Egyszerre három ország partjait mossa a Bodensee, keleten Németország, északon Svájc és egy rövid szakaszon Ausztria osztoznak a Balaton keleti medencéje méretű tavon. Mindhárom nemzet németajkú és annak ellenére, hogy a csapatból alig néhányan beszélik Goethe anyanyelvét, ez nem okoz fennakadást: a Raffica olyan rég óta jár ide, hogy – a szó legszorosabb értelmében véve is – fél szavakból is megértjük egymást.

A meseszép Lindau partmenti sétányán kijelölt helye van a Rafficának. Hajnalban érkeztünk és külön öröm volt látni, hogy a megszokott helyen felirat jelzi: ez a mi helyünk. Talán azért is kedves a helyieknek a Raffica, mert az elmúlt kilenc évben hétszer indult a hajó, egytestűként többször állt a dobogó legfelső fokán, de az egyik alkalommal abszolút győztesként, elsőként ért a célba.

Idén is a jól bejáratott Lindauer Yachtschule adott nekünk szállást, az edzőtáborok hangulatát idéző emeletes ágyas termeiben. A kikötő közvetlen szomszédságában lévő vitorlás iskola a harmincas évek óta üzemel, csakúgy, mint a klub. Sőt, a kikötő is pont ugyanúgy néz ki, mint a századfordulón készített képeken.

A Rundum-ot az esti rajt teszi különlegessé, no meg a jellemzően hűvös és esőre hajlamos időjárás. Az idei vitorlás szezon egyik fontos versenye számunkra, mint külföldi tókerülő verseny.

Szerdán délután indultunk el a Balatonfüredi Hajógyárból, így csütörtök hajnalra értünk Lindauba, majd fáradságot nem ismerve azonnal nekiláttunk a hajószereléshez. Török Laci csapattársunk gondoskodott az ellátásunkról és kicsivel dél után tálalta az ebédet, melyet jól megérdemelt szieszta követ. Délutánra már csak néhány apróság maradt, estére készen állt a versenyhajó összeszerelése.

A péntek esti rajt miatt még belefért egy délelőtti edzés, kellemes, közepesen erős szélben és napsütésben. Sajnos ezt az időjárást csak mutatóba kaptuk, estére változott a helyzet, nem is kicsit.

A verseny napja:

A péntek délutáni kormányosi értekezleten egy helyi meteorológus elemezte a helyzetet: gyenge szelet jósolt, esetleg kevés esővel.

Másfél órával a rajt előtt volt találkozója csapatnam a hajónál és ekkor már erős szél fújt, rosszat sejtető sötét felhőkkel. Megállapítottuk, hogy a hazai meteorológus ezek szerint nemzetközi színvonalúak – és fordítva.

Gyors daruzás után, még indulás előtt születik meg a döntés: egy reffel húzzuk fel a nagyvitorlát és csak közvetlenül a rajt előtt választunk hozzá orrvitorlát. Ahogy kiértünk a kikötőből és elengedett bennünket a motoros, hamar látszott, hogy nem csak egy picit tévedtek az időjósok: fekete zivatarfelhők kergették egymást a tó felett.

Még a rajteljárás kezdete előtt stabilizálódott a helyzet és egy árnyalatnyit gyengült a szél. Külön rajtszakaszunk van, a kétszáz induló zöme a zsűrihajó baloldalán indul, a katamaránok és mi a liberák pedig a jobb oldalon rajtolunk.

Az erős szél miatt nem igyekszünk a rajtvonalon kialakuló bolyba, inkább kimaradunk a katamaránok csatározásából és második sorból rajtolunk. Hamar ki tudunk kerülni a bolyból és üldözőbe vesszük az előttünk haladó 6 katamaránt.

Sokkal gyorsabbak voltak a katamaránok a rajtnál, de folyamatosan gyengül a szél és az élen haladóknak időnként mintha el is állna. Meg tudjuk közelíteni őket, de utolérni valójában nem.

A teljesítendő pálya a tavon viszonylag egyszerű: Romanshorn és Konstanz érintésével kell az Überlingen előtti fordítóbójától vissza Lindauba vitorlázni.

Sajnos még az első jelhez sem jutottunk, mire eleredt az eső. A trapézon sem kellemes a csendes eső, de mindannyian  Munka Marcit sajnáltuk, aki leeben ülve tartotta kézben az orrvitorla schottot és közben csendben tűrte, ahogy a közel száz négyzetméteres nagyvitorláról lefolyó esővíz ömlik rá. Nem csöpögött, hanem ömlik.

Nem tudtunk leszakadni közvetlen vetélytársunktól, a White Ladytől. A 49 lábas, billenőkíles és vízballasztos hajó, ugyan  biztonságos távolságból, de követ minket. Nincs navigációs fénye, ezért csak akkor látjuk őket, amikor zseblámpával világítanak a vitorlákra.

Féltávon, az Überlingennél lévő fordítóbóját már teljes sötétségben vesszük, kicsit el is vakít a rendezőség reflektora, ahogy megvilágítják a Rafficát. Már ekkor látszott, hogy jó irányban tudunk visszafelé cirkálni, szinte pont a befutóra mutat a hajó orra. Utólag lett igazán látványos, ahogy a fedélzeten lévő GPS nyomvonalát néztük, egy hosszú takkon jöttünk egészen a befutóig.

Menet közben nem volt ennyire sima a dolog, mert a befutótól néhány mérföldnyire veszélyesen utolért minket a White Lady (WL). Mindig jó hatással van a legénységre egy ilyen versenyhelyzet és újra lázba került mindenki. Bizonytalannak tűnt a helyzetünk, mert mögöttünk és fölöttünk jött a WL, előttünk pedig kezdett kirajzolódni Lindau és az a sekély vizet jelző bója, amit vennünk kell a befutó előtt. Akkor úgy tűnt, hogy nem tudunk olyan élesen menni és izgatottan figyeljük az ellenfelet, ahogy kifordulnak. Már el is hangzik a „fordulásra felkészülni”, amikor beérünk a közvetlen a part alatt felpörgő szélbe és mégsem fordulunk. Mesébe illően követi a szél a partot és fordulás nélkül tudjuk venni a hajózási útvonalat, miközben megnyugvással látjuk, hogy a WL másodszorra is kifordul. Most már tisztes távolságban vannak mögöttünk és mi már látjuk a befutót.

Már csak a partra érve tudjuk meg, hogy kedves svájci barátaink sajnos a cél előtt háromszáz méterre vette át tőlük a vezetést a nyertes. Sportszerűségüket dicséri, hogy ennek ellenére másnap vidáman hívtak minket sörözni.

