2024-es olimpiai osztályok:

Férfi Windsurf – iFoil
Női Windsurf -iFoil
Férfi egy személyes dingi – Laser
Női egy személyes dingi – Laser Radial
Női Skiff – 49erFX
Férfi Skiff – 49er
Vegyes Kite – Formula Kite
Vegyes két személyes dingi – 470
Vegyes két személyes többtestű – Nacra 17
Vegyes két személyes tőkesúlyos hajó Offshore – Később kerül meghatározásra.

Gyakorlatilag ezzel az olimpiai dinghy vitorlázás 80 kg fölött megszűnt. Nem tudom, tényleg nincs ott néhány okos ember, aki nincs megkenve vagy értelmesen bír gondolkodni? Emberek százainak tönkreteszik az olimpiai karrierjét, és itt nem csak a Finn-dinghyről van szó, hanem alapvetően a dingi vitorlázásról.

A legjobb, amikor az ember csinálja és az inspiráló szituáción szénné röhögi magát. Természetesen az élet hozza a szitukat, ami egyrészről szomorú, másrészről nem születhet mindenki kormányhosszabbítóval a kezében, rajtam kívül.

Íme a címlapok:

A dolog ott kezdődött emlékeim szerint, hogy összesen 20 hajó kapott nyomkövetőt, ami véleményem szerint az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvét rögtön felrúgta, hiszen az a 20 hajó rögtön láthatóvá vált a többiek számára, míg ők nem feltétlenül látták az esetleges aktuális ellenfeleiket. A helyzetet persze azután a helyére billentette az, hogy az erre dedikált infrastruktúra szinte minden esetben a rajt után pár órával összeomlott és így nem látott senki semmit.

Azután egyre több hajó kapott nyomkövetőt, de itt is az infrastruktúra kellő ereje hiányzott és alig pár órával a rajt után ismét összeomlott ez a fajta közvetítés.

Első alkalommal, ha jól emlékszem, tavaly volt minden hajón a rendezőség által biztosított nyomkövető, ezúttal – minő meglepetés! – nem is omlott össze a rendszer, csak nem volt felkészülve 600+ hajó modellezésére azon a felületen, ahol a közvetítés zajlott. És csak a verseny végére lett néhány szolgáltatás működőképes.

Na végre valami fejlődés – gondoltam – legalább az egyenlő pályák, egyenlő esélyek elvével kezdtünk valamit. Nem ismerve a hátteret tavaly, továbbra is az látszott, hogy minden évben újra kezdjük a fejlesztéseket, és ahelyett, hogy egy rendszert évek alatt tökéletesre fejlesztünk, mindig új és új vállalkozókat bízunk meg a feladattal és azok természetesen elbuknak, hisz vagy tesztelni nem tudják a rendszereiket ilyen körülmények között, vagy nem állnak kellő alázattal ehhez dolgokhoz és alábecsülik a verseny napján a szervereiken keletkező forgalmat.

Az idei évben végre megoldódni látszik ez a probléma, hisz egy jól kiforrott, jól működő rendszert sikerült szerezni a Kwindoo jóvoltából.

De… És most jönnek az aggályaim a dologgal kapcsolatban. Ez egy olyan rendszer, amelyet a hajós a saját telefonjára telepít és az ott futó kliens fogja a GPS adatokat a rendszer számára elküldeni, ami azt jelenti, hogy egy, a hajón tartózkodó személynek kell a telefonját működőképes állapotban üzemeltetni a verseny 48 órás időtartama alatt. Túl azon, hogy eleve aggályos bárkit arra kötelezni, hogy  nyomkövető szoftvert telepítsen a telefonjára, az illetőnek kell biztosítania a szoftver működési feltételeit is: az arra alkalmas okostelefont, a mobil internet kapcsolatot, valamint az elegendő áramforrást, hisz a GPS megsokszorozza a telefon fogyasztását. Mindezzel semmi probléma nem lenne, ha a versenykiírásában opcionálisként szerepelne a használata és nem kötelezőként.

Persze van erre megoldás. Kell venni külső aksikat, egy másik telefont, egy másik előfizetést és máris remekül működik a rendszer. Kérdés, hogy ha a nyomkövetés költségeit részben ráterheljük a versenyzőre, akkor jogosan tehetjük-e azt kötelezővé? Jó, tudom, hogy a versenykiírás kötelezővé teszi ugyan, de nem feltétlen büntet kizárással (a szankciók kapcsán mindössze annyi szerepel a versenykiírásban, hogy a szabály megsértéséért járó büntetés az Óvási Bizottság döntésétől függ). De akkor meg minek? Komolytalan az egész, jelen állapotában gyakorlatilag csak arra jó, hogy a rokonok/barátok ott izgulhassanak a képernyő előtt, mert ami miatt igazán lenne értelme – bójasorrend, eredményszámítás – pont arra nem használjuk.

És miközben ráterheljük a versenyzőre ennek minden felelősségét és költségeit, eközben azt olvasom, hogy minden akkreditált médiának biztosítunk motorost. Megint egy kérdés merül fel bennem: kit érdekel, hogy a „Kutyák és macskák” újságírója első kézből számol be a Kékszalag eseményeiről? Valahogy ezt másképpen láttam működni ehhez hasonló versenyeken. Nyilván ott is van média motoros azoknak, akik a versenyrendezők számára fontosak. De ha te ott egy nevesincs újságíró vagy, és írni akarsz az eseményről első kézből, akkor szabad bérelned egy helyet egy motorosban és azzal megközelíteni a versenypályát. Gyanítom, hogy azon a költségen, amit a Kékszalag számára jelentőséggel nem bíró újságírósdira elköltünk, meg lehetne venni az egész mezőny számára a nyomkövetőket. És akkor máris kötelezővé lehet tenni. Szerintem azon azért a Kékszalag már rég túl van, hogy a csapból is az folyjon. Mára ez a fajta öngerjesztő folyamat elérte célját, és adni kéne azoknak is valamit, akik miatt ez létrejöhetett és akik nélkül nem lesz Kékszalag, ha nem állnak ott a rajtvonalon.

Nekem egy most nagyon utópisztikus kép körvonalazódik: Minden hajónak adjunk nyomkövetőt. Láttuk. Technikailag megvalósítható. Bízzuk meg, akár a Kwindoot, akár valaki mást (lényeg, hogy ne legyenek fogalmatlanok versenyvitorlázás témakörében), hogy fejlesszenek az alkalmazásukhoz olyan szolgáltatásokat, mint bójavételi sorrend, online pillanatnyi állás, befutó sorrend. Optimális esetben még pillanatnyi yardstick sorrend is belefér. És ez legyen látható is. Nem feltétlenül ennek kell lennie a hivatalos eredménynek, hisz technikai malőrök nyilván szép számmal akadnának, de a bójakerülési sorrendek problémáját is megoldja és lehet egy online pillanatnyi eredmény is. Ne kelljen 4-6 órát várni a befutó után az eredményekre. Nyilván az egész provizórikus, de mégis valami. Hivatalos eredmény gyártásától ez még nem mentesít, de akkor van ideje a versenyrendezőknek azokat elkészíteni, sőt segítség lehet komolyabb vitás szituációk esetén. A mai technikai színvonalon ennek nem látom akadályát, csak valami olyasmi kéne, hogy ne szanaszéjjel, koncepciótlanul álljunk neki, és ha már egyszer nekilátunk, és ne dobjuk el kapásból, ha valami nem volt gömbölyű.

Nem beszélve arról, hogy egy pillanatnyi osztálysorrend izgalmassá teheti a nézők és a média számára az első 10 utáni befutók küzdelmeit is.

Ezt jól mutatja a nagyhajós pályaversenyek népszerűségének lassú, de biztos csökkenése is. Az biztos, hogy a pályaverseny egy nehezebb műfaj mint a túraverseny. Kimerítőbb, intenzívebb és tény, hogy a jó eredmény eléréséhez nagyobb tudást igényel. A rákfenéje a dolognak, hogy a nagyobb tudás összeszedésére mégis csak a pályaversenyek a legjobbak.

A túraversenyeknél már látszik a változásra az igény. Ilyen például a rövidítés lehetőségének változása, vagy az Ezüstszalag, mely elrugaszkodik az eddig megszokottaktól.

Miért ne lehetne a pályaversenyeknél is kieszközölni a szükséges változást? A legutolsó szavazásunk jól megmutatta, hogy a legfontosabb három dolog, ami a jó versenyhez szükséges, az a jó versenyrendezés, a jó szél és az izgalmas küzdelem. Ebből egyetlenegy dolog, amire teljes az emberi befolyás, az a jó versenyrendezés. Ez nem azt jelenti, hogy maximális futamszámot csinálnak a rendezők, hanem, hogy a lehetőségekhez képest jól végzik a dolgukat.

A szél esetében természetesen ki vagyunk szolgáltatva a természetnek és nincs rá befolyásunk, de a jó küzdelmeket lehetne azzal támogatni, hogy a pályaversenyeken minél több induló legyen, ellentétben a jelenlegi trenddel.

Tételezzük fel, hogy nem gondolkodom rosszul, és a létszámcsökkenés egyik jelentős oka, hogy túlságosan megterhelő ma már egy nagyhajós versenyzőnek a kétnapos pályaverseny. Lássuk be, a nagyhajós pályaversenyek nem az utánpótlás és a profi vitorlázók terepe, hanem a felnőtt amatőr versenyvitorlázóké, akik család és munka mellett űzik a sportot. És lehet, hogy a munka és/vagy a családi elfoglaltságok miatt sokuk számára problémás a szezonban minden teljes hétvégét versenyzéssel tölteni – és ha választani kell, szívesebben indulnak el a népszerűbb túraversenyeken, mint a nehezebb és megterhelőbb pályaversenyeken.

A versenypálya mérete zsugorodott az elmúlt húsz évben, mégpedig azért, hogy minél több futamot lehessen rendezni. Az sem volt mindig úgy, hogy egy normál verseny esetében már négy futamból volt kieső.

Ezek a változások kifejezetten jól szolgálhatják az egynapos pályaversenyeket. Persze ha a szél nem együttműködő, akkor azon a versenyen nem lesz futam. Erre kétnapos versenyeken is volt már példa, de vitathatatlan, hogy két nap alatt az idő több arra, hogy kikényszerítsenek valamilyen futamot.

A nagyhajózásban ma már nem feltétlenül az a lényeg, hogy két napon keresztül feszüljünk. Néha jól esik, ha egy hétvégén az egyik nap feszülünk, a másik nap pihenünk.

A versenyek is olcsóbbá tehetők. A nyári időszakban a limitidő kitolható akár este hétig – fél nyolcig. Valószínűleg a verseny után megrendezett, díjkiosztóval egybekötött fogadás jelentősen több embert vonzana, mint a mostani rendszer, ami úgy épül fel, hogy az első versenynap estéjén van a fogadás (amire a hajósok zömének külön vissza kell mennie a rendező egyesület kikötőjébe este hat-hét órára, mert a verseny általában legkésőbb délután négy körül véget ér az első napon), a második versenynap végén pedig a díjkiosztó (amin a díjazott hajók legénysége is elég foghíjasan szokott megjelenni, mert a legtöbben a befutó után egyből hazafele veszik az irányt). De a fő előnye, hogy megnőne az indulók száma, amennyiben helytálló az a feltételezésem, miszerint több olyan ember van, aki azért nem jön el a versenyre, mert csak egy napra tudna, mint aki azért nem jönne el, mert egynapos.

Tény, hogy nem lehet sok hajóosztállyal  megvalósítani, de például az OD nagyhajós versenyeken, ahol amúgy is két pálya van, gond nélkül kivitelezhető lenne. Az első versenynapon általában most is összejön négy futam, pedig a legtöbbször még 16:00 sincs.  Persze szó sincs arról, hogy több futamot kellene rendezni ennél, ha van rá idő, de a negy optimális számnak tűnik a jelenlegi pontszámítás mellett.

Szerintem a versenyek minősége nem lenne rosszabb attól, hogy egynapossá válnának, sőt még talán előnyükre is válna, sokkal izgalmasabbak lehetnének, mert egész az utolsó pillanatig jól kell menni, hiszen nem biztos, hogy kijön a kieső futam.

[os-widget path=”/sailinghu/szerinted”]

Tekintsünk el nagyvonalúan az ötventől, egyúttal koncentráljunk csak arra a végtelenül leegyszerűsített célra, hogy a vitorlázás eme legnemesebb magyarországi versenyét, ezáltal magát a vitorlázást és a vitorlásversenyzést is a köz számára bemutatni, esetleg kifejezetten népszerűsíteni szeretnénk. Ha a július utolsó hétvégéjén lezajlott versenyre tekintünk, sok év után újra visszatérő furcsaságok halmazával találjuk magunkat szembe. Olyanokkal, amelyekre nehéz nemhogy józan, de egyáltalán bármilyen elfogadható magyarázatot találni. Arra, hogy a versenyek legfontosabb szereplői, a versenyzők számára mindez mit jelent, külön kitérek.

Először, hozzuk közel a versenyt a nézőkhöz!

