Site icon SAILING.HU

Kékszalag és anomáliái – nyomkövetés

Ez a része a Kékszalagoknak sosem volt rendben. Amióta a technika lehetővé tette, nem sikerült megvalósítani egy jó nyomkövetést.

 

A dolog ott kezdődött emlékeim szerint, hogy összesen 20 hajó kapott nyomkövetőt, ami véleményem szerint az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvét rögtön felrúgta, hiszen az a 20 hajó rögtön láthatóvá vált a többiek számára, míg ők nem feltétlenül látták az esetleges aktuális ellenfeleiket. A helyzetet persze azután a helyére billentette az, hogy az erre dedikált infrastruktúra szinte minden esetben a rajt után pár órával összeomlott és így nem látott senki semmit.

 

Azután egyre több hajó kapott nyomkövetőt, de itt is az infrastruktúra kellő ereje hiányzott és alig pár órával a rajt után ismét összeomlott ez a fajta közvetítés.

 

Első alkalommal, ha jól emlékszem, tavaly volt minden hajón a rendezőség által biztosított nyomkövető, ezúttal – minő meglepetés! – nem is omlott össze a rendszer, csak nem volt felkészülve 600+ hajó modellezésére azon a felületen, ahol a közvetítés zajlott. És csak a verseny végére lett néhány szolgáltatás működőképes.

 

Na végre valami fejlődés – gondoltam – legalább az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvével kezdtünk valamit. Nem ismerve a hátteret tavaly, továbbra is az látszott, hogy minden évben újra kezdjük a fejlesztéseket, és ahelyett, hogy egy rendszert évek alatt tökéletesre fejlesztünk, mindig új és új vállalkozókat bízunk meg a feladattal és azok természetesen elbuknak, hisz vagy tesztelni nem tudják a rendszereiket ilyen körülmények között, vagy nem állnak kellő alázattal ehhez dolgokhoz és alábecsülik a verseny napján a szervereiken keletkező forgalmat.

 

Az idei évben végre megoldódni látszik ez a probléma, hisz egy jól kiforrott, jól működő rendszert sikerült szerezni a Kwindoo jóvoltából.

 

De… És most jönnek az aggályaim a dologgal kapcsolatban. Ez egy olyan rendszer, amelyet a hajós a saját telefonjára telepít és az ott futó kliens fogja a GPS adatokat a rendszer számára elküldeni, ami azt jelenti, hogy egy, a hajón tartózkodó személynek kell a telefonját működőképes állapotban üzemeltetni a verseny 48 órás időtartama alatt. Túl azon, hogy eleve aggályos bárkit arra kötelezni, hogy  nyomkövető szoftvert telepítsen a telefonjára, az illetőnek kell biztosítania a szoftver működési feltételeit is: az arra alkalmas okostelefont, a mobil internet kapcsolatot, valamint az elegendő áramforrást, hisz a GPS megsokszorozza a telefon fogyasztását. Mindezzel semmi probléma nem lenne, ha a versenykiírásában opcionálisként szerepelne a használata és nem kötelezőként.

 

Persze van erre megoldás. Kell venni külső aksikat, egy másik telefont, egy másik előfizetést és máris remekül működik a rendszer. Kérdés, hogy ha a nyomkövetés költségeit részben ráterheljük a versenyzőre, akkor jogosan tehetjük-e azt kötelezővé? Jó, tudom, hogy a versenykiírás kötelezővé teszi ugyan, de nem feltétlen büntet kizárással (a szankciók kapcsán mindössze annyi szerepel a versenykiírásban, hogy a szabály megsértéséért járó büntetés az Óvási Bizottság döntésétől függ). De akkor meg minek? Komolytalan az egész, jelen állapotában gyakorlatilag csak arra jó, hogy a rokonok/barátok ott izgulhassanak a képernyő előtt, mert ami miatt igazán lenne értelme – bójasorrend, eredményszámítás – pont arra nem használjuk.

 

És miközben ráterheljük a versenyzőre ennek minden felelősségét és költségeit, eközben azt olvasom, hogy minden akkreditált médiának biztosítunk motorost. Megint egy kérdés merül fel bennem: kit érdekel, hogy a „Kutyák és macskák” újságírója első kézből számol be a Kékszalag eseményeiről? Valahogy ezt másképpen láttam működni ehhez hasonló versenyeken. Nyilván ott is van média motoros azoknak, akik a versenyrendezők számára fontosak. De ha te ott egy nevesincs újságíró vagy, és írni akarsz az eseményről első kézből, akkor szabad bérelned egy helyet egy motorosban és azzal megközelíteni a versenypályát. Gyanítom, hogy azon a költségen, amit a Kékszalag számára jelentőséggel nem bíró újságírósdira elköltünk, meg lehetne venni az egész mezőny számára a nyomkövetőket. És akkor máris kötelezővé lehet tenni. Szerintem azon azért a Kékszalag már rég túl van, hogy a csapból is az folyjon. Mára ez a fajta öngerjesztő folyamat elérte célját, és adni kéne azoknak is valamit, akik miatt ez létrejöhetett és akik nélkül nem lesz Kékszalag, ha nem állnak ott a rajtvonalon.

 

Nekem egy most nagyon utópisztikus kép körvonalazódik: Minden hajónak adjunk nyomkövetőt. Láttuk. Technikailag megvalósítható. Bízzuk meg, akár a Kwindoot, akár valaki mást (lényeg, hogy ne legyenek fogalmatlanok versenyvitorlázás témakörében), hogy fejlesszenek az alkalmazásukhoz olyan szolgáltatásokat, mint bójavételi sorrend, online pillanatnyi állás, befutó sorrend. Optimális esetben még pillanatnyi yardstick sorrend is belefér. És ez legyen látható is. Nem feltétlenül ennek kell lennie a hivatalos eredménynek, hisz technikai malőrök nyilván szép számmal akadnának, de a bójakerülési sorrendek problémáját is megoldja és lehet egy online pillanatnyi eredmény is. Ne kelljen 4-6 órát várni a befutó után az eredményekre. Nyilván az egész provizórikus, de mégis valami. Hivatalos eredmény gyártásától ez még nem mentesít, de akkor van ideje a versenyrendezőknek azokat elkészíteni, sőt segítség lehet komolyabb vitás szituációk esetén. A mai technikai színvonalon ennek nem látom akadályát, csak valami olyasmi kéne, hogy ne szanaszéjjel, koncepciótlanul álljunk neki, és ha már egyszer nekilátunk, és ne dobjuk el kapásból, ha valami nem volt gömbölyű.

 

Nem beszélve arról, hogy egy pillanatnyi osztálysorrend izgalmassá teheti a nézők és a média számára az első 10 utáni befutók küzdelmeit is.

Exit mobile version