Az esti rajt mellett sajátos különlegessége a Rundumnak a délelőtti díjkiosztó. A tíz órakor kezdődő rendezvényen Arnold Weinertől, a városvezetőtől vehettük át a szín ezüst csodálatos vándorkupát, mely már többször sikerült haza utaztatnunk. Mosolyogva adta át Király Zsoltnak, „Visszakerült hozzátok!”

Még szombaton szétszereltük a hajót, így a díjkiosztó után már nem marad dolgunk, mindenki rápihenhetett az éjjeli indulásra, következik a Bol d’Or, a svájci verseny.

A csapat:

Kormányos: király Zsolt

Csapattagok: Borsos M. Miklós, Cser László, Karácsony János, Kerekes Zsombor, Kurucz Róbert, Nemes Attila, Mónus Gyula, Munka Márton, Pesti Gábor, Puskás Tamás, Sármay Bálint, Török László, Weidinger György

Motoros: Balázs Vili

Motoros és Fotók: Németh Erika

www.raffica.hu

Fotó: Németh Erika

A versenyre egy hét felkészülés általában elég szokott lenni a Raffica csapat számára, de genfi borulás után a részvétel meglehetősen bátor gondolatnak tűnt még Svájcban. A hajó darabokban, komoly sérülésekkel, meglehetősen siralmas állapotban került partra Genfben, de már a mentés során egyértelmű volt, hogy a csapat megpróbálja a lehetetlennek tűnő küldetést: versenyképessé tenni a hajót és a csapatot egy hét alatt…

A Raffica team ismét a legprofibb oldalát mutatta. Történt, ami történt, azonnal elindult a logisztika. Mit honnan hol kitől… Megfeszített munkával végül profi módon sikerült a hajót összetenni. A szervezés óramű pontossággal működött: megérkeztek Magyarországról az apróbb alkatrészek és a felújított kormánylapát is. Ezalatt Lindauban a helyiektől rengeteg segítséget kaptunk, így magunk tudtuk javítani hajó deckjén a merevítő falakat, az eltörött létrát és a többi apróbb sérülést. A svájci vendégszeretet után a német vendéglátók is kitették a szívüket. Nélkülük nem biztos, hogy a Raffica vízen lett volna a verseny napjára…

A hét eleje kemény munkával telt, de a csütörtökre egyben volt minden. A hajó összerakva, és a csapat minden tagja megérkezett Lindauba. Mivel sok javított elem volt a hajón, jó ötletnek tűnt egy rövid edzésre és tesztre kimenni még aznap. Senki sem szeretett volna meglepetéseket pénteken éjszaka. Az edzés rövid volt ugyan, de a 15 csomós szélnek köszönhetően intenzívre sikeredett. És ami nagyon bíztató volt, hogy Raffica nagyon szépen viselkedett… Minden készen állt a másnapi bevetésre!

Eljött a péntek, a verseny napja. A kikötőben ünnep, hiszen az LSC évfordulóját ünnepli, 125 éves a Lindau Segel Club!

A verseny reggelén beborult az ég, szemerkélő esőre ébredtünk. Bár a meteorológia estére nekünk kedvező időjárást ígért, mégis néhány sztori előkerült a tavalyi szenvedésről… Délelőtt az utolsó simítások után a pár óra csendes pihenő, majd a kormányos, Király Zsolt összegyűjtötte a csapatot egy gyors eligazításra. Az utolsó jelentések szerint 5-6 csomós nyugati szélben rajtolunk, és folyamatosan gyengülő szél mellett nyugodt csillagos éjszakára számíthatunk, ahol a szél közben északi-északkeltire fog átfordulni. Jónak tűntek az előjelek, nem kellett túl nagy kockázatokra felkészülni.

Öltözés és irány a kikötő. Fél órán belül a hajó vízen volt, Popey és Erika vontázott minket a rajvonalra. Szekcionált rajt volt, azaz a trapézos hajók és katamaránok külön indultak a rajtvonal északi oldalán. A számunkra kijelölt rajtvonal elég rövidnek tűnt, ami leálló szélben elég kaotikus állapotokat idézett elő. A miénk a kikötőhöz legközelebbi szekció volt, a parton gyülekező szurkolók legnagyobb örömére.

A 64. Rund Um egy tradicionális tókerülő verseny, ennek megfelelően az egyik pályajel a rajvonalon egy lapátkerekes gőzős volt. Legnagyobb örömünkre Michel Glaus a Bol d’Or szervezőbizottságának az elnöke integetett nekünk a gőzösről…

A rajtnál belekerültünk a sűrűjébe, a rajtjel pillanatában négy katamaránt kellett kikerülni, ami után egy jó félórás szenvedés következett nagyon gyenge szélben. A kisebb hajók a rajtvonal másik részén sikeresen tudtak indulni, mivel az ő területükön már fújt az 5-6 csomós nyugati szél. Oda nekünk születni kellett volna…

Idővel sikerült magunkat kitisztázni a katamaránok között, közben a potenciális ellenfelekre figyelve, köztük a Wild Lady-t próbáltuk nem magunk elé engedni. Sikerült valamivel előrébb kerülnünk, amikor a hátunk mögött kb 500 méterre látható volt, hogy a Wild Lady bajba került. Egy katamarán és egy libera küzdelme miatt kisodródott és megfeneklett. Jó pár perc kellett neki, mire ki tudta szabadítani magát.

Eközben az északi part felé nézve lehetett látni, hogy északi-északkelti irányból kis szél erősödés érkezik, ami egy sávban egy szélcsíkot alakított ki keresztbe a tavon. Ezt kellett megcéloznunk, elérve erőre kaptunk, megindultunk.

A szelesebb területbe érve a kisebbik topgénuával elindultunk az első bója irányába. Egy 200 méteres sávban volt a szélcsík, ebben igyekeztünk maradni, haladni. A szél egyre erősödött, blisztert húztunk. Romanshornt még világosban sikerült elérnünk és tisztán lehetett látni, hogy csak katamaránok vannak körülöttünk. Közben a Wild Lady az északi parton bliszterrel haladt, így a megszerzett mélységünk később meghatározó előnynek bizonyult. Egy gyors vitorlacserét követően a kisebbik topgénuával irányba vettük Konstanznál levő bóját.

Az előrejelzés szerint Konstanz felé teljes szélcsend vár bennünket. E helyett 10-15 csomós, rugdalózó félszeles menetben elértük a maximális sebességünket, a GPS szerint 16,9 csomót!