155 km légvonalban. Ezt nyilvánvaló okból lehetetlen a nézők közelébe hozni. A 6 km hosszú rajtvonalon ácsorgó-araszoló hatszáznál is több hajó – persze megfelelő helyről nézve – lélegzetelállító látvány, de a rajt utáni órákban a mezőny szóródása miatt teljesen áttekinthetetlen lesz a verseny, ennek megfelelően rettentő gyorsan zuhanhat a nézők, érdeklődők lelkesedése. Évek, évtizedek óta létezik erre megoldás: a közvetítés. Ha élőben nem megy, akkor virtuálisan. A szalagok utóbbi éveinek történetében kiújuló fekélyes seb a nyomon követés. Amióta a technológiai feltételek – elvileg – adottak, a rendezők részéről azóta van meg a látszólagos célkitűzés, hogy valamennyi hajó helyzete megismerhető legyen a verseny 48 órájának bármelyik percében. Az idei évben már örömteli volt, hogy a nyomon követést szolgáltató szerver legalább nem omlott össze, a verseny ideje alatt tette a dolgát. Ez mindenképp jelentős előrelépés a korábbi évek csapnivaló szolgáltatásához képest. Ugyanakkor nehéz szemet hunyni néhány nehézség felett, amelyek az érdeklődők és esetleg a versenyzők számára is gondokat okozhattak. Csak sorban…
Az első perctől kavarodás a jeladó azonosítók, a rajtszámok és a hajó elnevezések között, több hajó neve csak a rajt napján kora délutánra rendeződött, néhánynak a rajtszáma a verseny végéig hibásan jelent meg. Például az abszolút harmadikként befutó Opel Fifty-Fifty-t hiába kerestük a hajók között, mert hosszú ideig nem a saját azonosítójával jelent meg.
A nyomon követést biztosító szerver szolgáltatásai között a verseny ideje alatt jelent meg néhány frissítés, bővítés, így például a hajók menetirányának helyes jelzése (ne kelet felé nézzen minden kis ikon), a sebesség jelzése, vagy az, hogy vizuálisan is el legyenek különítve a hajóosztályok és a kísérő/médiamotorosok. Nem kész rendszert kaptunk, hanem egy tesztüzemben lévőt, amit az utolsó (rajt) utáni órákban is fejlesztettek.

Néhány szolgáltatást ezzel együtt sem sikerült a verseny végéig összerakni. Például a hajóosztályok szerinti szűrést a megjelenítésben is (ne hatszáznál több ikon közül kelljen bogarászni az azonos osztályba tartozó hajókat).

Mondjuk úgy diszkréten: fura, hogy 2018-ban nem tudtak összerakni nemhogy egy (kettő: iOS és Android) telefonos applikációt, de egy mobilbarát internetes oldalt sem. Ezzel elvéve a versenyzőktől azt a lehetőséget, hogy saját helyezésüket, aktuális helyzetüket a többiekhez képest tudják értékelni.

Nagyjából közismert, hogy a piacon számos működő flottakövető megoldás van, amely a minimális elvárásoknak nemhogy megfelel, hanem jelentősen túlszárnyalja azokat. Ezek között van magyar fejlesztésű is, amely nem igényel külön eszközt, vannak bevált külföldi megoldások kifinomult telemetriás közvetítési lehetőséggel (nem csak GPS, hanem a hajó műszereinek adatait is képes továbbítani). Valami oknál fogva ezek nem feleltek meg a rendezők szempontjainak. Tény, hogy e szempontok között a bajba jutottak mentéséért felelős szervezetek szakmai elvárásai is jelentős súllyal estek latba, azonban ezen elvárásokba simán és teljesen életszerűen beleférhetett volna egy pánikgomb, ugyanakkor egyértelműen elégtelen volt a 6-7 perces késés a pozíció-meghatározásban (ráadásul sok hajó a verseny 14-15. órájától csak nagyjából negyed óránként adott pozíciójelzést).

Versenyzői szemmel is voltak furcsaságok a nyomon követés viszonylatában. A versenyutasításban olyan műszaki megoldás kivitelezésére kötelezték a versenyen részt vevő hajók üzemeltetőit/kormányosait, amely a verseny előtti napokban jelentős, és mint utóbb kiderült, teljesen felesleges többletterhet jelentett. Mindezt rendkívül pongyola módon, a műszaki specifikációkkal szemben támasztott szakmai követelményeknek fittyet hányva.

A kiosztott berendezések jelentős része nem volt sem víz-, sem ütésálló. Az ezt szóvá tevő kormányosoknak rövid tanakodás után egy strapabíróbb modellt adtak. Már akinek jutott, mert annak ellenére, hogy az előzetes érdeklődés alapján rekord számú nevezőt vártak, a füredi versenyirodán csak kb. 600 nyomkövető állt rendelkezésre. És ha már a földrajz előkerült… On-line nevezés ide, működő-működgető VIHAR rendszer oda, a rajt előtt nem csak Füredről, hanem Keszthelyről, Földvárról, Badacsonyból és Siófokról is át kellett autózni/hajózni a jeladókért. A verseny után pedig vissza (sok hajó közlekedett 60-80 km/h sebességgel a part közeli utakon a verseny második napján Füred felé).

És végül: letölthető track, hogy meglegyen emlékbe? Bójavételi sorrend? Előzetes befutási eredmény? Egyikre sem volt megoldás, pedig ezek minimális energiabefektetéssel a rendszerbe illeszthetők lettek volna.

Szeretnék egy olyan közvetítést, amely, még ha nem is követi a jelentős nemzetközi versenyek (VOR, VG, AC, Transat) hagyományait és másolja azok minőségét, de legalább az elvárható minimális tudást hozza: a verseny összes résztvevőjének teljes versenyzését percen belüli pontossággal tudjam követni, akár mobilról is. Versenyzőként gondoskodom róla, hogy legyen kellő pontosságú tracklogom, ugyanakkor annak örülnék, ha a nekem szurkoló barátaim, ismerőseim, szponzoraim látnák, hogy pontosan hol járok. Nem mellesleg nagyszerű lenne, ha ezt bárki, bárhol, bármikor meg tudná tenni. Kiválasztva a kedvenc hajóját (esetleg látva egy képet, leírást róla). És kétlem, hogy ezzel az igényemmel egyedül lennék.
Versenyzőként pedig parádés lenne a befutás után 1-2 (és nem 12) órával tudni, hogy jól sikerült-e a verseny.

Követni már tudunk, közvetítsünk is!

Lehet butaság vagy kivagyiság, ugyanakkor szerintem annak van értelme, amikor egy közvetítést, lett légyen az autóverseny, műkorcsolya, agyaggalamb-lövészet vagy labdarúgás, olyan ember kommentál, aki ért is hozzá. És nem csak az egyszerű műértő szintjén, hanem alaposan. Mondjuk mint Szepesi György, akinek nem kellett súgógép, nem kellett a fülébe duruzsoló háttérember ahhoz, hogy értelmesen, pontosan, informatívan és szórakoztató módon tudjon beszámolni egy meccs történéseiről. Ezt a televízióban látott közvetítés szakaszosan és elképesztően széles minőségi palettán tudta csak hozni, sok olyan alapvető szakmai hibával, amely felett vagy egyszerűen átsiklottak vagy amelyet hosszas és komplikált magyarázat útján próbáltak meg tisztába tenni. Sokszor eredménytelenül.

Gyermekkoromból emlékszem a vasárnapi (szombati? – soha nem érdekelt a foci) mérkőzések rádiós körkapcsolásaira, amikor a hallgatók tömören kaptak beszámolókat valamennyi épp futó mérkőzés állásáról, legfontosabb történéseiről. A szalag közvetítése nagyjából semmi másról nem szólt, mint a versenyt uraló katamaránok küzdelméről, néha egy-egy kitekintéssel a klasszikus hajóosztályokra (Összevont cirkáló), különösen figyelemmel a két nagy múltú hajóra. Ez a körülbelül 20 hajó volt az, ami a közvetítés idejének 95 százalékát kitöltötte, míg ők a teljes mezőny 3 százalékát adják ki. Szegről-végről persze megemlítették, hogy ez bizony egy 48 órás verseny, és van/lesz, aki nem fog tudni szintidőn belül befutni, mert a hajója alkalmatlan rá, de hogy miért, arról már egy szó sem esett. És ha már élőben közvetítünk, a verseny rajt utáni második legfontosabb eseménye, az abszolút első hajó befutója kaphatott volna annyi műsoridőt, hogy a labdarúgó-mérkőzést megelőző kvaterkázást néhány percre félbehagyják érte.

Örülnék, ha ez máshogy lenne jövőre. Jó lenne, ha megszólalnának olyan parton lévő mikrofon- és kameraérett vitorlázók, akik érdemben tudnak beszélni és nem csak a rohanógépekről, hanem azokról a vitorlásokról is, amelyek szép számban képviseltették magukat a versenyen, és amelyekről méltánytalanul kevés szó esett. A Sudár Regatta osztályról (az egyik legnépesebb osztályszövetség, ráadásul magyar tervezésű és építésű hajóval), a YS-osztályokról, a modern one design osztályokról. És persze a csúcsgépekkel való vitorlázás nehézségeiről is.
És ha már az embereknek próbáljuk bemutatni ezt a gyönyörű sportot, akkor használjuk ki erre mindazt a lehetőséget, ami rendelkezésünkre áll, és lehetőleg ne olyan, nagyjából betarthatatlan szabályokat hozzunk, amelyekkel a távolságot növeljük. Mint a kísérőmotorosok fotózási utasítása (csak a saját hajót lehet), a névhasználat (a hivatalos név csak a hivatalos oldalon vagy az arra való hivatkozással jelenhet meg), úgy általában a híradásokat, közvetítéseket, médiamegjelenéseket, kötelező akkreditációt szabályozó szigorú utasítás és ennek lehetséges következményei. Mindezzel a rendezők figyelmen kívül hagyták a tömeg erejét és az ebben rejlő lehetőségeket. Mert azzal, hogy a névadó szponzor jótéteménye okán 16 hajó 16 szabad helyét pályáztatják „bárki” számára, még nem lesz közelebb a vitorlázás élménye az átlagemberhez. Úgy viszont annál inkább, ahogy a közösségi média összes szóba jöhető felülete kék éggel, türkiz vízzel és fehér vitorlákkal van tele a versenyre utaló tag-ekkel, és a fel-felugró képeket látva egyre több ember ír kommentet, hogy „nem is tudtam, hogy vitorlázol, ugye elviszel jövőre?”. Mert úgy gondolom, nagyjából-egészében ez lenne a cél.

És ha már 16

A nagy versenyen való részvétel mindig is valami kimagaslóan jó dolognak van feltüntetve. Az érme túlsó felét szemlélve azonban két dolgot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyik az, hogy ez egy verseny. Igazolt, felkészült sportemberek küzdenek egymás, az idő és az időjárás ellen azért, hogy saját magukat, sporttársaikat felülmúlva, a természet szeszélyeit kihasználva eredményesek legyenek. A másik, hogy a természetet és a technikai sportokban folyamatosan jelen lévő veszélyt nem lehet kivenni a képletből. Bármelyik hajó kerülhet bajba. A legjobb műszaki állapotban lévő vitorláson is adódhatnak komoly veszélyt jelentő meghibásodások, amelyek még a gyakorlott, felkészült, a vészhelyzetek kezelésében is tapasztalattal rendelkező embereknek is kihívást jelentenek. Milyen elgondolások, ötletek sokasága kell ahhoz, hogy egy ilyen környezetbe helyezzenek egy teljesen amatőr vendéget? Persze, van felelősségvállalási nyilatkozat, meg mindenféle más is, és különben is, a hajó felelős vezetője „visz mindent”. És akkor még tényleg csak a józan ész adta első felvetéseket érintettem. Az egész helyzet méltánytalanságáról még sokat lehetne írni.

És akkor jöjjön az apraja

• Amikor a versenyutasítás a kiírás szerinti június elseji közzétételi határidő helyett a verseny hetének hétfőjén jelent meg a rendező honlapján (aztán hol itt, hol ott rövid ideig nem volt elérhető), majdnem kettő hónappal a (maguk számára kötelezően előírt) határidő után.
• Amikor a verseny hetének hétfőjén derül ki, hogy kell „szabványos 12 voltos csatlakozó” a hajóba, de hogy pontosan mi az, arról sehol nincs információ, csak feltételezni lehet, hogy a cseppet sem szabványos és egyébként a célnak a legkevésbé sem megfelelő szivargyújtó-csatlakozóra gondolt a szerző. Majd a helyszíni nevezéskor és rajtszám-átvételkor derül ki, hogy tulajdonképpen kár volt 3 napig autóvillamossági szakembert és megfelelő alkatrészeket hajkurászni.
• Amikor a kísérőmotorosokon egy világháborús hajóosztály-csoport angol elnevezése díszeleg a szakmában elfogadott és elterjedt „chase boat” helyett.
• Amikor a versenyutasításból sem derül ki pontosan, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a versenykiírás alapján kísérőhajó alkalmazására kötelezett hajók kísérőhajóinak. Majd a verseny rajta előtti második napon egy közleményben tudatják a rendezők, hogy nagyjából mire gondoltak.
• Amikor a kísérőhajóknak a verseny kezdete előtt (a szokásos vontázási időszakra) írják elő a kötelező szemlét (és még véletlenül sem a versenyt megelőző napra).
• Amikor a versenyszabályzat és a versenyutasítás szigora ellenére is teljes karácsonyi díszkivilágításban halad számos hajó, egyszerre használva a hajón bekapcsolható összes éjszakai jelzést (ezzel nyilván komolyan sértve nem csak a versenyszabályok, hanem a hatályos jogszabály előírásait is). És ezt senki nem ellenőrzi, pláne nincs retorzió.
• Amikor a díjátadó elégtelen/átgondolatlan hangosítása miatt a rendezvény helyszínén csak az hallatszik, hogy valaki beszél, az már nem, hogy mit mond, míg az onnan több száz méterre lévő parton minden elhangzott szó tökéletesen érthető.

Versenyzőként engem nem csak végtelenül elkeserít, de fel is dühít minden ilyen „apróság”. A WS (ex-ISAF), és így az MVSZ aktuális versenyszabályzata angolul 190 oldal (borítóval együtt). Versenyezni nem gumiszabályok, hanem adekvát, félreérthetetlen, egyértelmű keretrendszerben lehet eredményesen. Minden olyan szabály, utasítás, javaslat, amely nem elég egyértelmű, bennem két érzést kelt.

