Idén ismét csak rámjött a görcs, hogy indulni kell. Úgy tűnik minden öt évben szükségét érzem egy ilyen megmérettetésnek. Gondoltam én az elején. De a végére egész más gondolatok jutottak eszembe.

Az előző két alkalomhoz képest most minden könnyedén összeállt. Varga Lajostól kaptam hajót, Szeremley Lacitól és máshonnan bőszeles vitorlákat. Nagyon hamar meglett minden és még időm is volt bevitorlázni a cájgot. Ennek ellenére vagy éppen ezért nem égtem 100%-on. Már egy héttel elötte lent voltam, hogy bevitorlázzam a hajót. Ez csak nyögve, nyelve sikerült és nem csak azért, mert egy hidegfront akadályozott benne. Furcsa érzés volt, hogy nem hevülök mégis menni akarok és csinálni.

Hajó összeállt vitorlák is rendben voltak és jópár bőszeles vitorla közül választhattam. Egész héten figyeltem az időjárás előrejelzéseket és a vége felé már pontosan látszott a helyzet. Legalább is délelött. Inkább abban reménykedtem, hogy gyengesszeles menet lesz, mert így talán tarthatóak az új fejlesztésű versenygépek, A Code8-ról kiderült pár nappal a rajt elött, hogy kizárt….És főleg nem gyenge szélben.No, de az embernek hinnie kell valamiben, én is így tettem.

A nevezéskor azért az kiderült, hogy minden idők legnagyobb mezőnye gyült össze és az innováció is meghaladja bőven  az eddigieket.. Ott volt egyszer a Code8, a Nelson, az újjá épített Fahajó, hogy csak a három legesélyesebb verdát említsem. Jelentős számű 8mOD, ki orsudárral, ki anélkül. Melges 24-ek, Elliott 770-ek, Egy gyönyörű szép  hajócska a Tofinou 8m, egy Delphia 24, egy svéd gyártmányú érdekes kis szerkezet és a Kisnagy Ember hajójával a Flaar 18-al. Összesen 23 résztvevő.

Jó verseny lesz, ez már látszott- És így is lett. Szerintem. De az hogy fejben nem vagyok oks teljesen, azt már az is mutatta, hogy a rajthoz kihajózáskor a puffereket is elfelejtettem beszedni. Az, hogy egy perccel benéztem a rajtot az már nem is volt érdekes. Ilyen hosszú menetben. Nagy gennaker fel és robogás lefelé az ötös környékén stabilizálódó szélben.

Azzal, hogy a rajtvonal lee oldalán sikerült eljönnöm megengedett némi nyugalmat a felfelé törekvő és a túloldalon rajtolokkal szemben. Jól is sült el a dolog, mert viszonylag elől tudtam veretni legalább Öreg-Tihanyig. Viszont késöbb már halzolni kellett volna és neki is készülödtem, amikor is megláttam, hogy a reacher shotja rá van tekeredve a gennaker negativ szárára. No, ha így meghalzolok, akkorát esek, mint Rossi a balkanyarban. Nem is tettem, inkább levettem a vitorlát. Ettől rögtön vert helyzetbe is kerültem, mert ezen akció közben elment az összes elektromosságom és nem tudtam a gennakert felhúzni lévén a csőben komolyabb manőverekre számítottam és nem mertem magára hagyni a hosszabítót.

Így értem ki a csőből, ahol végre felcibálhattam a reachert és középvizet tartva az egyre gyengülő szélben tartotam Keszthely felé. Ismét életre keltett elektromosséggal. Ment is szépen a dolog, úgy Révfülöpig, ahol is úgy tünt megnyugszik a szél és gyenge csobogóssá válik a menet. Még egy kis videót is felraktam a Facebookra, a nyugis menetről. Ott és akkor kitaláltam, hogy időnként kis videóban beszámolok az eddig történtekről. A film el is készült és éppen töltöttem volna fel, amikor is jött egy markáns pöff és lefetrengtem. Szép lassan vissza állt volna a verda, és akkor az orsudár megadta magát és a reacher már spinnakerként döntött le. Újra.