Konstanzi bójavétel, élesedés. Továbbra is a rugdalózó szélben vettük a kisszigetet, majd a félszigetet kikerülve irány Überlingen.

A csapat fegyelmezetten igazi csapatmunkát végzett. Jó ritmusban, hibátlan manőverekkel vitorlázott, a csapat egységben volt, mindenki a sikerre hajtott. Küzdöttünk a pöffökkel, de tudtuk, most meg kell felelnünk az elvárásoknak! A saját elvárásainknak.

3,5 óra vitorlázáskor értük el a táv felét, Überlingnél 22:59 kor fordultunk.

Bójavétel, fordulás, irány Lindau a teljes sötétségben. Itt viszont már bejött az előjelzés, az észak-északkeleti széllel a part mentén haladtunk egy takkon, élesmenetben, irányban a befutó felé. Itt sem maradtak el a pöffök, kifújt szélnek nyomát sem láttuk…

Végig koncentrálva, teljes összpontosítással 2,5 óra múlva megláttuk a célt.  A szélirány nem változott, egy fordulóval befordítottuk a hajót a befutó bóják közé.

Hajnali 01.42-kor befutottunk.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A távot 6.12 perc alatt teljesítettük, ami a Raffica saját rekordja lett!

Előttünk csak katamaránok futottak be, így egytestűben ismét a dobogó legfelső fokára kerültünk. A nagy ellenfél, a Wild Lady a 10. helyen, 22 perc különbséggel befutott utánunk.

A parton hajnalban a daruson kívül Michel Glaus, a Bol d’Or szervező bizottság elnöke várt Bennünket!  Úgy tűnik sikerült egy újabb törzsszurkolót szerezni a csapatnak…

Köszönetet szeretnénk mondani – a teljesség igénye nélkül- az LSC szervezőknek, aki ismét profi módon megszervezték a versenyt, támogatóinknak, kiemelten a Leibinger GmbH-nak és azoknak az embereknek, csapattagoknak, akik a Raffica talpra állításában részt vettek!

Köszönjük a szurkolást mindenkinek!

Összetett verseny eredmény:

1. 
   1.
   
   
   Sonnenkönig  katamarán
   
2. 
   2.
   
   
   Holy Smoke    katamarán
   
3. 
   3.
   
   
   Skinfit              katamarán
   
4. 
   4.
   
   
   …
   

9. Leibinger Raffica    elsőnek befutott egytestű – I. helyezett

10.Wild Lady  WR51

Versenyről bővebben:

www.lsc.de

A csapat:

Király Zsolt  – kormányos

• Basil König
• Bogár Tamás
• Cser László – Csibe
• Horváth Balázs
• Karácsony János
• Kurucz Róbert
• Mónus Gyula  – Medve
• Ormándlaki Áron  – Roni
• Papp András
• Puskás Tamás
• Sarina Róbert – Sica
• Sárközi András  – Maugli

Motoros:  Jankovits András – Popeye

Lalee

www.raffica.hu

www.facebook.com/Raffica.hu

Fotó: Németh Erika

„Azt már most kijelenthetjük, hogy ez a Rund Um szar lesz” – péntek reggel nyolc, hét órája úton, hat és fél órája esik az eső. A teljes képért kicsit visszaugrom az időben: két héttel korábban dőlt el, hogy megyünk, pár nappal később kiderült az is, ki ér rá, ki nem. Végül úgy alakultunk, hogy Vica, Viktor, Maugli (Kovács Éva, Ruby Viktor, Sárközy András) és én. Ez csak négy, az ötödik vagy egy, a hajó megvételében érdekelt német vendég, vagy Ruji (Ruják István). Végül az utóbbi forgatókönyv lépett életbe, de addig még lefolyt némi víz a nyakunkból a viharruha alá. Király Zsolt intézte a vontatást és félig a hajó összerakását is, a másik felet Ruji tette hozzá, amikor Zsolt átváltott a Raffica szerelésére. És mindeközben szakadt az eső. Mi péntek hajnalban keltünk útra, Biatorbágynál léptünk be a monszunövezetbe, majd egy osztrák autópálya-pihenőn ragadtattuk magunkat a kezdésnél említett kinyilatkoztatásra. És valaki még erre is rá tudott tenni: „az milyen már, hogy nyár közepén gőzölögni látom a hugyom???” Délelőtt értünk Lindau-ba, viharruhát öltöttünk, és nem, nem vitorlázni mentünk,hanem befejeztük a Code 8 összeszerelését.

Úgy döntöttünk, hogy vízre menés helyett inkább eszünk és rápihenünk az este fél nyolcas rajtra. Ekkor délután fél három volt – vagyis tizenhárom órája esett. A szunyókálásból egyszer csak csendre riadtunk, mintha elállt volna, bízni kezdtünk egy szebb jövőben. Az uzsonna alatt aztán kiderült, hogy ábrándképet kergettünk, amikor száraz menetben reménykedtünk. Újabb – alapos – beöltözés, kivitorlázás a rajthoz, körbenézés, helyezkedés a vonal Lindau-tól távolabbi végén, mert onnan frissül. A jelzésnél jó ütemben léptünk ki félszélben, kellemes tempót mentünk, és szerencsénkre nem keveredett fölénk nálunk nagyobb hajó, aki hosszan takarhatott volna. A mezőny meglehetősen vegyes képet mutatott, a vonal Lindau felőli végén külön indították a katamaránokat és a nagyokat, a többiek a lényegesen szellősebb vízi részen kezdhették a tókört, ami az indulók jelentős része számára Lindau – Romanshorn – Eichhorn (Konstanz) – Überlingen – Lindau útvonalat jelent, míg az egészen kicsiknek kimarad Überlingen.