Egyrészt azt, hogy konkrétan képességeimben korlátozottnak** néznek és ezért próbálnak óvni. Ha már így állunk, akkor miért nem írják elő pontosan – úgy igazán szájbarágósan, mint a gyerekeknek szokták –, hogy mit csináljak. Hány fős is legyen az a motoros. Papíron. Mármint, hajólevélen (és hány darab mentőmellény, egyenként milyen felhajtóerővel legyen rajta). És mennyivel is menjen? Az „elegendő sebesség” nekem minden, csak nem adekvát definíció. Mert nagyvonalúan, mint a Rolls-Royce kereskedő, mondhatjuk, hogy „higgye el uram, elégedett lesz a teljesítménnyel”. Csak amikor egy elvileg 48 csomó (közel 90 km/h) sebesség elérésére képes hajóról beszélünk, ott az „elegendő” fogalma kicsit más – ez esetben a Rupert sürgősségi mentőhajó képességei is éppen csak „elegendőek”. És a kísérőhajók flottájában elvétve található olyan egység, ami ennek megfelelne.

Másrészt azt a benyomást kelti bennem, hogy valami olyasmi van a háttérben, amely vagy tudatlanságból/inkompetenciából vagy szándékosságból fakadó zavarkeltéssel a rendszer részbeni ellehetetlenítésére törekszik. Magyarul az a helyzet sejlik elő, hogy a verseny szervezői szakmai szempontokat részben vagy egészben figyelmen kívül hagyva hoznak döntéseket. Ezek következtében pedig nemhogy egyértelmű, de épp ellenkezőleg, félreértésre okot adó helyzet alakul ki. Ez pedig a versenyzők számára egy végletekig kiszolgáltatott helyzet. És erre kiváló, bár legalább annyira dühítő, mint elkeserítő példa a 2018-as Fehérszalag mizériája.

Egy ekkora, ilyen költségvetésű, ilyen bonyolultságú rendezvényt gigászi feladat megszervezni és sikeresen lebonyolítani. A szervezés során rengeteg szempont felmerül a versenyzők igényeitől kezdve a biztonságért felelős szakszolgálatok és hatóságok elvárásain át a szponzorok óhajaiig. Úgy gondolom, a fentiek alapján ideje lenne eldönteni azt, hogy az eddigi meglehetősen kusza kommunikáció helyébe egy tiszta kinyilatkoztatás kerüljön: kik, kinek, miért, milyen szakmai elvek mentén hozzák meg azokat a döntéseket, amelyeket azután leírnak és kötelezővé tesznek (függetlenül azok életszerűségétől, igazságosságától, szakmaiságától vagy használhatóságától). És a „mert csak” ez esetben nem válasz. Így legalább tiszta víz lenne a pohárban, és nem találgatások keringenének arról, hogy kinek az ejtőernyő alatt lógó kicsodája kiabálta be a saját szempontjait vagy melyek voltak a döntéseket befolyásoló egyéb tényezők az eddigi, és melyek lesznek a 2019-es 51. Kékszalag Nemzetközi Vitorlásverseny viszonylatában. Mert úgy legalább mi nézők, versenyzők, érdeklődők tisztában lennénk azzal, hogy simán csak hülyére vesznek bennünket, vagy egyszerűen csak másodlagos szereplők vagyunk egy számunkra, nekünk (és nem kis mértékben a mi pénzünkből) szervezett cirkuszban.
Mert tulajdonképpen ez is elfogadható, csak akkor udvari bolondnak öltözünk a díjátadóra.

* A közhiedelemmel ellentétben az eredeti pólóing viselésének hagyományos módja a felhajtott gallér.
** Ezért a szófordulatért egy életre hálás vagyok Sipos „Sipi” Péternek.

Viszonylagos kívülállóként is évek óta éreztem ennek a cikknek a szükségességét, mégsem írtam meg. Most – miután a mezőny 2/3-a ismét nem tudott befutni a Fehér Szalagon – aktuális lett. Ráadásul majdnem a saját bőrömön is megtapasztaltam.

Abban az időben, amikor a Kékszalag két évente volt, az ellenkező években Fehér Szalagot tartottak. A hajók gyorsulása miatt az ezredfordulón igény jelentkezett a Fehér Szalag átalakítására. Így a Kékszalaggal megegyező pályán, de fordított menetiránnyal rendezték meg pár alkalommal. Idővel a Kékszalag már minden évben megrendezésre került, így nem volt értelme a Fehér Szalagnak az  akkori formájában, így a verseny visszatért a hagyományos pályára. Viszont rövidebb limitidővel, úgy, hogy a mezőny nagy része nem lett gyorsabb. Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy szerencsés dolog-e pár nappal a Kékszalag előtt rendezni ezt a versenyt – tekintettel arra, hogy ha nincs szél, a hajók jelentős része nem tud befutni; ha meg nagy szél van, sokan a Kékszalag miatt nem indulnak el rajta. Röviden ennyit a verseny történetéről.

Az elmúlt évek során harmadszor fordult elő, hogy a Fehér Szalag mezőnyének nagy része nem tudott befutni limitidőn belül. Ez mit is jelent más nézőpontból? Talán azt, hogy ennek a versenynek rövid a menetideje. Ha jól számolom, a pálya megtételéhez 3 csomó fölötti sebesség szükséges. Légvonalban mérve. És bár az évek alatt a limitidő szép lassan két és fél órával megnőtt, még ez sem tűnik elégnek. Sőt, úgy vélem, a lassabb hajók nem fogják ezt a versenyt igényelni, hiszen általában nincs lehetőségük teljesíteni a távot.

Figyelembe véve, hogy ez már ilyen gyakran előfordul, talán érdemes lenne megfontolni, hogy nincs-e szükség változtatásra.

Egyik lehetőség a rövidítés. Ettől az MVSZ elzárkózik, pedig nem feltétlenül kellene minden osztálynak rövidíteni, ha előre tudjuk, mely osztályok lesznek azok, melyek biztosan befutnak. Teszem azt a versenyutasításban lehet közölni előre, hogy ha az egyik bójánál rövidítünk, milyen lobogóval jelezzük, hogy melyik osztályra nem vonatkozik.
Persze, lehet a tradíciókra is hivatkozni, de azért jelzem, hogy valamikor a Fehér Szalag 24 órás verseny volt most meg nem az. Egyes tradíciók fontosak, mások nem?

A hosszabb limitidő is egy lehetséges megoldás, azonban a másnap rendezett Horváth Boldizsár Emlékverseny miatt jelenleg ez sem megoldható. Abban viszont szinte teljesen biztos vagyok, hogy a szponzoroknak sem jó, ha nincs befutó mezőny, annak ellenére, hogy stabil hivatkozási alap, hogy a szponzorok miatt nem lehetséges a limitidő hosszabbítás.

Röviden summázva az egyetlen működőképes megoldásnak tűnik a rövidítés a lassabb hajóosztályoknak. Hogy ez miért nem történik meg, azt a fene sem tudja. De beszélnünk kell róla, mert elég nyilvánvalóan ott a megoldás kulcsa a Magyar Vitorlás Szövetségnél, és nagyon szomorú végkifejlet lenne, ha a Fehér Szalagot az érdeklődés hiánya miatt törölni kellene a jövőben a versenynaptárból.

Szerencsédre, mert ott sem lennél sehol.

A világításhoz hasonlóan a Kékszalag éjszakájának egyik anomáliája a motor használat verseny közben. Szerintem ez olyan fokú disznóság, hogy kissé nyers leszek. Kedves Olvasó, ne vedd magadra, ha Te nem vagy ludas benne.  Ha viszont magadra ismersz, okulj belőle.

Létezik egy verseny, ami arról szól, érjünk körbe a Balatonon vitorla használatával. És ez a lényeg: VITORLA HASZNÁLATÁVAL. Nem motorozva, mert az egyszerűbb. Elsősorban csalsz, ha így teszel. Másodsorban puha vagy.
Azokkal szemben vagy tiszteletlen, akik sportszerűen beleállnak a Kékszalag időnként embert próbáló küzdelmeibe, és sokszor két napot is kint töltenek a vízen.
Nem kell elindulni,
– ha a motort nem tudod békén hagyni a rajttól a befutóig.
– ha státuszszimbólumnak tekinted, hogy elindulj a Kékszalagon, de motor nélkül nem tudod azt végigcsinálni.
– ha csak azért teszed, mert a haverod – akit már lenyomtál egyszer, mert két lábbal hosszabb a hajót vettél – elindul, viszont nem bírod ki, hogy ne használd a motort.
– ha az egészet egy olyan szintű bulinak tekinted, hogy az is belefér, ha a szélcsendesebb részeken átmotorozol.

Illetve elindulhatsz, de kérlek, ne fuss be. A befutásoddal aláírod azt, hogy szabályosan versenyeztél. Pedig ez esetben nem. A szabálytalankodás egyik legocsmányabb módját választottad.

És mint mondtam, puha vagy. Puha, mert másokkal ellentétben nem tartasz ki, hanem a könnyebb módját választod a haladásnak. Jelzem, nem attól vagy tökös gyerek, hogy a befutó listán szerepel a neved, hanem ha úgy szerepel, hogy nem szegsz szabályt. Igaz, az előbbiről valószínűleg csak Te tudsz (különben DSQ-val szerepelnél azon a listán), de tényleg kielégít, ha a haveroknak mutogatod, mekkora hős voltál, miközben tudod, hogy csaltál?

Félre ne érts Kedves Olvasó! Amiatt nem vetek a szemedre semmit, ha egy nap szélcsendben kínlódás után elfogy a cérnád és motort indítva kiállsz a versenyből. Az mindenkivel előfordul.

Talán a rendezők hozzáállása is javíthatna a helyzeten. Egy motoros, két versenybíró talán segítene ezen a problémán is. Tudom, hogy most szélmalom harcnak tűnik, de nem kell sok idő és óvakodnak majd motort indítani a sötét éjszakában is….

Valamikor volt egy olyan fogalom, hogy „vasboard”. Akkor használták, ha az útjog megadásában erősebb kifejezést akartak használni mint a „backboard” (jobb csapás). Persze egy vas 50-esen használni akkoriban akár célravezető is lehetett a megfélemlítés miatt. El lehet képzelni, hogy egy Belugával hajózó csapat milyen gyorsan fordult ki előle, még ha útjogos volt is. Ez a probléma ma is létezik.

Mindenki találkozott már azzal a helyzettel, hogy nem tudta az útjogát érvényesíteni. Az esetek nagy részében ez  tudatlanságból és/vagy nagyképűségből fakad. Utóbbi kapcsán most azokra az esetekre gondolok, amik hasonlóak a közlekedésben tapasztalható nekem nagyobb, szebb, drágább autóm van metódushoz, azzal a különbséggel, hogy itt talán az útjog szabályok be nem tartása nem vezet a renitensek sérüléséhez, halálához. Ezért aztán persze bátrabban is csinálják.

Először is tisztázzuk, hogy mi is az útjog szabály:
A legalapvetőbb szabály, hogy egy jobb csapáson haladó hajó (backboard) – ez azt jelenti, hogy bal oldalon van a boomja – egy bal csapáson haladó hajóval (steuerboard) szemben mindig útjoggal rendelkezik.
Hasonlóan fontos szabály, hogy az azonos csapáson haladó hajók között annak van útjoga, aki a szél  alatt van. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a széltől távolabb helyezkedik el. (helyesbítés. a szerk.)

Tulajdonképpen a normál közlekedésben e két szabály segítségével mindig el lehet igazodni. A versenypályán, pályajelek közelében kicsit más a helyzet.

DE sem a hajózási szabályzatban, sem a versenyszabályokban nincs az leírva, hogy valakinek azért van útjoga, mert nagyobb, drágább, akármi a hajója.

A pályán az alapvető útjog szabályok mellett nem baj, ha tudjuk, mikor van útjogunk egy pályajelnél és mi a teendő, ha hibáztunk. Ezen szabályok ismeretében elég jól el lehet boldogulni egy versenypályán, de enélkül…..

Visszakanyarodnék ahhoz, ha valaki nincs teljesen tisztában az útjog szabályokkal, és tudatlanságból nem adja meg azt. Nem, itt most nem arról van szó, ha valaki egy kiélezett helyzetben a vélt vagy valós útjogához ragaszkodik, és ezért vállalja a konfliktust, hanem arról, aki nem veszi a fáradságot és utána sem néz, hogy vajon milyen útjog szabályok vonatkoznak rá egy versenypályán, mégis elmegy egy versenyre és veszélyeztet olyan hajókat, hajósokat, akik egyébként kellő alapossággal mennek versenyezni vagy már elég rutinosak a sportban. A vitorlás versenyszabályok nagyon összetett dolgok. Szerencsére néhány szabály ismeretében már elég jól el lehet boldogulni a pályán is. DE azokat tudni kell! És érdemes is, mert sokszor éppen emiatt tudják a nálunk képzettebbek a javukra kihasználni a helyzeteket, egyszerűen mert el tudnak bizonytalanítani….

A Kékszalag mezőnye Siófoknál

A Kékszalag az útjog szempontjából  a legveszélyesebb hazai verseny. Rengeteg hajó, nagyon eltérő sebességek és méretek. Mindenkitől magas fokú koncentrációt igényel. Egy ilyen mezőnyben már elrajtolni sem mindig egyszerű mutatvány. És a verseny során a mezőny össze tud torlódni – a keleti medence pályajelei tipikusan ilyen helyek. Az éjszaka, bár a hajók sűrűsége csökken, különösen veszélyes. Az észleléstől a cselekvésig sokkal kevesebb idő áll rendelkezésünkre. És mindezek mellett ezen a versenyen találkozhatunk a legtöbb rutin nélkül versenyzővel. Fontos, hogy legalább a legalapvetőbb útjog szabályokkal tisztában legyünk. Szinte minden Kékszalagon történnek ilyen típusú balesetek, még a legrutinosabb versenyzőkkel is megtörténik a baj. Jó példa erre a tavalyi Kékszalag verseny rajtjánál történt Anna – Lillafüred incidens.

