutni a Fehér Szalagon – aktuális lett. Ráadásul majdnem a saját bőrömön is megtapasztaltam.

 

Abban az időben, amikor a Kékszalag két évente volt, az ellenkező években Fehér Szalagot tartottak. A hajók gyorsulása miatt az ezredfordulón igény jelentkezett a Fehér Szalag átalakítására. Így a Kékszalaggal megegyező pályán, de fordított menetiránnyal rendezték meg pár alkalommal. Idővel a Kékszalag már minden évben megrendezésre került, így nem volt értelme a Fehér Szalagnak az  akkori formájában, így a verseny visszatért a hagyományos pályára. Viszont rövidebb limitidővel, úgy, hogy a mezőny nagy része nem lett gyorsabb. Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy szerencsés dolog-e pár nappal a Kékszalag előtt rendezni ezt a versenyt – tekintettel arra, hogy ha nincs szél, a hajók jelentős része nem tud befutni; ha meg nagy szél van, sokan a Kékszalag miatt nem indulnak el rajta. Röviden ennyit a verseny történetéről.

 

Az elmúlt évek során harmadszor fordult elő, hogy a Fehér Szalag mezőnyének nagy része nem tudott befutni limitidőn belül. Ez mit is jelent más nézőpontból? Talán azt, hogy ennek a versenynek rövid a menetideje. Ha jól számolom, a pálya megtételéhez 3 csomó fölötti sebesség szükséges. Légvonalban mérve. És bár az évek alatt a limitidő szép lassan két és fél órával megnőtt, még ez sem tűnik elégnek. Sőt, úgy vélem, a lassabb hajók nem fogják ezt a versenyt igényelni, hiszen általában nincs lehetőségük teljesíteni a távot.

 

Figyelembe véve, hogy ez már ilyen gyakran előfordul, talán érdemes lenne megfontolni, hogy nincs-e szükség változtatásra.

 

Egyik lehetőség a rövidítés. Ettől az MVSZ elzárkózik, pedig nem feltétlenül kellene minden osztálynak rövidíteni, ha előre tudjuk, mely osztályok lesznek azok, melyek biztosan befutnak. Teszem azt a versenyutasításban lehet közölni előre, hogy ha az egyik bójánál rövidítünk, milyen lobogóval jelezzük, hogy melyik osztályra nem vonatkozik.
Persze, lehet a tradíciókra is hivatkozni, de azért jelzem, hogy valamikor a Fehér Szalag 24 órás verseny volt most meg nem az. Egyes tradíciók fontosak, mások nem?

 

A hosszabb limitidő is egy lehetséges megoldás, azonban a másnap rendezett Horváth Boldizsár Emlékverseny miatt jelenleg ez sem megoldható. Abban viszont szinte teljesen biztos vagyok, hogy a szponzoroknak sem jó, ha nincs befutó mezőny, annak ellenére, hogy stabil hivatkozási alap, hogy a szponzorok miatt nem lehetséges a limitidő hosszabbítás.

 

Röviden summázva az egyetlen működőképes megoldásnak tűnik a rövidítés a lassabb hajóosztályoknak. Hogy ez miért nem történik meg, azt a fene sem tudja. De beszélnünk kell róla, mert elég nyilvánvalóan ott a megoldás kulcsa a Magyar Vitorlás Szövetségnél, és nagyon szomorú végkifejlet lenne, ha a Fehér Szalagot az érdeklődés hiánya miatt törölni kellene a jövőben a versenynaptárból.

Exit mobile version