Alapvetően a déli part közelében maradtunk, hol kreuzosabb, hol tompább menetben haladtunk Romanshorn felé. Bár a Code 8 gyenge szélre, illetve bőszeles rohanásra lett tervezve, magabiztosan tartottuk a lépést a körülöttünk lévőkkel negyedszélben is. Ja, és ha nem mondtam volna, esett – tizennyolc órája. Néha komoly lavórok lassították a haladást, hol alattunk ötven, hol fölöttünk harminc méterrel indult meg valaki egy láthatatlan szélcsíkkal. Aztán csere, ők álltak, mi robogtunk. Közben döghullámok. A szélirány radikális változás egyszer még a genakkert is felhúzatta velünk – felejthetetlen és lendületes 30 másodperc volt. Ekkorra már erősen sötétedett, szembesíteni kellett magunkat a ténnyel, hogy bizony az első pályajelet sem érjük el az éj leszállta előtt. Abból pedig baj lehet, mert GPS alapú navigációt nem hoztunk magunkkal. Közben újabb szél érkezett, melynek jöttét ígérték is – hosszú, balcsapásos kreuzba kezdtünk, pont szembe menve a korábban kialakult, olykor méteres hullámokkal. A komfortérzetünk kezdett csökkenni, és arra is rájöttünk, hogy a tulajdonképpen felszínes hajóösszerakás során nem tudtunk figyelni minden apró részletre. Mivel még kevéssé ismerjük a gépet, csökkent magabiztossággal folytattuk az utat. Hamarosan elhangzott a parancs: egy reff! Még bele sem kezdtünk, amikor: bocs, inkább kettő! Gyorsan végeztünk, a tempó nem csökkent, Ruji becsülettel schottolt, de ajkát pár perc múlva elhagyta a „leekocsi teljesen lent” kifejezés. Este tízkor, rövid tanakodás után „gyerekek, ez így nem frankó, nagyvitorla le, visszafordulunk”. Hajnali fél egyre értük el Lindau-t, egykor már a zuhany alatt álltunk. És nem fogod elhinni, kedves olvasó, de még mindig esett – huszonnégy órája. Elaludni egy darabig nem tudtunk, így viszont volt időnk átbeszélni a történteket, tanulságokat levonni és kicsit hallgatni Ruji sztorijait, amikkel kicsit felvidított minket, lévén ugyancsak lógott az orrunk. A Raffica fél háromkor ért célba (első egytestűként, amihez ezúton is gratulálunk), némileg aggódtunk, hogy felébredünk a szállásra való becsattogásukra, de annyira kimerültek voltunk, hogy erre nem került sor. Mint utóbb kiderült, hajnali öt és reggel kilenc között elállt az eső, de ezt mi nem élvezhettük ki.

Elkezdtünk gyűjteni a lelkierőt a viharruhák újbóli felvételéhez és a hajó szétszereléséhez, kidaruzásához. Hét körül végeztünk – negyvenegy órája ömlött az égi áldás -, majd szállás megkeresése Bregenz-ben (esett), alvás (szakadt, nyilván), reggeli (csak nem?), indulás és hazaút (na, vajon milyen körülmények között?). Délután ötkor, Bécsnél (ekkor már vasárnap van) maradt abba. Gyors fejszámolás – hatvannégy óra után (ebből nettó hatvanat tényleg könnyezett az ég).

További dramatizálás helyett inkább a tanulságokról:

–      időben odamenni (lehetőleg előző nap) – ismeretlen helyre pláne!

–      navigációs műszer (tartalék, sőt tartalék tartalékja is),

–      hajó és legénység alapos felkészítése,

–      „ad hoc” jelleg helyett érdemes az állandó csapattal menni ilyen túrákra,

–      hinni a meteorológiai előrejelzésnek – bár ez néha nehéz.

Egy ilyen kaland során az ember rájön, hogy bár a Balatonon egész jól elvagyunk, a vitorlázás nem ott ér véget. Az európai tókerülőkre jó elmenni, nyaralás is, tanulási lehetőség is. De ha már rászánjuk az időt, pénzt, energiát, vegyük őket komolyan, mert ezek nem olyanok, mint amikor az ember kihalad, mondjuk, a Pünkösdi Regatta rajtjára – sok év helyben vitorlázást követően. Az alpesi tavak széljárása pedig aljasabb, mint amit a hazai vizeken megszoktunk. Ruji történeteiben elhangzott, egy Magyarországon is ismert német vitorlázó véleménye – miszerint „a Balatont tele kéne szarni és lefedni” -, ezt ezennel ünnepélyesen visszautasítom. A Bodensee-n péntek este tapasztaltak fényében a magyar tenger egy már-már termikus szelekkel megáldott vízfelület. És, hogy igazságot szolgáltassunk: a Rund Um nem szar verseny, csak mi voltunk kevesek hozzá.

Végül a hála szavai, amik a Raffica legénységét illetik – befogadtak a szállásukra és istápoltak bennünket, sőt, amit a helyről tudtak, azt nagy vonalakban megosztották velünk.

Az egytestű hajók közül elsőként futott be a Paul Leibinger a Raffica csapattal, Király Zsolt kormányzásával.  Az előtte célba érő katamaránok közül a tavalyi Kékszalagon is részt vett SL33-as a Black Jack győzött Ralph Schatz irányításával megelőzve az M32-est, amelyet Helge Sach kormányzott, akárcsak a Balatonon. Harmadik egy új típus, egy GC35-ös lett Flavio Marazzi vezetésével.

Zuhogó esőben helyenként kihagyó, majd durván beerősödő, rendkívül pöffös szélben versenyzett az éjszakában a 63. Rund um mezőnye a körülbelül száz kilométeres pályán. A győztes csúcssebessége a GPS nyomkövető tanúbizonysága szerint 22 csomó volt. Király Zsolték 17 csomó körül téptek a vízen nem egyszer, és 9,7 csomós átlagot produkálva fölényesen verték a többi egytestű hajót, beleértve a mögöttük csaknem egy órával később befutó Sonnenkönig Farr 400 típusú hajót, illetve a helyi favorit Magic Ladyt.

Négy éve gyenge szélben kenték el abszolútban is a katamaránokat, ídén nagyon kemény időben mutaták meg, hogy mindenképpen az élmezőnybe tartoznak, a sokkal modernebb technikákkal hajtó ellenfelek közé, elé.

Nagyon kemény feladatot rótt az időjárás a résztvevőkre. Különösen a gyors katamaránokkal és a Liberákkal volt nehéz teljesíteni a pályát. Az erős pöffök és durva szélerő váltások miatt rengeretegszer kellett reffelni vagy vitorlát cserélni. Mindezt éjszaka, 5-8 fokos hőmérsékletben, és szűnni nem akaró zuhogó esőben. Mindenki megkapta a maga egyéni kalandját. A Raffica Team több érdekesen alakuló pillanatát egy a sötétben láthatatlanul érkező durván eltérő irányú pöff okozta védhetetlen spontán halzolás koronázta meg. Akkor nagyon közel jártak a boruláshoz…

De végül minden nehézségen felülkerekedve, remekül vitorláztak. Csak csillogó szemű csapattagok, élvezetes pillanatokról szóló beszámolóit nem hallottam a siker pillanatát követő némi pihenés után sem. Örültek, hogy túl vannak a dolgon.