Nem elég, ha van egy kék könyvünk és egy hajónk. És bármilyen rutinosak vagyunk is, legyen kellő alázatunk a sporthoz, mert a vitorlázás mindenképpen veszélyes. Az nem baj, hogy a magabiztosságunk tükrözi a tudásunkat. A túl nagy arc azonban nem feltétlenül szimpatikus és biztosan balesetveszélyes.

Persze tudom, hogy mindig lehet fejlődni, de a kézenfekvő hibákra szerintem érdemes minél előbb megoldást találni. Bízom benne, hogy valamilyen formában segítséget tudunk nyújtani ebben, ezért is szántam rá magam ennek cikksorozatnak a megírására.

Kezdem az engem leginkább piszkáló dologgal, ami a navigációs fények hiányával vagy helytelen használatával kapcsolatos. Felmerült bennem a kérdés egy éjszakai rohanás során, hogy miért vannak olyan hajók, amelyeknek vagy egyáltalán nem égnek a navigációs fényei, vagy égnek, de helytelenül, mert mindent felkapcsolnak, mint egy jobb csilláron. Ennek utána is kérdeztem a versenybíróságnál, mert az volt az érzésem, hogy ez azért fordul elő ilyen mennyiségben, mert a „látni és látszani” szabálynak sokan csak az egyik felét tartják fontosnak – azt, amelyik számukra kedvező – és ezt szankcionálás hiányában büntetlenül meg is tehetik.

Példaképpen tudom felhozni a Bol’Dor pár évvel ezelőtti versenyét, amelyen Russell Coutts (nem hiszem, hogy be kellene mutatni) valami technikai hiba miatt nem tudta használni a navigációs fényeit. A zsűri természetesen gondolkodás nélkül kizárta, ő pedig szó nélkül tudomásul vette és elfogadta a büntetést.

Mi ebből a tanulság?

Egyrészről lehet valaki bármekkora vitorlázó, a tények makacs dolgok, nem kell feleslegesen ügyet csinálni és a vélt igazunk megvédéséért keresztes háborút indítani.

Másrészről attól, mert valaki hírneves vitorlázó, nem helyes az illetőt piedesztálra emelni, hiszen rá is ugyanúgy vonatkozik az összes szabály, mint bárki másra. Sőt valójában sokkal inkább tiszteletben illene tartania azokat.

Harmadrészt, ha azzal az indokkal nem büntetünk meg hajókat, mert nem tudjuk az egész mezőnyt ellenőrizni, akkor

• ne rakjunk csak néhány kiválasztott hajóra gps-t, mondván, hogy a mezőny összes hajójára nem lehet. A logika szerintem mindkét esetben ugyanaz.
• nem jutunk előbbre a szabályok betartatásával, mert a versenyzőknek szankcionálás hiányában semmilyen „kézzelfogható” érdekük nem fűződik hozzá, hogy betartsák azokat.

Én megoldásnak tartom a motorost két versenybíróval. Persze erre is vannak ellenérvek, hogy ember legyen a talpán, aki egy Kékszalag éjszaka után versenybíróként nem vívja ki a haragját a megbüntetett versenyzőknek, de erről meg az a véleményem, hogy a szabályokban sehol nincs leírva, hogy a navigációs fények hiánya nem jár büntetéssel, ha mondjuk lemerült az aksi, zárlatos lett a kábel, kiégett a körte vagy a haver véletlenül lekapcsolta. Ha nincs, akkor nincs és kész.

Ha meg mindent felkapcsolunk egy hajón (navigációs fények, horgonyfény, motorfény) akkor igaz, hogy jobban látszunk, csak nem tudják eldönteni rólunk, hogy motorral megyünk, ergo nem vagyunk versenyben, vagy versenyzünk, csak nem értünk hozzá, esetleg motorral megyünk miközben horgonyon állunk – ami, lássuk be, viszonylag képtelenség. Mindenféleképpen félrevezető, és mint ilyen, nem teljesen úri. Persze nem az a probléma, ha valaki egy manőver vagy szerelés idejére felgyújt plusz fényeket a hajóján, hanem ha azokat következetesen égeti egész éjszaka.

Szeretném, ha kifejtenétek a véleményeteket itt a cikk alatt, hiszen tulajdonképpen a Kékszalag Rólatok szól, értetek van, és az a cél, hogy a verseny végén a 600 hajóból 600 úgy érezze: „jó volt”.

Kedves Pufi!

Válaszolnom kell neked (bocs, de nem lesz rövid), mert az általam írott, a hunsail.hu oldalon (MVSz) a Laser olimpiai válogatókról megjelent cikkem megállapításait kifogásolod, vitatod. Telefonhívásokat és levelet is kaptam. Olyan is akadt – nem versenyző, hanem sportvezető – aki azt feltételezte, hogy nem én írtam a cikket. De bizony ott van az alján a nevem, nem utólag került oda, tekintve, hogy szubjektív kijelentéseim is vannak benne!

Beszélgettem néhány emberrel, akiknek úgymond gyomorforgató volt, amit írtam. Nem győztek meg az igazukról, a véleményem egy dekányit sem változott, ma sem írnék mást és el is magyaráznám részletesen miért.

A legfontosabb, mindennek az alapja: Nekem nagyon tetszik az, hogy az MVSz elnöksége még 2014-ben rögzítette a válogatózás alapelveit és az eredménylista kiszámításának módját, amit aztán mindvégig be is tartott. Egyes versenyzők vagy klubok tiltakozása ellenére.

Ez az, ami az én szemszögemből hatalmas érték! Öregesen mondva az én időmben – vagyis a hetvenes-nyolcvanas években, sőt azelőtt pláne –szinte soha nem tartották be azt, amit előre megállapítottak. Gyakran akadt egy erősebb kutya, aki megváltoztatta, amit korábban kijelentettek.

Például a csúcsformában lévő Fináczy Györgyöt 1968-ban nem küldték ki Mexikóba, mert ugyan nem küldött el melegebb éghajlatra egyetlen elvtárs keresztnevű vezetőt sem, de ha megszólalt, a véleménye mindig egyértelmű volt. És ezt megtorolták.

De az én időmből is tudok olyan példát mondani, amikor több csapat válogatózott Solingban az adott év (1986) világversenyeire, és a négyversenyes sorozat utolsó állomásán Medemblikben a szövetségi kapitány bejelentette, hogy ami volt nem számít, csak az az utolsó verseny dönt majd.

És voltam én is kedvezményezettje ennek a stílusnak, mentségemre szóljon, hogy tudtomon kívül. Az 1980-as Olimpia előtt Haán Andrással válogatóztam Hyeres-ben és Anzióban. Nem tudtam, hogy neki „jóindulatúan” megsúgták, hogy nem elég engem néhány ponttal legyőznie. Plusz az útra saját turista útlevéllel vele tartott a felesége (akkoriban ez nagy szó, nehezen megvalósítható dolog volt), és Hyeres után közölték vele, ha a neje Anzióban is ott lesz, akkor kizárják a válogatózásból.

Azt a válogatózást megnyertem, de utólag, amikor pár év múlva András elmesélte ezeket a nem mellékes körülményeket, meglehetősen lelohadt a győzelem keltette büszke örömöm. De ezt sem itt írtam le először.

Efféle esteket hosszan-hosszan sorolhatnék én is és minden olyan versenyző, aki világbajnokságokra és olimpiákra hajtott azokban az időkben.

Ehhez képest most a leglényegesebb pont teljesült: az történt, amit előre megmondott és határozataiban leírt az MVSz elnöksége!

A kimondott szó szentségét manapság ilyen-olyan indokkal és módokon sokkal kevésbé tartják becsben, mint azt szerintem kéne, ezért örülök minden esetnek, amikor ebben előrelépést látok.

Ti, akik részt vettetek a válogatózásban, vagy a barátaitok, edzőitek, ti közelről és elfogultan nézitek az esetet. Ez természetes. Barátságok, rokonszenvek-ellenszenvek okán érzelmektől telítettek a vélemények. Ehhez csapódnak az ügytől, tőletek távolabb levő vitorlázók és puszta szimpatizánsok, a szurkolók, akik aztán gyakran végképp az objektív tények ismerete nélkül pusztán úgy szurkolósan vagdalkoznak egy-egy odaböffentett mondattal, gondolattal a facebookon vagy a cikkek kommentjeiben. Persze csak tovább szítva a tüzet.

Tőled persze nem kérhetem, hogy távolabbról nézd az ügyet, ez lehetetlen. Nem is cserélnék veled szívesen. Nehéz helyzetben voltál ezzel a válogatózással és nem teljesült az álmod, ami nagyon fájhat.

Mégis muszáj kicsit távolabbról nézni,, ahhoz, hogy megérts, megértsetek engem!

Én nem vagyok se a Te barátod, se a Vadnaiaké. Édesapjukkal Péterrel ugyan léányegében együtt nőttünk fel, sokat versenyeztünk egymás ellen. De nem vagyunk barátok, sőt még igazán közeli haverok sem. Nem járunk össze, akkor beszélek vele, amikor veled is: ha riportot akarok csinálni bármelyikötökkel, vagy olykor-olykor összefutunk a kikötőben. Nagyon ritkán.

Az írásodban inkriminált Brencsán Ábellel már szorosabb a kapcsolatom, többször beszélgetünk, lévén hogy rendszeresen, nem főállásban híreket, cikkeket írok az MVSz honlapra, illteve háttéranyagokat készítek ehhez-ahhoz. Vele is együtt nőttem fel a Velencei-tavon, de nem járunk össze családi hétvégékre, bár vele többször dumálok. Őt már biztosan a haverjaim közé sorolhatom és talán barátomnak neveznem sem túlzás. Tény hogy sok mindenben egyezik a véleményünk. De nem vagyok neki sem beosztottja, vagy tőle függő ember. És főleg erről a Laser válogatózásról kevés szó esett közöttünk, és – ha hiszed, ha nem – soha nem hallottam tőle neked ártó megjegyzést.

Az írásodban elég kemény vádakat fogalmazol meg vele szemben, ám ehhez nem tudok hozzá szólni, természetesen majd megvédi ő magát! De amennyire tudom annak a bizonyos Versenysport bizottsági szavazásnak az eredménye nem az volt, amit írsz. Ebbe nem merülnék bele, nins infóm, nem is tudnám eldönteni talán kinek higgyek.

Nem drukkoltam egyikötöknek sem, mert hármotok közül nincs semmelyikötökhöz érzelmi kötődésem. Anyagi meg pláne nincs.

Visszatérve a lényegre: A cikket ért minden kritika és szóban lefolytatott személyes vitáim után is a véleményem változatlan. Örülök a leglényegesebbnek: a válogatózás a 2014-ben, vagyis a két éve deklarált határozatoknak megfelelően történt, azon nem változtatott senki. Hidd el, ez óriási érték, még ha a végén neked fáj legjobban a végeredmény, akkor is!

Szerintem a cikkben is tények voltak: Még jóval azelőtt, hogy bárki szintet futott volna. 2014 júniusában lefektette az MVSz elnöksége az alapelveket, amit augusztusban pontosított. Határazotkban, amit mindenki olvashatott. Az hogy elnökségi tagokkal beszélgetve a válasz ködösítés volt, nem számít. Az se, hogy igaz-e ez vagy sem. Ha egy elnökségi tag csak nem akarja megvallani, hogy miként szavazott, vagy udvariasan nem akar megbántani, az is hathat ködösítésnek. Csakis a megszületett határozat számít, amit a választott testület hozott. Nem egy ülésből, de több alkalommal történt tanácskozás után.

Az, hogy 2014-ben volt-a vagy most is van olyan versenyző vagy Versenysport bizottsági tag, aki nem értett egyet az elnökségi határazotokkal, szerintem szintén nem számít, még ha ez fáj is. A képviseleti demokrácia így működik! Nem tökéletes természetesen, de így működik. Ahogy a világban, a vitorlás sportban is.

A tagok megválasztanak elnökségi tagokat, akik döntenek. Egy pártolód azt mondta nekem, hogy ő ugyan nem választotta meg ezt az elnökséget. Az a helyzet, hogy de igenis megválasztotta! Nemmel szavazhatott akár mindegyikükre is, de részt vett a szavazáson és a választás végeredménye számít. A demokratikus gondolkodás vagy kultúra része, hogy el kell fogadnom a megválasztott testület döntéseit, ha tetszik, ha nem, akár igennel szavaztam a választáson, akár nemmel, mert az ő kiválasztásuk volt a többség demokratikus döntése. A legközelebbi választásig ez van! Nem tökéletes, de eddig ennél még csak rosszabbat találtak ki a népek.

Ami az alapelvet illeti, vagyis ha valaki szintet fut – nem az első tízben. az élmezőnyben, mert ez is rögzítve volt a határozatokban –, akkor azt a nemzetnek futja, nem önmagának, lehet vitatkozni, de nem valamiféle istentől elrugaszkodott sosem látott aljas elv. Rengeteg országban régóta dívik ez, nagyon sok helyen válogatóznak ebben a szellemben. Legfeljebb nálunk szokatlan még. Egy hónapja a gaetai vébén Finnben még 6 nemzet versenyzői válogatóztak az Olimpián induló 23-ból.

Én speciel egyet is értettem,értek az elvvel. Ha két-három évvel az Olimpia előtt van kezdetben két, majd három közel azonos szintű versenyződ egy hajóosztályban, ráadásul bántó szándék nélkül mondva egyik sem tartozik még a nemzetközi élmezőnybe, akkor szerintem is jó döntés azt mondani, hogy csak az utolsó évben dőljön el, ki utazzon.