Eldobtam a szárát és a tetejét, majd visszacsempésztem a vízből. Az orsudár maradékát is megmentettem és tovább haladtam a sima fock-al. Ma már kicsit szégyellem, de tegnap álmodtam csak meg, hogyan lehetett volna megmenteni és használhatóvá tenni ismét a rendszert. Ez akkor ott nem jutott eszembe. Szóval tovább az elhúzó mezönnyel jóval lassabban. Igy sok esélyem nem volt, de valahogy nem is zavart. Fontosabbnak tünt körbe érni.

Amikor a nap megy le Keszthelynél

Az öröm az ürömben, az volt, hogy a szerelés közben feljutottam az északi part alá és ott folytattam az utam. Ami azt jelentette, hogy a Szigligeti öbölbe már az első ötben értem be, hiszen aki a déli partot húzta, az nagyon leragadt. És jött az üröm az örömben, amikor  jóval lassabbként lassan, de biztosan koptam lefelé. Az keszthelyi pályajelet már 9. helyen vettem síma vizen jöttünk-mentünk az Öbölben.

És jött az éjszaka. Pont. Elég nehezen tudok beszélni arról a koncepciótlanságról, tökölődésről amit az éjszaka elkövettem, de az eredmény másnap reggel magáért beszélt. Sőt valahol Révfülöp és Tihany között sikerült bealudnom. Hirtelen zörgésre ébredek, hopp, itt a szél! Ráhúzok, megindul a hajó. Végre! Csak egy kis idő múlva lett gyanűs, hogy ez a sötétség nem a Tihanyi szoros, hanem a Zala torkolata. Uppsz! Szép lett volna, ha megint Keszthelyen találom magam.

Az elalvásom körüli kavar a GPS szerint

Na szóval ez volt az éjszaka. Hallottam és láttam a közelemben reacherrel, széllel elrobogókat, de valahogy nekem nem akart jönni a labda. Vagy mindig kikerültem.Na és persze régi barátainkal is össze futottunk, pedig idén már nem gondoltam, hogy árvaszúnyog rajzás lesz.

Na hajnal már a Tihanyi szoroson túl ért, ahol is spinnakerrel, mert ez maradt orsudár nélkül(Bár a Lajos óva intett a használatától)  „rohantam” a feles szélben Füred felé. Azt gondolván, hogy esetleg reggel visszaáll a tegnapi északi. Vissza is állt. Kb. 3 percre.  Majd Almádi elött teljesen elállt. Meg nem tudom mondani, hogy mennyi időt dekkoltunk többed magammal ott, de jó másfél órát biztosan. Rövid szunnyadásokkal tarkított időszak volt, amikor is jött annyi szél, hogy átlökött a bóján. Ott egy kis forgolódás következett, majd egy enyhe keleti után beindult a déli szél. Innentől kezdve síma menet volt Füredig. Szerencsére a vége olyan izgalmas lett, hogy nem volt időm belealudni. Mégsem bírtam a bőszelesedő szélben a Melgessel és az Elliottal.

és napfelkelte már Almádi felé

Így lett a vége 18. mely nem egy nagy eredmény, de mindenképpen léleképítő verseny volt. És azt hiszem, hogy a TBS Nagydíj most került a helyére a fejemben. Az első alkalommal, 2001-ben egy Sudárral mentem és azt gondoltam, hogy ezzel oda lehet érni. Azóta is ez volt  a leghosszabb verseny és 36 óra után darabjaimra hullottam. Ez nagyon nagy kudarcélmény volt akkor és nem is indultam 2006-ig. Ott rendesen felkészültem jött is a labda, jól is mentem. Akkor úgy éreztem, hogy eltünt a motivációm, de most harmadik alkalommal rá kellett ébrednem, hogy az eredmény szinte lényegtelen, mert a körbekerülés önmagában egy TBS vagyis Tuti Biztos Siker, mert megcsináltad egyedül azt, ami másoknak még csapatban is nehezen megy a Kékszalagon.

És már tudom, hogy milyen hajóval kell jövőre indulni. Mert a jó helyezés ugyan másodrangú, de amíg esélyed van rá, addig küzdeni kell érte.

Minden más fontos közhasznú info a

www.szolovitorlazas.hu

oldalon elérhető

Fotó: Cserta Gábor, Beliczay Péter