A 348 résztvevő hajóból rengetegen kiálltak. Pontos számot még nem tudni, hiszen amikor ezeket a sorokat írom (szombat 13 óra) sokan még a pályán vitorláznak. Eddig körülbelül nyolcvan hajó ért célba, de érkeznek folyamatosan.

Több gyors katamarán felborult. Az osztrák Fritz Trippolt (2007-ben az akkor osztrák tulajdonú Rafficával győzött) katamaránjáról kimentették a legénységet, a hajót totálkárosnak nyilvánítva, bójával jelölve a tóban hagyták. Éjszaka elveszett emberekről szóltak a hírek, de szerencsére mindenkit megtaláltak, és épségben partra hoztak.

A versenykiírás előírta, hogy éjszaka a mentőmellényekre világítást kell tenni, hogy vízből mentés esetén több esélyt kapjanak a kísérő motorosok. A gyors hajókhoz, többtestűekhez, Liberákhoz saját mentőmotorosok tartoztak, míg a mezőny biztonságát körülbelül harminc motoros segítette, amelyeket a tavat szektorokva bontva osztottak el, hogy mindig lehessen a bajba jutóknak a közelben segítség.

Mi a CODE8-cal három és fél óra menet után feladtuk a küzdelmet. Nagyon jó rajt után jóval nagyobb  hajók között haladtunk. Bár az első pályajel közelében szélcsendbe kerülve több helyet vesztettünk, valahol az abszolút hatvan-hetvenedik hely tájékán vitorláztunk (a mi hajónkhoz nem volt GPS-nyomkövetés), amikor kiálltunk a versenyből .

Szétesett a forstágon a vitorlát rögzítő profilos szerkezet, így annak teljes szakadása esetére egy  felhúzóval  is biztosítottuk az árbocot. Ám ezzel együtt nagyon bizonytalanná vált a rudazat és ezzel párhuzamosan az állítási lehetőségek. és amikor teljes sötétségben a szél annyira megerősödött, hogy már a nagyvitorla reffelése sem bizonyult elegendőnek, és csak egyetlen orrvitorlával vitorláztunk, akkor feladtuk a versenyt és visszafordultunk Lindau felé, ahová még két és fél órával később értünk vissza.

Döntésünkhöz a felkészületlenségünk is hozzájárult. Erre az alkalomra összeállt csapatunkból többen először vitorláztunk a hajóval, először együtt, és mindannyian először a Boden-tavon. Az éjszakai tájékozódáshoz nem vittünk magunkkal elegendő és megfelelő technikai segítséget, így lényegében a rajt után egy órával már kvázi vakon vitiorláztunk az ismeretlen vízen. Egyszerűen fogalmazva, akkor már csak halvány sejtésünk volt arról, hogy merre is járunk. Mindez együtt így felelőtlenül kevés volt.

A döntésünkhöz emellett tagadhatatlanul hozzájárult a remek időjárás, a penetráns hideg és a hihetetlen mennyiségű eső is. Az ember kockáztathatja a drága eszközt (amely nem a mi tulajdonunk), ha felkészültségével eredményre esélyes, vagy legalább élvezi a hajózást. Egyik feltétel sem állt fenn.

Mondanám, hogy élmény volt, de ez nem lenne igaz. A szónak túl sok a pozitív kicsengése…

Az biztos, hogy a CODE8-cal, lényegesen nagyobb, hosszabb vízvonalú hajókkal hajthattunk, cirkálhattunk együtt. Én először vitorláztam vele, nagyon jó, érzékeny hajó, könnyen megindul és kezelhető. Pedig fő erősségét, a bőszeles, gennakeres rohanást ki sem próbálhattuk. Azok a két hajó, akikkel a kiállásunkig együtt vitorláztunk a versenyen szombat reggel nyolc óra tájt futottak be a célba 42-43. helyen.

A verseny rendezése sallangmentesen egyszerű. A Lindauer Segler Club semmiféle médiafelhajtást nem csinált a verseny köré, a versenyzőket sem pátyolgatták túlságosan. A részvétel lényegesen olcsóbb, mint egy Kékszalagon, viszont számos olyan szolgáltatásnak, amit a Balatonon  minimális elvárásnak tekintenek a résztvevők, nyoma sincs.

Egy-egy hajó nevezési díja 75-145 Euró, attól függően, hogy mikor történik az internetes nevezés, amely általános. A helyszínen már csak egy nagyon egyszerű regisztráció történik az esetleg módosítandó adatok felvételével. Nem kell hajólevelet és biztosítást sem bemutatni, hiszen annak meglétét a skipper aláírásával igazolja!

A rendezőség a skipper neve mellett a győzelemre esélyes hajókon kívül még a legénységi névsort sem kérte. Nincs póló, nincs fogadás, központi vacsora, ünnepélyes megnyitó vagy záróbuli. Pénteken a klub területén lévő rendezvénysátorba hirdetett versenyző parti nem belépős, lehet venni kolbászt és sört, van hely beszélgetni, és egy órán át a sátor előtt zenélt egy dixieland zenekar. Slussz.

A verseny körül szinte semmilyen felhajtás nincs. A sajtótájékoztatón körülbelül tíz-tizenöt ujságíró vett részt, amire odacitáltak két esélyest (egyik sem nyert végül).  Nem a Kékszalaghoz, legfeljebb egy komolyabb hazai túraversenyhez hasonlítható. Ami a résztvevőknek szemmel láthatóan tökéletesen megfelel.

A mezőny nagysága alig több, mint fele a Kékszalagénak. Az élen száguldó menők mögött a mezőny tömege a mi átlagos túraversenyeinken láthatóakhoz hasonló. Nincsenek itt abszolút kezdők, vagy olyanok, akik egész évben ezen az egyetlen versenyen indulnának.