De csak akkor, ha ennek feltételeit előre pontosan rögzítik! Ha ezeket a feltételek nem lehet később az éppen alakuló érdekeknek megfelelően kiforgatni, megváltoztatni. Például olyan agyhalott érvekkel, miszerint Vadnai Jonatán hogy válogatózhatott, mikor nem is nagykorú… (Isten bizony nem én találtam ki!)

2014-ben a santanderi világbajnokságon ugyebár senki nem kvalifikált közületek. Majd egy évvel a határozatok megjelenése után sikerült szintet futnod. Azt írod, hogy időközben többen javasolták a lefektetett elvek megváltoztatását. Hála Istennek ez nem sikerült! Mert akkor ez a válogatózás is olyan lett volna, mint a régi „szép” időkben! Amikor változott minden, ha az erősebb érdeke úgy kívánta.

A 2014 júniusában és augusztusában elfogadott elvek egyforma lehetőséget biztosítottak mindannyitoknak. Ki tudhatta akkor, hogy Te futod meg 2015-ben a szintet és nem valamelyik Vadnai? Őszintén: ha másképp történik, nem te futod a szintet, hanem az egyik ellenfeled, akkor is így vélekednél az egész rendszerről?

Azt is jó döntésnek gondolom, hogy nem csak az vehetett részt a válogatózásban, aki szintet is futott. Az a magyar laserezés mai szintjén fából vaskarika lenne.Megint csak ne haragudj, de mindhárman éppen csak azon a szinten voltatok, vagytok, hogy kis szerencsével kicsúszhat egy kvalifikáció. Nem ott vagytok, ahol Zsombi jár évek óta a Finn mezőnyben, vagy amilyen eredménnyel idén Érdi Mári kvalifikált, hanem a nemzetközi férfi Laser Standard mezőnyben középtájt vagy hátrébb.

A válogatási elvet, rendszert jogosan egyvalami lőhette volna ki, ha valamelyikötök egy tízen belüli hellyel futott volna szintet. Ez is szerepelt a határozatban. De ettől mindhárman messze voltatok.

Mindezeken túl a lényeg az, azt tartom a leglényegesebbnek, hogy akár jó döntés volt ez, akár nem, de világos döntés volt, ami megjelent, mindenki tudta, és nem változott meg semmilyen külső vagy belső hatásra.

Meséltem az én „időm” válogatóiról. Az 1980-as Olimpia előtt a Star osztályban a versenyzők aktivitásának köszönhetően szokatlanul pontosan, írásban lefektették az elveket, és az eredmények kiszámításának módját. Szoros végeredmény született. A hyeres-i verseny befejezése után a kikötőben zajlott a magyar csapat olimpiai megbeszélése. Ott voltam, emlékszem. A vesztes vitatta az eredményt a leírtak kissé nyakatekert értelmezésével. Holovits Gyuri felmutatta a papírt és persze a vitától felhevülten mondta ki a később köztünk szállóigévé lett mondatát: „A rókáskodás korszaka lejárt.”

Az én pályafutásom során talán ez volt az egyetlen alkalom, amikor azt láttam, hogy egy előre megfogalmazott válogatási elvet sikerült betartani, és az ellen nem volt apelláta.

Ezért örülök, hogy – amennyire én látom – lényegében most is ez történt!

És azért írtam ilyen hosszú választ (persze mert bőbeszédű vagyok, tudom), mert az persze zavar, hogy különféle megnyilvánulásokban – és itt nem a Te sailing.hu-n megjelent reakciódra gondolok –, nekem szánt mondatokban lényegében azzal vádoltak meg többen, mintha bértollnok lennék, vagy a Szövetség, esetleg egyes emberek érdekeit kiszolgáló módon írtam volna a cikket.

Ezt kikérem magamnak! Ha ez itt nem egy cikk lenne, hanem élőbeszéd, akkor ebben a mondatban nyomatékul biztosan használok csúnya szavakat is…

Van persze akitől nem is várok mást. Ismét nem Rólad beszélek! Aki maga is smúzoló, az természetesen azt képzeli, hogy másnak is úgy jár az agya, ahogy neki. Aki azt hiszi, hogy ha valakinek valamiről egyértelmű véleménye van, másokkal ellentétes, akkor annak bizonyára valaki diktálja azokat a gondolatokat.

Nem érdekel az ilyenek véleménye, nem a világom, nem is hiányzik belőle egyikük sem.

Most biztosan nem értesz egyet azzal, amit leírtam. Annak még biztosan érzelmi gátjai vannak. Kell lenniük, mert éveket tettél fel valamire, ami most nem sikerült. Ez fáj, és ezért Neked rossz lehet ilyen véleményt olvasni. Talán majd évek múlva másképp érted ezeket a sorokat.

Neked jogod van akár haragudni is rám a soraimmal okozott plusz fájdalomért. A többieknek nincs.

Üdv,

Ruji

Fotó: Fejér Bálint

Ruják István a cikkben arról ír, hogy milyen jó, hogy ekkora egyetértés volt a válogatózás körül és mindenki elfogadta. Az én szemszögömből ez koránt sem volt ilyen példás, és aki ismeri a körülményeket, az pontosan tudja, hogy a válogató kiírása kicsit sem zajlott tiszta körülmények között. 2014 év elején elkezdődött egy határozat kialakítása, mely elég rossz irányelveket kezdett venni ezért a júniusi Versenysport Bizottsági ülésre úgy döntöttünk, hogy mi magunk a sportolók is elmegyünk, ott volt Berecz Zsombor, Eszes Tamás, Vadnai Péter, Érdi Gábor és jómagam, egyszóval az összes olimpiai aspiráns vagy képviselője. Elmondtuk a bizottságnak, hogy szerintünk csak az mehessen az Olimpiára, aki saját maga olimpiai kvótát szerezne, tehát szintet futna az országnak az adott kvalifikációs versenyen. Ezzel mindenki egyet értett kivéve Vadnai Péter és így a bizottság szinte egyhangúan szavazta meg ezt. A jegyzőkönyvet Brencsán Ábel versenysport menedzser és a Vitorlás Szövetség elnökségi tagja vezette. A határozatnak így kellett volna az elnökség elé kerülni, de érdekes módon az a rész, hogy ki vehet részt a válogatózásban egy sokkal lazább feltétellé alakult át, aminek bárki eleget tesz, aki elindul a versenyeken, így szinte bárki részt vehet az olimpián, aki közelében sem volt a kvalifikációnak, így ennek köze sincs a cikkben említett szinthez. Az elnökség csak a következő ülésén augusztusban fogadta el a Versenysport Bizottság előterjesztését és csak szeptemberben lett publikus a határozat, amikor éppen a santanderi világbajnokság zajlott. Mikor tudomásunkra jutott, hogy valaki megváltoztatta az ülésen elfogadott döntés szövegezését kérdőre vontuk az érintetteket és mindenki csak ködösített. Próbáltunk tenni ez ellen, de csak olyan válaszokat kaptunk, hogy az elnökség nem akarja megváltoztatni az egyszer már elfogadott határozatát.

2015 év elejétől, mikor kiderült, hogy a Kanadai kvalifikációs Világ Bajnokság után egy héttel van az Európa Bajnokság, ami elvileg már válogató verseny is én jeleztem, hogy ezt változtassuk meg, mert nincs értelme. Vadnai Péter belement és elfogadta, de valamiért nem lett hivatalosan leírva és a nevezési határidő estéjén felhívott, amikor épp Medemblikben voltam versenyen, hogy ők mégis elmennek, és ne változtassuk meg. Majd miután megfutottam a szintet Kanadában akkor volt kegyes elfogadni, hogy az EB ne legyen válogató. Ezek után én és a klubom tettünk kísérleteket, hogy az eredeti irányelvek szerint válogatózzunk, de zárt kapukat döngettünk.

A történtek után kezdődött meg a négy válogató verseny, amire próbáltam úgy odaállni, hogy teljességgel magam mögött hagyom az általam felettébb igazságtalannak vélt történteket, de most visszatekintve nem igazán sikerült. Gratulálok Vadnai Benjaminnak, aki megnyerte a válogatót és így képviselheti hazánkat Rióban.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy a szövetség honlapján megjelent Ruják István írása messze nem a valóságot tükrözi és még most 2016-ban is egyéni érdekek és régi barátságok képesek befolyásolni emberek sorsát és négy éves munkájukat.

Rengeteget tanultam nem csak a vitorlázásról és a küzdésről, de a háttér lobbiról is, amiben nyilvánvalóan van még mit fejlődnöm. Megtanultam, hogy nehéz úgy versenyezni, hogy közben egy részlehajló testület dönt fontos kérdésekben és velük nehéz több száz kiló-méterről küzdeni és fölöslegesen sok energiát emészt fel.

Elkészültünk a 2015-ös MVSZ versenynaptár feltöltésével. Sajnos a hajóosztályokra szűrés több helyen nem fog működni. Nem azért mintha valami hiba lenne nálunk, hanem mert az

MVSZ 2015 évi versenyrendelkezés

eiben létrehozott két újabb csoportot, a Versenyosztályok I. illetve Versenyosztályok II. néven. Ezzel megszüntetve a nagyhajós osztályok kifejezést. Hogy ez mire lesz jó, az még nem látszik, de az biztos, hogy számtalan helyen a versenynaptárban csak úgy szerepelnek az osztályok, hogy Versenyosztályok II. Így a legtöbb helyen nem lehet a résztvevő osztályokat kitalálni, sőt több helyen még egyeztetés alatt áll. Remélem a dolog tisztázódik hamarosan és valóban kereshetővé tehetjük a naptárat.

A továbbiakban töltjük fel a fontosabb külföldi versenyeket, offshore, nyílt tengeri versenyeket, eseményeket és igyekszünk lekövetni a változásokat is.

Ha valami hibát találnak, megköszönjük, ha jelzik felénk a

pbeliczay@sailing.hu

email címen.

http://www.sailing.hu/esemenynaptar

46. Kékszalag – Audi Nagydíj

Rekordok után viharos szél az éjszakában

Átlagon felüli számú célba érkezés a versenyen!

Az elmúlt napokban a verseny idején és utána a magyar médiumokban sorra jelentek meg a szenzációhajhász hírek, miszerint a viharos szél „szétverte a Kékszalag versenyt”, és rendkívül sok hajó, a mezőny egyötöde kiesett a versenyből!

Mi a valóság?

A 46. Kékszalg Audi Nagydíjon a szokásosnál több hajó teljesítette a pályát! A statisztika jöjjön majd lejjebb…

Minden egyes Kékszalagról az egyes résztvevőnek más-más élménye marad, és ez a szép az egészben. Mást jelent annak, aki egy gyors hajóval az abszolút győzelemre törve még az első napon, az éj leszálllta előtt célba fut, és természetesen mást annak, aki egy lassú túrahajóval leginkább a 48 órás limitidőnek próbál megfelelni.

Idén sem ért véget a verseny a Fifty-Fifty óriási csúcsidő javításáva, és a Raffica egytestű hajók közötti új rekordjával.

Július 10-én este a rajt otán nagyjából kilenc-tíz órával a nyugati medence felől folyamatosan terjedő erős esőzés terítette be a Balatont, majd, ahogy azt az Országos Meteorológiai Szolgálat előre is jelezte – az észak-északnyugatira forduló szél 55-65 km/óra sebességűre erősödött, amelyben 70-75-ös széllökések is akadtak. Vagyis az éjszakában Beaufort 6-7-es széllel kellett megbírkózniuk a versenyben lévőknek, amelyet még félelmetesebbé tett a sötétség és kellemetlenebbé a zuhogó eső.

Éjszaka sokat dolgoztak a mentőhajók. Több, mint harminc hajót vontattak biztonságba, és akadt néhány olyan is, amelynek fedélzetéről partra hozták a vitorlázókat. személyi sérülés, komoly nem történt, és nem tűnt el senki. De akadt két-három elsüllyedt hajó, és ezúttal is többen sodródtak a déli parti sekély vízbe, zátonyra.

Mennyire ritkította meg mindez a mezőnyt? Lássuk a számokat?

Az elrajtolt 522 hajóból ezúttal 404 teljesítette a 155 km-es pályát. Vagyis a mezőny 77,4 százaléka. Igaz a kiesettek számban olyanok is benne vannak, mint a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkeíy Farkas, aki műszaki hiba miatt még a verseny elején közepes erejű szélben esett ki a küzdelemből.

Miközben a szenzációt találni vágyó sajtó azon durrogott, hogy milyen sokan adták fel a versenyt, ez valójában az elmúlt hét évet vizsgálva átlag feletti célba érkezés. Az átlag ugyanis 2008-2014 időszakban 72,7%, ha pedig a nem túl gyenge, nem túl erős szeles 2008-as és 2009-es, könnybben teljesíthető Kékszalagokat kivesszük a sorból, akkor az elmúlt öt évben a befutási átlag 64,9%, és az idei a második legnagyobb létszámú célba futás!

2011-ben, amikor szintén este erősödött be a szél, és sok hajó járt pórul az éjszakában, a mezőnynek mindössze az 57 %-a tudott eljutni a célig.

Ha jön a gyenge szél, és éjjel az árvaszűnyog had, olyankor pedig még többen menekülnek ki a vízről, mint amikor viharos erejű a szél. 2010-ben például a mezőny 42,3 százaléka futott be a célba…

A vitorlás versenyzéshez ugyanis elsősorban szél kell! Egy nagyhajós távolsági navigációs versenyen ha Beaufort 6-7 erejű szél fúj, és pláne ha erről az előrejelzések pontosan szólnak, az nem vihar, hanem erős, viharos erejű szél.

Persze aki pórul járt, akit komoly anyagi kár ért, szenvedett a vele történtek közben, az most nyilvánvalóan nem kíván még egy ilyen versenyt. De még köztük, az árboctöröttek, partra sodródottak között is sokan vannak, akik beismerik, hogy ők hibáztak, vagy pontosan látják a pechüket, a műszaki hiba okát, ami rossz sorukat okozta.

Érdemes meghallgatni azokat, akik teljesítették a pályát, hogy milyen szelet kívánnak egy ilyen versenyre! Persze az ideális a változatos középerős. De ha azt éppen nem lehet, akkor vajonmilyet választanának? Gyenge szeleset, mint amilyen tavaly, de különösen, amilyen 2010-ben volt? Vagy olyan erős szeleset, ha úgy tetszik viharosat, mint az idén, vagy 2011-ben volt?

Na jó, az a zuhogó eső azért túlzás volt, az tényleg nem kéne!

Fotó: Szekeres László



Forrás: kekszalag.hu

Már évek óta arról kell beszámolnom, hogy az aktuális év sokkal jobb nemzetközi eredményeket hozott, mint az előző. Idén sincs ez másként, de még az eddigiekhez képest is elképesztő az eredményzápor.

Lássuk csak:

–

Hamrák Péter

– jégvitorlázás DN EB 3.

–

Vadnai Benjámin

– Laser Radial Ifjúsági VB 5.

–

Majthényi Szabolcs – Domokos András

FD VB 2.

–

Vadnai Jonathán

– Byte férfi Világbajnok, Laser 4.7 U16

Európabajnok, világbajnoki ezüstérmes és korosztályos VB első

.

–

Virág Flóra

– Laser 4.7 női U18 EB-VB 8.

–

Érdi Mária

Laser 4.7 U16 női EB-VB 5. Byte női Világbajnok

–

Berecz Zsombor

Finn-dingi Világbajnokság 7.

–

Bödör Gergely – Koleszár Péter

– Kalóz EB 7.

–

Kisszőgyémi Ferenc-Vezér Károly – Kiss Tamás

Dragon VB 4.

–

Litkey Farkas – Vezér Károly – Weinhardt Csaba

Soling Világbajnok

–

Ifj. Csóka László

modellvitorlázás Micro Magic EB 3.

Remélem valakit kihagytam.

Just mormorandus:

Persze az ember mindig elégedetlen. Lehetne sokkal több pénz a vitorlázásban és kicsit kevesebb a fociban. Merthogy az arányok kb. ilyenek.  Az eredmények persze fordítottan jelentkeznek, de ahogy nézem ez keveseket érdekel. Ez a néhány ember eredményesebb a sport világában, mint a vadi új stadionokkal felálló, milliárdokból gazdálkodó szinte teljesen eredménytelen magyar foci. Ez is elképesztő. Sajnos.

Persze érthető, hogy a vitorlázás nem kifejezetten az a sport, amit cirkusznak lehet nevezni, a foci pedig az. És cirkusz és kenyér kell a népnek.  Bár az idei AC lehet az ellenpélda. Csak hát milliárdokat kéne belefektetni valami hasonlóhoz.

Nem szeretnék egy végeláthatatlan vitát elindítani, pláne nem magyarázkodni, de a vádaskodásokra és a negatív kritikákra mindenképpen reagálnom kell

A bajnokság körüli helyzet kialakulásának megértéséhez egészen 2013 áprilisáig kell visszatekintenünk, ekkor választott meg a Port Lacaj Teleptagsága a fonyódi TVSK telep vezetőjének. Nem szívesen vállaltam, mert éppen elég fontos dolog van most az életemben, de mivel többen kértek, kötélnek álltam. Ezt követően az előző vezetés átadta a bajnokságra vonatkozó hatósági engedélyeket, hogy mostantól az én feladatom ennek a megszervezése. Ezt is elvállaltam, és első dolgom volt a bajnokság financiális alapjainak ellenőrzése. Miután Kenéz Laci nekem és később Siklósi Máténak, a TVSK elnökének is megerősítette, hogy a többek között ilyen célra is létrehozott alapítvány 2013-ban nem tudja a bajnokságot támogatni, látható volt, hogy az idei évben szerényebb anyagi keretek állnak rendelkezésünkre.

Sajnálatos dolog az eseményeket úgy beállítani, hogy Igali Csillát – akit évtizedek óta ismerek és szeretek – egyszerűen csak lecseréltük, mert úgy tartotta kedvünk. Ez nem igaz! Legelőször vele kezdtük meg az egyeztetéseket, de látható volt, hogy elképzeléseink és lehetőségeink nincsenek összhangban a költségek terén. Felvetettem, hogy mivel egy kikért bajnokság az önkéntességről is szól, olcsóbbá tehetjük-e önkéntesek segítségével a versenyt. Erre Csilla kijelentette, hogy ő nem dolgozik együtt ismeretlenekkel csak a saját csapatával. Jelzem, hogy ebből a csapatból többek között Hauer Feri és Regényi Zsolt sem ért rá hiszen Laser versenyt rendeztek, míg Horváth Attila (fonyódi motoros) szintén egy másik rendezvényen kellett, hogy megjelenjen.

Többször levélváltás után egyértelmű lett számunkra, hogy Csilla rendezését nem tudjuk kigazdálkodni, én ezt akkor nagyon korrektül jeleztem is neki. Ő erre enyhén személyeskedve bár, de engem meg nem bántva, azt írta, hogy egy bajnokság NEM üzleti regatta, azt nem lehet gagyiban megrendezni, ezért inkább adjuk vissza a rendezést az MVSZ-nek.

Ez nyilván nem merült fel lehetséges opcióként, így nekigyürkőztünk a feladatnak.

Megszereztük a motorosokat, (pályarendezésre és életmentésre tökéletesen alkalmas, erre hatósági engedéllyel rendelkező hajókat) majd a rendező hajót is Gőbel Gyuszi, orvos sporttársunk jóvoltából (e helyről is külön köszönet neki), majd kihirdettük, hogy önkéntesek segítségét várjuk a Lacajból. Sokan jelentkeztek, végül többen, mint ahányat egyáltalán használni tudtunk volna, de nagyon köszönjük Nekik is a felajánlást.

A Lellei Vitorlás Egylet, mint aktív tagja a hazai vitorláséletnek, rendelkezésünkre bocsájtotta bójáit, dobogóját, kódlobogó készleteit, rajt automatikáját (nagyszerűen működött).

A Compass Magazin pedig nem csupán médiafelületet biztosított a versenynek, de egy komplett irodát telepített a Lacaj helyiségébe és Dániel Marcell (Dániel Gábor fia) segítségével azt hiszem teljes értékű munkát végeztek az eredmények gyors ismertetése és a médiakommunikáció területén.

Nem mellékes, hogy volt a bajnokságnak fotósa és videósa is, ez korábban soha nem volt, így az eddigi versenyekről nem is maradt értékelhető képanyag. Hiszem, hogy ma már ez is fontos.

Versenyvezetőnek Szalai Lászlót, alias Kockát kértük fel, a Versenybíróság vezetője pedig a széles körben nagy tiszteletnek örvendő Kerekes Kázmér volt. Azt hiszem, mindketten nagyon jó munkát végeztek.

Mivel azonban Nusó, Fabatka C4 megszólított, mint a „Bajnokság magával igen elégedett szervezőjét”, pár hasonlóan keresetlen ámde az igazsághoz némiképp közelebb álló mondatban értékelném a versenyt.

Először is. Aki akarta, jól érezhette magát. Minden este volt meleg étel, köszönet érte, a 15-ös flottának, a T-jolle flottának (Tönci), Nusónak (nagyon finom vadpörkölt), illetve egy este Zsoltinak, a büfésnek. Az más kérdés, hogy mások szándékosan azzal büntették magukat, hogy a közös programoktól látványosan távolmaradtak.

Volt kedvező áru sör (köszönet az Osieckó Pivónak), volt sátor (köszönet a Délnyugat.hu-nak, akik olcsóbban adták, mint tavaly), volt póló (köszönet az én cégemnek, a Surgicare Kft-nek), és volt támogatás Cserkúthy Lacitól, és a Fritz-Segeltől (köszönet Szombati Petinek). Támogatott minket az Ilcsi Szépítő Füvek (Ilcsi Néniről a díjátadón Kenéz Laci meg is emlékezett), és volt támogatás a Compass Magazintól. Azt hiszem ez egy ilyen szponzor szegény világban nem kis teljesítmény. Loholtunk is érte eleget.

Ez a parti oldal, de a vízen valóban voltak változások. Azt mindannyian tudjuk, hogy nem igaz, hogy a versenyvezetőség a kiírástól eltérően rendezett volna „Up & Down” pályákat, hiszen benne volt az általad is hivatkozott kiírásban, hogy megteheti. Viszont voltak a bajnokság előtt nem kevesen, akik azt mondták, hogy nem is jönnek, ha még mindig a régi háromszög pályát futjuk, idestova utolsóként az összes osztály közül…

Egyébként arra a felvetésre, hogy sokat kell fordulni, ne adj Isten, még perdülni is (egy bajnokságon!) nem tudok mit mondani. Ez tényleg nem egy üzleti regatta, ez a Magyar Országos Nagyhajós Bajnokság. Itt BAJNOKOT avatnak, aki elmondhatja, hogy ő adott osztályban a legjobb magyar hajós. Ezt nem lehet evezős versenyre odaadni. Nusónak ezt tudni kell, hiszen neki sokszor összejött ez már (persze addig nem is volt baja a bajnoksággal). De hadd világítsak meg egy másik nézőpontot. Az a bizonyos 2009-es Fabatka borulás és az azt követő, „sportszerű” – szerintem meg amatőr – megoldás nekem a bajnoki 3. helyembe került. Mit tehettem? Semmit. Igali Csilla így döntött. Ő volt a vezető. Pont. Nagyon ünnepeltük, hogy milyen sportszerűek vagyunk, de az nem volt profi megoldás. Ott ti saját hibából (nem tudtátok elengedni a backstaget) borultatok és egy hasonlóan gyönyörű vitorlás nap ment kárba, mint a most szombati. De, volt egy hatalmas különbség: akkor a meteorológia nem 6 nap szélcsendet ígért, mint most, hanem további szeles napokat. Így nem volt kihatása Csilla döntésének a bajnokság értékelhetőségére.

Most viszont, ha Kocka nem dönt helyesen – mint ahogy helyesen és jogszerűen is döntött –, akkor most NINCS bajnokság. Én értem, hogy egyes körök éppen ezen röhögtek volna hasukat fogva, de nekünk a többi, jó szándékú vitorlázó érdekeit kellett figyelembe vennünk.

Az meg, hogy a 15-ösök betétbóját fussanak, túlhaladott, mert többségük gyorsabb, mint a 25-ösök derékhada.

Most pedig, személyes véleményem ismertetése után, nagyjából pontonként reagálnék „Botrányos Bajnokság” című cikkedre.

A versenykiírást „gyárilag” az előző vezetéstől kaptam, abban csak a rendezők nevét és a támogatók által ajánlott díjakat írtam át. Egy további módosítás volt, a 9 futamot 8-ra szűkítettem, mert, lévén a Kék Szalag igen közel, mindenki sietni akart és a tartalék napot nem akarta igénybe venni. Ehhez viszont Tusnai Gabi információja alapján, csökkenteni kell a kiírt futamszámot, mert ha nem hirdeti ki a versenyvezetőség az első futam előtti este 8 óráig a módosítást, akkor csak 8 futammal érvényes a Bajnokság. Ezt azonban Kockáék megtették, (ezért lett végül 6 futam, erről szólt az 1. számú hirdetmény a hirdetőtáblán). Szóval ennyit a 6 futamról.

A nyuszifül-pálya azért lett volna, hogy a K.U.K és a Vöcsök délután 4 óra körül már ne bolyongjon még a pályán. Nem hiszem, hogy Solti Laci bácsi haragudott volna, ha nyuszifülben megyünk, amit könnyű rövidíteni. DE. Pomucz Tamás hivatkozott a hagyományra és láss csodát, egy pillanat alatt meg lehetett oldani az igen komoly dilemmát. Tudod Nusó, egy kis hozzáállás.

A háromszög pályára már reagáltam. Minden valamirevaló versenyző azt támogatta, hogy „Up & Down” pálya legyen. Sokkal technikásabb, gyorsabb. Miért is kellene még mindig MZ motorral menni vagy Fortschritt kombájnnal aratni? 19 alkalommal jó volt, most húszadszorra meg ez volt jó. Halad a világ.

A Compass Magazin cikkre nem reagálok, nem én írtam, talán nem engednék meg magamnak ilyen szellemességet, mint az

iránytűmagazin.hu

, mert ezen az elven akkor a Te honlapod is lehetne akár uszonyos.hu. Ez a nevük és kész.

Kockával való viszonyodat kár rávetíteni a bajnokságra, bár egyénileg ez persze jogodban áll. Hogy hogyan beszéltek egymással, az a Ti dolgotok.

Az viszont, hogy a szombati napot 4-5 Beaufort-nak hirdeted, és 6-os ráfújást vizionálsz, az már vicces. 4 kilométerre tőlünk 7700 ember úszta át a Balatont. Ezek akkor mind Ironmanek voltak? Ha nem, akkor jó lesz az a szél 3-4-es erősségűnek, esetleg egy-egy gyenge 5-ös ráfújással. Na, ebben nem kell borulni, főleg nem úgy, hogy a borulás után még mindig behúzott grósz-génua lebeg a vízen. Hja és szép dolog az esti barátkozás, de reggelre jobb, ha józan legénység fut ki a hajón. No comment.

Azt írod, hogy 2-3 óra a mentés hajónként. Ez 5-6 órát jelentett volna a 2 hajó esetében. Tehát ugrott volna a teljes nap (11-kor borultak a hajók), így nem is lenne bajnokság. Jó lenne?