A rendezőség által szervezett legfontosabb megbeszélés az alapos és nagy érdeklődéssel kísért időjárási tájékoztató volt, amelyet a verseny napján két időpontban is megtartottak.  Nagyon pontosan és érthetően elmagyarázták a várható helyzetet, pár szóban kitértek a biztonsági előírások betartásának fontosságára, ám nem „fogják a kezét” senkinek. . Nincs kör-sms, nincs semmilyen figyelmeztetés . Nem csak a kiírásban rögzített egyértelműen mindenkinek a saját felelőssége a részvételt illetően, de itt mindenki pontosan tudja és érti is ezt. Nem várják el a rendezőségtől, hogy figyelmeztetést adjon az esetleges viharról, és egy ilyen , a két évvel ezelőtti balatoni Kékszalagnál több szempontból keményebb körülmények között lefutott verseny után sem fúj senki senkire. Versenyzők egymásra, vagy résztvevők a rendezőségre. Nincsenek egyéni feltételezések és ötletek, hogy mit kéne „adni és szolgáltatni” a rendezőségnek a versenyzők számára. Ott a verseny, az a lényeg. Aki megy, megy, aki kiáll, az úgy döntött és kész. Nem keres kibúvókat, nem magyarázkodik, és senki nem kér semmit számon mástól. Mindenki tudja a helyét és a dolgát. Ha vihar söpör végig a mezőnyön, nem kell sajtótájékoztatón magyarázkodnia a rendezőségnek és a vízirendőrségnek.

Vagyis a Rund um egy nagyszerűen megrendezett, komoly, és a komolyságában egyszerű verseny.

Persze minden elismerésem mellett a Boden-tóra , a Rajnából érkező uszadékfákkal dúsított zavaros, hideg vízére, lyukas-pöffös, a balatoninál lényegesen zavarosabb, lutrisabb szelére, a németek itteni hüvösen udvarias, ha jössz úgy is jó, ha nem, hát nem alapú vendégszeretetére, és erre a most megtapasztalt irdatlan mennyiségű esőre egyhamar nem vágyom újra.

Rund um jó vagy, de tőlem eztán pörögj magadban nyugodtan nélkülem!

Két magyar egység is ott lesz a rajtvonalon: Az Andrej Justin tervezésű  CODE8-ast Sárközy András kormányozza. A csapat tagjai: Kovács Éva, Alibán andrás, Ruby Viktor és Ruják István. A hajó a”Felméretlen, 6,5 méternél hosszabb egytestűek” kategóriában versenyez, ahol közel húsz ellenfelük lesz.  A CODE8-as sikert aratott Düsseldorfban a hajókiállításon. Ott hangzott el arra vonatkozó ígéret, hogy a hajó látható lesz a Rund umon is, és kipróbálható a verseny előtt.

A másik magyar egység az ötödik éve visszatérő Raffica Team Király Zsolt vezetésével. A hajó neve Paul Leibinger.

A Raffica csapat 2009-ben abszolút győztes volt a versenyen, a Rund um történetének első magyar elsőségét érték el. Az abszolút győzelemre ezúttal nem esélyesek már, hiszen nagyon megerősödött a gyors katamaránok létszáma, illetve nem is várható az ehhez szükséges gyenge szél. Esélyesek viszont továbbra is az egytestű hajók között.

A Raffica és egy másik német Libera – Markus Ficht hajója – komoly látványosságot jelentett a lindaui közforgalmi kikötőben sétájgatóknak, hiszen mindkét hajót a parton szerelte össze legénysége. A sétáló emberek daruzáskor is ott lehettek a hajók közvetlen közelében. Erre a rövid néhány órára a nap is kisütött, ami jelenleg nagy ajándék errefelé.

Az időjárás nem lesz túl kegyes a versenyzőkhöz. Napok óta szinte folyamatosan esik az eső és a hőmérséklet sem emelkedik még napközben sem tíz fok fölé. Éjjel maximum 8 fok várható, de szélben és két irányból érkező vízben feltehetően kevesebbnekl tűnik majd. Körben havasak hegyek, igaz ez nem látszik a nagyon alacsonyan gomolygó felhőktől.

Az időjárás előrejelzések nagyon változatosak, és több ponton bizonytalannok. Egy oklúziós front gázol majd keresztül a tavon és a mezőnyön.  A viharos erejű 20-30 csomós széltől a gyengébb tízcsomós tartományig mindenfélét ígérnek. Egy valamiben azonban egyetértenek: az eső komoly mennyiségű vizet küld a versenyzőkre felülről is.

A Fifty-Fifty katamarán is tervezte indulását. Be is nevezték csapatukat a versenyre, majd inkább úgy döntöttek, hogy a Wild Joe-val az egy héttel később sorra kerülő Rolex Giraglia Cup-ra utaznak. A remek időjárásról szóló hírek legalább örömet okozhat nekik. Feltehetően jól döntöttek.

Ugyanis nem azért találtuk ki ezt a lehetőséget, hogy jó sok pénzt keressünk a hajóbérleti díjon –  1200 Euró mellesleg nem is sok egy helyszínre szállított, felszerelt és versenyre felkészített ilyen minőségű hajó esetében – hanem az a célunk, hogy a hajó versenyezzen, mert úgyis oda szállítjuk, ha nem lesz csapata, akkor is (Ennek magyarázatát lásd lejjebb).

Ha pedig versenyez a hajó Európa egyik legjelentősebb tókerülő versenyén, akkor lehetőleg minél jobb eredményt produkáljon a vele vitorlázó csapat.

Ha rosszul mennek, akkor az egy kicsit negatív reklám a cégnek, úgy talán jobb is lenne, ha nem látnák. De miért menne rosszul egy Justin Carbon One Design Racer? Amelyik már sokszor megmutatta a Balatonon, hogy mire képes.

Gondoltuk, ha a bérleti díj eredményes szerepléssel visszaszerezhető, az jelent némi ösztönzést a hajtásra! Tehát mi nagyon szeretnénk a teljes összeget visszaadni a verseny után.

Sőt! Akár a két héttel később zajló Genfi-tavi Bol d’Or után is!

Tessék! Még egy akár! A nem trükkös fajtából, az őszinte akárok nemzetségéből …

Mert a hajó kibérelhető mindkét versenyre ugyanilyen visszafizetős konstrukcióban. És figyelem! Ehhez nem az egész versenyt kell megnyerni, hanem csak a kategóriát, amelyben a hajó szerepel! Vagyis nem sokszáz ellenfél küzd a zsebünk ellen, csak tíz-húsz…

Megfontolandó, nem? Akár.

A Code Yachts a düsseldorfi hajókiállításon a CODE8 fedélzetére lépett érdeklődőknek tett ígérete alapján a Boden-tavon lehetőseget ad a potenciális vásárlóinak, hogy vízen is megtekinthessék és kipróbálhassák a Balatonon már jól bevált és ismert CODE8 hajót.

Így tehát egy CODE8-as ott lesz Lindauban, ahonnan a Boden-tavi tókerülő, a Rund um rajtol május 30-án este. Ez ráadásul a hatvanadik verseny, tehát a jubileumhoz bőven tartoznak színes kiegészítő programok, amelyek tovább növelhetik a verseny vonzerejét.