Egyébként Kocka azonnal hívta Bagyó Sanyit és azt az infót kapta, hogy átúszás után jönnek. Jöttek is. Hogy addigra Tönkő Pali bácsi és Kottász Bécó megbontotta a Csilige statikai egyensúlyát és eltörték az árbocát? Ez nem baj, ugye? Fő a sportszerűség, meg a „hajrá, csináljuk meg” hangulat. Érdekes módon a Boleró árboca nem sérült, pedig ugyanaz a hajó. A Csilige árboctalpa kifordult, árbocát maga a hajó törte el, amikor a vantnikat megbontották és a hajó hasra fordult. Ezt miért nem sérelmezi senki? A mentés egy szakma, amit jobb azokra hagyni, akik értenek hozzá. A Csilige árbocát Fischer Dezső és Kocka hozta ki, úgy, hogy legalább a vitorla egyben maradt. Egy köszönömöt sem kaptak érte. Ez is megér egy misét…

Nusó. Hosszan lehetne még sorolni a pro és kontra érveket. Én értem, hogy „hatalmas hiba” volt Csilla nélkül rendezni a bajnokságot, bár előzőleg megkérdeztelek és azt mondtad, neked jó Kocka is.

Hagyományok vannak, jó őket tisztelni, de mindig van újdonság, új szereplők egy régi darabban. Ezeknek soha nincs könnyű dolguk, mert a régiekhez viszonyítják őket és az mindig fals, vagy így vagy úgy.

Az tény, hogy a rendelkezésünkre álló keretből a legjobbat kihozva, szívünket, lelkünket beletéve szerveztük meg ezt a versenyt. Ami jó volt, jó volt. Ami nem, azon lehet javítani.

Az építő kritikára is vevő az ember, de a „Botrányos Bajnokság” olyan cím, amit nem érdemel meg a szervezőgárda. Ha csak azért nem, mert nem te lettél a bajnok idén. Ígérem, jövőre igyekezni fogunk. Vagy valaki más, mert nagyon szívesen veszem, ha mondjuk a flottakapitány szervezi a bajokságot, mint teszi azt sok más osztályban.

Jó lenne, egyszerűen CSAK hajózni és üdítően kritizálni az éppen aktuális szervezőt. Mert az is egy népszerű és igen sikeres MAGYAR sportág. Tán még olimpiát is nyernénk benne.

Baráti Üdvözlettel,

Székely Róbert

Mielőtt bármelyikük elfogultsággal vádolhatott volna, azt mondtam nekik, hogy akkor most nem edzőként és nem is hajóépítőként, hanem kompozit mérnökként fogok válaszolni. És biztosak lehetnek benne, hogy olyanokat fognak hallani, amit az adott kereskedő –szaktudás híján- biztosan nem mondott el.

A csúcsmodern epoxy-szénszálas hajókat nem tekintve, a legtöbb hajó poliészter-üvegszálas kompozit szerkezet, csakúgy, mint az összes ifjúsági hajóosztály is. Nézzük meg, hogy mi a jellemző az ilyen szerkezeti elemre.

Az üvegszálnak, azaz az erősítő anyagnak is és az azt befoglaló/beágyazó mátrix anyagnak, jelen esetben a poliészternek megvannak a szakirodalom szerinti mechanikai tulajdonságaik, amiket nyilván más, jobb anyagokkal lehetne magasabb szintre emelni, de ezeket pl. az Optimist osztályszabály lekorlátozza.

Mindazonáltal amit minden mérnökember (és szakember) tud, az az, hogy amikor az iniciátort hozzáadja az oligomer poliészterhez, akkor beindul egy láncreakciós folyamat, azaz elkezdődik a térhálósodás; köznyelven a kikeményedés.

Elérkeztünk a kulcsszóhoz, a kikeményedéshez. Ha a rétegenként felhordott leendő hajó a polimerizáció (kikeményedés) során minél tovább van a szerszámban, annál jobban mérethű, nagy szilárdságú, merev héjat lehet előállítani.

Erre egy egyedi gyártású, kisszériás terméknél, ahol az idő nem befolyásoló tényező, van lehetőség. Tömegben gyártott terméknél kevesebb, charterhajónál pedig idő-energia-költséghatékonyság miatt szinte a nullához közeledik.

Persze vannak trükkök pl. hőkezelés, amivel a kikeményedést fel lehet gyorsítani, de épp az imént említett idő-energia-költséghatékonyság hármas miatt charterhajónál, illetve nagy mennyiségben gyártottaknál nem éri meg és nem is feltétlenül használják. Nekik maradnak a (nem mérnöki elvek mentén) kitalált marketingszövegek: ez a tuti, ez a prémiumkategória stb.

Azon hajók, melyek nagyon minimális időt töltenek a sablonban (max 0,5-1 nap), az időhiány olyan következményeket von maga után, amit pl az adott chartereseményen még nem feltétlenül fog érezni az első tulaj (kizárólag az új eszközök sportpszichológiai hatásai miatt), de a végleges tulajdonosnál már előjönnek problémák: puha héj, tekeredő test, hatalmas energianyelő teknő.

Hisz ha a vitorlában generálódó energia nem adódik át teljesen a hajónak, hanem annak egy jelentős részét elnyeli a hajó csavarodása, bizony sebességbeli különbségek fognak fellépni.

Nem beszélve az állandó utazások, gurtnizások miatti gyorsabb kipuhulásról sem.

És végül, de nem utolsó sorban, ami szintén a charterhajó hátránya, hogy azokat konténerben, vagy szabadon tárolják; tűző napon, vagy esőben, esetleg egymásra pakolva. Ez szintén nem éltettartam növelő eljárás. És egy kipihult hajóból hogy lehet erőset csinálni? Meglehetősen költségesen: zúzda, majd új vásárlása.

Száz szónak is egy a vége, a mérnöki konklúzió az alábbi:

–        ott vegyél új hajót, ahol „rálátsz” a szakember munkájára,

–        személyes kapcsolatot tudsz kialakítani vele

–        nem szenvednek időhiányban, így biztosan hosszabb ideig tartják bent leendő hajódat a sablonban, mint az átlag

–        ne dőlj be a reklámszövegeknek

Az ilyen monológjaim után jellemzően kínos csend szokott következni, ami egyértelmű jele a megbánt, pár százalékos charterhajós spórolásnak, vagy a vakon hitt „prémiumkategóriás” kiadásoknak.

Fotó: A kép illusztráció

A Magyar Vitorlás Szövetség némi optimalizálást hajtott végre a költségvetésében. Egyrészt szervezeti változtatások mellett elengedett olyan eddig beszedett díjakat, ami beszedése körülményes volt. Az alábbi határozatok és hírek az MVSZ oldalán jelentek meg és ezekről a változásokról tájékoztatnak:

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a március 12-i ülésén többek közt két olyan döntést hozott, amely jelentősen csökkenti már az idei szezon megkezdésekor a versenyt rendező klubok és a versenyen részt vevők anyagi terheit. Mindkét intézkedést az MVSZ elmúlt időszakban kialakított hatékonyabb és gazdaságosabb működése teszi lehetővé.

1. Vitorlás versenyek rendezése után fizetendő sportszolgáltatási díj eltörlése

Az elnökség a legutóbbi ülésén megtárgyalta a sportszolgáltatási díj eltörlésére vonatkozó javaslatot. A sportszolgáltatási díj  eltörlése csökkenti a rendezési költségeket ez által rendező szervezetek gazdaságosabban és magasabb színvonalon tudják  megrendezni vitorlás versenyeiket, vagy döntésük szerint a nevezési díjakat csökkenteni.



17/2013 (03.12) sz. határozat



„A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megtárgyalta és jóváhagyólag elfogadta a  sportszolgáltatási díjfizetésikötelezettség eltörlésére vonatkozó javaslatot. Az MVSZ elnökség 1/2010 (01.19.) számú  határozatát az alábbiak szerint módosítja, illetve az érvényben maradó rendelkezéseit aktualizálja.


Magyarország területén  rendezett vitorlás versenyek rendezésének feltételei:


A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) Elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvényben, illetve az MVSZ Alapszabályában kapott felhatalmazás alapján 2013. április 1-i hatállyal az alábbiak  szerint szabályozza a Magyarország területén rendezett vitorlás versenyek rendezésének feltételeit. Ezzel egyidejűleg az  MVSZ elnökségének 1/2010 (01.19.) sz. határozata hatályát veszti…”


2. A hirdetésviselési díjak eltörlése

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megtárgyalta a Nagyhajós Bizottság javaslatát a hirdetésviselési díj eltörlésérevonatkozóan. A hirdetésviselési díjak eltörlése csökkenti a versenyhajók egyébként is magas fenntartási költségeit. Adíjfizetési kötelezettség eltörlése remélhetőleg nagyobb versenyzői létszámot eredményez és a felszerelésekre fordítható nagyobb összegek a versenyhajók technikai színvonalát emelhetik.


18/2013 (03.12) sz. határozat




„A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége megtárgyalta és jóváhagyólag elfogadta a hirdetésviselési engedély eltörlésére vonatkozó előterjesztést.


A Magyar Vitorlás Szövetség jelen határozatával módosítja a korábbi MVSZ elnökségi határozattal elfogadott 2013. évi Reklámszabályzatot és jelen határozatával egyidejűleg hatályát veszti a 3/2013 (01.22.) számú MVSZ elnökségi határozattal elfogadott Reklámszabályzat.”


Személyi változás

Az Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft. részéről érkezett megkeresésre az MVSZ vezetősége úgy döntött, hogy az egyre hangsúlyosabbá váló vitorlás-táboroztatás és vízi élet fejlesztésében együttműködve Kerekes Kázmért javasolja a feladatok elvégzésére.

Ennek értelmében Kerekes Kázmér sportigazgató március 15-i hatállyal távozik az MVSZ kötelékéből azzal a megegyezéssel, hogy tekintettel a versenyrendezéssel kapcsolatos szervezési teendők mennyiségére, e feladatokban való közreműködésre az MVSZ a leköszönő sportigazgatóval a korábbi eseti napidíjak, költségtérítések összegének nagyságrendjében megbízási szerződést köt. A sportigazgatói tisztség betöltésére – figyelemmel a főtitkár szakmai előéletére és a képességeire, valamint a szövetségi kapitány hatékonyabb munkavégzésére  – nem kerül sor.

A magyar vitorlás társadalom minden tagja nevében köszönjük Kerekes Kázmérnak az MVSz-ben hosszú évek alatt végzett főtitkári és sportigazgatói munkáját!

A két döntés bár elsőre távol áll egymástól mégis a költségvetés optimalizálást is szolgálja. A sporszolgáltatási díjból 2012-ben 2 682 000 Ft folyt be, míg a hírdetésviselési díjból 4 168 700 Ft vagyis 2012-es számok szerint ennek a két díjnak az eltörlése 6 850 700 Ft bevételkiesést okoz.


Kerekes Kázmér 2013 évben fennmaradó bérköltsége 5 800 000 Ft, vagyis a két határozat közötti egyenleg 1 050 700 Ft negatívumot mutat, – ami tekintve az utóbbi évek tendenciáját a két díjból származó bevétel mindenképpen csökkeni fog és a be nem töltött sportigazgatói pozició bérköltsége 2014-ben már egész évre számítható- csökkenni fog.


Tehát az MVSZ a belső működési optimalizálása mellett meg tudta végre oldani, hogy a tagok terheit is csökkentse.



Forrás: www.hunsail.hu

Már maga az a tény, hogy a mai gyorsan változó időkben nyolc évet megért, dicsérhetné átgondoltságát és alaposságát. Néhány eleme azonban igencsak antidemokratikusra sikeredett, és nehezen érthető, hogy a számtalan módosítás után ezen anakronisztikus paragrafusok még mindig hatályosak.

Kritikai észrevételeink az egyes sportági szakszövetségek működéséhez kapcsolódnak. Az országos szakszövetségek központi elemei a magyar (és nemzetközi) sportnak, mivel összefogják, koordinálják, szervezik az egyes sportágak tevékenységét, valamint alapvetően általuk lehet a nemzetközi sportéletbe is bekapcsolódni.

A sporttörvény szövege szerint a szakszövetségeknek „-

sportszervezetek és sportiskolák, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok lehetnek tagjai

”. Tehát alapvetően a szakszövetségek, a sportklubok, egyesületek szövetségei. Annak történelmi okai vannak, hogy ez miért alakult így, de mára ez már igencsak korszerűtlennek mondható. Alapvető gond ezzel, hogy a sportolók közvetlenül semmilyen formában nem vehetnek részt a szakszövetségek legfontosabb döntéseinek meghozatalában. A  szakszövetségek közgyűlése az a fórum ahol a szakszövetség, és így az adott sportág működését meghatározó legfontosabb döntéseket meghozzák. A sportörvény szerint azonban a közgyűléseken a klubok képviselői vehetnek csak részt teljes értékű szavazati joggal. A közgyűlésen a sportolók közvetlenül nem is képviselhetik magukat. Bár a klubok közgyűlési delegáltjai persze gyakran sportolók, de itt akkor is elsősorban a klubok érdekeit képviselik, amelyek gyakran és sokban eltérhetnek a versenyzők érdekeitől. Vagyis a sportolók közvetlenül nem szólhatnak bele saját sorsuk alakulásába! Ezen az alapvető szinten róluk döntenek de nélkülük. Nem véletlen, hogy a fejlett, és sportban sikeres országok nagy többségében a sportolók közvetlen képviselete és érdekérvényesítése a szakszövetségekben, bár eltérő formákban, de régóta megoldott. Nézzünk egy példát a jobb érthetőség kedvéért. Közismert, hogy az utánpótlás-nevelésre egyre kevesebb pénz áll központi (vagy kevésbé központi) forrásból rendelkezésre, így a szülőkre egyre nagyobb teher hárul. Ugyanakkor az ifjú versenyzőket képviselő, és nagyban anyagilag is támogató szülőknek semmilyen beleszólásuk sincs gyermekeik felkészítésének, versenyeztetésének rendszerébe. Csak fizessenek, és maradjanak csendben. Ez egészen bizonyosan demotiváló, és semmilyen formában nem segíti elő a leigazolt ifjú sportolók számának, versenyrészvételének és eredményességének növekedését. Nagyon hasonló a helyzet azonban a felnőtt sportolók esetében is.  Ambiciózus és tehetséges sportolóink egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy saját forrásból, vagy egyénileg felkutatott sponzorok útján finanszírozzák felkészülésüket és versenyrészvételüket. Ugyanakkor a felkészülési-, válogatási- és versenyrendszer alakításába intézményesen igen kevés beleszólásuk van. Ha valahol, akkor a sportban talán a paternalizmust, a mindenáron való központosítást, célszerű lenne lassan felváltani, vagy legalábbis kiegészíteni az önszerveződés demokratikus formáival. Talán figyelembe kellene már venni, hogy a sport elsősorban a sportolókról szól és nem kizárólag a klubokról (illetve a szakszövetségekről és azok alkalmazottairól). Meg kellene talán már teremteni annak a lehetőségét, hogy a szakszövetségek alapvető döntéseire maguknak a sportolóknak is legyen közvetlen befolyásuk, hogy a szakszövetségek sora ne csak a klubok szövetsége legyen, hanem a sportolók, a versenyzők és az őket támogatók szövetsége is. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy az összes „stakeholder-nek” (elnézést de erre nincs sajnos jó magyar kifejezés) legyen érdekképviseletre és érdekérvényesítésre intézményesített megfelelő csatornája.