A CODE8-nak is illene versenyeznie, hiszen Andrej Justin Carbon One Design racere kiváló versenyhajó. Tehát egy jó csapat kerestetik! . Időpontok: május 30-án Rund um, majd június 14-én Bol d’Or.

Akár akárki mehet vele, aki akar, de akkor már… akár nyerhetnénk is…

info@codeyachts.eu

vagy telefonon +36 30 977 9066

Kezdjük a végéről: 7. helyezés.

Ezt hoztuk el a Bodensee-ről.

Mondhatnánk, hogy a félig teli vagy félig üres pohár tipikus esete. De nem az!

Mikor hazaértünk, félve gratuláltak a helyezésünkhöz és óvatosan kérdezték meg tőlünk, hogy akkor most örülünk vagy kesergünk az eredményen.

Csak megerősíteni tudom, hogy határtalan örömet okozott nekünk ez a helyezés!

Hogy miért?

Hát például mindjárt az érkezésünk napján történt balszerencsés, de jól végződő daruzás miatt.

Hétfő este már kiértünk a hajóval, kedden délelőtt összeszereltük a katamaránt Lindau főterén. Az érdeklődés határtalan volt, szalaggal kell a népeket a hajótól távol tartani.

A darut a szervezők szerdára kérték, nem hitték el, hogy már kedden készen leszünk. Délben már kicsit türelmetlenek voltunk az amúgy nagyon barátságos szervezőkkel, délután háromra megérkezett a daru. A darus kapkodott, nem volt betervezve a mai napjába ez a daruzás és mint utóbb kiderül, még életében nem daruzott katamaránt. Főleg nem ekkorát! Gyorsan a hajó mögé állt és beemelte a nem kisméretű árbocot a hajónkba. Eddig nincs gond. Mostanra őrült nagyságú tömeg vett körül minket, az emberek nem bírtak magukkal, átmászkáltak a kordonon is. Megkötöttük a hajót, majd felemeltük 2 méter magasra, hogy kormánylapátokat beszereljük.

Ekkor már érezni lehetett, hogy nincs minden rendben. A darus nagyon hirtelen mozdulataira többször belengett a hajó, na meg a közepes erővel fújó szél sem segítette a produkciót. Ezt még ügyesen korrigálta mozgásával Rubik és Vaszil fent a hajón mozogva, de a belengések meg az egyre növekvő tömeg lassan megzavart minket is.

A kormányok beszerelése kész, mehet a beemelés. A partfal mellett lévő cölöpök miatt nagyon magasra, több mint 4 métere kellett emelni a hajót, amit újra hirtelen mozdulattal indított a darus. A hajó veszélyesen megbillent, de ezt még korrigálni tudtuk. Majd miután a daru tovább fordította a hajót, már nem volt megállás. A nagyon magasan levő katamarán teljesen elbillent, és miközben Rubikék ügyesen felszaladnak a hajó magas oldalára, teljesen az oldalára dőlt.  A tömeg felhördült, többen hátraléptek, sokan a fényképezőjükért kapkodtak, mi meg a kötelek után. Az árboc szerencsére a víz felé dőlt el, és nem volt mit tenni, ezek után már be kell az oldalra dőlt hajót a vízbe emelni. Csak ott volt esélyünk a visszaállítására. A hajó a vízbe került, a daru az árbocánál fogva stabilan tartotta, mi meg tanakodtunk, hogyan tovább. Rubik kötelet kötött a daru gémjére és a csörlőkön átvezetve fékezve, lassan visszadöntöttük a katamaránt vízszintes helyzetébe. A tömeg óriási tapssal fogadta a nem mindennapi látványosságot, és még inkább a szakszerű visszaállítást. Szerencsére senki és semmi nem sérült meg.

Másnap a helyi újságok persze örülve az eseménynek, címlapon hozták a sztorit.

Hát így kezdődött kinn tartózkodásunk.

Szerdán és csütörtökön edzettünk, volt alkalmunk a helyi menőkkel is összemérni. High tech katamaránok hada várt ránk a vízen: Ventillo 28-asok extra magas árboccal, az új SL 33, a Maström 32-esből mindjárt kettő is fente ránk a fogát. Megérkezett a Raffica is majd a másik libera, az Italia is összeszerelésre került a parton.

Kipihenten és felkészülten indultunk ki pénteken este a rajt területére.

A felsorakozott hajók látványa – szekcionált rajterületen a katamaránok és a trapézos hajók hada – pazar panorámát nyújtott!

Minket is megcsodálnak, hisz igazán impozáns az

RSM DTM Hungary One d’Or

katamarán is.

Az idő gyorsan telt, a szél viszont rendkívül gyenge volt, ami a kisebb katamaránoknak kedvezett.

A gyenge szél a luv bójánál kedvezőbbnek tűnt, de már nincs időn átevickélni oda, indulunk onnan, ahonnan eredetileg terveztük.

Ez viszont nem kedvezett nekünk, a bójánál rajtoló katamaránok és liberák szépen megindultak, mi meg csak lassan lépegettünk előre. Az alattunk levő hajók még rosszabb helyzetben voltak, hosszú percekig nem tudtak elrajtolni.

Lassan vesszük fel a tempót, a bójánál lengedező szél minket is elér, végre elindultunk, de ekkor már a vezető boly komoly előnyre tett szert.

Figyeljük a felettünk gyülekező esőfelhőket és próbáljuk eldönteni, hogy melyik oldalon lesz több szél. Tartottuk az előttünk előnyre szert tett hajókkal az északi partot, de több katamarán is elindult a déli part felé, ahol egyre sötétebb felhők gyülekeztek. Kivártunk, és jól tettük, mivel több katamarán is leparkolt a déli part közelében. Ám eljött az idő, és mi is elindultunk az egyre erősödő szélben keresztbe, Romanshorn irányába. A szél előbb kettesre, majd nagyon gyorsan hármasra váltott és az iránya is nagyon pozitívvá vált számunkra. Az ekkor még előttünk haladó Raffica-nak és Wild Lady-nek lassan le kellett venniük a bliszterüket, az egyre élesedő szélben már nem bírták fenntartani. Ez már a mi szelünk volt! Óriási tempóval indultunk meg, sorban megelőzve az előttünk levő hajókat, legyen az katamarán vagy egytestű. A Romanshorn-i bójához sietősen érkeztünk, miközben árbocát vesztett és borult katamaránok mellett mentünk el. Kísérő motorosunk felajánlotta segítségét, de nem tartottak igényt rá, megoldják maguk a problémát.

A bója vétele után közel kerültünk az elöl haladó katamaránokhoz, és jó szélben, jó tempóval közelítettünk az élen haladó Ventillok és az SL 33 felé. Előttünk jól láthatóan csökkent a szél, és bár feljöttünk a második helyre, végült megálltunk a nullában. Kisebb szélcsíkokon hol az egyik, hol a másik hajó lódult meg. Így, szinte helyben toporogva vesszük az eichorni bóját. Itt visszacsúsztunk a 6. helyre. Azt már itt kijelenthettük, hogy a gyenge szél nem kedvezett nekünk, sokkal inkább a fele akkor súlyú Ventiloknak és egyéb kis szeles katamaránoknak.

Elvánszorogtunk az Überlingen-i bójához, nagy sebességünk nincs, de ahhoz elég, hogy tartsuk a mögöttünk jövő hajókat. A bója vétele után indulás kifelé, egyenlőre továbbra is gyenge szélben. Próbálgatjuk és állítgatjuk a vitorlákat, hogy milyen összeállításban lenne a legjobb, ugyan sok lehetőségünk nincs, de ez sem javította a helyzetünket.

Lassan visszaértünk a nyílt vízre, itt kell eldöntenünk, hogy a déli vagy az északi oldalt választjuk. Maradtunk északon, ott még akad némi szél, közben lekeresztezett minket a Raffica és a Wild Lady.

Na ez nem jó hír, ennél azért jobbat illik produkálni egy ekkora nagy katamaránnal!

Lassan újra erősödni kezdett a szél és a hullámok is egyre nagyobbak lettek. Újra megindultunk.

Kreuzolunk, előbb 10 csomóval, majd lassan elérjük a 14-15 csomós sebességet. Ekkor már a szél eléri a B4-es szintet, ez már azért nem játék egyik hajón sem.

Száguldunk bele a sötét éjszakába, az addig előttünk haladó Raffica és Wild Lady hamarosan lemarad. Az előttünk haladó élbolyból nem igazán láttunk senkit, csak a világítás nélkül hajózó olasz M32 próbált lépést tartani velünk, de stabilan mögöttünk maradt.

A szél és a hullámok egyre erősebbek, folyamatosan egy talpon haladunk közel 14 csomós sebességgel a sötét éjszakában.

A felhők lassan felszakadoznak, a hold is átvilágít a felhők között, a látvány egyszerűen leírhatatlan, döbbenetesen szép.

A lassan méteres magasságú hullámokat egy talpon vágjuk át, csak a környéken nagy mennyiségben található derék vastagságú farönköktől félünk, na meg attól, hogy letépünk valamit a hajón.

De ma bírja a technika a terhelést, és bírja a csapat is a nem mindennapi élményt és sebességet.

Rubik egy idő után gondolkodás nélkül teszi rá a szélre a hajót, a csapat jól reagálja le a pöfföket, gyorsan mennek a manőverek, végre összeállt minden.

Lassan közeledik a befutó, 20 mérföld, 10 mérföld, 5 mérföld, az egész egy örült rohanás az éjszakában. Egy pillanatra sem lazítunk, keressük a befutó helyét, de van bennünk egy kis bizonytalanság is. Közben sikerül eltrafálni egy kisebb farönköt, ami felakad a lee svertünkre. Rezonál az egész hajó a felesleges tehertől, gyors forduló, hogy a luv oldalnál a felhúzott svertel megoldjuk a problémát. Az ág végre leakad, de a felesleges forduló a mögöttünk settenkedő, világítás nélküli M32-nek kedvez, aki azt ki is használja és pár méterrel elénk kerül. Közel a befutó, lassan kevesebb, mint egy mérföld, nem hagyhatjuk annyiban. Egy kis élesedés után határozottan leejtünk, hogy így fogjuk be az előttünk haladó hajót, sebességünk 20 csomó fölé megy, nagy tempóban közelítünk az előttünk haladóra. A befutó már csak pár száz méter, még megfoghatjuk, ám ekkor a hajó eleje a bójára történő 20 csomó feletti leejtéskor a pöffös szélben elkezd lefúrni. A crossbeam víz alá kerül, a hajó hátulja a másodpercek alatt métereket emelkedik, kormánykorrekcióra esély sincs, hiszen a kormányok messze kint a levegőben, iszonyatos terhelést kap minden, majdnem orra állunk, de a csapat minden tagja profin teszi a dolgát. Na, ez a legrosszabb, ami egy katamaránnal történhet! Nem adjuk fel, leejtés újra, a hajó eleje ismét víz alatt, a spriccelő víztől, alig látunk.

Közben az M32 befutott, a partról felénk fordították az óriási reflektort, hogy mégis mit művelnek már megint a magyarok.  Pillanatok alatt összeszedtük magunkat, újra megindultunk és kényelmesen befutottunk.

7. hely és a félig tele pohár esete.

És hogy miért teli?

Mert ezen a versenyen nagyon komoly hajókkal tudtunk végre összemérni úgy, hogy mi még csak tanuljuk a katamaránozást, és arra is ráéreztünk, hogy sokkal több van még az One d’Or hajóban és csapatban, mint amit eddig hittünk.

Mert most összeállt valami, nem csak technikailag, hanem a fejekben is, és ez még jól jöhet a következő versenyeken.

Ezt a tapasztalatot vélhetően a Kékszalagon is tudjuk majd hasznosítani, mivel úgy tudjuk, hogy szinte az összes, a Rund Um-on most versenyzett katamarán eljön a Balatonra, így a Kékszalag várhatóan izgalmasabb lesz, mint korábban bármikor.

Végül, de nem utolsó sorban külön köszönet illeti meg a minket elkísérő és segítő családtagjainkat, a csajokat! Sokat levettek a vállunkról a versenyt érintő ügyeink intézése során, így nem elaprózódva, hanem koncentráltabban tudtunk csak a versenyzéssel foglalkozni.

A csapat:

Vándor Róbert – ’Rubik’

Kalocsai Zsolt – ’Kacsa’

Erdős Gergely – ’G’

Kövér László – ’Laci’

Lange Péter – ’Peti’

és a motorosokban:

Práger Péter – ’PIT’

Práger Iván – ’Iván’

Csapatszponzorok:

RSM DTM Hungary

Bavaria Yachts Hungary

Insomnia

Viarprofil

Baumit

Szöveg: Lange Péter

Fotó: Vaitz Klára, Novák Mária