Van azonban a sporttörvénynek még egy furcsa, igencsak antidemokratikus vonása. Sehol semmilyen formában nem írja elő az arányos képviseletet a szakszövetségek legfőbb döntéshozó fórumán, vagyis a közgyűlésen. Vannak szakszövetségek, ahol a klubok súlyozottan szavaznak. Vagyis a “nagy” klubok szavazata sokszorosát “éri” a kis klubok szavazatának. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szakszövetség működését ténylegesen néhány klub határozhatja meg. Azt a tisztelt Olvasóra bízzuk, hogy kitalálja, milyen érdekek kerülhetnek előtérbe ezáltal. Hogy milyen esélye van az új szereplőknek, a kisebb kluboknak, hogy szavukat hallassák.  Olyan ez, mintha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésein az országoknak nem egy-egy szavazata lenne, hanem mondjuk a szavazás az ország méreteivel lenne arányos. Elég abszurd, ugye? Nem mi lennénk, akik a leghevesebben tiltakoznánk? Mellesleg teljesen jogosan.  Akkor viszont miért kell ezt a messzemenően antidemokratikus vonását a sporttörvénynek továbbra is fenntartani?

A szakszövetségek jelenleg elsősorban a nagy, és egy adott sportágban meghatározó klubok érdekeit és szempontjait érvényesítik. Talán célszerű lenne egy pluralisztikusabb és demokratikusabb rendszerre áttérni, amelyben a sport minden szereplője, legfőképpen maguk a sportolók, intézményesítve kifejtheti véleményét és szempontjait, valamint részt vehet az adott sportágat alapvetően meghatározó döntések előkészítésében és meghozatalában.

Hajrá!

Mátyás László

Közgazdász, egyetemi tanár, (sportrajongó)

Siófok Kupa 2012.09.15–16.

470, LASER, LASER R. és 15-ös yolle  verseny

Igyekszem rövid és tömör lenni.

Egykor,  még  a Repülő Hollandik fénykorában , mikor ezt a versenyt kigondoltam , az volt a kérés, hogy olyan pálya legyen,  amin a gyors hajók is legalább egy órát versenyezhetnek.  Így született az   „egyórás futamok versenye” . Sokáig kedvelték a szokottól eltérő rendszert .  Idővel fogytak a résztvevők, megváltoztak  a hajóosztályok , emelkedtek az árak, egyszerűsíteni kellett . De még kijöttünk a nevezési díjakból.

A  jelenlegi  engedélyezési díjakon , normál  nevezési díjért , önköltségesen rendezett versenyek megtarthatatlanok!  A lehető legegyszerűbb rendezés ( az elmúlt években ez csaknem egyedül  megoldottam a vízen),  valami kis közösségi program ( valami  olcsó egytálétel) , néhány  egyesületi és családtag segítsége  mellett is elvitte  a nevezési díjak nagy része.  Jelenleg az említett kiadások összesen nem érik el a hatóságoknak kifizetendő   díjak összegét, oszt még netán fizess az MVSZ-nek is valamit.  Azoktól  az egyesületektől és hajó tulajdonosoktól ,  akik  szerették ezt a versenyt  nincs pofám több nevezési díjat kérni , de talán ki sem tudják fizetni .

Ki fog segíteni? Egyesületünk  tagjai,  évről -évre nyernek  bajnokságokat, versenyeket. Részt veszünk,  a városi rendezvények szervezésében, lebonyolításában   támogatást alig, vagy egyáltalán nem kapunk. Az MVSZ-nek mi  is csak befizetünk.

Mi a jövő? Néhány nagy egyesület rendez majd az  utánpótlásnak és az olimpiai osztályoknak pár versenyt, valószínű veszteséggel.  Van még néhány tradicionális , nagy létszámú, népszerű és nyereséges  verseny, amiknek meg vannak a gazdáik.  Mi lesz a többivel?

Maradnak zömével azok a versenyek,  ahol  rövid és egyszerű pályákon elindulnak a „céges támogatással fenntartott  versenyhajók”, költségként elszámolt borsos nevezési díjakkal. .  Ügyes konstrukciókkal  beszervezett „szponzorok”  pénzén jól szervezett parti programokkal . Ezek némi  haszonnal megrendezhetők.  Nem ellenük vagyok!  Nem kell mindenkinek fanatikus versenyzőnek lennie! Kell a jó program a vitorlázást szerető és szabadidejét a vízen  eltölteni szándékozóknak is. De mi lesz azokkal, akik ezeket a programokat nem tudják megfizetni? Kimaradnak a versenynaptárból? Lesznek „ edzések”  néven megtartott házi versenyek? Elfogadja majd ezt az MVSZ mint versenyeket , hogy meglegyenek a szükséges éves futamszámok.

Csak kellene valamit csinálni! Az engedélyek a gyakorlatban nem mások mint sarcok. Nem adnak érte mást csak megnevezik a rendezőket mind felelősöket.  A Hajósoknak Szóló Hirdetmény meg vicc,  mert senki soha el nem olvassa ( a versenyrendezőt  ellenőrző rendőrön kívül) , a pályán ott bóklásznak a fürdőzőt vontató kiránduló hajók és óriás hullámokat keltő „vízitaxik” és  arrébb nem menne, mert a Balaton mindenkié, az övék is (HSZH szerint  ott akkor éppen nem, de ők ezt nem tudják).

Hova tart a vitorlás sport?  Vizsgát tenni,  már csak luxus áron lehet. Verseny engedély, egy vagyonba kerül. Víz majd reméljük lesz, mert szerencsére az időjárást közvetlenül még nem az emberek irányítják.

Versenykiírás  a

mellékletben

.

Jó  Szelet!

Gratulálok a program összeállításához, és kívánom hogy annak sikeres megvalósításához a program munkatársainak legyen elegendő kitartása és támogatottsága!

Edzői és testnevelő tanári tapasztalataimat felhasználva, néhány gondolattal szeretném segíteni a program komplex és eredményes tervezését, munkáját.

1,  A hazai (ELTE Testnevelés tanszék 1980 – 2000) és nemzetközi tapasztalataim szerint (Singapore 2000 – 2008) szinte minden sportágban a tehetségek eredményes gondozásának legsikeresebb módja, a tagozatos iskolai oktatás megszervezése.

Ezért javasolom, hogy mindhárom MVA bázison, illetve a közeli városban (Veszprém –Balatonfüred, Zánka, Székesfehérvár – Agárd) a helyi általános iskolában induljon Vitorlás Tagozatos osztály. Itt az általános tantervi anyagba beépítve lehet a vitorlázás elméleti anyagát feldolgozni, és a napi edzések megvalósítását tervezni. Javaslatom szerint a felső tagozatos korosztállyal (11 – 14 év) lehetne a sport-tagozatos képzést elindítani, valamelyik

egyszemélyes, a magas szintű oktatásra technikailag legalkalmasabb hajóosztályban!

2,  A vitorlássport  ifjúság nevelésre való alkalmasságában az egyik legkomolyabb problémát

abban látom, hogy sok esetben az időjárástól függ egy – egy tervezett foglalkozás, edzés megvalósíthatósága. Ez különösen jellemző a hazai vizeinkre, ahol a Festetics program megvalósítását tervezzük. Ez az időjárástól való függés magában hordja a következetesség hiányát, ami viszont az ifjúság nevelésében az egyik legfontosabb nevelési szempont kellene legyen.

Ezért javasolom, hogy a Festetics program összeállításánál minden esetben egy komplex oktatási program kerüljön kidolgozásra.  A vitorlázásra alkalmatlan időjárási viszonyok esetére konkrét oktatási anyag, – alternatív megoldás  szerepeljen  a tervezetben. Itt lehetne más sportágakkal kiegészítve olyan képesség fejlesztő sportmozgásokat alkalmazni, amelyek egyébként is részesei  a „Bejárható Magyarország” kormány programnak, mint például a kerékpározás, vagy  kajak – kenu. A tervezett MVA bázisokat így nemcsak a vitorlás sport oktatására lehetne felhasználni, hanem  a  Bejárható Magyarország  program részeként.

3, A vitorlássport egyéb kiemelkedő  előnyei mellett nem tartozik azon sportágak közé, amelyek alkalmasak az ifjúság fizikai képességeinek fejlesztésére. Ezért javasolom, hogy a program kidolgozásánál szerepeljen kiemelt célként a fizikai képességek fejlesztésére alkalmas tananyag összeállítása, és annak megvalósításához szükséges infrastruktúra biztosítása. Különösen azoknak a képességeknek a megszerzésére gondolok, amelyek

ebben, és csakis ebben a korosztályban szerezhetők meg, és amelyek nem szerepelnek a vitorlázás mozgás anyagában (állóképesség: keringés – légzés, egészséges testtartás kialakítása), tehát csak kiegészítő sportokkal biztosíthatók!!

Egyúttal engedjék meg hogy  felajánljam a vitorlás sportágban, – az oktatásban, –  és az ifjúság egészséges életmódra nevelésében  szerzett tapasztalataimat, és segítségemet a program további kidolgozására és megvalósítására.

Üdvözlettel.

Sigmond András/Giba

Testnevelő tanár, Vitorlás Mesteredző

Valamikor elhatároztam, hogy a vitorlázást csak az általa okozott érzés oldaláról fogom megközelíteni és a SAILING.HU nem vesz részt parttalan, céltalan vitákban és háborúkba beleszállni sem kíván. Mostanság sem szeretnék,mégis úgy érzem, nem lenne baj néhány dolgot szóvá tenni, amit feleslegesnek, haszontalannak és rombolónak érzek.

2. sz. határozat

(Egyhangú igen – 8 fő)

A Magyar Vitorlás Szövetség 2012. évtől a Szövetség hivatalos éves versenynaptárában nem tünteti fel azokat a versenyeket, amelyek kiírása az adott tárgyévet megelőzően 5 éven keresztül, megszakítás nélkül minden évben, azonos rendezési körülményekkel (útvonal, versenynapok száma, versenynév) megrendezett versenyekkel azonos időpontban és hasonló tartalommal (útvonal, versenypálya) kerülnek kiírásra.

Alig egy év telt el azóta, hogy a Magyar Vitorlás Szövetsége Elnöksége deklarálta a sportszolgáltatási díjat, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Hogy jogosan vagy sem, azt most nem témája az irományomnak. Ebben a szolgáltatás egyik része az volt, hogy a verseny megjelenik az MVSZ versenynaptárában. Ezzel a határozatával ezt a szolgáltatást megszüntette az MVSZ.

A gond itt az, hogy a megadott paraméterek messze nem garantálják azt, hogy az egy jó verseny lesz. A tradíció nem egyenlő a szinvonallal. Sőt a tradició időnként gátat szabhat a fejlődésnek. Azon kívűl a határozat nem fogalmaz pontosan. Ez alapján például büntetve lehet egy keszthelyi rendezésű verseny, mert éppen Füreden van egy másik verseny, ami a szabályoknak megfelel. Holott Keszthelyről senki nem akart éppen Füreden versenyezni. De, ez igaz egy agárdi versenyre is akár, mert éppen rossz időpontban van. Vagy fordítva. Hogy már a Mályi vagy Fertő-tóról ne is beszéljek.

Félreértés ne essék, nem kötözködni akarok, hanem rávilágítani a határozat hiányosságaira. Értem azt, hogy a dolog elsősorban a nagyhajózásról szól, de ezt nem az azt olvasónak kéne kitalálnia, hanem a határozatnak kellene tartalmaznia. Azt is mondhatnám, hogy ez a határozat alapszabály ellenes, hiszen a tagoknak joga van az MVSZ versenyrendszerét használni és a versenynaptár ennek szerves része.

Véleményem szerint ezt a dolgot nem kéne ily módon szabályozni, de ha már a versenyrendszer konszolidációja a cél, akkor talán célravezetöbb lenne konkrét versenyeket meghatározni akár a jelenleg leírt feltételek felhasználásával kiválasztva. Ezeket támogathatná az Elnökség úgy, hogy kiemelt versenyeknek kezeli, tekinti azokat. De a tiltás jelen esetben nem vezet eredményre. Ráadásul a dolog nem olyan szigorú.

Ma már több olyan nagy látogatottsággal bíró Internetes portál is van aki megjelenteti a vitorlás versenyeket és eredményeket attól függetlenül, hogy az MVSZ ezt teszi, vagy nem teszi. Tehát a határozat ebben a formában inkább egy olyan öngól, mint az olimpia éve elötti válogatási rendszer felrúgása: Ettől nem lesz jobb, viszont az MVSZ megitélésén ront.